Válasz bmati
#4082 számú posztjára
Elolvastam, illetve a kötetlen beszélgetés témakörben is amit írtál. De lenne még pár kérdésem.
Szerda óta mindent úgy csinálok, ahogy írtad. Viszont egy baj van: nagyon nehezen tudtam megütni az BMR értéket úgy, hogy közben a makróim is az ajánlott mennyiségben legyenek.
Úgy döntöttem, hogy összeállítok előre egy étrendet, most hogy már leírtad, hogy miket lehet enni.
Ma például reggelire barna kenyeret ettem májkrémmel, tízóraira almát, ebédre kelkáposztafőzelék és ez borzasztóan kevés kalória, a szükséges napi bevitelt nem közelíti meg. Viszont írtad, hogy krumplit és rizst nyugodtan lehet enni. Lehetne mindennap? Én ezt eddig úgy tudtam, hogy ezt a kettőt inkább ritkábban és helyette zöldség. Jó, de a zöldség is kevés kalóriás. Ha csirkemellel együtt eszem, akkor kevés kalória.
A másik. Péksüti ugyebár tiltott. A Pennyben kapható sajtos sonkás croissant is annak számít? Régen arra voltam ráállva, nagyon szeretem, egy darabban van 377 kalória. Máris megdobná a kalóriakeretemet.
A harmadik kérdésem: a cukor fogyasztása. Ezt úgy hiszem, hogy azért tilos fogyasztani, mivel feldobja az inzulinszintet és magas inzulinszint mellett nem lehet fogyni. Akkor a gyümölcslé gondolom egy pohárral sem fér bele?
Köszönöm a választ előre is, és a "felvilágosítást" (nem egyedül fogytam, segítséggel eddig, és kicsit elszomorító, hogy hozzáértő emberek teljesen félremagyaráztak mindent)