Juditanya, az az érzésem, hogy kevés rostot eszel ráadásul. Minél több zöldségféle kellene,legalább hetente egyszer valamilyen száraz hüvelyesből való étel. Ez nem feltétlenül babfőzelék, mert én pl. a sárga lencsét szívesen eszem köretnek is, és az gyorsan megfő beáztatás nélkül is.
A többiek már tudják, hogy a következő mondatomban már a zabpehely vagy a zabkorpa lesz. :) Én mindkettőt nagyon kedvelem. A lágy zabpehely (így árulják) az elkeverés után szinte azonnal megpuhul a tejben, vagy kefirben, joghurtban. Én almát szoktam hozzá reszelni (nagy lyukú reszelőn), de bármilyen gyümölccsel is jó. Lehet egy marék dióval is dúsítani. És ez az igazi müzli, nem az a cukrozott valami,amit a boltokban árulnak.
Én sima kenyeret eszem, ha éppen úgy alakul. (Amilyet itt falun éppen sikerül venni, néha sima félbarna kenyér.) De nem sokat, mert felvágottat nem szoktam enni, és zsíros ételt sem. A szalonnás rántottámhoz 5-10 gramm szalonnát olvasztok ki, és egy egész tojás, legalább egy plusz tojásfehérjével. Az ízét talán inkább a hagyma adja, de néha más zöldséget is párolok bele, például a tök is finom, kis kockákra vágva.
A piacon elég nehéz lehet valami hasonlót enni, de egy zabpelyhes müzlit el lehet vinni egy zárható műanyag dobozban, és este el lehet készíteni, a hűtőben megvár.
Az én fogyásom megint stagnál, nehezen akar 55 kiló alá menni. Viszont az este előkaptam a centiszalagot, és azonnal megvilágosodott a dolog: több centi ment le a csípőmről és a combomról! (Egy még a derekamról is...)
Tetszik (0)
Kedves bmati, és Bojtika, nagyon szépen köszönöm a hozzászólásotokat. Megfogadok minden tanácsot, bár hogy őszinte legyek, nagyjából 5 éve nem eszem kenyeret, legalább is csak teljes kiörlésű és csökkentett szénhidrát tartalmúakat (update, glix), nem eszem tésztákat, esetleg általam elkészített szintén szénhidr.csökkentett lisztekből. Cukrot egyáltalán évek óta, xilit-es vagyok...:) Ehhez képest gondoltam, lehet, hogy nem tudok újat mutatni a szervezetemnek. A kalóriámat le fogom csökkenteni akkor 1400-ra. A munkám közepes fizikai (piaci kereskedelem)- pakolással cipekedéssel és folyamatos állással telik, hajnali 4- délután 1-2-ig. Szóval nem vagyok elkényelmesedve. Viszont igaz, kétségbe vagyok esve, hogy nekem miért nem megy... De akkor még változtatok rajta, s szívesen veszek bármilyen tanácsot. és még egyszer köszönöm a válaszotokat! Legyen szép napotok! :)
Tetszik (0)
Sziasztok!
Május 21.én kezdtem a fogyókúrám 20évesen 75,5 kilóval. Ma már 70kiló vagyok, de nem igazán vagyok megelégedve sem a fogyott kilók számával, sem azzal, hogy mindez ilyen sokáig tartott.
Napi max. 1250kalóriát eszem, heti 5ször edzem (ellipszis tréner, szobabicikli, kocogás, súlyzós edzés váltakozva), mégsem fogyok. Előfordul, hogy a súlyom megáll és napokig, vagy akár egy hétig változatlan. A legutóbbi példa pedig az, hogy vasárnap este futottam, másnapra híztam 0,2kilót, hétfőn nem edzettem és kínai kaját ettem, reggel meglepődve láttam, hogy 0,3kilót fogytam. Kedden felbuzdulva, hogy fogytam este keveset ettem, 40perceet ellipsziseztem és karizomra edzettem. Az eredmény? Hízás. ???? egyszerűen nem értem! kérlek Titeket, hogy segítsetek. Mit csinálok rosszul? Munka mellett fordítok arra időt, hogy napi 5ször étkezem, csak vizet iszom, mégsem csökken a súlyom. A célom a 63kiló.
Válaszotokat előre is köszönöm!
Tetszik (0)