Főoldal / Fórum / Fogyással kapcsolatos témák / Stagnál a fogyás?

Én ebédelni se szoktam. Igaz, reggelizni se.
És nem tartom számon, mikor ettem utoljára. Nem is akarok egész nap az evéssel foglalkozni gondolatban. De tegnap pont az itteni beszélgetés miatt utánaszámoltam. Előző este 9-10 óra között ettem talán utoljára. Igaz, akkor jól belaktunk. Utána még dolgoztam éjfél utánig, utána még molyolgattam, kettő körül mentem ágyba. Ébren voltam kb. fél négyig. Másnap kora délután (1 óra körül) ébredtem, megittam a szokott üres kávémat. Fél hat is volt, mire megéheztem. Ez simán megvolt, ha jól számolok, legalább 18 óra, és nem éreztem, hogy böjtölnék. Inkább azt mondom, hogy az alvással együtt sok idő telik el, mire megéhezem.

És mivel ez a megszokott ritmusom, semmin nem változtat az égvilágon. :D

Nekem még a nagy Mentorom - Ironizáló - ajánlotta a böjtöt. Néha meg is csinálom. Alvás - nem alvás - nem számit /ha jól értelmeztem/, csak az a lényeg, hogy 16 órán át ne legyen kalória bevitel. Azért jó az éjszakát is belevenni, hogy menjen az idő, és ne gondolj az evésre. Tehát én reggel 8 körül szoktam reggelizni 4-500 kalóriát. Ehhez előző nap ebéd után már nem eszem olyankor. Esetleg 3-4 órakor egy joghurtot vagy valami hasonló lufit. Igy.

Tudom, mi a böjt, csak nem értettem, az alvás idejét miért veszed annak.

Én általában igyekszem annak a szószólója lenni, hogy az étkezés örömforrás legyen. A bűntudat, a böjt, a bűnözés csupa olyan fogalom, ami inkább vallástörténeti eredetű, mintsem vidám és szabad, vagy örömteli.

Hogy lenne bűn az evés? Az egészséges testünk a legértékesebb birtokunk. Azt táplálni, erővel ellátni inkább a saját érdekünk, semmiképpen sem bűn.

Az alvás nem böjt, mert alváskor ha akarnék, sem tudnék enni. A böjt inkább előre elhatározott megvonás.

Ha nem vagyok éhes, nem eszem. Ez is nyilvánvaló nálam. Nem fogom az órát nézni, hanem inkább a saját belső órámra figyelek.
Minél több szabályra görcsöl rá az ember, annál stresszesebb lesz maga az étkezés.
Ha pedig már az evés is stressz, akkor mégis mit várhatunk?