KalóriaBázis
Vezesd a fogyásod!
Magyar
Belépés
Belépve maradok
12 éve
#632
Liguska
Valamelyik nap én is nekikeseredtem, hogy én sosem leszek olyan, mint az uszodában az 50 kg-os úszólãnyok. Aztán realizáltam: 36 éves vagyok, utoljára gyerekkoromban sportoltam, bár akkor sem vittem túlzásba. Idén áprilisban abbahagytam a dohányzást és szépen lassan elkezdtem futni, sportolni. Mára odáig jutottam, hogy simán lefutok hetente kétszer vagy háromszor 5 kilómétert, és leúszom hetente háromszor vagy négyszer két-háromezer métert. Emellett tornázom, lassan már megtanulok ugrálókötelezni is. Jelen élethelyzetemben (ingázom két ország között) nem tudok rendszeresen főzni, leginkább éttermi kaját eszem, tehát gyakran van, hogy elcsúszom akár a zsírral, akár a kalóriákkal. Most így nem mennek lefelé a kilók, a centik is ímmel-ámmal, de a formám már egészen más,mint volt három hónapja. Izmosodom, kerekedem, keményedem. És nem lihegek, ha fel kell cipelni 20 kiló cuccot a harmadikra. Szóval tojok a kilókra, meg a huszonéves csini csitriképre a fejemben. Egyszerűen csak jól érzem magam a bőrömben.

12 éve
#631
bmati
Válasz Cahill #607 számú posztjára
Az a fránya +3 kiló valószínűleg a plusz víz miatt van a nagy melegben (ha meg nem ittál eleget, akkor azért), illetve ha sokat edzettél akkor még hozzájön a tejsav is (hiába nincs izomlázad). Amúgy meg egyik nap erősíts, a másik nap kardiozz, mert a kettő egy napon üti egymást. Vagy erőre edzel egy nap vagy állóképességre. Lehet egy nap mindkettőre is, de nem sok értelme van (egyikkel sem fogsz haladni rendesen). Inkább csinálj kétnaponta kiadósabb közepes intenzitású kardiot (elnyújtottabbat, min. 1 óra), a köztes napokon meg erősíts, az legyen intenzív rövid edzés (30-50 perc).
Még annyit, hogyha túl sok fehérjét fogyasztasz, az is baj lehet. Lehet még a tápanyagarányokkal is gond, illetve a rostokkal. A nagy melegben pedig az emésztéssel is lehet gond (lassabban emésztesz).

12 éve
#630
Bojtika 3
Válasz bigisz #629 számú posztjára
Ősellenség az eszed tokja, Kedves! :-D
Ami az ízületeidet illeti, vegyél a boltban kurkumát. Nem a kapszulát!!! Hanem a fűszert. Egy százas körül van egy csomag. (Forint, nem euró.)
Abból mindennap tegyél valamelyik kajádba egy kis mokkáskanálnyit.
Ha eszedbe jut, dobj be egy kiskanál (nem a mokkás, a nagyobb) zselatint. Én por alakjában le bírom nyelni, bár nem rajongok érte. De bárhogyan el is készítheted. Én még nem csináltam semmi zselatinosat, nem értek hozzá.
Egy hónap múlva várom a véleményed, de azért addig se nagyon terheld az ízületeidet. Inkább vízszintes mozgásokkal erősíts.

ASZTALI VERZIÓ    MOBIL VERZIÓ
Az adatkezelési tájékoztatónkat itt találod.
Az oldal használatával egyidejűleg elfogadod Felhasználási Feltételeinket

Számításaink a Harris-Benedict formulán alapulnak.

Az oldal csak saját felelősségre használható! Az itt megjelenő információk csak javaslatok, nem helyettesítik szakértő orvos tanácsát, diagnózisát, kezelését.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2