KalóriaBázis
Vezesd a fogyásod!
Magyar
Belépés
Belépve maradok
9 éve
#6616
MyKriszta
Válasz Koci #6615 számú posztjára
Köszi! :)
Egyébként 20 perc után a lábadban tényleg érzed az izomfáradtságot.

9 éve
#6615
Koci
Válasz MyKriszta #6614 számú posztjára
A reklám azért reklám, hogy általa eladjanak olyan dolgokat, amelyeket egyébként eszünkbe sem jutna megvenni :-) De még ez a fajta mozgás is több a semminél. Ha épp ehhez van kedved, lehet ezt is csinálni, de nem hinném, hogy 10 perc rázás + gyakorlat felér 50 perc edzéssel. Eleve a kalóriabázis túlszámolja az edzések során felhasznált kalóriát, szóval én 10 perc ilyen vibroizés edzést 7 perc tornának írnék be.

9 éve
#6614
MyKriszta
Sziasztok!
Tudja-e valaki, hogy 10 perc Vibrotrénerezés mennyi kalóriát éget?
A reklám szerint 10 perc vibrotréner-használat 45-50 percnyi edzőtermi munkának felel meg.

9 éve
#6613
jancsoreka 33
Válasz csikil4ny #6608 számú posztjára
Kitartás, az idei évkezdet nagyon sok mindenkit földhözvert sajnos. :( Lehet egyébként, hogy nem véletlen, hogy épp most történik veled, ki tudja. Kapásból az jutott eszembe, hogy most áll át a szervezeted - de persze lehet, hogy ez nem igaz. :)

9 éve
#6612
Bojtika 3
Hozzáteszem, hogy az edzés nem kizárólag az, ami edzőteremben zajlik. Nagyon szépen (és ingyen és bármikor) lehet otthon is edzeni.
Ha most kezdesz hozzá, akkor bizonyára nem szükségesek még a sok kilós súlyzók, bár kiürült flakonokból, vízzel plusz beleszórt nehezékkel meg lehet oldani házilag is, 3 kilót biztosan, nekem olyan van.
Hamarosan még nehezítek rajta.

9 éve
#6611
bmati
Válasz Hope08 #6610 számú posztjára
Ezek szerint akkor a mozgásos hozzászólásomat nem olvastad...
Erősítés: olyan gyakorlatok, aminél ellenállással szemben dolgozol és a pulzusod az anaerob zónában dolgozik (a pulzusod a max. pulzusod 80%-a felett). Ez lehet saját testsúlyos vagy súlyzós erősítés. Lehet otthon is edzeni, nem kell ahhoz máshová menni! Akkor egyedül vagy és jobban tudsz koncentrálni...
A kardió az aerob mozgás egy fajtája. Aerob mozgás az, amikor a pulzusod a max. pulzusod 50-80%-a között mozog. Ennek több fajtája is van: kardió edzés, amikor 70-80% között mozog, zsírégető edzés, ha 60-70% között, egészségmegőrző/regenerálódó edzés, ha 50-60% között.
A max. pulzusodat úgy tudod kiszámolni, hogy 220-ból kivonod az életkorodat (évben). Ennek függvényében tudni fogod, hogy milyen pulzuson milyen zónában vagy.

9 éve
#6610
Hope08
Válasz bmati #6609 számú posztjára
Köszönöm a választ! Az edzést azért nem emelem tovább, mert nagyon drága legalábbis nekem. 1óráért elkér egy ezrest. Régebben, amikor max 2-en voltunk egy alkalomra, akkor elfogadható volt számomra az ár, de most ennyiért alig foglalkozik velem. Ezért akarok váltani.
Mi a különbség a kardio és az aerob között? Valamint az erősítés alatt mit értünk? Súlyzó?

9 éve
#6609
bmati
Válasz Hope08 #6600 számú posztjára
A saját testsúlyos edzések jók, csak lehet az edző nem jó. :P
Ezzel nem fogsz látszatra úgy kinézni, mint akik konditeremben erősödnek, de az ízületeid jobb állapotban lesznek, mint az övék. :)
Ha csak izomlázad van tőle, akkor biztosan rosszul csináljátok. Heti 2 edzés pedig nem nagy valami (én most heti 3-ra vettem vissza, de volt idő, amikor heti 6 edzésem volt).
A plusz kg-ok pedig a rossz étkezésnek köszönhető, nem az edzésnek. :)
Edzőteremben elsősorban erősíteni kellene, lehetőleg olyan gyakorlatokkal, amik nem kötött pályásak. Kardió edzést ne végezz! Zsírégető zónás aerob edzést érdemes közvetlenül erősítés után vagy külön napokon végezni (amikor nem erősítesz, az erősítések között pedig 1 nap szünet legyen). Ha köztes napokon akarsz aerob edzést végezni, akkor intervallum edzést is lehet végezni. Heti min. 1 kötelező pihenőnap legyen!
Az erősítő napokon max. 45-50 percet erősíts intenzíven! A zsírégető zónás aerob edzések pedig 30-60 percesek legyenek. Ha nem megy annyi folyamatos mozgás, akkor könnyű intervallum edzéssel kellene kezdeni.
A fogyás 70%-ban a kajáláson múlik, 20% a regenerálódáson és 10% az edzésen.

9 éve
#6608
csikil4ny
Azért nem esik jól, hogy mindez most történik velem, amikor egészségesen étkezek, amikor soha nem látott lelkesedéssel sportolok, erőm lenne, de bent ragadtam egy beteg testben. Remélem hamar rendbe jövök, mert egyre türelmetlenebb vagyok. :(

9 éve
#6607
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #6606 számú posztjára
Így van! Ne hagyd magadat! Menjél el másik orvoshoz, mert ez nem állapot! Az, hogy 32 évesen szédüljél, rosszul legyél, fájdalmaid legyenek, egyszerűen nem állapot!

9 éve
#6606
csikil4ny
Tudjátok mi a legfurább az egészben: azt mondja a neurológus, hogy ő nem látja a tüneteimben a panaszaimat (azt, hogy szédülök, mert megvan egy protokoll és behunyt szemmel megtalálom másodszorra az orrom hegyét, az üzletben a sorok között úgy tántorogtam, mint egy alkoholista, stb.), csak az elmondásaimra támaszkodhat. Ott álltam s már azon kezdtem gondolkodni, hogy hipochonder lettem.

Gyulladáscsökkentőt kaptam, az kellett volna teljesen elmúljon, de csak az a gél hat ideig-óráig amit a mentőorvos javasolt. Egy biztos, nem fogom magam hagyni, most már a végére akarok járni a dolognak, évek óta húzódik ez a szédüléses problémám....

9 éve
#6605
jancsoreka 33
Meg ha nem tudják, mit kezelnek, honnan tudják, hogy nem reagál jól?! Elég fura...

9 éve
#6604
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #6602 számú posztjára
Szia! Valamilyen jó szakorvost kellene találni, mert ez tényleg nem állapot! Mi az, hogy nem reagálsz megfelelően a kezelésre, de azért szedjed tovább a gyógyszert? Ha nem jó a gyógyszer, akkor minek szedjed? Miért nem adott mást? De a CT vizsgálat az jó, mert többet meg lehet tudni arról, hogy mi a baj. És csak nyugi, mert annyit nem ér az egész, hogy még agyvérzést is kapj!

9 éve
#6603
jancsoreka 33
Válasz csikil4ny #6602 számú posztjára
:( Milyen lehetőségek vannak? Mármint ami okozhatja a szédülést.

9 éve
#6602
csikil4ny
Sziasztok, friss hírek:

Stresszkezelői tanfolyamra kellene járjak, mert mire kiderítik a szédüléseim okát agyvérzést kapok! Most jöttem az orvostól, gerinckopásom van, amivel foglalkozni kell, de a szédülést nem az okozza. CT-re küldött.....

A legjobban az a mondata húzott fel, hogy "nem reagál megfelelően a kezelésre, de még egy hétig szedje a gyógyszereket, aztán meglátjuk." S állítólag ez a legjobb orvos a városban, akkor milyen lehet a többi?!

9 éve
#6601
jancsoreka 33
Én elég sokáig csináltam Réka-tornát (bár a hölgyet nem kifejezetten kedvelem, ettől még elismerem, hogy...), nagyon gyilkos, meg is látszik az eredménye egy idő után. A Norbik nem vészesek. De jobban szeretem a DailyHiit-et vagy Tatareket. :) Vagy a fitnessblendert.

9 éve
#6600
Hope08
Köszönöm szépen a válaszokat. Heti 2x járok edzésre, de az saját testsúlyos edzés. Amint lejár a bérletem abbahagyom, mert nem tapasztaltam nagy változást, fél éve csinálom és eddig csak izomlázat meg némi plussz kg-t szereztem vele. Ezért kerestem helyette mást.Viszont a párommal szeretnénk eljárni is idővel edzőterembe. Ott mit jó csinálni? Csak kardio?

9 éve
#6599
Bojtika 3
Válasz Hope08 #6596 számú posztjára
Nincs Norbi-Réka tapasztalatom, mert képtelen vagyok a videóik bármelyikét végignézni. Norbinál a köszönésen sem jutok túl.
Rékától néhányba belenézegettem, de -mivel ezek a gyakorlatok sok edzőnél hasonlóak, ami érthető is- maradtam Tatareknél.

Tiffany-t ha még nem találtad meg, írd a nevét a jutúbba, nemrég változtatott az elérési lehetőségén, és a régi link, amit küldeni szoktam, nem jó.

Ezt viszont remélem, sikerül megnézni, talán megtetszik:
Kezdők sorozatai 5 napra, mindegyiket 3szor kell ismételni.
http://www.dailyhiit.com/challenge/beginner-challenge-day-1-87789
http://www.dailyhiit.com/challenge/beginner-challenge-day-2-43444
http://www.dailyhiit.com/challenge/beginner-challenge-day-3-56665
http://www.dailyhiit.com/challenge/beginner-challenge-day-4-4554
http://www.dailyhiit.com/challenge/beginner-challenge-day-5-2332

9 éve
#6598
bmati
Válasz Hope08 #6596 számú posztjára
Ha nem minden nap jársz edzőterembe, akkor a 70%-át beírhatod. Egyébként én nem írnám be. :)
Norbit nem csípem, Rékát se annyira, de szerintem Réka tornái jobbak.

9 éve
#6597
Koci
Válasz Hope08 #6596 számú posztjára
Nem, ez a napi rutin része. Akkor írd be a gyaloglást, hogy a napi rutinon felül van, és folyamatosan egy óra (2x fél óra, nem egy óra) :-) És mivel a kalóriabázis többet számol, ezért ha pl. gyalogolsz egy órát, akkor azt írd be, hogy gyalogoltál 45 percet.

9 éve
#6596
Hope08
Köszönöm a választ :)
Tatarekkel én is próbálkoztam, valamint Norbival és Rékával. Róluk tapasztalat?
Ja és a gyaloglást mikor lehet beírni? Gondolom a suliig meg vissza össz 30perc max, nem számít, mármint az alapba van beleszámolva, de pl az edzőterem több, mint fél óra gyalog, ez ugye 1 óra oda-vissza. Ez már beleszámít? És mennyit lehet beírni belőle?

9 éve
#6595
Bojtika 3
Válasz Hope08 #6587 számú posztjára
Szia! A Bmati által belinkelt Fitness Blender-ben úgy emlékszem, van Fitness Ball vagy minek hívják. Én nem vettem, mert nagyrészt egyedül vagyok, ha legurulok róla, csak a komondor tud felsegíteni. (Hely is elég nagy kell hozzá.)

Ha a gugliba vagy a jutúbba beírsz olyasmit, hogy Home workouts, vagy Home Training, akkor elég sokat kiad. Még zumbák is vannak fent, aki le tudja utánozni, jópofákat edzhet.

Látom, van még rajtam kívül, aki a meglevő ujjaival együtt sem szeret úszni. :D
Én is itthon edzek, ez tűnt kezdettől a legolcsóbb és főleg a legbiztonságosabb megoldásnak (mert féltem, hogy útközben is lehetek rosszul),

Jóval kevésbé vagyok rendszeres, mint Bmati. Azaz semmi rendszer nincs az életvitelemben, még a legfontosabb napi rutin, a kutyáim meleg vacsorája sem ugyanabban az időpontban készül. (Itthonról dolgozom, ha van mit.)

Hasonlóan igyekszem kiiktatni az életemből a matekot, azaz biztosan nem fogok minden második nap a harmadik sorozatból hetet elvégezni. Rájöttem, hogy nekem a fegyenccel ez a fő bajom. Mert a hasznossága egyértelmű.

Azaz hol ezt, hol azt csinálom, amire éppen kedvem szottyan, nekem Tatarek edzései (Tatarek Rezső, a honlapjáról) nagyon tetszenek. Sokszor csinálok valamit a Blenders-ből is. Vagy ha végképp nincs hangulatom, akkor Tiffany Rothe videóiból valamelyikét csinálom. Azok vidámak és rövidek, és így is hatékonyak.

9 éve
#6594
Koci
Válasz Hope08 #6587 számú posztjára
Szia! Nyugodtan gyalogolhatsz is, alkalmanként legalább egy órát, ütemesen (tehát nem sétálni kell, hanem ütemesen menni, és az ütemet tartani egy órán keresztül, vagy legalábbis törekedni rá). Milyen magas vagy? Mert én is 75 kg vagyok, 43 éves, és simán futok, mondjuk nem most kezdtem, viszont volt a télen 4 hónap kihagyásom, szépen felhíztam 80 kg-ra, most azt próbálom lenyomni, jelenleg 75-76-nál járok, de még mindig van rajtam legalább 5 kg, ja és x lábam van :-) Március elején kezdtem újra a rendszeres futást, most tartok ott, hogy lazán, kényelmesen megy a 10 km, és érzem, hogy az erőm is visszatér, hogy egyre lendületesebben futok. Márciusban 2 km-rel kezdtem és szégyen szemre még abba is belegyalogoltam. Nekem ez azért szégyen szemre, mert már számolatlan félmaraton és tavaly egy maraton is mögöttem van, és esküszöm a 2 km-rel jobban megszenvedtem, mint a maratonnal. Szóval gyaloglás! Ha máskor nem, akkor hétvégén, akár a hegyekben, ha van a közeledben, de síkon is teljesen jó, legalább egy óra. Előbb-utóbb elunod, és bele-bele fogsz kocogni, aztán egyre többet és végül azt fogod észrevenni, hogy futsz :-) Futással-gyaloglással-futókirándulással kapcsolatban szívesen segítek.

9 éve
#6593
bmati
Válasz willisee #6592 számú posztjára
10 perc alatt le se nyomhatnád az elejét, tehát rosszul csinálod.
Nyilván könnyű az eleje, de azt is nézd, hogy az első 3 szint rehabilitációs gyakorlatok, a 4-5. szint kezdő, a 6-7. szint a középhaladó, a 8-9. szint a haladó szint (a 10-es pedig a mester). :)
Először körzések, aztán gimnasztikai gyakorlatok, majd mehet 5-10 perc kardió.
Aztán 2-4 sorozat bemelegítés az adott gyakorlattal a maximális ismétlésszámod 40%-ával, majd 60%-ával. Ezután jön a 3 edző sorozat.
A gyakorlatokat lassan kell csinálni! Ez azt jelenti, hogy 2 mp negatív szakasz (levegő beszív), 1 mp tartás, 2 mp pozitív szakasz (levegő kifúj), 1 mp szünet. Ez 1 ismétlés. Óra kattanásra érdemes végezni vagy ha gép vagy telefon van a közelben, akkor metronómra, amit 60 bpm-re kellene állítani. A sorozatok között 2-4 perc pihenőt tarts. A kézenállásos fekvővel és a híddal majd csak akkor foglalkozz, ha előbbiből a sima fekvőtámasznál megvan a 6. szint haladó, az utóbbinál pedig a lábemelés és a guggolás 6. szint haladó ismétlésszáma.
Így már kicsit másképpen fognak menni az edzések és nem annyi ideig fognak tartani. Ha 30-35 körül ismétlésnél vagy, akkor kb. 30 perc is lehet két gyakorlattal!
A futáshoz pedig annyit, hogy lehet gyorsabban is emelni a futással töltött időt, mert az lenne a cél, hogy minél többet legyél képes folyamatosan mozogni, arra pedig jobb az az edzésterv, amit írtam.
Heti 3x bőven elég futni, én lefutottam így már félmaratont is és 30 km-t is!

9 éve
#6592
willisee 32
Válasz bmati #6591 számú posztjára
köszi, megpróbálom visszafogni magam :-) ma reggel edzés volt, az esti futást kihagytam, holnap tartok egy full szünetet, és onnantól felváltva megy majd a dolog.

futásnál hasonló edzéstervet követek, 5x1 perc futásokról indultam, közte 2 perc séta, és minden alakalommal össz. 10 másodperccel növeltem az időt, vagyis szakaszonként 2 másodperccel. Most járok 78 másodpercnél, szép fokozatos az emelés, érzem, hogy a fejlődésemmel arányosan emelem az időket, szal működni látszik.

A fegyencnél nekem a két gyakorlat nagyon kevésnek tűnik, az akárhogy számolom, se több 10 percnél, nehéz kibírni, hogy ne csináljam mindet. az még úgyis csak 20 perc. a fejenállást meg semmi pénzért nem hagynám ki, tökre élvezem, hogy 46 éves fejjel fejenállást csinálok, és már első elrugaszkodásra megy. igaz, hogy két párna van a fejem alatt, különben úgy érzem, beszakad a koponyám, de legalább a karom is erősödik, ahogy próbálom tartani vele magam, hogy ne lapuljon be a koponyatetőm teljesen :-)

9 éve
#6591
bmati
Válasz willisee #6590 számú posztjára
Szia!
Egyik nap fegyenc, másik nap futás legyen. Kivéve azon a napon, amikor guggolsz, mert akkor közvetlen utána menj futni.
Heti 1 pihenőnap kötelező, amikor semmit sem csinálsz.
Azért fáj a térded, mert túlterhelted. Egyelőre pár 2-3 napig ne guggolj, lábemelésezz vagy fuss.
A fegyencnél pedig A-B-A és B-A-B napjaid legyenek és ne egymást követő napokon edz! "A" napon fekvőtámasz, húzódzkodás, "B" napon pedig lábemelés, guggolás, más gyakorlat nem kell!
A futást pedig egy héten 3x elég végezni. Kezdő edzéstervet érdemes követni, nem csak mindig fixen futni, mert azzal is pórul lehet járni. Itt van az 5 km-es távra felkészítő edzésterv:
http://edzesonline.hu/edzesterv/5/elso_5_kilometerem

9 éve
#6590
willisee 32
Sziasztok!

Két hete elkezdtem a sportot (reggel 20 perc fegyencedzés full kezdő + este 15-20 perc futás full kezdő). Egyelőre (túl) nagy a lendület és lelkesedés, úgyhogy nem mindig tudom tartani a pihenőnapokat, azt veszem észre, hogy a fegyencedzésből tíz napja nem volt pihenőnapom. Ma reggel éreztem is, hogy a lábemelést nem tudtam megcsinálni, mert fájt a térdem közben. Szal a kérdés az, hogy a kétféle edzésből egyszerre kell tartani a pihenőnapot, vagy van annak bármi értelme is, hogy egyik nap az egyiket hagyom ki, a másik nap a másikat.

9 éve
#6589
Hope08
Köszönöm neki is látok :)

9 éve
#6588
bmati
Válasz Hope08 #6587 számú posztjára
Szia!
Heti 3x erősíts nem egymást követő napokon teljes testre alkalmanként 10-45 percet.
Innen tudsz mazsolázni:
http://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=
Be kell pipálni a strength training-et és a total body-t.

9 éve
#6587
Hope08
Sziasztok!
Segítséget kérnék. Szeptember óta heti2x1óra GFR-re járok, helyrehozta a ficamokat, rándulásokat, stb gondokat. Viszont fogyni egy dekát se, és még fel is kúszott rám 3kg ( szerintem nem izom, vagyis mind tuti nem, de a bőröm feszesebb, kevesebb a narancsbőr, és rájöttem, hogy kezdenek kinőni a nemlétező izmaim). Eléggé husis vagyok 75kg 21évesen (lány) és valami otthon végezhető sportot szeretnék. Van fittball labdám, de még nem nagyon tudtam mit kezdeni vele. Bármi ötletnek örülök. A biciklizéstől pánikroham szintig félek (nem fejtem ki most, hogy miért), és az úszásnál komoly izomgörcsök lépnek fel szinte egyből. Futni a súlyom és az "x" térdem miatt nem merek, így nem tudom mi jöhet szóba.

9 éve
#6586
sinnesro
Válasz teper #6578 számú posztjára
Ezen nagyon röhögtem, bocs:-)
Tudok úszni, gyerekkorom óta, de nem szeretek.
Más meg futni utál, pedig valahogy az embernek több alkalma adódik a futásra, mint az úszásra:-)
Úgyhogy hagyjuk meg mindenkinek, mit szeret csinálni és mit nem, sport címén is.

9 éve
#6585
Bojtika 3
Most komolyan nagyon örülök.
Amikor fogyni kezdtem, készült gerinc-MRI is. Jó kis púpom volt, és hanyatt fekvésből úgy kellett felsegíteni a vizsgáló ágy vagy minek a szélére.

Itthon sokáig nem ment a fekve végzett gyakorlatok után a következőt (állva) elkezdeni, mert sokáig tartott, mire felkecmeregtem.
Ha hanyatt feküdtem, a mögöttem levő szobát láttam a plafon helyett, mert a púpocska miatt épp a fejem búbja volt a talajon, és hátra láttam. Most meg csak úgy sutty a több réteg hullámkarton fekvőkémre... :D és még a hátsóm is emelkedett! :D

9 éve
#6584
Bojtika 3
Na most kipróbálom.
(A nyúlpóznál eléggé elemelkedett a fenekem a sarkamról.)

.....

Jelenetem: megy!!! Az a tornaórás fokozat, de most a gyomrom is tele van.
Jógában félgyertya is van, meg a szokásos könyöktámaszos is, de én régen tudtam azt a fokozatot is, hogy tényleg a tarkómon állok, a két tenyerem a térdeim előtt van. Most ezt nem erőltettem... De nagyon örülök, mert könnyedén fellendültem!

9 éve
#6583
feketeinci 9
Válasz Bojtika #6582 számú posztjára
Gyertyába?....Istenem....ha én még egyszer meg tudnám csinálni....adná az ég :)
Neked megy Bojtika?

9 éve
#6582
Bojtika 3
Én is tisztelem a vizet. Félni nem félek tőle, mert nem piszkálom.

Nagyon jó mesterhez jártam jógára, de ez és még pár másik gyakorlat már talán az első órán megvolt. Valamivel el kell kezdeni. A légzésgyakorlatokat végezheti valaki hónapokon át, attól még lesz egy első alkalom, amikor elvégez egy gyakorlatot.
Lehet annyira óvatosan, ahogy jól esik. Nem írtam követelményt, amit mindenképpen érjen el. Nem is szabad. Ha éppen csak a tenyerét tudja letenni a térde elé, akkor végezze úgy. Hasonlókat tornaórákon is csinálnak, csak ott dinamikusan. Semmivel sem jobb vezényszóra és erős rugózással váltogatni az előre hajlítást és a törzsdöntést például, vagy külön instrukció nélkül gyertyába emelkedni és onnan lejönni

9 éve
#6581
teper
Válasz Bojtika #6580 számú posztjára
Nagyon tisztelem a vizet, mert hatalmas erő, de nem félek tőle. Azért ilyet még nem hallottam én se, hogy aki 30-35 éve nem jógázik, akkor hirtelen, olyan nem egyszerű ászanákkal kellene kezdenie, amit egyébként legalább féléven keresztül kellene gyakorolni, naponta, ahhoz, hogy ráérezzen. Merész vagy, így egészen biztosan nem mertem volna hozzányúlni az ötödik csigolyához.

9 éve
#6580
Bojtika 3
Válasz teper #6578 számú posztjára
Na ilyet még nem pipáltam.
Hogy az ujjak direktibe azért nőttek nekünk és ránk, hogy össze tudjuk csukni őket a tempózáshoz. Meg hogy "ha nem kellene úsznunk". Hát nem kell, aki nem akar! (Aki Nápolyban született, az is lakhat távolabb a víztől.)
Szerintem, ha muszáj lenne úszni tudnunk, igenis eleve olyanok lennének a végtagjaink, mert a Földön is több víz lenne, mint szárazföld. Na akkor nem lenne téma az úszás.
A szerszámfogás, az smafu neki. Még az írásbeliség kialakulása is. :D Te tényleg elvakult víziember vagy! :D
Ha a bukóreflex idején vittek vóna engem a Dunába, talán én is szeretnék úszni, de nem tették.
Azóta ha meleg van, árnyékba megyek. Ha izzadt vagyok, lemosom magam, de a hegyi patakba nem dugom a lábam, mert nem akarok rejomát. A patakot csak nézzük, és a sört hűtjük benne. :D

Ja, és nem véletlenül nem lakom víz közelében. Már amióta döntésképes vagyok, de ennyire elvetemült még úszni tudó Anyám se volt, hogy vízpartra költözzön. Tehát úszni való vízért keményen fizetnem kellene.

9 éve
#6579
Bojtika 3
Kis Csiki, idekukkolj. Jóga. (Előre írtam wordben, hogy biztosan sikerüljön idehozni.)

Nyúlpóz (sasángászana)
A lényeg, hogy lassan végezd, mert ez nem gimnasztika. Minden mozdulatot kísérj figyelemmel magadban. Ha kényelmetlen, igazíts rajta, vagy jöjj ki a pózból. A jógát nem szabad erőltetni, és a jó mester az alapokat mondja el, és engedi, hogy a csoport tagjai egyénenként, ki-ki a maga határai között végezze. Lehet törekedni a tökéletes végrehajtásra, de olyan úgysincs, és az egyéni alkat korlátai mellett is használ a gyakorlat.
Most próbálom úgy leírni, ahogy az én mesterem tanította.

Térdelj le, ülj a sarkadra. Kezed az öledben. Fejed lehajtva, kapcsolódj ki egy picit. Lélegezz nyugodtan.
Amikor szeretnéd elkezdeni, lélegezz lassan, mélyen be, kis légzésszünet után lassan ki. Újabb lassú, mély belégzésre emeld fel a két karod, majd a kilégzésre a két tenyered és a homlokod tedd a talajra, majd csúsztassad előre. Én az ujjaimmal kapirgálva segítem ezt, Elvileg a cél az lenne, hogy a mellkas egy része is a talajon legyen, ugyanakkor a fenék maradjon a sarkakon, jelenleg nekem is felemelkedik egy kicsit. Ez a lassú kilégzés ütemében kényelmes, lassú előre nyúlás, közben a gerinced szabad, de alá van támasztva.
Most a „bennenyugvás” következik, lélegezz nyugodtan, ahogy ebben a tartásban sikerül. A gerincedre figyelj, lassan távolodnak egymástól a csigolyák, a hátizom lassan nyúlik. Próbáld –nem rugózva, hanem lassú nyújtással- a feneked visszahúzni a sarkadhoz, és a kezeidet nagyon lassan előbbre nyújtani.
Ha úgy érzed, éppen nem megy tovább, megint egy kis bennenyugvás után lehet, megint nyúlik picit.
Ha már nem esik jól a póz, akkor nagyon, nagyon lassan, és az ujjaiddal segítve, gömbölyű háttal, csigolyáról csigolyára haladva ülj vissza a sarkadra, és nagyon lassan egyenesedj fel ebben az ülő helyzetben.

Szóval nem kapkodva, és végig befelé figyelve.

A jógások csukott szemmel végzik az egészet, és amikor felültek, a talajról felvett tenyereket összeteszik, pillanatnyi imaként, és egy kilégzéssel fejezik be a gyakorlatot.
Majd a tenyerek segítségével talpra állnak, és megint lassan gömbölyítve, a kezeket előre lógatva egyenesedünk fel.

9 éve
#6578
teper
Válasz Bojtika #6577 számú posztjára
Egy hegyi patakkal fegfeljebb a lábaidat tudod lehűteni, bár ez is valami. Még nem lenne késő neked se megtanulni. Ha nem kellene tudnunk úsznunk, elég lenne végtagonként, főleg a kézen két darab ujj is, amik persze szembefordulhatnak egymással, hogy használni tudjuk. Ehhez képest még jó esetben még mindig 20db van.
Engem pl. 3 hónapos koromban vittek be a Dunába, mert az jó, felkiáltással. Tényleg jó volt. Igaz, hogy abban a korban még működnek a bukóreflexek, de azért jó volt. Ehhez nem kellett napijegy, nem kellett drága strandbelépő se, nem kellett útiköltség se, semmi se.

9 éve
#6577
Bojtika 3
Válasz teper #6574 számú posztjára
Töpi Drága, aki felnőtt korára nem tanult meg úszni, az simán feleslegesnek tartja a műfajt.
Saját egyéni véleményem, ha bárki nekem mondana ilyet: tanuljon a hóhér úszni, az.

Mondom ezt úgy, hogy "mert az jó, te buta!!!" felkiáltással vittek vízbe, még döntésképtelen gyerekkoromban, és egyszer a kötelező szotüdülős balatoni hét alatt megtanítottak lebegni. És pár tempóra is. Tudom, hogyan kellene gyakorolni.
A két lányomat kis korukban egy nyáron a strandon megtanítottam lebegni, innentől a saját döntésük volt, akarnak-e úszni vagy nem.
Hogy én pénzt adjak ki útiköltségre és belépőre azért, hogy az emberi élettel összeegyeztethetetlen közegbe kerüljek, majd nem kis mutatványok árán kikerüljek onnan, olyan rábeszélőkészség nincs.
Én a szárazföldi dolgokat kedvelem, max egy hegyi patakkal.

Tudod, ha a Jóisten úszatni akart volna, lenne kopoltyúnk.

A csigolyák kinyílására van szárazföldi metódus is, és közben simán kapsz levegőt.

9 éve
#6576
teper
Válasz csikil4ny #6575 számú posztjára
Az összevissza olvasás az nem rossz, de akkor már az ezzel kapcsolatos minden menjen. Szerintem az szükséges is, de helyre kell tenni a dolgokat, és olvasd az ezzel kapcsolatos minden szájtot. A hülyeségeket kidobod, a jót megtartod. Úgy szoktam, hogy elsőre a magyar utána jöhetnek a más nyelvűek is. Erre klasszikusan a Goggle elég jó erre. Amikor a végére érsz, lesz a fejedben egy eredmény, mondjuk, ezt hívjuk eszenciának.
Guggolnod pl. úgy lenne érdemes, de csak és kizárólag a sajáttestsúlyoddal, hogy közben, vállmagasságban, felül megkapaszkodsz valamiben, és így mész le, addig, amíg azt kényelmesnek érzed. Igazából, ez egy óvatos gerincnyújtás lenne. De magam sem tudom, hogyan kellene, és nem kell nekem hinni, csak azt írtam le, ahogyan hasonló helyzetben magamon csinálnám.

9 éve
#6575
csikil4ny
Válasz teper #6574 számú posztjára
Guggolni szeretnék és mintha tudok is, de cipekedni egyáltalán nem tudok, ez alatt értsd, hogy egy kg súlyt se tudok megemelni, fekve se megy a lábemelés, az egész hátam fáj (nem olyan amit az ember kibír, hanem ahol már ordít), tehát most a cél, hogy tünetmentes legyek, meg tudjam, hogy hogyan kell elkerülni egy következő ilyen súlyos állapotot. Hihetetlen, hogy egy teljesen egészséges fiatal nő ilyen helyzetbe kerülhet pár nap alatt, nem térek magamhoz. Ami a türelmetlenségem okozza: fizikai erőm van és nem tudom hasznosítani, porszívózás helyett sepregetek, megpróbáltam törölgetni, ha már kényszerpihenőn vagyok, de az nem megy. A legdühítőbb az egészben, hogy ezek az orvosok semmit se érnek, egy se mondta eddig, hogy több ilyen esettel találkozott volna, s ezt és ezt kell tenni, ennyi idő a felgyógyulás stb. Nem tudom mivel ártok magamnak és mi segíti a gyógyulást, sötétben tapogatózok, ha legalább azt tudnám, hogy mi van velem utána olvasnék, de így minden hülyeséget összeolvasok.....

9 éve
#6574
teper
Látom ott is ez a nyugati szél fúj... ezt a csontkovácsos cuccot én is óvatosan kezelném, nagyjából 50%-os esélyt látok arra, hogy utána jobb lesz vagy rosszabb. Vagyis vagy sikerül, vagy nem. Szerintem igazából inkább nem. Egy biztos, hogy pihentesd: a pihentetés alatt azt értem, hogy most egyelőre többet, egészen biztosan, de ne futkorásszál túlsúllyal, de, a sajáttesteddel guggolhatsz pár lazát, illetve lógva néhány lábemelés is mehetne, de csak addig és annyi amit kényelmesen elviselsz, és nem több. Tanulj meg úszni, főleg háton, az tényleg jó lenne. Ha nem tudsz úszni az sem nagy gond, lebegj, a lábaiddal és a kezeiddel simán fent tudod tartani magad, csak így sikálj a vízben a végtagjaiddal, de közben a csigolyáid „kinyílnak”.

9 éve
#6573
csikil4ny
Válasz Bojtika #6572 számú posztjára
Szerintem gyulladás (is?) lehet, mert a mentolos gél amivel kenjük elzsibbasztja a fejem és az arcom (úgy-e nekem időnként arcüreggyulladásom van, amit még nem sikerült teljesen kikezelni), a nyakamnál is érzem, de a fájó pont lejjebb van, nem a nyakcsigolyánál.

Még nem tudom, hogy mi a neve, egy ismerősöm ajánlotta -akinek porckorong sérve van, azt is megtudakolom, meg most mindenkinek utána lehet nézni a neten is. Minden esetre hétfő reggel röntgen következik. Meg fogom tudni, hogy mi ez és hogyan lehet elkerülni, hogy még egyszer ilyen állapotba kerüljek, mert a tüneti kezelés nem lesz elég (persze most várom, hogy mozogni tudjak, ez az első lépés). Kaptam nyugtatót is, mondom a férjemnek, hogy azt arra kaptam, hogy ne érdekeljen, hogy a többi gyógyszer nem hat.... (a mentolos gélt a mentős orvos ajánlotta, az az érzésem, hogy az összes gyógyszer közül az hat, a szédülés most már teljesen eltűnt, szóval a hangulatom is jobb.)

9 éve
#6572
Bojtika 3
Válasz csikil4ny #6569 számú posztjára
Biztosan gyulladás van? Mert akkor tényleg nem szabad zargatni.

Mi a neve a csontkovácsnak? Mire odaér, mi itt szépen körülnézzük. :D
Itt Hatvanban is van egy csontkovács, nem orvosi diplomás, de a saját szakmájában jó végzettségei vannak. És hallom innen-onnan a jó hírét.

9 éve
#6571
sinnesro
Válasz csikil4ny #6567 számú posztjára
Hmm. Vagy huszonéve fájt a vállam-nyakam. Elmentem egy orvosi diplomával is rendelkező csontkovácshoz, aki nekiesett a nyakamnak, csak annyit mondva előtte: majd azért egyszer csináltasson egy röntgent. Nagyon nekiesett, pár nap múlva kijött a nyaki gerincsérvem, nem tudtam meg sem mozdulni, és éjszakákat bőgtem át a fájdalomtól, egy hónapot kórházban is töltöttem.
Szóval óvatosan, és szerintem gyulladásban levő dolgokhoz pláne nem szabad hozzányúlni.

9 éve
#6570
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #6567 számú posztjára
Bojtikával egyetértek! Ha jó a szakmájában a csontkovács, akkor lehet, hogy érdemes lenne elmenni hozzá. De azért tényleg utána kellene nézni, hogy nehogy sarlatán kezébe kerülj!

9 éve
#6569
csikil4ny
Válasz Bojtika #6568 számú posztjára
Két hét múlva jön Bp-ről (időnként szokott jönni), többen ajánlották, de mint minden ismeretlen miatt kétségeim vannak. Egyelőre azt szeretném tudni, hogy mi okozza a tüneteim, azt már én is tudom, hogy gyulladás van, de amíg nem tudom mi ez, nem tudom, hogy merre induljak. Lassan minden kiderül, de épp ez a baj, hogy lassan. Fizikai erőm van, csak bent rekedt egy beteg testben és ezért roppant türelmetlen vagyok. Bocsi, hogy ennyit zavarlak Titeket....

9 éve
#6568
Bojtika 3
Ha kicsit tudod ellenőrizni, milyen híre van, akkor jó lehet a csontkovács.
Igazi szakember nem akar mindenáron kezelni, csak ha használni tud.

9 éve
#6567
csikil4ny
Válasz Bojtika #6565 számú posztjára
:D

Állítólag itt a városban május 1.-től lesz MRI, addig nincs. Szerintetek elmehetek egy csontkovácshoz, vagy az teljesen lebénít?

9 éve
#6566
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #6564 számú posztjára
Nagyon sajnálom, hogy nem javulsz kellően. Szerintem is jó gondolat, hogy egy másik városba, egy jobban felszerelt kórházba mész el. Bojtikának igaza van! Komolyabb vizsgálatok kellenének. Ennek a fele sem tréfa! 32 évesen nem kellene fájdalmak között élni, ráadásul bénuló kézzel, és szédülős-bizonytalan járással küszködni. Remélem, hogy sikerül megtalálni a probléma okát, és hamar kezelni, hogy végre jobban legyél. De addig is maradj a popódon, hogy nehogy még nagyobb baj legyen. És a házimunkát is csak óvatosan, és lassan, nehogy az is ártson.

9 éve
#6565
Bojtika 3
Tudtam én, hogy

IGENIS NEM ÚSZIK MINDENKI!!!!! BIBÍÍÍÍÍ!!! MERT LÉTEZNEK SZÁRAZFÖLDI EMBEREK IS, IGENIS HOGY!!! :D

Egy röntgennel ez nem lesz elintézve, jobb lenne egyből egy MRI.

9 éve
#6564
csikil4ny
A baj csak ott kezdődik, hogy nem tudok úszni, próbáltam többször is, de valahogy a víz nem hajlandó megtartani engem. Egyelőre a tüneteimet szüntessék meg, s állítsanak fel valami diagnózist, amivel el lehet indulni tovább. Eddig semmi változás, van egy fájdalomcsillapító gél amivel ha bekenjük a fájó pontot (most már az is van), akkor elzsibbad szinte az egész testem, a járásom azonban még mindig elég bizonytalan, a jobb kezemmel nem tudok megfogni egy írószert. Ami javult: a fejfájásom megszűnt, nem szédülök folyamatosan, csak tántorgok. Ha a röntgen után sincs pontos diagnózis, akkor menni kell más városba, mert itt nem bízok az orvosokban (miután kétszer is kijelentették, hogy nem vagyok sürgősségi eset, szerintem ha egy 32 éves nő egyik-napról a másikra nem tud járni és bénul a jobb keze, igenis foglalkozni kell vele!)

Szedek C vitamint és a multivitaminom most fogyott el, nincs kizárva, hogy a torna hozta elő ezt a gerincproblémát, mert a nyakcsigolya problémám elég régi ügy, de nem foglalkoztam vele, amíg így nem jártam....

Nagyon hiányzik a mozgás, de most tényleg nem merek semmit se csinálni, örülök, hogy nehezen de legalább főzni és mosogatni tudok, a takarítás már nehezebb feladat, úgyhogy azt a férjem végzi.

9 éve
#6563
feketeinci 9
Válasz Bojtika #6562 számú posztjára
Szerintem Bmati teljesen világosan írta le a kalóriafelhasználást.
Ezek a gyakorlatok testkilogrammonként 4-5 kalóriát fogyasztanak óránként :)
Ha Surci 100 kilós, és 1 órát tornázik közepes intenzitással, 400 kalóriát éget óránként.

- Mint az általánosban egy szöveges feladat megoldása :)) -

9 éve
#6562
Bojtika 3
Én Tatarekkel végzek ilyesmit. Tornaként viszem fel.

Az 1 órás edzése (ami valójában 50-55 perc) megy csak végig az egész testen, ezt heti 1x -re tábláztam be, de néha kétszer is megcsináltam egy hét alatt. Egyébként az összes felsorolt gyakorlatot a kitöréstől a hasprésig nem szoktuk egy napon végezni. (Persze súlyzók nélkül.)

Szerintem Surci a kalóriafelhasználást kérdezte, Bmati pedig edzéstechnikai értelemben válaszolt. Konyhanyelven a gimnasztika is felfogható erősítésnek.

9 éve
#6561
bmati
Válasz Surci11 #6559 számú posztjára
Szia!
Először is, ha 1 órát tudsz erősíteni, akkor az nem igazi erősítés. Ha intenzíven nyomnád, akkor 45-50 perc lenne a felső határ. Nálam max. 30 perc egy edzés és nem mindennap végzem, ugyanis, ha mindennap tudnám végezni, akkor az azt jelenti, hogy állóképességi edzés, mert ha erősítés lenne, akkor már 1 hét alatt simán túledzeném magam... :)
A gyakorlatok sem mindegy, hogy milyenek. Ha csak ezek az alap gyakorlatok, amiket írtál, akkor 4-5 kcal/ttkg/óra közepes intenzitással végezve. Érdemes felvenni magadnak. Én 4-gyel szoktam számolni, csak én már nem ezeket csinálom, hanem ezek nehezített formáit. :)

9 éve
#6560
bmati
Válasz pocsi88 #6557 számú posztjára
Szia!
Az a súly akkor elég, ha egy gyakorlatból egy sorozatban max. 12-t tudsz végrehajtani, ellenben növelni kell az intenzitást (azaz nagyobb súly kellene). Nőknél változó a kezdősúly, de olyan 2,5-7,5 kg között szokott lenni, de persze ez erősen függ a gyakorlatoktól is. Ha nincs ilyened vagy nem akarsz emiatt terembe járni, akkor indulhat a saját testsúlyos erősítés. Heti 3x10-45 perc intenzív (!) erősítés kellene!

9 éve
#6559
Surci11
Sziasztok!

Olyan kérdésem lenne hogy napi szinten csinálok 50 perc-1 óra erősítő edzést (lábemelések, guggolás, kitörés, hátemelés, hasprés, fekvőtámasz, stb...), mindezt intenzíven, csak nem tudom milyen mozgásnak mentsem az adatlapomon, mert olyan nincs hogy "saját testsúlyos edzés". Hány kalóriát égetek így egy óra alatt kb? 250-től 600-ig nagy intervallumokat találtam, melyikhez áll közelebb?

9 éve
#6558
teper
Válasz pocsi88 #6557 számú posztjára
Két hónap torna után vedd elő feltétlenül, sokkal jobb lesz. Igazából 3-4 hetente kellene valamicskét emelgetned, amit nem feltétlenül mindenhol lenne szükséges megtenned, de itt-ott izomcsoportonként hasznos lenne, azért, hogy benne legyél a sodrásban. Ez lehet kettővel több ismétlés is bárhol vagy akár egy új gyakorlat bármire, miközben egy másikat, egy gyengébbet éppen elhagysz. A lényeg a rendszeres változtatáson lenne, és ez lehet bármilyen kicsi is, de ez fontos.

9 éve
#6557
pocsi88
Sziasztok!

Így két hónap torna után eszembe jutott, hogy szoktam én erősítős-súlyzós napokat is tartani. De nem tudom, hogy elég-e a 0,75 kg súly, vagy inkább nehezebbet 1,25 kg súlyút vegyem-e elő?

9 éve
#6556
teper
Válasz csikil4ny #6550 számú posztjára
Magam is az úszást javasolnám, kényelmesen, mellben, akár a fejed is kint lehet a vízből, ez még a kisebb baj mint amikor nem úszol.
Tudom, hogy erre már beakadtam párszor, és semmi érdekeltségem sincs benne, de éjjelre egy jó matrac.? Hozzá C és D és erős multi.

9 éve
#6555
bmati
Válasz csikil4ny #6550 számú posztjára
Menj úszni, ott nem terheled a gerincedet. :)
Az orvosok ilyenek, most már meg sem lehet mozdulni... :/
Nyilván bizonyos mozdulatokat, illetve dolgokat nem szabad csinálnod, de azért eléggé túl tudnak lőni a célon.
A gyulladáscsökkentő és a fájdalomcsillapító max. ideig-óráig működik, a tényleges gyógyulás másból lesz, nem ebből és ahhoz általában közel semmivel sem járulnak hozzá. Általában ezeket szokták hozzávágni az emberhez, ha kell, ha nem...
Ha konkrétabbat mondanak, akkor tudasd és alkotunk Neked valamit ezzel kapcsolatban. :)

9 éve
#6554
bmati
Válasz EmokeBlanka #6551 számú posztjára
Lehet így is intervallumozni (pl.: tabata edzések), a különbség csupán annyi, hogy nem feltétlenül kell anaerobban szaladgálni, elég ha az aerob zóna felső határáig mész. Hosszabb távon így jobban lehet fejlődni, mert még nem vagy elég edzett a keményebb intervallumokhoz.
Ha már futás/gyaloglás kombinációt csinálsz, akkor érdemes mikrociklusokban gondolkodni. Ez azt jelenti, hogy van egy könnyű, egy közepes és egy nehéz heted, majd ezeket kezded elölről. Pl.: ennél az 5 km-es edzéstervnél:
http://edzesonline.hu/edzesterv/5/elso_5_kilometerem
Ez például végig közepes intervallumokat alkalmaz és így készít fel az egyenletes tempóra hosszú távon. Érdemes végigcsinálni, mert sokat javulhat a pulzusod.

9 éve
#6553
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #6550 számú posztjára
És a gerincednek konkrétan mi a baja? Vagy ez nem derült ki? És mitől van begyulladva? Szerintem akkor a legjobb ha hallgatsz a dokira, ha most ez van, akkor inkább ne tornázzál, mint hogy a végén komoly baj legyen. Kívánom, hogy nagyon hamar meggyógyuljál, és minden rendben legyen!

9 éve
#6552
Bojtika 3
Válasz csikil4ny #6550 számú posztjára
Hűűűű!

Reméljük, az eltiltás nem lesz hosszas, de milyen jó, hogy aránylag könnyebb tünetekkel jelentkezett a baj.

Járni szabad? Mert akkor...tudod... :D
És szerintem olyan mozgás, ami a gerincet nem terheli, az mehet. Mint a fekve súlyzózás, lábemelgetések... azt lehet úgy is, hogy a hasat erősíti...

9 éve
#6551
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #6549 számú posztjára
Köszönöm! Akkor, ha jól értem, a HIIT edzések lehetnek fordított arányban is, azaz az intenzív szakasz a hosszabb és a laza a rövidebb idő? (eddig nálam pont fordítva volt) Egyébként, a fejlődés, zsírégetés, edzés hatékonyság szempontjából melyik a célravezetőbb: picit visszaveszek a tempóból és tovább tart a kemény rész vagy rövidebb ideig de eszeveszettűl nyomom?

9 éve
#6550
csikil4ny
Válasz Gonoszka1 #6545 számú posztjára
Fejlemények: a gerincem okozza, még kell egy röntgent készíteni, hogy a sérv lehetőségét kizárják, kaptam gyulladáscsökkentőt, meg fájdalom csillapítót, eddig még semmi változás (azt mondták, hogy hosszú folyamat). Minden tornáról letiltott. :(

9 éve
#6549
bmati
Válasz EmokeBlanka #6548 számú posztjára
Szia!
Az eleje aerob edzés, a 3x 5 perc kocogás-5 perc séta az intervallum (tehát 30 perc).
Ha be akarod írni, akkor úgy érdemes, hogy a sétákat sétának (32 perc, mert ugye csak a 70%-át írod be) a kocogást pedig kocogásnak írod be (10 perc).
A zsírégetős aerobhoz pedig annyit, hogy elvileg mindkettő hatékony, de a reggeli edzésnél nagyon oda kell figyelni, hogy mit és mennyit eszel előző este, illetve hogy bírod az ilyen fajta edzést. Nekem jobban bejött a közvetlenül edzés utáni.
Ha már intervallumozni akarsz, akkor úgy csináld, hogy kevesebb legyen a pihenőidőd (max. 2 perc), a keményebb rész pedig mehet 1 perctől ameddig jól esik) és min. 4 kör legyen belőle. :)

9 éve
#6548
EmokeBlanka 3
Sziasztok!
Érdeklődnék, hogy a következő edzés milyen kategóriába sorolható? 6O perc a futópadon: 3O perc aerob zónás séta, ezt követően 5 perc anaerob tartományban kocogás (lazább mint amikor 3O-6O mp-s felbontású HIIT edzéseim vannak, azaz nem volt beleadva a maximum, tekintettel arra, hogy 5 percig kocogtam, nem 3O mp), illetve 5 perc séta, mindezt 3 körben, azaz 3O perc összesen. A pulzusom az 5 perces intenziv részben olyan 17O-185 között mozgott, a sétálásnál lement aerob tartományba. Ez is HIIT-nek minősűl? vagy kardió? vagy jó-e egyáltalán?

Valószinű már irtátok, de elfelejtettem, melyik a hatékonyabb: reggel éhgyomros zsirégetős aerob edzés vagy erősitő utáni zsirégetős aerob edzés?

Köszi!

9 éve
#6547
Edebaba 2
Válasz feketeinci #6542 számú posztjára
igen, köszönöm, a Kalóriaszámolós topic-ban épp most tisztázzuk a dolgokat :)

9 éve
#6546
csikil4ny
Köszönöm szépen! Remélem, hogy holnap este valami okosat fogok tudni....

9 éve
#6545
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #6540 számú posztjára
Szia! Vigyázzál magadra, hogy ne erőltessed túl magadat. Remélem hamar kiderül, hogy mi a betegséged oka, és segiteni tudnak rajta hamar. Nagyon rossz amikor az ember ilyen vacakul van! Jobbulást, és szorítok, hogy hamar meggyógyulj!

9 éve
#6544
Bojtika 3
Válasz feketeinci #6541 számú posztjára
látom, bőven ezres alatt, tényleg jó lenne. :D

9 éve
#6543
Bojtika 3
Válasz feketeinci #6541 számú posztjára
Inci, köszönöm, és így felírva mennyi az ára?
Megpróbálom felíratni a házidoktorral. Hátha felírja.

Csiki: nehogy valami szív-rendellenesség (billentyűhiba) derüljön ki... szurkolok! És írj mielőbb, ha kiderült valami!

9 éve
#6542
feketeinci 9
Válasz Edebaba #6539 számú posztjára
6419-es bejegyzés: Bmatitól :)
Ha jól emlékszem, akkor 20 km/h alatt lassú a tempó, 20-24 km/h között normál, 24 km/h felett pedig gyors. Ez kinti biciklizésre vonatkozik, szobabiciklinél más a helyzet, ott ezek felfelé tolódnak el a hiányzó tapadási- és légellenállás miatt. :P

9 éve
#6541
feketeinci 9
Válasz Bojtika #6538 számú posztjára
Vitamin D3 FRESENIUS 1000NE tabletta

Ez van a dobozán. Meg hogy orvosi rendelvényhez kötött gyógyszer.
Ez most engem is meglepett :)

9 éve
#6540
csikil4ny
Válasz Bojtika #6538 számú posztjára
Sziasztok, haladunk, ma már a fél napomat a sürgősségin töltöttem, csütörtök este megyek Droppler vizsgálatra (az orvos szerint csak kizárni akarják...) A vérnyomásom köszöni szépen jól van, nem ez okozza a most már folytonos rosszullétem. Remélem, hogy hamar rájönnek a dolog nyitjára, jelen helyzetemben munkaképtelen vagyok. :(

De azért a reggel a tornám megvolt, lassan, nyugisan - guggolás, hasprés. Aerob edzés sajnos tiltva amíg el nem múlik a szédülés.

9 éve
#6539
Edebaba 2
Sziasztok!
Tudja valaki, hogy a sportolások közül kiválasztható biciklizéseknél a különböző tempó minősítések hány km/h jelentenek? Mennyi lehet a könnyű, közepes, intenzív?

9 éve
#6538
Bojtika 3
Ez jóóó, tényleg van ilyen megvilágosodós pillanat, miszerint ezt is túlélem.
Inci, itt nem tiltott a konkrét megnevezés, mert egymás segítésén alapul. Ezért kérlek, írd meg: melyik ez az olcsó Dé?

Én ma próbáltam átaludni a napot, a göthösség mián. ébredés utáni nyomim egészen hercig, 125/69, és jelentem, a göthösségre télleg jó a pálinka. :D

Csikinek meg látom, csak-csak összehozzuk! :D

9 éve
#6537
csikil4ny
Válasz bmati #6536 számú posztjára
Köszönöm szépen a válaszod! Akkor megveszem. :)

A ma mért értékeim: 100/70, a pulzusom viszont száz alá nem ment.

9 éve
#6536
bmati
Válasz csikil4ny #6525 számú posztjára
A vas és a vérnyomás tényleg összefüggésben van.
Jelenleg folyadékból elég annyi, mert a sok folyadék is csökkenti a vérnyomást.
Ezt olvasd el:
http://www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/alacsony_vernyomas/494
Elég sokat segíthet!
A térdedre, ha jól tudom, akkor ezt a Proenzi gyártja, az pedig nem szokott rossz dolgokat lerakni az asztalra (viszont nem szokott olcsó lenni). Lehet, hogy van jobb is, de ez is megfelelő lesz.

9 éve
#6535
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #6533 számú posztjára
Az mindenképpen jó, ha utána menetelsz a dolgoknak. Mert így elég vacak a dolog, hogy az ember nem tudja, hogy mikor jön rá a rosszullét, mert sajnos nem kopog be, hogy jöhet-e, hanem egyszercsak ott van. Így csak azt mondom, hogy hajrá, menjél utána, mert reménykedjünk, hogy nem autoimmun a Te bajod, és akkor talán tudnak segiteni rajta.

9 éve
#6534
feketeinci 9
Válasz teper #6523 számú posztjára
A "D" vitaminnal maximálisan egyetértek, a "C" nekem jön a kajával.
Nem mesélem el a történetet, a lényeg hogy egy más éghajlaton vett rá az orvos hogy rendszeresen szedjem a dé vitamint, miután hazajöttem a körzeti mondhatnám boldogan írta fel receptre, amikor kérdeztem tőle hogy van-e ilyen lehetőség.
Így havonta 236 forintba kerül 1 havi adag :)
Biztosan ez is egyéni, de évek óta nem volt olyan "göthös torokfájásom" amit egy egyszerű Stepfen ne tudott volna elmúlasztani.
Nekem ez a tapasztalatom.

9 éve
#6533
csikil4ny
Válasz Gonoszka1 #6532 számú posztjára
Igyekszek utánajárni, úgy látszik, hogy ez az orvos támogat benne, aztán meglátjuk. Ebben a kisvárosban elég korlátozottak a lehetőségek, augusztusban meg fokozati vizsgám lesz (a négy év egyetemi anyagból), úgyhogy sokat nem fogok tudni ez ügyben máshová mászkálni, de ha addig nem okosodok ki, akkor utána mindenképpen elindulok orvosi központokba (ha kell Bp-ig megyek).

9 éve
#6532
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #6530 számú posztjára
Nem lehet, hogy ezek a rosszulléteid nem "csak" vérnyomás gond? Mert nekem is vannak ilyen "rohamaim", és nekem autoimmun nyüglödéstől van (legalábbis az orvosom szerint)?

9 éve
#6531
feketeinci 9
Válasz teper #6523 számú posztjára
A "D" vitaminnal maximálisan egyetértek, a "C" nekem jön a kajával.
Nem mesélem el a történetet, a lényeg hogy egy más éghajlaton vett rá az orvos hogy rendszeresen szedjem a dé vitamint, miután hazajöttem a körzeti mondhatnám boldogan írta fel receptre, amikor kérdeztem tőle hogy van-e ilyen lehetőség.
Így havonta 236 forintba kerül 1 havi adag :)
Biztosan ez is egyéni, de évek óta nem volt olyan "göthös torokfájásom" amit egy egyszerű Stepfen ne tudott volna elmúlasztani.
Nekem ez a tapasztalatom.

9 éve
#6530
csikil4ny
A jó hír az, hogy reggelre megvilágosodtam: túl fogom élni, a rossz hír az, hogy huzatot kaptam, attól vagyok jelen pillanatban ilyen rosszul (a tavaly amikor az egész lakásunkat festettük is ez volt, de mivel a vérnyomásom is vacakol, azt hittem annak a tünetei.)

Mindegy is mit mondott az orvos a vashiány és a vérnyomás kapcsolatáról, a lényeg, hogy csak felírta a küldőpapíromra.

Mértünk reggel is egy vérnyomást, az rendben van, én meg ugyanolyan rosszul s most még orvost se tudok szerdáig elérni (ortodox húsvét, nálunk hétfő, kedd szabad), van családi ügyelet, ott felírhatják, de nem tudnak kedvezményes receptet kiállítani. Mindegy, bevándorlok a legközelebbi gyógyszertárba és kérek ugyanazt amit a tavaly kaptam.

9 éve
#6529
Bojtika 3
Szerintem a vashiány és a vérnyomi igenis kapcsolatban van, csak most nem jut eszembe a logikája.
(A vashiányos vér oxigénszegényebb állítás mentén indulnék el, de jó éjt, megyek aludni!)

9 éve
#6528
Bojtika 3
Válasz teper #6526 számú posztjára
Töpike, én nem szoktam infululenziás lenni, most is csak az lehet a gáz. hogy pár nagyon-nagyon "hónapvége" nap van mögöttünk, és csak vacakokat ettünk napok óta. (Most meg étvágyam nincs, de holnapra már lesz.) Nem a büszkeségem (na jó, az is...) hanem a sok éves tapasztalat...

Hozom a jópofa kicsi csábos hasedzést, úgy 3.40 körül kezdődik maga az edzés.
https://www.youtube.com/watch?v=l6659nLycBc&list=TLdPp1OoLoUd8

9 éve
#6527
teper
Válasz csikil4ny #6525 számú posztjára
Azért remélem ezzel a 90/60-al nem vagy elégedett, mert ez alig valami :(

9 éve
#6526
teper
Válasz Bojtika #6524 számú posztjára
De úgy látom, azaz olvasom, hogy kész vagy. Ezek a dolgok sajnos így jönnek. Nyolckor még semmi, aztán paff, bevág. Jobb, ha megemészted ezt és készülsz. Köcsögmódon még mutálódnak is, és a tavalyi nagyjából hatékony gyógyszer az most semmit se ér. Azt tudod tenni, hogy vagy végigszenvedsz 7-10 napot vele vagy felveszed a harcot. és legyűröd pár óra alatt. Szerintem ez utóbbi sokkal keményebb és férfiasabb dolog és maradsz a betűknél :)

9 éve
#6525
csikil4ny
Jelentem, mostanra voltam képes annyira összeszedni magam, hogy írni bírjak. Egész délután fájt a fejem, lüktet és még hánytam is. Mindezt az orvosi látogatás után, egy darabig gondolkodtam, hogy hívjak mentőt, aztán elvetettem, úgyis hétvége jön, értelmetlen lenne. A vérnyomásom 90/60, az orvos azt mondta sózzak jobban. 2l víz megy, több nem. Szerda estig állandó vérnyomás mérésre tett, kitartóan jegyzetelek addig (felkaros, régi hagyományos mérő), azt mondja a vas hiányomnak nincs köze a vérnyomásomhoz, de rendes volt és mindent felírt amit kértem a vérvételes küldőpapírra (most már csak egy ismerős kell aki be is juttat vérvételre, mert a hivatalos iratkozás már csak máj. 29.-e utánra történhet). A térdemre Arthrostop Rapid-ot írt, jó ez vagy van jobb is?

Nagyon szépen köszönöm, hogy törődtök velem, jólesik!

Bojtika gyógyúlást!

9 éve
#6524
Bojtika 3
Nem vagyok kész, csak bosszant. Kiheverem, tegnap még semmi bajom nem volt. Elalvás előtt éreztem kicsit a torkomat, ma meg alig bírtam megszólalni. :D A fiamat is inkább suttogva dirigáltam el, úgy meg nem olyaaaan! :D

Az orromat vagy háromszor kifújtam, slussz. :D Amint lehet, bebújok az ágyba, de amíg a kaja elkészül, addig még itt ülök. Holnap még délutános a gyerek, az ebédjét készítem előre.
No meg a négylábúak meleg kajája. :D

9 éve
#6523
teper
Egy multival soha nem ki jössz ki jobban mint a célzottan D-vel. Ha ennyire kész vagy, legyen C és D, de dé tényleg. Vágod te a hangokat, érted te.

9 éve
#6522
Bojtika 3
Éppen megettem egy citromot héjastul felkockázva, cukorral.
Ne mondd, hogy mivel van impregnálva, mert az kevésbé árt egy citromnál, mint amennyire jót tesz a benne levő citromolaj és egyebek. Most jobb.
D-re nem költök, majd multit veszek.
A falubeli patikában nincs, be köll buszozni a városba.
Majd a jövő héten, mert itt a hétvége.

Bretegen pedig nem edzünk. Csak pár láblendítést és térdemelgetést csináltam, azt is az érrendszerem kedvéért. :D

9 éve
#6521
teper
Most kellene nyomatni napi 2-3 ezer C-t és akár 5-6 ezer D-t. Mintha csak magamat hallanám, hogy elfogyott ez-meg az. Sokat ne szarakodj ezzel, ha elfogyott, hát elfogyott, na és, ezek előbbiek lennének fontosak.
Utoljára normálisan csak valamikor március elején edzettem, azóta csak tengek-lengek, úgyhogy nincs is semmi jogom ide írni az edzésről :/

9 éve
#6520
Bojtika 3
Pillanatnyilag a megfázást zavarom el, de egyébként oké vagyok.
Nincs karnitinem, se vitaminom egy ideje, és nem is edzettem rendesen. Emiatt aztán megérzem az enyhe emelkedőket is, ami az utcán fel sem tűnik egyébként, és a bal térdhajlatban begörcsöl vagy micsinál a nemtudommi, meg kell állnom és nyújtanom. (Ha éppen sikerül, mert nem minden szituban lehet ezt jól nyújtani az utca közepén...)
Jó lenne megtudni, mitől van ez.

9 éve
#6519
teper
Ezért gondoltam, hogy nézzen maga körül alaposan. A Doppler vizsgálatról elsőre a hallás jutna eszembe :) de egyébként meg tök jogos, hogy ezzel több mindent lehetséges lenne vizsgálni. De azért jól vagy?

9 éve
#6518
Bojtika 3
Hát majd ott, ahol sikerül, tekintve erdélyi lakhelyét Csikinek.
Nála nagyobb elhatározás és makacsság szükségeltetik. És mázli, ahogy mindannyiunknak lassan.
Én remélem, hogy eljutok például Doppler-vizsgálatra, mert a háziorvos kereken megtagadta a beutalót. Holott valami nem oké a lábammal még mindig. Az érsebész sem vizsgált műszerrel.

9 éve
#6517
teper
Én is, naná, lassan, sőt nyugdíjba vannak. Jó, ok, ezzel egyetértek, vizsgáltassa, de ha körülnézek a magyar egészségügyben, akkor hol? Részemről mindig úgy csináltam, hogy elsőre magam körül néztem, vajon mindent megteszek, hogy okés legyek, azután nem mentem orvoshoz :)

9 éve
#6516
Bojtika 3
Én találkoztam olyan orvossal is, hogy volt sztetoszkópja, használta is, de nem hallott vele rendesen...vagy mi. A tüdőgyulladást nem észlelte vele, több betegnél, nemcsak nálam.

Ha évek óta szédülészik, és már ő maga unja, akkor vizsgáltassa! :D

9 éve
#6515
teper
Válasz Bojtika #6514 számú posztjára
Nem értek vele egyet. Szerintem még nem feltétlenül kellene vizsgálgatni, ezer és egy oka lehet ennek, de legyen napi 3 liter víz vagy két hétig, és megláttyúk…Egyelőre csak a felkarosban és a sztetoszkópban hiszek.

9 éve
#6514
Bojtika 3
Éppen azért mondom a csuklósat, mert kisebb, és könnyebben lehet mérni vele. Nekem felkaros van, de nem tudnám csak úgy simán bármikor használni.
Ha hosszúujjú cucc van rajtam, akkor már nem használhatom közterületen valahol.

Láttam már csuklós vérnyomásmérőt intenzíves szakorvosnál is, amikor ügyeletes orvosként kijött hozzánk. A miheztartás végett éppen jó volt az is. (És napi magunkkal-hurcibálásra kisebb táskában is elfér.)
Bár mondja Csiki, hogy mérték rosszullét alkalmával is, és az sem adott egységes eredményt.
És írja, hogy évek óta tart ez már, azaz a légnyomás nem...de a vas talán inkább, mert nem az első alkalom lenne, hogy vashiányosnak találják, emlékszem, írta már, hogy vasat írtak fel neki.

Mindenképp alaposan ki kell vizsgáltatni.

9 éve
#6513
teper
Ahogy az elmúlt időben olvasgattam, az edzéseid azok rendben vannak, ne itt keresgéld a magyarázatot.
Szerintem a csuklóst, azt inkább ne, felejtős cucc, dobj rá még pár ezret, és sokkal inkább egy Omron felkarost, de persze ha csak saccolni szeretnél és átlagolni és a miheztartás miatt, ez előbbi is éppen annyival több, mint a semmi.
A napi folyadékbeviteled az rendben van? Nem akarnálak most idétlen számokkal fárasztani, de a napi 3 liter tiszta víz az megy? Ha igen, viszont ahol vagy, ott elég alacsony az ásványi sótartalma (tényleg alacsony, bár erre én éppen kattanok), de Bojtnak igaza lehet, valami ásvány még hiányozhat. Vas?
Vagy csak jön a tavasz, és elég gyorsan változik a légnyomás, de eléggé fontos lenne az napi 3 liter tiszta folyadék, szerintem ezt tartsd be.

9 éve
#6512
Bojtika 3
Én nem mostanában töltöttem le. A mostanit nem tudom, és a gépem is nagyon lassú, úgyhogy most emiatt nem navigálnék el innen.

Akkor úgy lehetett letölteni, hogy feliratkozott az ember a hírlevelére, és ezután simán le lehetett tölteni, csak nagyon lassan ment, mert .avi formátumban volt

Egyszer sikerült átraknom Google drive-ra, mások onnan már le tudták szedni, de én nem tudom kezelni.

9 éve
#6511
Gabriello 5
Sziasztok !
Próbálom letölteni többek által ajánlott Tatarek videókat, de nem működik a letöltés opció a honlapján, csak online lehet nézni a videókat. Néztem más fórumokon, mások is panaszkodtak hogy nem megy a letöltés. Próbáltam Explorer és Firefox böngészővel is, sikertelen. Valakinek sikerült valahogy az elmúlt hetekben , esetleg más hozzáférés ? Egy kolléganőmnek kellene, akinek nincs gyors netkapcsolata. Köszi !

9 éve
#6510
csikil4ny
Válasz Gonoszka1 #6507 számú posztjára
Azt mondta az orvos, hogy olyankor kell amikor dolgozok, a napi rutin miatt, most meg jön egy hét vakáció, utána rögtön felrakatom. A múltkor olyan szívdokihoz küldött akinek nem volt ilyen ketyeréje (persze attól a semmiért a vizsgálati díjat ki kellett fizetni).

9 éve
#6509
csikil4ny
Igen, megvan a 3. Tetszenek a hozzászólások a leírásánál. Egyelőre nem veszek semmit, akarok egy vérképet, úgy hogy nem tömöm magam mindennel, lássuk mi hiányzik, utána viszont mindenképp fogok venni L-karnitint is. A kicsit most is elaltattam, sokáig tartott, belealudtam, amikor az előbb felébredtem nem keltem hirtelen, de nekiszédültem a szekrénynek, s ez tart már pár napja (elég gyakori a fejfájásom is). Az étrendem rendben van, tehát nem gondolok alul táplálkozásra semmiképp, fizikailag sem vagyok gyenge, kifejezetten érzem, hogy erősödök. Először legyen vérképem, hátha most többet tudok meg belőle.

9 éve
#6508
bmati
Válasz csikil4ny #6501 számú posztjára
A heti 6 nap oké, szépen kiegyenlít. Az erősítések mellett heti 3 aerob van? Ha igen, akkor az maradjon, ha nem, akkor emeld annyira.
A só az jó, viszont azt ne felejtsd el, hogy a multivitaminok (a legtöbbje) messze nem tartalmaz elég ásványi sót. Egyik haveromnak pont ma ajánlottam ezt:
http://shop.builder.hu/asvanyianyag-komplexek/biotech-usa-multi-mineral-complex-100-tab-p4419
Az L-karnitint viszont érdemes lenne megpróbálnod.

9 éve
#6507
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #6505 számú posztjára
Akkor rakják rád, mert ez nagyon veszélyes. Ahogy Bojtika is írta, az alacsony és a magas vérnyomás tünetei hasonlóak, így mérés nélkül nem tudod, hogy éppen melyik van. Veszélyes, így jó lenne tenni valamit!

9 éve
#6506
Bojtika 3
Akkor az L-karnitin ellen sem szól semmi.
Próbáld meg.

9 éve
#6505
csikil4ny
Válasz Bojtika #6504 számú posztjára
igen, hol magas volt, hol alacsony.... S eddig három orvos mondta azt, hogy nincs mit kezdeni vele, élnek még ilyen emberek, de ha nagyon zavar menjek el nagyobb városba, mert itt csak ennyit tudnak tenni, illetve, a következő lépés, hogy 24 órás ketyerét tesznek rám....

9 éve
#6504
Bojtika 3
És mérték akár egyszer is olyankor, amikor éppen szédültél?

9 éve
#6503
csikil4ny
Válasz Bojtika #6502 számú posztjára
Persze, hogy összekutyulták az időpontokat, így holnap délután vissza kell menjek a családorvoshoz (helyettesítik az enyémet és megváltoztatták a rendelési időket).

Az volt a furcsa, hogy miközben szedtem a multivitamint is volt ilyen rosszullétem, újabban ilyen esetben ittam egy kávét és két nagy pohár vizet, aztán valamelyik csak hatott, de így élni roppant kellemetlen. Végére járok ennek!

Nincs mérőm, de egy hónapig folyamatosan mérték: reggel-délben-este, s azzal maradtam! Gyakorlatilag indokolatlan....

9 éve
#6502
Bojtika 3
Csiki, a sók alatt nemcsak a konyhasót értjük.
(Valamennyire muszáj sózni egyébként.)

Valamelyik ásványi só hiányozhat, vagy valami ezekkel kapcsolatos felszívódási zavar van.
Ha sima vérvétellel nem találják az okát, akkor nézzék meg a vért ezekre koncentrálva is. Technikailag nincs akadálya!

Persze ilyen rosszullétet simán okozhat a nagyon alacsony vérnyomás is, én is jártam már így régebben. Szerencsémre az öregotthon közelében jártam éppen, és ott megmérték a vérnyomásom. Kiderült, hogy valami 90/50 volt, szépen lassacskán hazasétáltam. (Még mindig jobb volt, mint ha magas lett volna, a rosszullét nagyon hasonló.) Igaz, ennyire alacsony értéknél már eléggé kezdenek szaladgálni, ha éppen kórházban van az ember...:D

Nincs egy csuklós vérnyomásmérőd? Az elfér egy kis táskában is, és ha nem is egészen pontos, az extrém értékeket mégis mutatja.

9 éve
#6501
csikil4ny
Válasz bmati #6500 számú posztjára
Ennél rendszeresebben nem tudok tornázni: heti 6 nap, úgy ahogy ajánlottátok, elégedett is vagyok, mert egész jól formásodok. :) A vérnyomásom ingadozik, hol fent, hol lent. :( Parajdi sót használok, nem sózok túlságosan, pl. a zöldségeket egyáltalán nem....

9 éve
#6500
bmati
Válasz csikil4ny #6499 számú posztjára
A vérnyomásod okozza ezeket. A rendszeres mozgás segít kordában tartani a vérnyomást és Bojtika L-karnitinja sem fog ártani, ha általában magas a vérnyomásod.
Sókkal hogy állsz? Milyet fogyasztasz és mennyit sózol? Csak mert ez is okozhatja.

9 éve
#6499
csikil4ny
Válasz Bojtika #6491 számú posztjára
Az a baj, hogy vannak, az ájulásig jutok és elég gyakran (havi egy-kétszer), nem a fogyástól van, mert már akkor is megvolt amikor egészségtelenül táplálkoztam. Elég gyakran szédülök (étkezéstől függetlenül, a múltkor tízórai után az úton alig bírtam elvergődni a kenyérüzletig, ott vettem egy házi csokit, ijedtemben mind megettem - azt hittem, hogy a vércukrom esett le, hazaérve bevettem egy Ca-t, s kb. másfél óra múlva jöttem helyre). Ez azért akárhogy vesszük egy 32 éves nőnél nem természetes...

A többi videó megvan, de a tengerpartos fürdőruhást sehol nem találom, úgy látszik azt eltűntette. :(

9 éve
#6498
Bojtika 3
Persze, a lényeg nem változik.

Éppen csak fejlődni(azaz nőni) keveset fog már ezután. :D

9 éve
#6497
bmati
Válasz Bojtika #6496 számú posztjára
Nekem meg este van. :D
A cél maradhat ugyanaz, a napi keret akkor BMR felett 100-150 kcal-val legyen, a többi pedig még mindig áll. :)

9 éve
#6496
Bojtika 3
De Bmati, ValS azt írta, 21 éves!
A második sorban írta, hogy 14 évesen már 86 kiló volt.

9 éve
#6495
bmati
Válasz ValS1105 #6492 számú posztjára
Szia!
Először is érdemes elfelejteni az 55 kg-ot, mert még fejlődni is fogsz. A reális cél valahol 60-62 kg között lenne.
Erősíteni kellene intenzíven hetente min. 3-szor 10-45 percet, mellette pedig heti 1-3 alkalommal 30-60 perc zsírégető zónás aerob edzést. Ez utóbbi lehet gyors gyaloglás, kocogás, úszás, biciklizés, ellipszis tréner, stb.
Erősíteni mindenhová kell, mert minél több izmot mozgatsz meg, annál jobban égeted a zsírt. Lehet otthon is erősíteni vagy konditeremben súlyokkal. Mivel még csak 14 éves vagy, így inkább az otthoni saját testsúlyos edzéseket ajánlanám. Itt lehet videóra, illetve külön magadnak edzeni (kinek mi jön be, de hosszabb távon külön magadnak éri meg).
Videókat itt találsz, csak pipáld be a strength training-et és a total body-t:
http://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=
Válassz ki 3 edzést, lehetőleg eltérő hosszúakat és nehézségűeket. Egy nap egyet csinálj és mind a 3 videó egyszer menjen végig a héten. Közöttük 1 pihenőnap legyen, amikor zsírégetős aerob edzést csinálsz vagy teljesen pihensz. Ezt csináld 4-8 hétig, utána válts újra és időközönként kevergesd.
Saját testsúlyos edzéseket, amit bárhol tudsz csinálni (nem kell a gép előtt lenni), pedig itt, a mesterhatos menüpont alatt (ezek közül Neked a guggolás, húzódzkodás, lábemelés és fekvőtámasz kellene):
http://fegyencnaplo.atw.hu/
Itt a gyakorlatoknál az 1. szint a legkönnyebb, a 10. szint a legnehezebb, szépen fokozatosan lehet ezekkel fejlődni. Ismétlés- és sorozatszámok a képek mellett. Ha ezt választod, akkor érdemes a fekvőtámasz és a húzódzkodás egy napra (mondjuk "A" nap), a guggolást és a lábemelést egy másik nap csinálni ("B" nap). Ekkor A-B-A és B-A-B heteid lesznek. A köztes napokon itt is zsírégetős aerob mehet.
Heti 1 pihenőnap kötelező!
Fontos, hogy a napi kereted a BMR értéked felett legyen 150-200 kcal-val és igyál min. 3,5 liter vizet naponta (a nagyját érdemes ásványvízből bevinni).
Ha kérdéseid vannak, akkor írj és választ kapsz rájuk.
Sok sikert! :)

9 éve
#6494
Bojtika 3

9 éve
#6493
Bojtika 3
Szia! Nincs helyi zsírégetés. De bármit ha edzel, előbb-utóbb elfogy a háj mindenhonnan.
Azt éred el, ha sokat edzel hasra, hogy a háj alatt ott lesz a kemény és feszes hasizomzat...

Pici türelmet kérek, meg kell néznem, hogy a linkek, amiket mutatni tudok, jók-e még.
Addig keresd meg Tatarek Rezső honlapját. Jó kis edzései vannak, tíz darab tízperces. Érdemes letölteni. Akkor találsz egy 50 perceset is. (Ezért fel kell iratkozni a hírlevelére, de sajnos nem küld semmit, azaz feliratkozhatsz nyugodtan.)

9 éve
#6492
ValS1105
Sziasztok!
21 éves vagyok és már évek óta küszködök a kilókkal. Még kamasz koromban nagyon sokat felszedtem, 14 évesen 86 kg voltam,164 cm magas. Sikerült 70 kg-ra lefogynom, de a testmagasságomhoz és ahhoz hogy jól érezhessem magam végre a bőrömben szeretnék 55 kg-ra lefogyni. Nem nagyon tudom, hogy ehhez milyen edzéseket csináljak, mit érdemes és mennyit. Nyáron sikerült lefogynom már 65 kgra, de amint abbahagytam az edzést visszahíztam. Mik azok a gyakorlatok, amikkel a "vékony és lapos" hasat lehet elérni?
Köszönöm előre is! :)

9 éve
#6491
Bojtika 3
Ha nincsenek rosszulléteid vagy kellemetlen tünetek, akkor nem kell foglalkozni a vérnyomással.
Lehet, hogy az L-karnitin jót tenne, én (ha van itthon) azt a magnéziummal kombinált kapszulát szedem, amit olcsón (60 db 1100-1200 Ft) veszek a dm-ben. Ébredéskor egy kapszula, a vitaminnal együtt. 400 mg L-karnitin, 250 g magnézium.
Nekem ennyi jót tesz. Másikat akkor veszek be, ha nagyobb gyalogolni valóm adódik, vagy ha kezdek fáradni a napom során. De rendszerint elég az a reggeli egy kapszula.

9 éve
#6490
csikil4ny
Válasz Bojtika #6489 számú posztjára
Nálunk a beutaló a kórházhoz kell, máshová küldnek (a rossz viszont az, hogy hiába fizetjük az egészségbiztosítást mindent fizetni kell):

Ingadozó vérnyomás, még nem tudom, hogyan kellene kordában tartani. Nem szedek l-karnitint, hajdinát és kölest is fogyasztok....

9 éve
#6489
Bojtika 3
Köszönöm a szót!!! Ezután én is küldőpapírt fogok kérni! Sokkalta jobb, mint a beutaló, amit itt használunk.

Nekem is aktuális az újabb vérvétel.

A vérnyomásod... L-karnitint nem szedsz? Eszel hajdinát is? Kölest?

9 éve
#6488
csikil4ny
Válasz Bojtika #6487 számú posztjára
Milyen aranyos vagy, mindig megmosolyogtatsz! Remélem előkerül ez a videó is, először nem tudtam végig csinálni, de most már belejöttem, erre....

:( Sajnálom, remélem, most már rendbe jönnek a dolgaitok! Vigyázz magadra, ne hízzál vissza, hisz tudod, nem egészséges! Én holnap megyek az orvoshoz, adjon küldőpapírt vérvételre, a vérnyomásom miatt elég gyakran rosszul vagyok, így nem lehet élni!

Jól van, köszi, még mindig tornázik velem és segíteni akar amikor már nem bírom tovább. :D

9 éve
#6487
Bojtika 3
Szia kis-Csiki! Mindjárt nézem.
Tiffany is frissíti néha a weboldalát, majd felkerülnek az újabb edzések is biztosan.

Én most bosszankodom. Kicsi háj megint visszajött. Most nagyon rossz hónapokon vagyunk túl, nincs vitaminom, és nincs igazán rendes kaja sem. Pénteken lesz a fiam első fizetése, és már megmondtam neki, hogy multivitamint és vasat is veszünk, mindketten szedni fogjuk. Ő a munkába csak kenyér-dolgokat tud vinni, itthon sem eszik rendesen zöldségeket, húsra nem telik folyamatosan, azaz neki sem fog ártani.
Mostanában kevés volt a hús az étrendünkben, és sok volt a lisztes-krumplis dolog. nem csoda, ha megint nem férek bele pár blúzomba, a csuda vigye.
Az edzéseket is most fogom megint felvenni rendszeresen, mert ez így nem jó! Kellő fehérje híján nem mertem nagyon forszírozni.
Most egy újabb német oldalt is találtam, nagyon tetszik. Pár rövidebb szösszenetet lefordítok majd, és megnézegetjük. Hasonlít a mi Bázisunkhoz, két fiatal vezeti, akik mindketten magas szinten tanulják és művelik a táplálkozás- és edzésélettant. Okosságokat mondanak, és mindig hivatkozással közlik. Ott van a link, ha állítanak valamit.

Te meg nagyon ügyes vagy ám! Hogy van a kicsi edzőlányod? :D

9 éve
#6486
csikil4ny
Válasz Bojtika #6477 számú posztjára
Szia, Bojtika!

Képzeld a Tiffany Rothe videók közül a has, comb, fenék 10 percest törölték, szomorú vagyok, mert ismét nem mentettem le, pedig nagyon hatásos volt. Igazán tanulhattam volna az első esetből!

Jó hír: szépen formásodok és újra beindult a fogyásom! Hamarosan már azzal jövök, hogy MEGCSINÁLTAM! :)

9 éve
#6485
Vader
Nagyon szépen köszönöm!

9 éve
#6484
bmati
Válasz Vader #6483 számú posztjára
Szia!
A formásodásra legjobb, ha megfelelően erősíted az izmokat, de nem csak erre a két részre kell edzeni! Minél több izomra edzel, annál hatékonyabb lesz a zsírégetés. Ha Neked ez a két hely a problémás és oda szedtél fel utoljára zsírt, akkor onnan fog lemenni elsőnek. Helyi zsírégetés nem létezik, úgyhogy már csak ezért sem érdemes csak oda edzeni.
Kezdőknél az első hónapokban előfordulhat, hogy fogyás mellett kicsit izmosodnak is, de messze nem olyan mértékben, mint sokan gondolják! egy nőnél egy hónap alatt kb. 0,5 kg izmot tud felszedni az elején megfelelően intenzív súlyzós edzés mellett tömegnöveléskor! Mivel Te fogyni akarsz, így Nálad ez a töredéke lehet és csak az elején. Ha eltűnik a zsír arról a részről, akkor sokkal formásabb lesz kinézetre, de ez csak azért van, mert eltűnik onnan a zsír. Fogyásnál mindig fogysz izomból is, ezt viszont lehet minimalizálni is. Fontos, hogy a BMR-ed felett 100-150 kcal-val egyél, vigyél be megfelelő mennyiségű fehérjét és szénhidrátot, ha fogyni akarsz; emellett a testsúlyod 20-adát idd meg literben minden nap és fogyassz sok rostot is.
Ha formásodni akarsz, akkor pedig súlytartóra kellene állni és úgy edzeni. El kell dönteni, hogy jelenleg melyik a fontosabb, mert a kettő együtt nagyon nehezen megy és jóval több ideig tart, mintha külön-külön csinálnád...
Ha izmosodni is akarsz majd, akkor pedig rá kellesz állni a lassú tömegnövelésre. Ennek során zsír is fog feljönni izom mellett, de ezt is lehet minimalizálni (ha jól csinálod, akkor észre sem fogod venni magadon).
Heti min. 3x 10-45 perc intenzív erősítés kellene mindenhová, mellette pedig heti 1-3x 30-60 perc zsírégető zónás aerob edzés.

9 éve
#6483
Vader
Sziasztok!
Nem rég elkezdtem járni konditerembe. Az elsődleges célom az lenne, hogy formáljam a combomat, fenekemet és leadjak 5 kg-t. Kondigépeket kezdtem el használni. De attól tartok, hogy az alakom ugyan ilyen marad (vastag combom van) csak izmosodni fog. Vagy elestleg eleinte fogyok ezektől a gépektől és csak utána kezdek izmosodni?
Vélaszotokat előre is köszönöm!

9 éve
#6482
kacsakagylo
Na, eddig pont ezt csináltam, köszi a megerősítést! :D Nem szeretném magamat becsapni :)

9 éve
#6481
bmati
Válasz kacsakagylo #6480 számú posztjára
Szia!
Igen, elég sok. Reálisnak azt mondanám, hogy felezd le azt az értéket, azaz csak a felét írd be azokon a napokon az elvégzett időnek.

9 éve
#6480
kacsakagylo
Sziasztok!

Gyógymasszőr vagyok, és mivel nap végére eléggé elfáradok a masszírozásban, gondoltam rákeresek, hátha azzal is elégettem némi kalóriát :D Azt találtam, hogy a masszírozás óránként 372 kalóriát éget el. Kicsit soknak találtam, van valakinek bármi elképzelése, hogy ez mennyire reális? Életmódomhoz ülőmunkát állítottam be, mert hetente csak 2-3 napon dolgozom masszőrként. Tény, hogy érzem magamon, hogy elég jó kis fizikai munka, de még így is sokallom :D

Szép napot mindenkinek! :)

9 éve
#6479
Bojtika 3
Oké, tényleg csak tájékoztatásul mondtam.
És pontosítsunk: nem ugyanannyi a cukortartalom, hanem nagyobb. Az almából a víz elpárolog, marad a rost és a cukor. Tehát 10 deka alma cukortartalma sokkal kisebb, mint 10 deka aszalt almáé. Nyilván érted, csak nem jól fejezted ki magad.
Teszel friss gyümölcsöt is? Én reszelt almával eszem a zabkásámat, de törtem már banánt is össze bele, és ettem narancsosan is (a cikkeket apróra vagdosva).

Nem kell félni a gyümölcsöktől.
A pelyheket leforrázod, vagy felfőzöd picit? A zabpehely jobban tud hasznosulni így, és a többi pehely is puhul kicsit.
Ha nem tejbezabolok, akkor kis vízben épp csak felforralom a zabpelyhet. :D És kefirt vagy joghurtot keverek még bele, a gyümölcsön kívül.

A sárgaborsót forró vízben teszem főni, krémleveshez ötszörös a vízmennyiség, főzelékhez háromszoros. És keverem kissé az indiai készítési móddal: egy-két krumplit felkockázva belefőzök, kurkumával színesítem. Főzök bele köménymagot is. Néha plusz ánizsmagot is.
Nem áll össze, mint a hagyományos, inkább leveses picit, és a sűrítés technikájától függetlenül nagyon finom.

Ja: forró vízben kezdem főzni, és fél óra alatt krémleves, anélkül, hogy beáztattam volna! ( A bab is hamarabb fő, a lencse is...)

9 éve
#6478
Andi14
Válasz Bojtika #6477 számú posztjára
Igen, szerintem szuperek az edzések! :)
Tudom, hogy az aszalt gyümölcsöknek is ugyanannyi a cukortartalma.Csak mutatóba rakok bele egy kicsit, ne úgy képzeld el, hogy az a lényeg.:) Igazából csak illúzió.
Szoktam rendszeresen hüvelyeseket főzni, tudom, hogy nagyon hasznosak.Csicseriborsót még nem csináltam, de ki fogom próbálni, köszi az ötletet!

9 éve
#6477
Bojtika 3
Válasz Andi14 #6476 számú posztjára
Örülök, hogy tetszenek a kis edzéskéim. :D
Csak tájékoztatásul mondom: az aszalt gyümölcsöknek elég nagy a cukortartalma. Nincs benne hozzáadott cukor, de a gyümölcs ahogy elveszíti a víztartalmát, a saját cukor (fruktóz) tartalma azonos marad, mint itt a recepteknél az elpárolgás hatására "megnövekedett" kalóriatartalom.

A rostok tekintetében ugyanaz, ha friss gyümölcsöt reszelsz/aprítasz/keversz bele, sőt a gyümölcsben levő egyéb anyagok, gyümölcssavak is jobban érvényesülnek talán.
Kivétel lehet az olyasmi, mint az aszalt áfonya, amit pár hónapja egy spárban vettem, és nagyon jó volt a zabkásába. (Friss áfonyát még nem is láttam, nemhogy venni tudtam volna, pedig nagyon egészséges.)
Sok rostot tartalmaznak a száraz hüvelyesek (bab, szárazborsó, lencsék) is, és sok ásványi anyagot is. A csicseriborsó is értékes, ha van kedve valakinek elbíbelődni az áztatással-főzéssel. Én még nem találkoztam csicseri konzervvel, így azt nem ismerem, csak tudom, hogy létezik. Ha hozzájut valaki, lehet bátran használni főtt ételbe is. (Krémnek, azaz humusznak elkészítve sem ettem még, meg is lepett, hogy humusznak nemcsak a talajt hívják.) Tehát a csicseriborsó íze a borsóra emlékeztet, csak kicsit halványabb. Nyugodtan lehet ételekbe kombinálni.

9 éve
#6476
Andi14
Válasz bmati #6475 számú posztjára
Köszönöm szépen Neked is!
Akkor mérni fogom ezentúl,meg a testzsírszázalékot is figyelem! Az edzést váltani fogom, de így "bemelegítésnek" jók voltak.:)
A rostok szerintem rendben vannak, mert minden nap eszem a saját készítésű müzlimet.Mindenféle pelyhek,magok, és egy kicsi aszalt gyümölcs, természetesen cukor, és minden más egyéb nélkül.Meg ezen kívül a lányoknak is minden nap, főzök, sütök, párolok valamilyen zöldségfélét, vagy főzeléket, és azt eszem én is velük.

9 éve
#6475
bmati
Válasz Andi14 #6470 számú posztjára
Szia!
Az izmok nagy része víz, amikor dolgoztatod őket több vizet (és még sok mást) vonnak maguk köré. Ezért nem mozdul a súlyod, mert még most kezdted el ezt is.
A ciklus alatt pedig szintén tartasz vissza vizet, ez így pedig összeadódik. Ha vége az utóbbinak, akkor már fog lemenni kicsi.
Erősítésnél mehetsz nehezebbekre is, ha már könnyűnek érzed azokat, mert minél intenzívebb, annál jobb (de azért nem bukásig kell nyomni).
A centimétereket és a testzsírszázalékot nem ártana mérni, csak hogy tudd, hogy jó irányba haladsz-e, ugyanis a testsúly messze nem mutat mindent...
A rostokkal hogy állsz (napi 30 gramm körül bemegy)?

9 éve
#6474
bmati
Válasz rland #6467 számú posztjára
Felesleges beírni. Ha munkába járnál, akkor elmenne x perc sétával, amit szintén nem kellene beírni.
Heti 3-szor érdemes lenne kimenni sétálni 30-60 percet. Mellette heti 3x erősíteni kellene 10-45 percet alkalmanként. P.: ha itt bepipálod a strength training-et és a total body-t, akkor találsz jókat:
http://www.fitnessblender.com/videos

9 éve
#6473
feketeinci 9
Válasz Andi14 #6470 számú posztjára
Szia!
A "stagnál a fogyás"-ban panaszkodtam vagy dicsekedtem hasonlóról 3-4 napja.
Kilengtem véletlen...és újra megindult lefelé.
Nem akartam....véletlen volt...így hozta a sors.
A ciklus tuti közbe szól :(

9 éve
#6472
Andi14
Válasz Gonoszka1 #6471 számú posztjára
Igen, persze a BMR felett eszem, és figyelek a vízfogyasztásra is!Köszönöm!

9 éve
#6471
Gonoszka1
Válasz Andi14 #6470 számú posztjára
Szia! Lehet, hogy a vizet visszatartja a tested a mozgás miatt. Ráadásul a ciklus is befolyásolja a súlyt. A kereted nem túl alacsony? A BMR-ed felett eszel? Eleget iszol? Ha mindezt betartod, akkor a súlyod szépen elkezd majd csökkenni. Csak türelem, és kitartás! Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!

9 éve
#6470
Andi14
Sziasztok!
Egy kis segítségre lenne megint szükségem! Mit csinálok rosszul? 2 hete áll, illetve fél kg-mal többet is mutat a mérleg.Elkezdtem rendszeresen mozogni, mindent betartok ahogy írtátok.Kb amióta rendszeresen csinálom a tornát, azóta kezdett megállni a fogyás.Plusz a héten a menstruáció is bezavart. Heti 3x 20 percet válogatok a Bojtika által belinkelt kezdőknek csomagból.Illetve heti 2x megcsinálom a Tatarek Rezső féle 60 perces zsírégető tornát.Persze még nem tökéletes, de igyekszem.Ennyi egyenlőre amit a kicsik mellett itthon, az alvás idejükben meg tudok csinálni.Esetleg a mozgás fajtájával, mennyiségével lenne a gond, vagy mással? Illetve még írtátok nemrég a vízvisszatartást az intenzív mozgás elkezdése után.Ez meddig szokott kb tartani, és mennyi megy fel ilyenkor? Persze csak nagyjából, hisz tudom, hogy mindenkinél máshogy működik.Bocsi, nem akarok rinyálni, csak próbálok valamibe kapaszkodni.Nem mértem magam centivel, de a párom szerint az alakom kezd változni.De azért nem lennék szomorú, ha az a 8-10 kg felesleg lemenne.Köszönöm előre is a segítséget, esetleg pár biztató szót!

9 éve
#6469
teper
Válasz rland #6465 számú posztjára
Szia! Egyértelműen NEM írhatod be. Tessék mindennap 30 percet mozogni, mást is. Még azt sem biztos, hogy majd azt beírhatod, de kezdésnek jó lenne. Pl. guggolj, vagy nyomj fekvőtámaszokat vagy akármit, de ne csak a gép előtt ücsörögj (tudom tök jó), de ne csak.

9 éve
#6468
Gonoszka1
Válasz rland #6467 számú posztjára
Csak úgy, hogy létrehozol egy másik email cimet. Én is vezettem a férjemét, és így lehet megoldani. Aztán kapcsolt felhasználóknak megjelölitek egymást (eszközökben), és akkor ha egyfélét esztek, akkor nem kell külön felvinni, mert látjátok egymás receptjeit, ételeit. Ha nem mindennap sétálsz, akkor beírhatod mozgásnak. De azért nem ártana másféle mozgást is csinálni. A keretedet ne állítsad alacsonyra (BMR-ed főlé egy kevéssel állítsad), mert különben lelassul az anyagcseréd. És sok folyadék!

9 éve
#6467
rland
Köszönöm a választ,megnéztem,kissé zavaros.Alapbeállításnál is az ülőmunkát jelöltem meg és nem minden nap mozdulok ki otthonról...így sem lehet mozgásnak sétát beírni??
másik: én itt regisztrálva vagyok,a másik családtagomét hogyan tudom itt vezetni,hogy ne az enyémbe írjam a napi fogyasztást:?? köszönöm!!!

9 éve
#6466
Gonoszka1
Válasz rland #6465 számú posztjára
Szia! Ha mindennap sétálsz, akkor nem, mert az már életmód. Javaslom elolvasásra a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Ha elolvastad, és vannak kérdéseid, akkor szívesen segitünk!

9 éve
#6465
rland
Üdv!
Én új vagyok itt,1 hete diétázok és sikerült is az 1 kiló minusz!!
Kérdésem az lenne(nem olvastam vissza az összes fórumot) ,ha egész nap itthon ülök a gép elött a munkám miatt és fél órát elmegyek sétálni,azt beírhatom mozgásnak vagy annyit eleve kalkulál a gép ? köszönöm.Roland

9 éve
#6464
bmati
Válasz alzador #6462 számú posztjára
Szia!
A kettő között. Mivel a rendszer elég rosszul számol sport terén, így a tényleges időnek kb. a 70%-át írd be, azaz a 30 percből csak 20 percet. Így már közelebb fog állni a valósághoz. Persze az sem mindegy, hogy milyen intenzitással végzed. Ha lassan, akkor elég, ha csak 15-öt írsz be.
A gép pedig gondolom, hogy csak pulzus alapján számol és nem kéri a nemed, korod, magasságod, súlyod (ami egyébként kellenének még a pulzus mellett ahhoz, hogy pontosan ki tudd számolni). Ha pontos akarsz lenni, akkor szerezz be egy jó pulzusmérő órát, ami EKG pontosságú és a fenti adatokkal is számol (a Polar órák nagyon megbízhatóak, de nem olcsók).

9 éve
#6463
Martoca
Válasz bmati #6461 számú posztjára
Bmati!
Köszönöm a választ, akkor felkötöm a gatyámat:o)

9 éve
#6462
alzador
Sziasztok! Elliptikus trénerrel kapcsolatban volna egy olyan kérdésem hogy ha nekem fél óra edzésre a gép 195 kcal-t számolt az oldal pedig ~700 kcal-t ír akkor most mi az igazság? :D Hogy vigyem be hogy kb. pontos legyen? :)

9 éve
#6461
bmati
Válasz Martoca #6460 számú posztjára
Szerintem 65-66 kg-ig le tudsz menni. Ehhez kb. 1 év kellesz.

9 éve
#6460
Martoca
Válasz bmati #6459 számú posztjára
Teljesen megvagyok akkor nyugodva, bár ugye ezt a túlsúlyt sem pár hónap alatt rántottam magamra......( 3 gyönyörű gyerek meg a nem odafigyelés, nem mozgás eredménye) bár sosem voltam nádszálkarcsú...igen ezt is szerettem volna kérdezni nő vagyok (ez gondolom kiderült az előbbi kérdésemből) 37 éves 168 cm most már 91.5 kg, és ugye a számok azt mutatják, hogy 70 kiló alá kellene mennem , de én fénykoromban sem voltam kevesebb, középiskolában 70 körül voltam és az jónak tűnt, az esküvőm környékén pedig 80 , de az sem volt még vészes, persze pudingban nézve és nem sportosan ez hozzátartozik:o)
Tehát mi lebegjen a szemem előtt célkitűzésként???

9 éve
#6459
bmati
Válasz Martoca #6458 számú posztjára
Nem kell sietni, hiába bírnál Te többet, ha a szervezeted azt mondja, hogy ne haladjunk túl gyorsan...
Augusztusban lesz 3 éve, hogy csinálom a gyakorlatokat, voltak kihagyásaim is betegség miatt, de még egyikkel sem járok a 10. szinten (a 4-ből 2-nél tudok pár ismétlést csinálni, de még nem tartok ott). :)
Nálam kb. fél év volt, mire a 4-5. szintre eljutottam, de rendbe jött a térdem és a csuklóm közben. Azt azért hozzátenném, hogy műtét után 1 hónappal kezdtem el csinálni az edzéseket (ebből 2 hetet feküdtem, utána már járkálhattam). 1 hónap alatt elég szépen vissza tud esni a teljesítmény... 3-4 hónap volt, mire a régi gyenge szintemre visszaálltam.
A húzódzkodás szokott lenni egyébként a mumus (az függ legjobban a izom-zsír aránytól), illetve mások számára a guggolás (én azt szeretem). :)

9 éve
#6458
Martoca
Válasz bmati #6457 számú posztjára
Bmati!
Nagyon köszönöm az információkat és a bíztató szavakat, rám fér:o)
Az intenzív tornától még messze vagyok akkor:o), de van amit már nem a rehabilitációs szinten csinálok , most ezt is megnéztem , ez is valami!:o)

9 éve
#6457
bmati
Válasz Martoca #6456 számú posztjára
Szia!
Futásnál, ha futópadon futsz, akkor úgy állítsd be, hogy 2-3%-os emelkedőn fuss és az így kapott sebességed megfelel az itteni értékeknek. Persze csak az eltöltött idő kb. 70%-át írd be a sporthoz.
A fegyences gyakorlatoknál pedig attól függ, hogy milyen szinte állsz. 1-3. szint rehabilitációs szint, 4-5. szint a kezdő szint, 6-7. a középhaladó szint, 8-9. a haladó szint, 10. a mester szint. Ezt úgy kell érteni, hogyha az adott szintből a haladó ismétlésszámot már el tudod viszonylag könnyen végezni. Intenzitásban ez úgy nézne ki, hogy a kezdő szinttel bezárólag könnyű, a középhaladó közepes, a haladótól felfelé pedig intenzív torna.
A menzesz körüli stagnálás normális, mert a szervezeted több vizet tart vissza.
Nem a rossz már a 4 liter sem, de én még emelnék rajta addig, amit írtam. Pár nap/hét kellesz hozzá, de meglesz. :)

9 éve
#6456
Martoca
Sziasztok!
Én már kérdeztem, választ is kaptam csinálom is:o),de 1-2 kérdésem lenne, Bmatihoz ha lehet:o) a sportos kérdéseket
Hogy én futok már régóta, de csak futópadon emberek között nem szeretek..., akkor azt , hogy írjam be, mert többször írtad, hogy az nem ugyanolyan értékű, mint a rendes futás.A másik pedig, hogy a fegyences 4 alapgyakorlat könnyű tornának számít???
És még ami nem feltétlenül hozzád, menzesz körüli stagnálás nomrális???
+1 a folyadék fogyasztás Bmati 4.7 litert mondtál most 4 liter körül megvan, de az nem elég ugye a boldogsághoz???:o), meg a fogyáshoz
Szép napot!!!

9 éve
#6455
alzador
Köszi a tippeket :)

9 éve
#6454
EmokeBlanka 3
Köszi az infókat!

9 éve
#6452
bmati
Válasz EmokeBlanka #6449 számú posztjára
Az erősítés egyfajta intervallum edzésnek fogható fel. Anaerobban keveset vagy, többet pihensz az edzések alatt. Egy intenzív erősítés 45 perc alatt megvan, amiből kb. 20-25 perc a tényleges izommunka. Egyébként igen, az is leépíti az izmokat, de mivel a tényleges munka kevesebb, mint az állandó intenzitású edzésnél, ezért nem annyit bont.
Futópadnál a 2-3%-os emelkedő felel meg a kinti légellenállásnak.
A HIIT-nél az intenzív rész anaerobban van, viszont a pihenő rész még a zsírégető zónában (erősítésnél akár alá is esik). A HIIT edzéseket viszont egyfajta kardió edzésnek fogható, nem erősítésnek (bár valamennyire azért ez is erősít), de állóképességet szoktak javítani vele.
Az erősítés után jobban jársz a zsírégetős edzéssel, mint a kardióval. Ha kardiózol utána, akkor még jobban elősegíted az izombontást.
Kardiónál is van zsírégetés, csak mellette jelentős mennyiségű izmot is égetsz és nem sokkal nehezebb, mint a zsírégetős aerob, akkor pedig miért ne ezt végezzük?!

9 éve
#6451
bmati
Válasz alzador #6450 számú posztjára
Szia!
Ne felülésezz, hanem lábemelésezz! Azt könnyebb progresszívvá tenni. Mondjuk fekve hajlított térdekkel könnyű, egyenes térdekkel közepes (ugyanez igaz a függeszkedéses hajlított lábemelésre is), a függeszkedésben egyenes térdekkel végzett lábemelés intenzív, főleg, ha a bokádat megérinted a csuklóddal.
Felülésnél egyébként, ha simán a földről ülsz fel, az könnyű, ha már min. 45 fokos padon vagy, akkor közepes, ha pedig függőlegesben vagy, ahol a fejed a föld felé áll és úgy kell felülni, az már nehéz. Ezek mellett lehet súlytárcsával is felülésezni (ez utóbbival különösen óvatosan).

9 éve
#6450
alzador
Sziasztok! Szeretném felülésekkel fűszerezni némely délutánomat de nem tudom eldönteni hogy mi számít könnyűnek,közepesnek illetve intenzívnek. Tudnátok ebben segíteni?

Köszi :)

9 éve
#6449
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #6443 számú posztjára
Köszi!
Különösebben nem szeretnék futni, előbb zsírégetés, aztán majd esetleg, jelenleg féltem a drága kis és még meglehetősen kevés izmaimat. :) Az bosszant, hogy miért megy fel úgy a pulzusom (tényleg anaerobban van a kocogásnál is) és olyan rövid idő alatt, ezért kérdeztem rá. Sebességet nem tudok mondani, eddig futópadon szaladtam, s ott is több fajta van, ahol eltérő sebességeket mutat ugyanarra a tempóra (halkan megjegyzem, sokkal kisebbek mint amit te lassú futásnak mondasz :), sőt az intervallumom gyors tempója is csak 7,5-8 km/h (2,5-3 fokos emelkedőn), amennyiben jókat mutatnak a gépek, én kétlem :D). A tesztet majd megcsinálom, kíváncsiságból. Ez ügyben még jelentkezem.
Egyébként még az nem világos számomra, hogy amennyiben a kardió pulzustartományban végzett edzés izmot bont, akkor az anaerob miért nem? Ez miként is van? Merthogy mondtad volt, hogy pl. erősítésnél is az anaerobra kell törekedni, HIIT-nél is az intenzív rész anaerobban kell legyen…
Amennyiben 20-30 perc kardió nem bont jelentős mennyiségű izmot, akkor erősítés után lehetne akár 10-15 perc kardió is? Annak milyen hatása lenne? Csak érdeklődöm :) Amúgy nem kardiózom, valamiért olyan tiltott gyümölcsként rögzült nálam, hogy fúúj, ha kardiózom, akkor oda a zsírégetés és oda az izomépítés is :)

9 éve
#6448
zsu80
Válasz bmati #6445 számú posztjára
Köszi a választ :). 55 perces az óra, de ebből jó 20 perc a bemelegítés és a végén a nyújtás. Nagyon intenzív egyébként, közben statikus gyakorlatok jelentik a pihenőt.
Egyébként állóképesség-növelés és némi izmosodás lenne a cél, a fogyás mellékes (2 kg-ot szeretnék).
Úgy néz ki a heti edzésem, hogy 3 konditerem, ebből 1 vagy 2 a dw, a többi gépekkel vegyesen kardio és erősítő, és időnként még otthoni torna (Béres A., pilates stb.) Ebből is látszik, hogy kicsit összevissza mozgok mindenfélét, mert nem tudom, hogyan is kéne :).
Te milyen edzésprogramot javasolnál?

9 éve
#6447
zsu80
Válasz bmati #6445 számú posztjára
Köszi a választ :). 55 perces az óra, de ebből jó 20 perc a bemelegítés és a végén a nyújtás. Nagyon intenzív egyébként, közben statikus gyakorlatok jelentik a pihenőt.
Egyébként állóképesség-növelés és némi izmosodás lenne a cél, a fogyás mellékes (2 kg-ot szeretnék).
Úgy néz ki a heti edzésem, hogy 3 konditerem, ebből 1 vagy 2 a dw, a többi gépekkel vegyesen kardio és erősítő, és időnként még otthoni torna (Béres A., pilates stb.) Ebből is látszik, hogy kicsit összevissza mozgok mindenfélét, mert nem tudom, hogyan is kéne :).
Te milyen edzésprogramot javasolnál?

9 éve
#6446
zsu80
Válasz bmati #6445 számú posztjára
Köszi a választ :). 55 perces az óra, de ebből jó 20 perc a bemelegítés és a végén a nyújtás. Nagyon intenzív egyébként, közben statikus gyakorlatok jelentik a pihenőt.
Egyébként állóképesség-növelés és némi izmosodás lenne a cél, a fogyás mellékes (2 kg-ot szeretnék).
Úgy néz ki a heti edzésem, hogy 3 konditerem, ebből 1 vagy 2 a dw, a többi gépekkel vegyesen kardio és erősítő, és időnként még otthoni torna (Béres A., pilates stb.) Ebből is látszik, hogy kicsit összevissza mozgok mindenfélét, mert nem tudom, hogyan is kéne :).
Te milyen edzésprogramot javasolnál?

9 éve
#6445
bmati
Válasz zsu80 #6444 számú posztjára
Szia!
Órán még nem jártam, de engem nagyon nem győzött meg. Ettől sokkal keményebb és hasznosabb gyakorlatok is léteznek. Egyébként sem vagyok híve a sima izomfeszítéses dolgoknak ellenállás nélkül és ahogy elnézem elég sok ilyen elem van benne. Plusz ott van az is, hogy ez kardió edzés és abból sem a jobbik fajta. Intenzívnek pedig nem lehet annyira intenzív, ha egy óra egy edzés. Mókának jó, zsírégetéshez viszont vannak sokkal jobb dolgok is.

9 éve
#6444
zsu80
Sziasztok,
mi a véleményetek a deepwork edzésről? Jár valaki? Én nemrég kezdtem el, elég kemény, és van jópár gyakorlat, ami nehezen megy, de nagyon tetszik :)!

9 éve
#6443
bmati
Válasz EmokeBlanka #6442 számú posztjára
Szia!
Szaladást intervallummal lehet a legjobban fejleszteni az elején. Ez zsírégetés szempontjából nem olyan jó, de később azt fogod tudni vele maximalizálni, így mégiscsak jó lesz.
Laza kocogásnál nem kéne anaerobban lenned. :P
A kocogás egyébkén kb. 8km/h, a lassú futás 10 km/h. Ha ott is nagyon felmegy a pulzus, akkor vegyél vissza gyors gyaloglásra (kb. 6 km/h). Ha a zsírégetés most a legfontosabb, akkor így csináld, viszont, ha futni akarsz, akkor az előző.
A futásnál viszont annyi lesz, hogy némi izmot is fogsz égetni, amit a megfelelő szénhidrát- és fehérjebevitellel fogsz tudni minimalizálni. Ha szerencséd van, akkor még az első 2-3 hónapban némi izom is mehet felfelé, de később örülhetsz, hogyha tartani fogod az izomtömeged. Egy idő után ugyanolyan távon sokkal könnyebben fog menni a futás. Nekem is pl.: most, hogy fél szeptember vége óta nem futottam hétfőn csináltam egy tesztfutást és 32:42 alatt futottam le 5 km-t, szinte végig anaerobban. Tavaly ez 30 perc alatt megvolt úgy, hogy nem léptem ki a kardió tartományból. Ezeknél nyilván a gyorsaság volt a cél, nem a zsírégetés. A tavalyi rekordom 5 km-en egyébként 26:56. Tavaly egy Achilles íngyulladás miatt hagytam abba a maratoni felkészülésemet (előtte 2 hónappal futottam félmaratont és 30 km-t is megállás és séta nélkül, ahol az első 20 km-en végig zsírégető zónában futottam, aztán kardió, végül anaerob). Nálam a futás nem a zsírégetésről szól elsősorban, hanem a tüdőm térfogatának tágításáról.
Én fél évente szoktam Cooper-tesztet futni, hogy lássam javultam-e rövid távon. Ezt érdemes lenne Neked is az elején egy külön napon elvégezni. Itt alapos bemelegítés után fuss 12 percet (még, ha nem is folyamatosan, bár az lenne a cél) és nézd meg, hogy hány m-t tudsz megtenni (ne futópadon végezd, mert ott sokkal könnyebb!). Ha megtetted, akkor szólj, hogy mennyi lett (illetve még a korod kellesz) és megnézem, hogy hol állsz, mert ennek függvényében érdemes módosítani a futás edzéstervén.
5 km-es futáshoz felkészítéshez ezt ajánlom (viszont óvatosan lábazz mellette):
http://edzesonline.hu/edzesterv/5/elso_5_kilometerem
A közvetlen erősítés utáni zsírégető zónás aerobnak pontosan az a lényege, hogy pár perc után már beindul a zsírégetés is, míg ha ezt nem előzné meg erősítés, akkor kb. 30 perc után tenné ugyanezt a szervezeted.
Egyébként pedig a hosszú kardió edzések bontják a legjobban az izmokat, szóval ha kardiózol is, akkor se kell tartani 20-30 perc alatt jelentős mennyiségű izombontástól. Viszont idővel sok kicsi sokra megy. :)
Egyébként mindegy, hogy milyen edzéseket végzel, akkor is 1-1,5 óra feletti edzésnél már jelentős mennyiségű izom épül le (attól függően, hogy mit csinálsz és hogyan).

9 éve
#6442
EmokeBlanka 3
Sziasztok! Jövök pár kérdéssel! :)

Szaladás: hogy lehet ezt fejleszteni? Azaz, az a gondom, hogy amennyiben a pulzusomat nézem, bármilyen laza kocogásnál már felmegy anaerobba (165-178 között), amit egyébként birok olyan 5-12 percig egyfolyamban. Viszont, ha jól értem, akkor a zsirégetés szempontjából nem a legcélravezetőbb, ha ilyen pulzustartományban edzek. Legutóbbi zsirégetős 6O perces aerob edzésem során beiktattam 2x5 perc anaerob pulzusos kocogást (lemerűlt a "nóta" a fülemben, igy nagyon untam:D), ez "nagyon gáz"?

Szaladás2: Ez ér valamit: 1O perc aerob pulzusos séta - 5 perc anaerob pulzusos laza kocogás, mindezt 2-3x ismételném?

Erősitő után mennyi az a minimális zsirégetős aerob edzés, aminek már van hatása? Azaz van, hogy nincs időm erősités után 3O percet még edzeni, hanem mondjuk kb. 15 perc. Csinálhatom igy vagy tegyem inkább más időpontra s legyen meg legalább a 3O perc?

Köszi! :)

9 éve
#6441
Timee
Válasz Bojtika #6437 számú posztjára
Na,ez a frappáns válasz még nem jutott eszembe...:D De legközelebb nem hagyom ki.:) Hát mondjuk én nem Churchill miatt eszem a zabot,hanem mert szimplán jó és kész. :) Tényleg érdemes lesz kipróbálnom több elkészítési változatát.Megnéztem Bofy blogját,marha jó!:) Nagyon sok jó ötlet van benne,ami nekem eszembe se jutna magamtól.Na és külön tetszik a stílus,amivel ír,úgyhogy csak így tovább!:)
Hát igen,az ősi szót semmi esetre sem lehet rá használni,ezek Amerika felfedezésével kerültek Európába.Mondjuk attól még nem rosszak és nem elvetendőek.Valamit az évszázadok során elhagytunk,mást meg átvettünk,ez ilyen.De valóban nagyon el vannak feledve a kása félék,köles és társai.Én sem ettem még például kölest,azaz hazudok,mert a Kecskeméti barackos kölestortában igen,és azt imádom..:D De itthon még soha.Lehet neki kéne állni.Élettanilag jobb gondolom,mint a rizs,ugye?

9 éve
#6440
mage
Válasz bmati #6434 számú posztjára
Köszönöm a válaszod!!!

9 éve
#6439
Bojtika 3
Ilyen alapon...még a tej is borjúkaja :D

9 éve
#6438
sinnesro
Egyszer egy angol kolléga látta, hogy napraforgómagot eszem, mondja, az madárkaja. Nem sokkal később láttam, hogy banánt eszik, mondom, az meg majomkaja:-)

9 éve
#6437
Bojtika 3
Azért közöld egyszer, hogy a lovaknak a zabtól szép a szőre és ettől futnak olyan remekül.
Az angolok hagyományosan zabkását reggeliznek. Én úgy vagyok vele, ami Churchillnek jó volt, az jó lesz nekem is. Lehet mást is példaként mondani, Angliában elég sokan zabolnak. Ugyanis arrafelé nem nagyon terem jó búza.
De tény, sokan röhögnek összevissza, és nem és nem hajlandók váltani. Ha meg is kóstolja, annyi előítélettel teszi, meg sem érzi az ízét, de már "oké, megkóstoltam, nem kell"...
A kölest sem kóstolják meg, az ilyenektől úgy megkérdezném, tudja-e, hogy a lecsóra sem lehet azt mondani, hogy hagyományos ősi magyar étel lenne, a paprikás húsokra sem, a krumplira sem, de a rizs sem nagyon régen lett általános. Régen bizony a hurkában is köles volt!
A régi magyar, még a királyok is, nagyon sok kását ettek.

9 éve
#6436
Timee
Bofy,engem is "hülyének" néznek sokszor...:D A munkahelyemen megdöbbent arccal nézték,majd kérdezték,hogy én lemérem a kaját???Mondom igen...:D Egyik munkatársnőm meg nevetett rajtam,mert azt mondta,hogy azt látja,hogy én folyamatosan eszek.:) Mert én 2-3 óránként kicsiket eszek,ez nekem nagyon bejött.És mégis fogyok,mondtam neki is.Mert ők is fogynának,de csak meghallgatnak,de nem csinálják,én persze senkire sem erőltetem az én dolgaimat,maximum lelkesen mesélek róluk,mert már szenvedélyemmé vált ez az egész,már már mondhatnám hobbinak is.:) Igen,nekem is ezt mondják a zabra,hogy ők nem lovak hogy azt egyék...Kérdezem tőle,hogy de megkóstoltad valaha egyáltalán?Mondja,hogy nem,de nem is akarja,mert lovak esznek ilyet...Én itt felteszem a kezemet!:D Megint csak nem erőszak semmi se,csak nem értem hogy lehet úgy véleményt mondani,ha az ember ki se próbálta...

9 éve
#6435
sinnesro
Válasz Bofy #6432 számú posztjára
Kedves Bofy, sokan nem bírják elviselni a mást, a szokatlant, a valamiben kiemelkedőt. Ilyen az emberi természet. Nekem nagyon tetszik, amit csinálsz!

9 éve
#6434
bmati
Válasz mage #6433 számú posztjára
Szia!
Vedd bele a pihenéseket is, csak majd az edzéssel töltött idő kb. 70%-át írd be és azt edd le pluszban.
Fontos, hogy heti fogyást adj meg és a napi kereted a BMR-ed felett legyen 100-150 kcal-val. A folyadékbeviteled legyen meg a testsúlyod 20-ada literben.
A konditerem maradhat heti min. 3x, ha tényleg erősítesz, viszont akkor elég 45-50 perc maximum, de akkor intenzíven edz (a bemelegítés és a levezetés nincs benne az edzésben). Emellett heti 1-3 alkalommal nem ártana zsírégető zónás aerob edzést is végezni, alkalmanként 30-60 percben, amit célszerű közvetlenül edzés után vagy külön napon végezni.

9 éve
#6433
mage
Sziasztok!
Nagyon jó az oldal, örülök, hogy találtam egy olyan oldalt ahol nyomon tudom követni, hogy mit eszek és mennyit. Viszont lenne egy olyan kérdésem, hogy ha kondi terembe járok edzeni akkor, hogy számoljam a kalóriákat, tudom hogy meg van adva, hogy 1 óra kondizás mennyi kalóriát éget, csak arra lennék kíváncsi, hogy a tiszta mozgást számoljam, vagy a pihenéseket is bele vegyem. Válaszotokat előre is köszönöm.
Üdv.

9 éve
#6432
Bofy
Válasz Timee #6431 számú posztjára
Úgyvan :)! Otthon én vagyok a csodabogár, ha evésről van szó. Melóban is csak röhögnek a csirke rizs brokkoli kombómon, bár a hónapok alatt megszokták :). Az meg, hogy ennyit edzek, besosrolt a szaranyák közé az ismerős anyukák között, úgyhogy igen, találkoztunk a jelenséggel :)
Amúgy a zabmániám, a blogom, a könyvem többnél kivitte a biztosítékot, amit mai napig nem vágok, hogy miért :D...asszik a lovaknak való....

9 éve
#6431
Timee
Köszönöm Bmati a válaszodat,nagyon hasznos volt!:) Elolvasom a Kötetlen csevegésben lévő hozzászólást is!Figyelek arra,hogy ne egyek többet a munkával töltött napokon se...Meg ott igazából az a nehéz,hogy ne egyem az ottani dolgokat,mert az nem fér bele a dolgokba...Úgyhogy mindig csomagolok magamnak ételt,nem bízom a véletlenre.De kicsit többet kéne ennem,ezt tudom.Sokszor BMR-em alatt eszem,és ez tudom mit okoz hosszú távon.De igyekszem emelni.A folyadék se jön össze úgy,ahogy kellene,de azon is dolgozom már.
Bojtika!
Igen,én is nagyon szeretem!:) De én még csak ilyen formában próbáltam,amit írtam.Pedig tudom hogy más a fasírtot is ebből csinálja vagy a töltött káposzta húsgombóc részébe ezt teszi risz helyett!Úgyhogy mindenképpen elgondolkodtató ötletek ezek is. :) És mit takar a zab esetében a savanyú közeg...?:O A zabcsánka is jól hangzik,amit írtál.:) Hu,mákosan is ki fogom próbálni a zabkását,jól hangzik! Én meg tényleg mindenkinek merem ajánlani a görög joghurtot gyümölcsökkel elkészítve.Régebben én is ettem a bolti gyümi joghurtokat,de ez 1000szer finomabb és tuti hogy gyümölcs van benne.Meg tényleg a sovány túró is nagy "csodaszer".:) Tényleg nem kell a "diéta" alatt éhezni,meg íztelen ételeket enni,valóban ez egy életmódváltás.Csak sokaknak hiába mondom...:S Gondolom ezzel már ti is találkoztatok...mármint a jelenséggel.

9 éve
#6430
Zsanibaba
Válasz Bojtika #6414 számú posztjára
Köszönöm ezt a linket tényleg van benne valami. Nem tudok mást csinálni várok türelmesen.

9 éve
#6429
Bojtika 3
Válasz Timee #6424 számú posztjára
Szia! Én nagyon szeretem a zabot.
Naponta eszem általában. De kicsit utánanéztem, és azt olvastam, hogy felfőzve, és plusz savanyú közegben hasznosul a legjobban. Azaz pár másodpercre felfőzöm.
Ha tejben, akkor az így készült tejbezab mákos tészta helyett is ehető, azaz mákkal. Vagy fahéjasan, ahogy szereted. (Kevés cukorral.)

Reggelire vízben főzöm fel, valamilyen gyümölcsöt rakok bele, általában alma van itthon, azt belereszelem. De jó cikkekre szedett, apróra vagdalt narancs vagy mandarin, a banán, vagy bármilyen más gyümölcs. Édesíteni ilyenkor nem kell, de kefirt vagy joghurtot teszek bele, egy kis pohárral 3-4 alkalomra elég.
Ha vizsgázni megyek, ilyen zabkását viszek, de apróra törött dió is jár bele, mert az okosít! És mazsola, ha van otthon. Vagy akár kókuszreszelék.

Múltkor feltaláltam a zabcsánkát. Ami feltét is lehet vagy könnyű uzsonna. Zabpelyhet vízzel leforrázok, a víz sós-borsos-majorannás vagy hasonló, ki hogy eszi általában a fasírtot. Ha megszívta magát a zab, és jó kemény, akkor tojást keverek bele, és formába lapítva kisütöm, de jó kanállal a sütőre szedve és lelapítva is.
Zsírtalanul, jó sütőpapÍron is kisül, biztosan teflonban is, de az nekem nincsen.

Zabkorpával finomakat lehet sütni, és habarásba is jó liszt helyett. Keresd a zaBirodalom -t a neten, ami Bofy-nk a szerzője!

9 éve
#6428
Andi14
Válasz bmati #6426 számú posztjára
Köszönöm! :) Ha más nem is megy föl a gyerekekkel való séta során, de a vérnyomásom mindenképp! :D A futás, és bringázás kiesnek (más okok miatt), de a sétával megpróbálkozom.Max megyek a gyerekek nélkül még egy kört. :)

9 éve
#6427
bmati
Válasz Timee #6423 számú posztjára
Ki van fejtve minden a Kötetlen beszélgetés bármiről/Kötetlen csevegés topic 5544-es hozzászólásában a mozgásokról.
Ha zsírégető zónás edzésre gondoltál a zónás edzés alatt, akkor az nem egyenlő a kardió mozgással, mert teljesen más az intenzitás (a kardió intenzívebb, de emiatt jobban bontja az izmokat és kevésbé hatékony zsírégetés szempontjából). Intervallum edzésnél én a HIIT edzéseket szoktam ajánlani, de az nem kezdő technika és mellette körülményesebb az erősítés is.
Egy napon is lehet végezni az erősítést és a zsírégető zónás aerobot is. Ekkor lehet közvetlenül erősítés után is végezni vagy pár órával utána (az előbbi sokkal hatékonyabb).
Ha súlyzókkal akarsz edzeni, akkor olyan súlyokat válassz, amiból végre tudsz hajtani egy sorozatban 15 ismétlést, de nem többet. Ez mindenkinél mást jelent (van olyan, amivel 50 kg-mal kezdesz, van, amivel csak 5-tel).
Akkor mehet a könnyű fizikai munka, viszont ekkor is arra figyelj, hogy a BMR-ed felett egyél 100-150 kcal-val. A munkanapokon ehetsz felette is (ha még éhes vagy), de a szabadnapokon csak annyit, hogy meglegyen a kereted.

9 éve
#6426
bmati
Válasz Andi14 #6421 számú posztjára
Szia!
Testalkatfüggő, de akkor is kell heti min. 1 zsírégető zónás edzés. Lehet többször is erősíteni egy héten, mint 3x, csak akkor egyik nap alsótestet edz, másik nap felsőtestet és valamikor az egyik alsótestes napon legyen egy zsírégető zónás aerob edzés.
A séta csak akkor jöhet szóba, ha fel tudod vinni vele a pulzusodat min. 110-re. Valahol 110-130 között kell tartani a pulzust végig az edzés során. Szóval, ha nem megy sétával, akkor lehet kocogni vagy biciklizni.
A gyerekkel tuti nem fogod elérni a 110-et. :)

9 éve
#6425
Andi14
Válasz Bojtika #6422 számú posztjára
Hát na...:D Időnként erőnléti edzéssé alakul át, amikor beüt a hiszti, és egyik sem akar jönni.Na ilyenkor húzom, vonom mindkettőt. :)

9 éve
#6424
Timee
Még annyit,hogy a kajára is nagyon figyelek természetesen,persze hibák még nálam is vannak...Azért kezdtem el anno a kalóriákat számolni,hogy ne koplaltassam magam,mert hajlamos vagyok a túlzásokra,a mérleg bármelyik nyelvét is nézzük...Ha eszek akkor nagyon eszek,ha meg nem akkor nem,és ez nem jó.Itt meg jó,hogy látom ehetek még,nem kell aggódnom,nem kell hogy bűntudatom legyen.A minőségre is igyekszem odafigyelni: mostanában nagyon rákaptam a magam által készített túrókrémekre,főleg körözöttként csinálom meg vagy tojásosan,mind a kettőt szeretem.:) Vagy tonhalkrémet eszek,ezt is én csinálom,uborkával,retekkel és tönkölybúza kenyérrel,persze nem sokkal.Vagy ha nem ezt,akkor zabkását készítek reggelire kakaósan vagy fahéjasan.Meg most az új kedvencem a natúr görög joghurt,az valami isteni...Karikázok bele egy kisebb banánt,szórok bele zabpelyhet kicsit állni hagyom hogy a zab puhuljon és eszem is.:) Várom az eper szezont,akkor majd eperrel is kipróbálom meg málnával.Reggelire szerintem nem rossz.Vagy vélemény? :)

9 éve
#6423
Timee
Köszönöm szépen Bofy és Bmati a válaszaitokat!:)
Igen,még akadna hozzátok 1-2 kérdésem...:D :)
Szóval a zónás aerob edzés az röviden a kardió mozgással egyenlő?Egy két fogalommal nem vagyok tisztában...És ebbe belefér a futópad és az ellipszis tréner intervallumos használata?Mert igazság szerint nagyon bejött nekem anno az intervallum edzés...Valamint az erősítő és ezt az aerob edzést lehet egy napon végezni,ha úgy van időm rá?És ha igen,akkor melyikkel kezdjem,mi mit kövessen?
És még az lenne a kérdésem,hogy sok helyen azt írják,nem kell félni a nőknek sem a nagy súlyoktól,nem leszünk tőle "túl" izmosak.Na már most akkor mit jelent ez pontosan,hány kg-os súlyokkal érdemes dolgozni?
Bmati,én felszolgálóként/pultosként dolgozom,napi 12 órában...Persze szabadnapjaim nekem is vannak,mint minden más embernek,nem hétfőtől vasárnapig dolgozom,de heti minimum 4 nap munkával telik.

9 éve
#6422
Bojtika 3
Ikrekkel sétálni lehet eléggé aktív "séta" is... :D

9 éve
#6421
Andi14
Sziasztok!

Első körben köszönöm a múltkori segítséget, nem volt gond, tényleg először a formásodás indult meg, és később a mérleg nyelve! :)
Bmati, vagy aki tudja a választ! :) Javasoltátok a heti 3 erősítő edzést, és mellette a zsírégető zónás aerob edzést. A gyerekek alvás idejében az erősítő edzéseket csinálom, szépen csendben megy is.Az viszont gond, ha a zónás edzés helyett is erősítő edzést csinálok? Illetve olvastam a javaslatokat, a zónás erősítő edzés keretében szerepelt a séta is.Ez a séta milyen tempóban hatékony? Gondolom az nem számít annak, ha a 2 éves ikrekkel sétálok kint sokat? :) Köszi!

9 éve
#6420
bmati
Válasz Timee #6416 számú posztjára
Szia!
Heti 3 erősítő edzés kell és heti 1-3 zsírégető zónás aerob edzés. Az erősítések max. 45-50 percesek és intenzívek legyen, a zsírégető zónás aerobok pedig 30-60 percesek közepesen alacsony intenzitással (116-136 közötti pulzussal végig egyenletesen).
Edzés előtt körzések, egy kis gimnasztika, 5-10 perc kardió, aztán mehet az erősítés. Az erősítés idejébe pedig csak tisztán az edzést számold bemelegítés és levezetés nélkül. Edzés utána lehet és kell is nyújtani.
Ha nem fér bele a terembe a dolog (tehát nem tudsz heti min.3-szor eljárni), akkor otthoni erősítő edzéseket itt találsz:
http://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=
Be kell pipálni a strength training-et és lehet nyomni. Az elején heti 3 teljes testes kellene (ezt a total body bepipálásával éred el). Ami kellhet: mat (matrac), bell (kézi súlyzó), esetleg no equipment (semmi). :)
Progresszív erősítéseket itt találsz a mesterhatos menüpont alatt (Neked ezek közül a fekvőtámasz, húzódzkodás, guggolás és lábemelés kellene):
http://fegyencnaplo.atw.hu/
Az 1. szint a legkönnyebb gyakorlat, a 10. szint a legnehezebb. Érdemes 1-2. szinttől indítani. Ezekhez semmi nem kell egy húzódzkodórudat/ágat/gerendát leszámítva. A sorozat- és ismétlésszámok a képek mellett. Hosszú távon szerintem a fegyences dologgal jobban jársz, mint a videókkal.
Az erősítés és aerob napokat váltogasd, heti min. 1 pihenőnap kötelező!
Az edzések mellett fontosabb, hogy miket eszel és mennyit. A jó napi keret a kulcsa a dolognak a mozgás mellett. A könnyű fizikai munkát csak akkor húzd be, ha napi min. 8 órát álló munkát végzel (ha pedig napi min. 6 órát ülsz, akkor ülő munka).
Ha tényleg könnyű fizikai munkát végzel, akkor a heti fogyásod 0,6 kg legyen, ekkor a napi kereted 1643 kcal, ha viszont ülő munkát, akkor a heti fogyásod 0,4 kg legyen, ekkor a napi kereted 1603 kcal lesz. Ezt a sport nélküli napokon le kellene enni (érdemes kicsit fölötte lenni). A sportos napokon a sporttal töltött idő kb. 70%-át írd be és azt is edd le pluszban.
A napi folyadékbeviteled min. 3,5 liter legyen.
Kb. ennyi, ha kérdésed van, akkor jöhet. :)

9 éve
#6419
bmati
Válasz Norbi1980 #6413 számú posztjára
Szia!
Ha jól emlékszem, akkor 20 km/h alatt lassú a tempó, 20-24 km/h között normál, 24 km/h felett pedig gyors. Ez kinti biciklizésre vonatkozik, szobabiciklinél más a helyzet, ott ezek felfelé tolódnak el a hiányzó tapadási- és légellenállás miatt. :P

9 éve
#6418
bmati
Válasz Zsanibaba #6412 számú posztjára
Szia!
Több vizet és tápanyagot tartanak vissza az izmaid.
Mit mozogsz, mennyit, milyen napi kerettel dolgozol, mennyi a BMR-ed, leeszed a kereted?

9 éve
#6417
Bofy
Válasz Timee #6416 számú posztjára
Hali! Amíg nem jön Ati, és írja le tök részletesen, addig olvasgassad el ezeket :)
http://shop.builder.hu/kezdo-noi-edzestervek-a2276

Az átmozgató edzéstervvel kezdjed, és jó, ha a két edzésnap közé minimum egy, de inkább két pihenőnapot beteszel, hogy regenerálódjanak azok az izmok :). A többi nap mehet aerob, pl elipszis tréner. Vagy szobabicaj. De egy totál pihenőnap legyen, mikor semmit nem csinálsz :)!

9 éve
#6416
Timee
Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni!:) Jövő héttől szeretnék eljárni fitnesz terembe,DE...Sajnos csak heti 2szer tudnék eljárni...Na már most az lenne a kérdésem,hogy hogyan kellene ezt a heti 2 alkalmat összeállítanom úgy,hogy legyen értelme és jó legyen?Régen beleestem abba a hibába,hogy csak kardióztam (futópad + ellipszis tréner).Ma már tudom,hogy ez így nem teljesen jó,mert erősíteni is kéne.Viszont az arányokat nem tudom,hogy mit mi után végezzek és miből mennyit...Pl hogy az edzés elején vagy végén kell karidózni és utána erősíteni,vagy egy edzés alkalmával csak az egyiket végezzem? Lényeg: teljes káosz van a fejemben...:D :) Valamint az is kérdésem lenne,hogy tudtok-e olyan itthon végezhető mozgásos videókat ajánlani,amivel esetleg ki tudnám egészíteni ezt a heti 2 alkalmat?MErt tudom,hogy alapból kevés a heti 2...
Egyébként 167 cm magas vagyok,jelenleg 68 kg (7 kilót már fogytam január óta),26 éves.Ja,és könnyű fizikai munkát végzek.:)
Köszönöm előre is,ha tudtok segíteni!

9 éve
#6415
Bojtika 3
Válasz Norbi1980 #6413 számú posztjára
Szia! Ez nincs kőbe vésve. Sok mindentől függ. Szerintem nem fogsz azzal ártani, ha úgy veszed, ahogy érzed... de akkor becsületesen, őszintén! :D

9 éve
#6414
Bojtika 3
Válasz Zsanibaba #6412 számú posztjára
http://edzesmester.com/blog/miert-novekszik-a-testsulyom-az-edzesprogram-elkezdeset-kovetoen/

Ezen kívül az a véleményem, hogy az étkezést súlytartóra kellene állítanod, azaz elég,ha a megfelelő tápanyag-arányokra és -mennyiségre figyelsz. A többit inkább jól összerakott edzésekkel érd el.

9 éve
#6413
Norbi1980
Üdv. Szeretném kérdezni,hogy a sportolásnál a közepes tempójú biciklizés alatt milyen km/h tartományt értenek? Kb hol van a váltás? lassú tempó 15km/h-ig vagy feljebb értendő?

9 éve
#6412
Zsanibaba
Sziasztok! Én nem először kezdek neki ennek az oldalnak és még mindig sikertelenül jártam. Pedig mindössze 3 kilóról van szó. Csak azt nem értem hogy amikor elkezdem a sportot miért felfele megy a kilo???? Segítsetek mert megőrölök és nagyon zavar.Köszi.

9 éve
#6411
Gonoszka1
Válasz bobike46 #6410 számú posztjára
Szia! Először is jó keret kell. Ehhez olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Másodszor sok-sok folyadék, hogy hidratálja a szerveidet és a bőrödöt. Harmadszorra olyan testápoló amit szeret a bőröd, negyedszerre olyan gének, hogy a bőröd a lehetőségekhez képest szépen regenerálódjon. Ha jó a kereted, sportolsz, és a tápanyagokat is figyeled, akkor kizárt dolog, hogy ne izmosodj, és a zsír ne fogyjon.

9 éve
#6410
bobike46
sziasztok :) en a narancsborommel kuzdok, lassan ket hete eletmodot valtoztattam,probalok minel egeszsegesebben taplalkozni,minel tobbet mozogni.Tudom h meg nem varhatok eredmenyt,kemeny munka lesz de remelem h eredmenyes :D gondoltam megkerdezem,hogy esetleg valaki ,aki ugyan ezzel kuzdott es sikert ert el,ossza meg velem,hogy hogyan :) tudom eleg hulyen hangzik,csak akarom tudni h jo uton haladok-e ? felek h csak az izmot novelem,a zsir az maradni fog

9 éve
#6409
bibike005
Köszönöm szépen! :)

9 éve
#6408
bmati
Válasz bibike005 #6407 számú posztjára
Szia!
Fekvőtámasz falnál, rádőlve valamire (de csak a "jó" lábad legyen lent), térdelő fekvőtámasz (ha nem derékig vagy begipszelve), íjhúzás, Hulk húzás, vízszintes húzás (illetve ha egy lábra képes vagy érkezni, illetve elrugaszkodni, akkor húzódzkodás szélesen /szűken, alsó/felső fogással), varjútartás, egylábas fekvőtámasz szélesen/szűken (akár előre dőlve is pl.: lépcsőn), egylábas híd, egylábas egyenes híd, egylábas vádliemelés talajon/lépcsőn nyújtott/egyenes térddel, könnyített palánk egy lábbal, egylábas guggolás lépcsőnél (tehát ne húzd fel merőleges a talajra, hanem maradjon olyan 45 fokban a gipszelt lábad). Így hirtelen ennyi jutott eszembe :)

9 éve
#6407
bibike005
Sziasztok! El van törve a lábam, és szeretnék mozogni, de már kezdem unni a felüléseket. Valami ötlet? Köszönöm, előre is! :)

9 éve
#6406
Gonoszka1
Válasz Czug01 #6405 számú posztjára
De a lényeg, hogy már érzed, hogy erősebb vagy, hogy többet birsz, és ez nagyon jó! Ha nem tudsz biciklizni, mert a mai bicajozás annyira meggyötört, akkor ebben a szép időben sétálj egy nagyot. Vagy esetleg, ha van a közelben uszoda, akkor az is nagyon jó, ha pancsolsz egy jót. És csak türelem, mert sajnos a zsír leolvadásához idő, és kitartás kell!

9 éve
#6405
Czug01
Válasz Gonoszka1 #6404 számú posztjára
Köszönöm szépen! Ma úgy jött ki a munkám, hogy mára szabad voltam, és kimentem egy nagyot levegőzni. Megy az, csak nagyon elfáradok. Letekertem 20 km-t, (azon felül) közben pihenésképpen 10 km-t sétáltam. A menés könnyebb volt, azt könnyen meg tudtam volna duplázni.
Csak az a baj, hogy már most érzem, hogy holnap megint gyalog tudok csak menni. A múltkor is ennyit bicikliztem - 5 km-re van tőlünk a bicikliút, és ott csinálok egy kört.
Köszönöm a tanácsokat, valóban magam is érzem, hogy erősödök, de nagyon lassan megy. Rájöttem - most már itt-ott látszik is, hogy a zsír alatt olyan sovány vagyok mint a veréb, azért megy minden olyan lassan.

9 éve
#6404
Gonoszka1
Válasz Czug01 #6402 számú posztjára
Sok sikert (már ma holnap van), így mai biciklizéshez! Biztos menni fog, mert ahogy erősödsz, úgy lesz egyre könnyebb, és persze a sikerélmény is fantasztikus, hogy az ember mégis képes rá!

9 éve
#6403
Czug01
Válasz Korbi66 #6382 számú posztjára
Közelünkben itt Pesten szintén most építettek ilyet, hát én nem merek odamenni. Aztán nemcsak a panelprolitársaktól tartok, hanem ha véletlenül erre jönne valaki falubeli, és meglátna... nem is tudom mi történhetne! Elszánt vagyok én is, de ilyet nem merek vállalni...

9 éve
#6402
Czug01
Válasz teper #6394 számú posztjára
Nekem valaki, talán Gonoszka ajánlotta a szobabiciklit. Hónapokkal később ugyan, de szót fogadtam, és a kinti biciklit kezdtem volna használni.
Olvasva a fórumot, hasonló véleményekre adva nem siettem el, mert állítólag a bicikli csak gurul... Egy hónapja volt, hogy kb. 10 év után először mertem biciklire ülni, és valóban gurult is, de csak amikor hajtottam! :)
Kb. 10-15 km-t bicikliztem, aztán egy hétig alig bírtam lábra állni. Holnap újra megpróbálom...

9 éve
#6401
bmati
Válasz citromtorta #6400 számú posztjára
Jaja, simán meglett. :)

9 éve
#6400
citromtorta
Válasz bmati #6384 számú posztjára
Minden okés volt a vizsgán? Lehet gratulálni?:)

9 éve
#6399
bmati
Válasz Korbi66 #6393 számú posztjára
Egy pár szót akkor így a biciklizésről. Nem, nem a legtöbb izomcsoportodat mozgatja meg. Az úszás többet mozgat meg, de egy jó erősítő edzéssel szinten minden izmodat meg tudod dolgoztatni, szóval ilyen téren az erősítés nyer.
Az erősítő edzésre azért van szükség, mert nem tudod minden izomcsoportodat erősíteni biciklin, max. az alsótestedet, de ott sem mindent.
Amit minden nap csinálsz és minden nap ugyanazt, ugyanúgy csinálod, az a napi aktivitás rész. A napi aktivitásnál pedig ha napi 6 órát ülsz, akkor ülő munka, egyébként lehet feljebb tornázni és mindegy, hogy napi 1 órát súlyemelést meg 2 óra biciklizést végzel, attól még ülő munka marad.
A zsírégetés nem magán a sporton múlik, hanem azon, hogy milyen pulzuszónákban mozogsz a mozgás során.
A gerincoszlopot kíméli? Nagyon nem! Állás közben kb. 40%-kal kisebb terhelés esik a gerincoszlopra, mint ülés közben. A bokádat és a térdedet tényleg kíméli, de csak akkor, ha jól van beállítva.
A kor előrehaladtával egyre nehezebb lesz fogyni. Korábban egy rosszul kitalált módszerrel is lefogyhatsz, amivel később már nem fogsz tudni.
Heti 3 biciklizés mellé heti 3 erősítő edzés ajánlott (ebből 2 felsőtest, 1 alsótest erősítés). A guggolások és a vádliemelések pedig erősíteni fogják a térdedet és a bokádat. Nekem 3-4 hónap alatt tették rendbe a térdem, a súlyzós guggolások után a saját testsúlyos guggolások. Nem kell kapkodni, építsd fel progresszíven az edzéseket.

9 éve
#6398
teper
Válasz Korbi66 #6397 számú posztjára
Tudod, Yoda mester mondta: „...tedd vagy ne tedd, de ne próbáld...” Kezd el szépen az elején, ha jól megy ki is hagyhatsz belőle, Te érzed mit bírsz.

9 éve
#6397
Korbi66
Válasz teper #6396 számú posztjára
Okés megpróbálom :) az eredmény érdekében bármire képes vagyok.

9 éve
#6396
teper
Válasz Korbi66 #6395 számú posztjára
Nem azt mondom, hogy rossz dolog a bringázás, nagyon is jó. Ha csak tehetem budapesti hidakat kerülök bicajjal, egyben az összest, alulról felülről, de csodákat csak ettől ne várj. Azt pl. jó ötletnek tartottam, hogy elmész szépen játszóterezni, de ha szégyenlős vagy ezt otthon is tökéletesen meg tudod csinálni. Szerintem ne legyél beájulva, hogy napi 30-40 percet bringázol, ez jó, okés is. De hétről-hétre valamit változtatnod kellene. Itt nem kell nagy dolgokra gondolni, de pl. tökre keverd át az edzéseidet, és amit megszoktál az elmúlt 2-3 hétben, azt totál más sorrendben csináld, természetesen nem izomcsoportokat összevissza kevergetve. Vagy ha eddig ment a guggolás vállszéles terpeszben, akkor mennie kellene zárt lábbal is, és így és így.

9 éve
#6395
Korbi66
Válasz teper #6394 számú posztjára
Én eddig úgy tudtam, és ezt is olvastam hogy a legjobb zsírégető sportok közé tartozik, és kíméli a túlsúly miatt fokozott terhelésnek kitett gerincoszlopot és ízületeket. Futni nem tudok, mert az egyik bokám és a másik lábamon pedig a térdem műtve van (sajnos ez a 8 évnyi kézilabdázás hozadéka). 4 évvel ezelőtt ezzel a módszerrel már sikerült lefogynom, hétvégékre pedig beiktattam 30 km-es távokat. Nekem ez az étkezésre való odafigyeléssel együtt egyszer már bevált. Szerintem, ha az ember hisz valamiben, és már ki is próbálta, akkor talán működik is. Nem vagyunk egyformák, és nem mindenkinek reagál a szervezete egyformán a különféle mozgásokra.

9 éve
#6394
teper
Elnézést, hogy közbe kotyogok, de kicsit a has és combizmaidon kívül szerinted még mire megy a bringázás? Jó, ok, általános vitalitás javítás. Fentről lefele haladva, csak a nagyobb izomcsoportokat érintve: váll (ez háromfejű izomcsoport) és (csukja), mell(ek), bicepsz, tricepsz (ez egy háromfejű izomköteg), comb (ez egy négyfejű izom), vádli, és ezek csak a nagyobbak. Egyébként jó dolog a tekerés, én is szeretem.

9 éve
#6393
Korbi66
Válasz Bojtika #6392 számú posztjára
Bojtika én kerékpármániás vagyok, ez a hobbim. És nem városnéző módban tekerem le azt a 35 percet szoknyában, sőt a munkahelyemre sem úgy megyek. Miért lenne szükség erre az erősítő edzésre..A kerékpározás az nem sport? az nem mozgás? Eddig úgy tudtam, hogy a legtöbb izomcsoportot megmozgató sport. Azt sem értem, hogy bármilyen mozgást ha az ember végez, az miért a napi aktivitás része, hiszen mehetnék tömegközlekedéssel is.

9 éve
#6392
Bojtika 3
Nem az útirányon múlik. :D
Ha mindennapos tevékenység, akkor a napi aktivitás része.

De a 30-40 perc külön "tekergés" helyett lehetne otthon fél órás erősítő edzés is.

9 éve
#6391
Korbi66
Válasz bmati #6385 számú posztjára
Igen nekem ez tavasztól késő őszi mindennapos tevékenység , már ami a munkába járást illeti, viszont kora reggel még munka előtt kb. 35-40 percet pluszban tekerek a Városligetben. Utána megyek csak be a munkahelyemre. Ezt a plusz tekerést azért gondolom beírhatom. Csak így fér bele az időmbe a mozgás, és akkor még délután marad a felnőtt játszótér :D

9 éve
#6390
csikil4ny
Válasz teper #6379 számú posztjára
Azért nem ennyire rossz a helyzet. :) A heti 6 "edzésem" megvan, másfél hónapja egyszer se maradt el, de az utóbbi időben elég gyakran előfordult az étkezésemben a zsíros házikenyér. Majd referálok a futkosásról. :) Körülnézni nem volt időm, ma délelőtt és délután is koszorúztam, télen se fáztam ennyire, na de most már nem lesz annyira feszített programom, jobban tudok a fogyásra koncentrálni. Az a baj, hogy nagyon elégedetlen vagyok magammal: a tavaly ilyenkor csak úgy olvadtak le a kilók, most meg beszorultam 65-64 kg közé, tudom mit rontok el s mégis újra és újra beleesek saját csapdámba.

bmati szorítok! Köszönöm a leírást, azért örülök, hogy más is kérdezte, mert nekem most anyagi okokból jó cipőm nem lesz.

9 éve
#6389
citromtorta
Válasz bmati #6386 számú posztjára
Húúúúú, hát részemről köszönöm a sok-sok jó tanácsot. Egy-két dologgal tisztában voltam illetve kitapasztaltam magamon, de nem gondoltam hogy ennyi mindenre kell figyelni. Azt pl hogy nagyobbat kell venni a saját bőrömön tapasztaltam- a tavalyi cipőmben futás után mindig nagyon fájt a lábam mire rájöttem hogy az a baj hogy nagyobb kellene.( ha csak úgy "simán " felveszem, semmi bajom vele ) Na, akkor kezdhetek gyűjteni....

9 éve
#6388
Bojtika 3
És van az a néhány Spuri bolt. Futók hozták létre és üzemeltetik ma is.

Vannak leszállított cipőik is, és nagyon korrekt a szaktanácsadásuk.

9 éve
#6387
teper
Van még a neutrális beállás, ami nem dől semerre sem, mert ez is előfordul. Illetve azért helye válogatja, hogy mennyire értenek hozzá. Amit bmati említett, ott éppen igen, a nomadsport és a futas.net-nél igen, de sok esetben sajnos nem.

9 éve
#6386
bmati
Futócipő választás:
Ha teheted, akkor sportboltban vedd meg, ahol hozzáértő eladók segítenek. Ez a legbiztosabb. Viszont, ha otthonról akarsz rendelni, akkor ezekre nagyon figyelj oda:
Vizes láb teszt: ennek lényege, hogy fürdés után ráállsz egy törölközőre, papírra vagy akármire, ahol jól látszik a talpad lenyomata. Ekkor ki tudod választani, hogy normál, szupináló (kifelé dőlő) vagy pronáló (befelé boruló) a lábad. A lenyomatokat itt találod meg:
http://www.nomadsport.eu/upload/user_images/img/labboltozatok.jpg
Ez önmagában nem lesz elég, de kiindulásnak jó. Ha teheted, akkor keress egy futópadot és kérj meg valakit, hogy lassú futás esetén videózzon le jó minőségben hátulról. Ekkor már pontosabb képet fogsz kapni arról, hogy melyik a Neked való futócipő. A videót hasonlítsd össze ezekkel és megtudod, hogy milyen a Neked való cipő:
http://www.futas.net/cikkek/futostilus/szupinacio-pronacio-szupinalo-pronalo-futas.php
A megfelelő méret kiválasztásánál fontos, hogy mindig délután menj vásárolni, mert akkor legnagyobb a lábad. Olyan zokniban válassz cipőt, amiben futni akarsz. Végül pedig 1-1,5 számmal legyen nagyobb a lábadnál, mert futás közben nagyobb súly helyeződik rá (a normál ránehezedés 2-3-szorosa is) és akkor nem fog kényelmetlenül nyomni. Olyat érdemes választani, ami nem túlságosan vezeti meg a mozgást. Ez alatt azt értem, hogy enyhén legyen ívelt a talpa (ezek a stabil cipők). A túl íveltek nagyon megvezetik a mozgást, az egyenes talpú pedig nem eléggé. Egy futócipő kb. 800-1200 km-t bír ki, szóval már 600 km után érdemes gyűjteni a következőre. Emiatt nem árt, hogyha vezeted, hogy mennyit futottál benne. A közepes árkategóriában érdemes keresgetni, ez olyan 20-30 ezer ft-os kategória (ezek akciósan akár 10-12 ezer forintig is lemehetnek). Arra viszont mindenképpen figyelni kell, hogy a gyártástól számítva 3 évnél ne legyen régibb az új. Ez főleg a "habos" csillapítású futócipőkre vonatkozik, mert ott bekeményedhet és nem fog megfelelő mértékben csillapítani.
Ki kell találni, hogy hol fogunk futni, ennek függvényében kell még választani. Betonon nem futunk! Aszfalton is óvatosan, de salakpályán, illetve földúton, füves talajon már lehet nyugodtan futni. Ezek közül a salakpálya a legbiztonságosabb. Általános edzőcipőt, teremcipőt ne vegyünk erre a célra, mert nem megfelelő lesz a csillapítása!
A cipő szélességéről essen még pár szó (nem mindig tüntetik fel ezeket, pedig nagyon is fontos). D a normál szélességű. B a keskeny, E pedig a széles (EE vagy 2E a legszélesebb fajta).
A csillapításról is ejtenék pár szót. Ott van többfajta megoldás: lehet levegőbuborékos, PU habos, légpárnás (ez főleg a Nike cipőknél van így). A légpárnás elsősorban terepfutásra és versenyre van, szóval az felejtős. A levegőbuborékos és a PU habos közül pedig a PU felé hajlanék, mert a levegőbuborékos könnyebb, de kisebb a csillapítása és vékonyabb a talpa is.
Remélem nem hagytam ki semmit sem! :)

9 éve
#6385
bmati
Válasz Korbi66 #6382 számú posztjára
Szia!
Csak arra ügyelj, hogy a mindennapi biciklizést ne írd be a sportokhoz, mert az napi tevékenység. :)
A saját testsúlyos edzéseket én is szeretem és végzem is már pár éve.
Ha elakadtál vagy kérdésed van, akkor gyere és válaszolunk.
Örülj neki, hogy van hol végezni. Nekem 70 km-re van a legközelebbi ilyen lehetőség. :/
Sok sikert! :)

9 éve
#6384
bmati
Válasz citromtorta #6381 számú posztjára
"A" tételek: Hálózati ismeretek, adatbázis kezelés/tervezés, weblapszerkesztés/programozás.
"B" tételek: közgazdaságtan (nagyon minimálisan), munkajogi/balesetvédelmi ismeretek, projektmenedzsment.
21 tétel kb. 160 oldal, szóval nem vészes. Két nap alatt fel tudtam készülni belőle egész tűrhetően. Ma már csak arra figyelek, hogy melyik tételhez mit kellene mondani, mert nem mindenhol egyértelmű. :)

9 éve
#6383
teper
Válasz Korbi66 #6382 számú posztjára
Szia! Helyes és ne foglalkozz vele, aki majd nem megy le az irigy és lusta. Szerintem előbb-utóbb, lesznek akik csatlakoznak hozzád. Így kell ezt, csak csináld és keményen! Szerk.: még csak azon tűnődtem, hogy milyen lehet az a felnőtt játszótér :)

9 éve
#6382
Korbi66
Sziasztok! Tavaly ősszel a lakhelyemen, vagyis a kapunkkal szemben átadtak egy felnőtt játszóteret :D Végre itt a jó idő, már a múlt héten kerékpárral jártam be dolgozni, ami napi 13 km. Ma 50 perc közepes tempójú tekerés után nekibátorodtam és használatba vettem a "játszóteret". 25 perc az eszközökön gondolom elsőre elég, két sorozat mindenből. Azt tervezem, hogy heti legalább 3 alkalommal igénybe fogom venni eme remek lehetőséget és fokozatosan próbálom emelni majd a sorozatok számát. Mondjuk, az egész lakótelep odalát :D de sebaj! Olyan elszánt vagyok, mint még soha!

9 éve
#6381
citromtorta
Válasz bmati #6380 számú posztjára
Persze, tanulj csak, az az első-nem sürgős.:) Nagy kalappal! Miből vizsgázol ha kíváncsiskodhatok?

9 éve
#6380
bmati
Válasz citromtorta #6378 számú posztjára
Ha holnap lesz annyi időm/erőm, akkor holnap, ha nem akkor hétfőn este összeállítom (hétfőn délelőtt vizsgázok) :/

9 éve
#6379
teper
Válasz csikil4ny #6376 számú posztjára
Elhasaltál rajta. Ilyen néha sajnos van, sokat ne agyalj rajta, de okosodásnak szerintem jó lesz. Felállsz, nagyjából leporolod magad és mész tovább. Most kezd el csak lazán, és figyelj oda a makróidra, jó lesz az. Nézegettem ám és gondoltam rád: amikor itt csak mínusz 17-19 volt, ott repkedet a mínusz 22-25. De azért azt mondom, hogy egyre rosszabbak a telek, nem az igaziak. Szerintem az életmódváltásodat idén már ne kösd össze az évszakokkal. Tudod, hogy Te mit akarsz, de akkor tedd úgy, ahogy azt akarod.
A futkosással kapcsolatban továbbra is markáns véleményem van. Csináld, ha jól esik, de figyelj oda tested visszajelzéseire, és időben állj le, ha ez lenne a jó.
De azért van jó dolog is, holnap tiszta kalandvágyból elmehetsz pl. plázázni. Ha nem vásárolsz semmit se, az sem baj, csak nézelődnél ez is jó, de azt csinálsz amihez kedved van. Én elmegyek holnap oda :)

9 éve
#6378
citromtorta
Válasz bmati #6377 számú posztjára
Ez engem is érdekelne:) Tényleg jön a jó idő remélhetőleg és biztos sokan felkerekednénk. Megosztanád? Köszönöm.

9 éve
#6377
bmati
Válasz csikil4ny #6376 számú posztjára
A futócipőt majd jól válaszd ki, mert nagyon nem mindegy, hogy milyet veszel.
Érdemes sportboltban venni, ahol értenek is hozzá az eladók. Egyébként pedig, ha neten akarod rendelni, akkor szólj és mutatok pár dolgot, hogy mivel tudod kiválasztani a helyes cipőt. :)

9 éve
#6376
csikil4ny
Válasz teper #6373 számú posztjára
Ahhoz képest, hogy a tegnapelőtt még havazott, ma tényleg nincs. :) Jövő héten veszek egy futócipőt s nekibátorkodok a futásnak (na jó, a kocogásnak), most már tényleg nem fogok megfagyni.

Azért is nem jöttem, mert a kajálásommal történt valami: nem tudtam tartani, nem volt meg az akaraterőm, csak arra figyeltem, hogy súlyt tartsak, de az edzéseimnek köszönhetően azért centik mentek le. Azért már nagyon várom az 5-ös számot a mérlegen (jelenleg a 64-et bámulom még). Az étkezésem is már egy hete rendben, s most már rendben is lesz!

9 éve
#6375
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #6372 számú posztjára
Szia! Tényleg régen jártál erre! Hajrá, csak így tovább!

9 éve
#6374
Bojtika 3
Válasz csikil4ny #6372 számú posztjára
De nagyon jól tetted, hogy beköszöntél!!! :D

9 éve
#6373
teper
Válasz csikil4ny #6372 számú posztjára
Jó tudni, nagyon öröltem neked! De most már nincs is annyira hideg :)

9 éve
#6372
csikil4ny
sziasztok, élek még, csak besűrűsödtek a napjaim. Tartom a heti 6 edzésem, jól eszek és soha ennyi izmom még nem volt, na jó, van még hová fejlődjek.... Csak gondoltam beköszönök, hogy tudjátok: még létezem.

9 éve
#6371
bmati
Válasz Nightwish #6370 számú posztjára
Szia!
Küldd el a nemed, korod, súlyod, magasságod, napi aktivitásod és hogy mennyit szoktál enni; ezekből tudok pontosabbat mondani, de azt így megmondom, hogy tuti, hogy nem jól eszel...

9 éve
#6370
Nightwish
Sziasztok!
A kérdésem az lenne, hogy heti 2x járok úszni, és a megfelelő kcal-t eszem mégsem fogyok, sőt hízok. Suliban is mozgok tesin.

9 éve
#6369
bmati
Válasz Hadnagy #6368 számú posztjára
Szia!
Olvasd el a Kötetlen beszélgetés bármiről/Kötetlen csevegés topic 5543-es hozzászólását az étkezésről, 5544-ös hozzászólását az edzésről. Utóbbiban találsz sok alapgyakorlatot. Egy edzésnapon csak két gyakorlatot végezz azok közül, 2-4 sorozattal és egyelőre olyan súllyal, ami még nem túl megerőltető 15 ismétléssel. Kezdésnek 6-12 ismétlés közé lőjj be egy sorozatot. Heti 3 teljes testes edzés kellene és ne egymást követő napon edz! Az első 6-8 hétre elég és ezen időszak alatt ne növeld a súlyokat, de az ismétlésszámot felviheted 15-ig is egy sorozaton belül. A sorozatok között 2-4 perc pihenő legyen, egy edzés pedig max. 45-50 perc legyen.
A kajálás lesz a legfontosabb, így azt kell először helyre tenni még mielőtt komolyabban neki akarsz állni edzeni. A sok folyadék is alap. Ha ezek nincsenek meg, akkor nem sokáig fogsz fejlődni.
A regenerációra is nagy hangsúlyt kell fektetni, a köztes napokon valamiféle zsírégető aerob edzés nem árt (futás, bicikli, ellipszis tréner, stb.). Azt 30-60 percig végezd kb. 110-130 közötti pulzuson.
Hajrá! :)

9 éve
#6368
Hadnagy
Sziasztok! Esetleg valamfiéle kezdő edzésterv van a fórumon? Vettem ma kondibérletet, viszont edzéstervet nem készítenek. Fogalmam sincs,hogy hol kezdjem :D

9 éve
#6367
Bojtika 3
Oké, pöttyet megzavart az, hogy azt írtad, kardiónak jó.
Egy kezdőnek, nagyobb túlsúllyal, nyilván az.

AnnaKrisztina, keress valami mást is. Nézd meg Tatarek mágust :D
Na ővele elég hamar lehet formásodni egy kezdőnek.

Hozom a többi linket is, amit kezdőknek gyűjtögettem külön:

Tatarek http://www.tatarekrezso.hu/videok.php

Kezdőknek, 10 percesek
http://www.youtube.com/playlist?list=PLXVo3BKLZz7taeIeb7D5Ukub2jwx-c5No

Tiffany:

Tiffany RISZÁLÓS 10’ http://www.youtube.com/watch?v=LhPGXkSqoJA
Tiffany riszálós hasra 6’ http://www.youtube.com/watch?v=UWmy2LaKf1o
Tiffany szuper risza 10’ http://www.youtube.com/watch?v=lOZDN1UnZ9U
Tiffany kis súlyzós 4’ http://www.youtube.com/watch?v=_DYF0sLpFbQ
Tiffany comb 10’ http://www.youtube.com/watch?v=O2c8xSyaLpk
Tiffany balettos 10’ http://www.youtube.com/watch?v=-_Yi9dVkXpI
Tiffany hegymászós 10’ http://www.youtube.com/watch?v=Wo5TpbHjI74
Tiffany törülközős https://www.youtube.com/watch?v=iaLm_UTF9aA
Tiffany „sodrófás” https://www.youtube.com/watch?v=0Yn-qdODHlM
Tiffany boksz https://www.youtube.com/watch?v=w4LJBzczpQQ

Kezdők sorozatai 5 napra, mindegyiket 3szor kell ismételni.

http://www.dailyhiit.com/challenge/beginner-challenge-day-1-87789
http://www.dailyhiit.com/challenge/beginner-challenge-day-2-43444
http://www.dailyhiit.com/challenge/beginner-challenge-day-3-56665
http://www.dailyhiit.com/challenge/beginner-challenge-day-4-4554
http://www.dailyhiit.com/challenge/beginner-challenge-day-5-2332


9 éve
#6366
bmati
Válasz Bojtika #6365 számú posztjára
Később majd fog hadonászni egykezes "súlyzókkal" is (fél kg-osnak néztem ezeket), azért is írom, hogy kardió (kezdőknek ott fel fog mászni a pulzusuk). Beírni viszont könnyű tornának írnám be, mert ez még aerobic-nak is gyenge. Kezdőknek kezdésnek elég az első pár hétre, 4-8 hét után viszont váltani kell valami célrevezetőbbre. A mozgás megszeretéséhez viszont elég lehet...
Te mondod mindig, hogy ne úgy vegyem, hogy mindenki bírja a komolyabbakat is. Én magamnak egy ilyet be sem írnék (kezdjük azzal, hogy nem is csinálnám). :)

9 éve
#6365
Bojtika 3
Bmati, amit én láttam, az egy pálcika nő (mert hosszított volt a kép, de egyébként sincs izomzata, ahogy látom) lábemelgetéseket csinál és a karjait vállból körkörösen kificamítja, komolyan nem támadt kedvem utánozni. Kardió ebben a két részben semmi nem volt. (Az elején, a lábemelgetések előtt pár darab guggolás....)
Oké, a kezdést néztem, de kezdő fokozatként is a nagy túlsúlyosaknak való leginkább.

Annak talán jó, ha valakit nem zavar a hosszított kép.

9 éve
#6364
bmati
Válasz AnnaKrisztina #6360 számú posztjára
Szia!
Kardiónak jó, emellett viszont nem ártana heti 3x erősíteni is. Ez mehet heti 1-3 alkalommal.

9 éve
#6363
Bojtika 3
Megnézem, mert lehet, hogy elrakom a gyűjteményembe a linket. Mármint ha a gépen betölti. Hátha valakinek még jó lesz.

Valószínűleg fiúnak hiszel...? NÉNI vagyok, ha a naptári koromat nézzük, egyébként első éves egyetemista (levelezőn), és a nőnapon megszületett a dédunokám. :D

Én Tatarekkel fogytam és formásodtam nagyrészt, és a Fitness Blender-rel. Az ugrálós dolgok nem mennek. Nem muszáj, állítólag 40 fölött az ember már ne akarjon szökdelni tudni.

Amióta nagyon lelassult a gépem, azóta utóbbit kissé hanyagolom, mert alig tölti be.

9 éve
#6362
AnnaKrisztina
Válasz Bojtika #6361 számú posztjára
Köszi Bojti. Nem tudom, ajánlható-e jó-szívvel. Kifejezetten a női testre szabott torna+cardio elemek. Eleinte bosszantott hogy nem magyaráz olyan részletesen, ahogy ilyen instrukciós videoknál megszoktam, de most már egy ideje azt veszem észre, hogy a karomon látszódik -szép vékony-izmos, definiált - ami eddig bármivel próbálkoztam lehetetlen cél volt.

9 éve
#6361
Bojtika 3
Megnézem! Még nem hallottam róla.

Azaz a fórumon eddig tudomásom szerint még senki nem említette.

Hosszútávon minden, rendszeresen végzett mozgás eredményes, legalábbis eleinte. De idővel úgyis ráun az ember, és másik kedvencet keres.
A hatékonyság érdekében amúgy is hasznos a változatosság.

9 éve
#6360
AnnaKrisztina
Sziasztok. Ha van még valaki aki Tracy Anderson method-al megismerkedett és eszerint már hosszabb ideje mozog, szeretnék erről beszélgetni. Most nekem ez a kedvenc mozgásforma, de érdekel, hogy hosszútávon mennyire eredményes.

9 éve
#6358
Bojtika 3
A rövidítéseket is többféleképpen lehet érteni.

pl. OMG általában Oh My God!

De a fitnessben Oh My Glute, azaz, közvetlen fordításban: jaj a s.ggem. :D

9 éve
#6357
teper
Válasz bmati #6356 számú posztjára
Kétségtelen, ha angolul létezik a HIIT rövidités, éppen használhatnák a MIIT vagy a LIIT rövidítést is, de angolul így még nem láttam leírva. Ez persze az én hiányosságom. Úgy természetesen igen, ahogy Te is írtad, hogy HIIT edzés aerob tartományban, mikor melyikben, vagy HITT edzés anaerob tartományban szintén mikor melyikben. Szerintem érzem a jelentések közötti különbséget, de köszönöm az eligazítást!

9 éve
#6356
bmati
Válasz teper #6350 számú posztjára
Akkor egy kicsit, hogy érthetőbb legyen a dolog:
HIIT: Magas intenzitású intervallum edzés. Ekkor a gyors részeknél a pulzus anaerob tartományban van (tehát a pulzus a max. pulzusod 80%-a felett), a lassú részeknél pedig a zsírégető zónába esik vissza (ez 60-70% között van). Ilyen pl.: a sprint váltva a lassú futással.
MIIT: Közepes intenzitású intervallum edzés. Ekkor a gyors részeknél a pulzus kardió tartományba kerül (70-80%), a lassú részeknél pedig az egészségmegőrző zónába (50-60%). Ilyen pl.: a normál futás váltva a kocogással.
LIIT: Alacsony intenzitású intervallum edzés. Ekkor a gyors részeknél a pulzus a zsírégető zónába kerül (60-70%), a lassú részeknél pedig 50% alá. Ilyen pl.: a kocogás váltva a sétával.
Nagyobb túlsúlynál általában LIIT-tel kezdünk. Tehát ott a gyaloglást váltogatjuk a sétával.
Néhány szám (körülbelüli értékek):
séta: 3 km/h
gyaloglás: 4,5 km/h
gyors gyaloglás: 6 km/h
kocogás: 8 km/h
lassú futás: 10 km/h
normál futás: 12 km/h
gyors futás 14 km/h

9 éve
#6355
Bojtika 3
No egy Tatarek azért jobban esett... :D

Lehetett volna kettő is, de még mosogatnom is kell.
Lassan tölt be a gépem, sok idő elment a jutubbal. Mire betöltötte a refuel-t és rájöttem, hogy mégsem tetszik... :D

9 éve
#6354
teper
Válasz Bojtika #6353 számú posztjára
Így már bánom is, hogy majdnem végignéztem. De úgy voltam vele, ha már nem megy, akkor legalább mozizzak :)

9 éve
#6353
Bojtika 3
Válasz teper #6352 számú posztjára
Hát mert a kezdőre nem az elrettentést akartam hozni, csak megmutitni, hol kezdődik a HIIT.

Tinglitangli mókusfiú (az a világos csík a fejin, éééédes...), akinek azért szép a mozgása, szóval nem nála kezdődik az ijedelem.
Fitness-ék már inkább pedzik. :D

9 éve
#6352
teper
Válasz Bojtika #6351 számú posztjára
Basszus, én meg majdnem végignéztem az egészet :) azért a HIIT egyáltalán nem annyira ijesztő ahogy azt gondolják.

9 éve
#6351
Bojtika 3
Válasz teper #6347 számú posztjára
Félreértettél! magamnak ebből a sorozatból egy másikat néztem ki, valami reload vagy mibánat.

Ezt csak a HIIT-re ijesztő példakánt hoztam. :D

9 éve
#6350
teper
Válasz bmati #6348 számú posztjára
Ez teljesen egyénfüggő, de azért ám ez is HIIT, erre jobb szavakat jelenleg nem tudok, legalábbis nem találkoztam vele. Pedig van ilyen, pl. nagy túlsúly esetén nem gondolom rossznak. Kérnék pár linket ezzel kapcsolatban.

9 éve
#6349
bmati
Válasz louis376 #6343 számú posztjára
Akkor marad a zsírégető zónás aerob edzés. Ha nem megy 30 perc a zsírégető zónában, akkor kezdhetsz már könnyű intervallum edzéssel. Pl.: kocogás-séta. Ezzel gyorsabban tudod növelni az állóképességedet, mint az egyenletes edzéssel.
Ha van még kérdés, akkor majd jöhet. :)

9 éve
#6348
bmati
Válasz teper #6345 számú posztjára
Az nem HIIT! Amit te írsz, az a LIIT vagy a MIIT. Az előbbi a Low Intensity Intervall Training, az utóbbi pedig a Medium Intensity Intervall Training.

9 éve
#6347
teper
Válasz Bojtika #6346 számú posztjára
Nem tűnik rossznak, de egy csomó mindent nem fogsz tudni belőle megcsinálni. Próba szerecsen. Igaz, hogy nem néztem végig, de alaposan bele azt igen, de szerintem ezt így biztosan nem fogod bírni, első jó pár alkalommal az is jó, ha csak árnyékként végigköveted nagyjából a mozgásokat. Az tetszik benne, hogy fel van építve, van eleje (pár perc kis ugribugri, a lényeg, és a végén nyújtás). Meglátod :)

9 éve
#6346
Bojtika 3
Igen, végtére is az intenzitás relatív, igazad van. :D És jól hangzik... :D

Közben találtam egy új sorozatot, én legalábbis eddig nem ismertem. Nem látszik rossznak.

https://www.youtube.com/watch?v=Zt38koLzE4g

9 éve
#6345
teper
Bojtika, nem, nem feltétlenül. Ha így hirtelen és durván belekattansz a HIIT legvégébe, akkor persze igen, valószínűleg kiköpöd vagy ott dőlsz ki. De ugye itt is, mint általában legtöbb másban vannak fokozatok. Mondok neked aerob HITT-et: sétálsz, és egyszer csak gondolsz egyet, és ezt a tempót megduplázod, vagy legalább annyira, hogy az orrlégzésed megmaradjon vagy akár utána meg is állhatsz. Azután megint csak sétálsz és később ismét duplázol. Ez pl. HIIT csak még kis HIIT. Na és? :)

9 éve
#6344
Bojtika 3
HIIT edzés: High Intensity Intervall Training.

Azaz nagy intenzitású intervall (gyors és lassú mozgást szakaszosan váltakoztató) edzés.

Kiköpöd a tüdőd, magyarul. :D


9 éve
#6343
louis376
Válasz bmati #6341 számú posztjára
koszonom szepen:) sajnos nem tudom h mi az a hiit edzes,mert meg kezdo vagyok.

9 éve
#6341
bmati
Válasz louis376 #6340 számú posztjára
Szia!
Saját testsúlyos erősítő edzések és mellette zsírégető zónás aerob edzés. Az utóbbi helyett HIIT edzések, ha nem vagy kezdő és nincs nagy túlsúlyod (min. 10-15 kg).
A heti fogyás megadásával a napi keret beállítása a legfontosabb és hogy azt edd is le, mert ezen fog múlni a 70%-a a fogyásodnak.

9 éve
#6340
louis376
Sziasztok! Új vagyok.Azt szeretném mrgtudni, hogy melyek azok az edzések, amelyek legjobban fogyasztanak? és otthon tudom végezni őket? (bent a házban)

9 éve
#6339
bmati
Válasz törölt felhasználó #6338 számú posztjára
Szia!
Az edzéseket 6-8 hetente érdemes variálni. Itt arra gondolok, hogy cseréld fel a gyakorlatok sorrendjét, variáld az ismétlésszámokat (pl.: ha eddig 8-12-es ismétléses volt egy sorozat, akkor most max. 5 legyen, de nagyobb súllyal, stb.), cserélj le egy gyakorlatot 1-2 hétre (pl.: fekvőtámasz helyett tolódzkodás, húzódzkodás helyett könyöknyomás vagy íjhúzás, lábemelés helyett felülés, guggolás helyett kitörés, stb.).
A videóknál én azt szoktam mondani, hogy ha teljes testre edzel és heti 3x csinálod, akkor 3 különböző gyakorlatsort válassz a hét 3 napjára, ez mehet 6-8 hétig, utána pedig 1-2-t cserélj le és a régi videót másik napra tedd át, így nehezebben szokja meg a szervezeted.

9 éve
#6337
bmati
Válasz marcsik82 #6336 számú posztjára
Szia!
Az izomláz csak annyit jelent, hogy túledzetted magad. Az edzések után nem kellene izomlázadnak lennie, de azért érezned kell a fáradtságot bennük még másnap, de nem napokig!
A levegő kapkodós részhez annyit, hogy a kardió edzések is megemelik, mégsem leszel tőlük erősebb, csak az állóképességed lesz jobb.

9 éve
#6336
marcsik82
Válasz bmati #6334 számú posztjára
Szia!
Megtaláltam, köszönöm szépen! Eddig meg voltam győződve, hogy a P90 biztos jó, mert rendesen kapkodtam némelyik résznél a levegőt, sőt, borzalmas izomlázam is volt! :-)
Keresgélek valamit azokból, amit írtál! :-)

9 éve
#6335
bmati
Válasz mvera #6333 számú posztjára
Helyes, további sok sikert! :)

9 éve
#6334
bmati
Válasz marcsik82 #6332 számú posztjára
Szia!
A kötetlen csevegésben válaszoltam. :)

9 éve
#6333
mvera
Válasz bmati #6321 számú posztjára
köszönöm a választ! megpróbálom! eddig jól haladok
:) újabb kilótól szabadultam meg :)

9 éve
#6332
marcsik82
Sziasztok!
Segítségeteket kérném megfelelő mozgáshoz!
01.05-én regisztráltam, az első hónapban elliptikus trénereztem hellyel-közzel naponta 30-35 percet. A kezdés óta lement 6 kg, de kb. 2 hete megállt a mérlegem, bár a centi lassacskán, de csökken. Bevallom töredelmesen, kicsit meguntam az elliptikust, és elkezdtem a P90-et csinálni (ismeri vagy csinálja ezt valaki, mert még a sportoknál nem találtam? ). Ebben minden napra más mozgás, súlyzózás és kardió is van. Nem tudom, mi lenne a megfelelő mozgás, ami használ is, és 2 gyerkőc (8 és 3 évesek), és munka mellett nem vesz el nagyon sok időt naponta.
32 éves, 170 cm magas, 91 kg, ülő munkát végző nő vagyok, és nagyon szeretnék lefogyni! :-)
A kötetlen csevegésbe már írtam, ott kiderült, hogy a napi kalóriakeretemet nem jól állítottam be! :-(
Segítségeteket köszönöm!

9 éve
#6331
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #6330 számú posztjára
Nagyon nagyon szépen köszönöm! :)

9 éve
#6330
bmati
Válasz EmokeBlanka #6328 számú posztjára
Szia!
Na már most, akkor mondom, hogy mi lenne szerintem a legjobb:
Először is: érdemes csinálni az ún. hibrid edzéseket, ha már megfelelő szinten vagy. Javaslom egyébként a crossfit-et , ha ilyen irányú törekvéseid vannak. Jó kombináció még a kettlebell+fegyencedzés. Jó a konditermes súlyzós edzés+fegyencedzés is.
Második kör: ha már mindenképpen terem, akkor én eléggé ellene vagyok a kötött pályás gyakorlatoknak, elég sok sérülést össze lehet szedni, ha nem megfelelően csinálod és könnyebb elrontani, mint a saját testsúlyos edzéseket. Bizonyos esetekben jól jöhet (pl.: rehabilitáció, lemaradt izomrész növelése), de a legtöbbször csak a baj van velük. A gépeken való edzés leneveli az izmaidat a szinergikus munkáról, ezáltal még nagyobb különbségeket érve el az egyes izomcsoportokon belüli izmok erősségéről, ami idővel visszaüt. A szabad pályás gyakorlatok mehetnek. Alapgyakorlatok viszont erősen ajánlottak, azokat írtam is a Kötetlen csevegés 5544-es hozzászólásában. Szerintem néha-néha bele lehet tenni a kötött pályás gyakorlatokat is az edzéstervbe kiegészítésképpen, de ne ezek alkossák a fő vonalat...
A nagy súlyokkal való edzés valamilyen szinten merevvé fog tenni, úgyhogy ezt majd tartsd észben, mert valamennyire visszaeshetsz emiatt a saját testsúlyos edzésekkel. Úgyhogy, ha súlyzós edzésre akarsz csak átállni, akkor jól jöhetnek a jóga pózok, hogy ne legyél merev, mint egy deszka.
Nagy súlyokkal pedig nem érdemes kezdeni, fokozatosan vezesd rá magadat heteken/hónapokon keresztül, hogy szokják az ízületeid, mert ez sokkal jobban terheli őket, mint a saját testsúlyos edzések.
A sima edzésnapokon 4 sorozatot csinálhatsz gyakorlatonként, egy izomcsoportra 2-3 gyakorlattal, illetve sorozatonként 8-12 ismétléssel. Így az egyik leghatékonyabb az izomtömegnövelés. Egy nap pedig maximum 2 nagy és 1 kis izom edzése! Ha már osztott edzést csinálsz. Ha teljes testes napod van, akkor 3 gyakorlat összesen 4 sorozattal gyakorlatonként 8-12 ismétléssel. Ezeknél olyan súlyt válassz, amiből az egy sorozaton belüli maximális ismétlésszámod 15. A pihenőidők a sorozatok és a gyakorlatok között 2-4 perc legyen. 2-3 havonta pedig érdemes variálni az edzésterven.
Én annyit mondok még, hogy havonta/kéthavonta 1 kemény hetet érdemes csinálni, amikor a maximális erődet növeled. Ekkor olyan súlyt kell választanod, aminél az egy sorozatban végzett maximális ismétlésszámod legfeljebb 5. Ebből 2-4 sorozat és 2 gyakorlat, 5 alatti ismétlésekkel sorozatonként. A gyakorlatok és a sorozatok között annyit pihenj, amennyi szükséges (akár 5 percet is, csak közben nyújts vagy járkálj).
Hasazni, vádlizni lehet elvileg naponta is. Én nem vagyok ezek híve. Egy jó hasedzés után szerintem napokig nem kellene tudnod hasra edzeni, így én azt mondom, hogy heti max. 2 edzés legyen ilyen.
A minden edzés után 20 perc kardióval sem értek egyet. Aerob edzést végezhetsz minden edzés után 30-60 percet, ha heti 3-szor edzel és ilyenkor hatékonyabb lesz a zsírégetés. A kardió zónás edzéssel az a baj, hogy jobban fogja használni a szervezeted a szénhidrátjaidat, mintha zsírégető zónában maradnál. Na már most, mivel a súlyzós edzés során nagyjából elhasználódik a szervezetedben a szénhidrát, így evidens, hogy izmot fog bontani utána. Ha maradsz a zsírégető zónában, akkor is fog izmot bontani, csak messze nem annyit, mint kardió során. Értem én, hogy mi alapján mondja ezt, hogy amúgy is visszaeszed, de pl.: egy kemény lábazás után lehet nem kellene 20 percet kardiózni, mert simán túledzed vele a lábad, pláne, ha még heti 2x vádlizol is. A zsírégető zónás aerob nem terhel meg annyira. Ha kardiózni akarsz, akkor érdemes edzés előtt 5-10 percet (én inkább az 5 felé hajlok), illetve körzéseket végezni, némi gimnasztikai gyakorlatokkal. A tényleges edző sorozatok előtt pedig 2-3 bemelegítő sorozatot (ha fiatalabb vagy és kellemes a hőmérséklet, akkor elég 2, ha hidegebb van vagy már korosodsz, akkor mehet a 3). A kockahas pedig a konyhában készül. :)

9 éve
#6329
bmati
Válasz pocsi88 #6325 számú posztjára
Én ha nem mozgok, akkor beteg vagyok és gyenge.
Szükségem van a mozgásra, sokat ülök. Amíg nem mozogtam sokat fájt a fejem, a lábamban rossz volt a keringés, illetve az ízületeim is fájtak (mert nem voltak használva). Egy műtét után döbbentem rá, hogy milyen gyenge vagyok és onnantól nem volt kifogás....
Azóta nyomom ezerrel... :D

9 éve
#6328
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #6314 számú posztjára
Szia! Köszi! Öröm Téged, Titeket olvasni :)
Újból kérdek Tőletek :) Eddig alapjáraton kézisúlyzós, saját testes (értsd guggolások, kitörések) erősítéseim voltak, edzőfiú azonban sokkal több gépes gyakorlatot iktatott be. Tudom, hogy a saját testes-súlyzós verzió a hatékonyabb (több izom dolgozik stb.), viszont ha egy ideig a gépes tervet követem, az attól még nem fog „regressziót” jelenteni, igaz? Vagy ötvözzem? Szerintem mindenképpen jót tesz/tehet a változtatás, eddig egyik gondom a monotonitás volt. Kérdés, hogy a teljesen más jó-e?
Röviden vázolnám az általa összeállított tervet is (Csupán csak azért kérdek itt is rá, mert nem vagyok teljesen meggyőződve a fiatalember által mondottak hatékonyságában, pl. ő rendesen félt a nagyobb súlyoktól, én viszont (ezzel a lentebb elhangzott, félek a nehéz súlyoktól kijelentést is cáfolom) teljesen rá vagyok kattanva hogy a határaim feszegessem, s emeljem a tétet, persze ésszerűen, de élvezem, ha szenvedek :D). Ami kérdéses, hogy mennyi az annyi, amit egy izomcsoportra dolgoznom kellene, figyelembe véve a szériák és gyakorlattípusok számát és azt, hogy hetente egyszer lesz megdolgozva. Meg úgy összességében, milyen a terv? Én arra gondoltam, hogy olyan nehezékekkel csinálom, amivel még épp, hogy bírom a 15-öt…
Szóval:
1 nap: mell – fekvenyomás padon 4x15/20; tárogató gép 4x15/20
hát – 4 gyakorlat (gépes lehúzás, könnyített húzódzkodás, kézisúlyzós evezés, hiperhajlítás) mindegyik 4x15/20;
2 nap: alsótest – 7 gyakorlat, mindegyik esetében ugyanaz az elv, 4x15/20: lábtológép, lábnyújtó gép, lábhajlító gép, keretben step padon kitörések, lábközelítő gép, lábtávolító gép; vádli 4x25 lábujjhegyre emelkedés (lábfej variálása: előre-ki-be-előre néz);
3 nap: váll – vállgépen nyomás, kézisúlyzók elől felemelése, kézisúlyzók oldalra emelése (mindhárom esetében 4x15/20)
bicepsz – egyik gyakorlat rúddal, másik kézisúlyzóval (mindkettő 4x15/20)
tricepsz – egyik gyakorlat tricepszes gépen, másik csigás letolás (mindkettő 4x15/20)
Has megy naponta vagy minden második nap. Mellesleg 3 napja felfedeztem a kockáim kontúrjait, azóta önimádó lettem :) Na jó, nem, de belelkesített rendesen :)
Azt is javasolta, hogy mindegyik edzés végén valamelyik kardió gépen még „időzzek” olyan 20 percet. Ő nem igazán híve a pulzus-zónás dolgoknak, azt vallja, ha normálisan ettem edzés előtt, akkor a kardió zónás 20 percem sem bontja az izmot.
(Húúh, jól teleírtam, bocsi, ennyit még sosem időztem itt :) )

9 éve
#6327
Czug01
Válasz pocsi88 #6325 számú posztjára
Az elinduláshoz nálam az akaratra volt szükség. Először az ülő munka közben napközben nem fekve pihentem hanem állva, később sétálva. Aztán mentem minden körülmények között. Most pedig bmati és Gonoszka javaslataira hallgatva otthon is edzek, és már apró mozdulatokon észre veszem, hogy több minden sikerül (pl. fel mertem menni a létra legfelső fokára; fekvő helyzetből kapaszkodva és nehezen ugyan, de fel tudok ülni). Ez aztán még jobban motivál... Persze minden apró siker egy hosszú küzdelem után jön meg, de hát régebben ezt a képességet is csak lassan vesztettem el.

9 éve
#6326
Bojtika 3
Örültem, hogy egyáltalán képes vagyok rá!!!
Nem azt döntöttem el, hogy mozogni fogok. Azt határoztam el, hogy életben maradok. Hogy az akkor 22 éves fiam ne maradjon egyedül. Még tanult is akkor.

Sose felejtem el, 4-5 percekből raktam össze 15-20 percet egy nap, több alkalomra elosztva. És az csak lábemelgetés meg törzsdöntés, kar-emelgetés volt...

9 éve
#6325
pocsi88
Nektek mi hozta meg a kedveteket a mozgáshoz? Hogy lehet eldönteni, hogy na mától rendszeresen fogok mozogni? Szerencsére a kalóriaszámlálásnak köszönhetően eddig 3 kiló mínusznál járok, de a mozgásnál még mindig találok valami kifogást :(

9 éve
#6324
Bojtika 3
Amikor én belevetettem magam az addig ismeretlen (na jó, a zabpehely már nem volt idegen) ételek felfedezésébe, fel sem tűnt a hagyományosabb kaják hiánya. Hogy rántott húst nem eszem? Nem zavar! :D

9 éve
#6323
Bofy
Pont ezért írtam, hogy aki nagy súlyokat használ, és rendszeresen. Nyilván magasról tettem a makrókra és is, az erősítésre meg pláne. De mára már tudom, hogy ha figyelném a kalóriákat is, megint bemászna az agyamba, hogy túl sokat eszem.
Aki nem súlyzózik, annak inkább az anarchikus kalóriaszámlálást kéne elfelejtenie :D....mert bizony aki eredményt akar, bele kell törődjön, hogy bizonyos ételekről lemondunk :D.

9 éve
#6322
Bojtika 3
Válasz bmati #6319 számú posztjára
Adott oktató jóformán kamaszkora óta jógázott, és amikor én megismertem, már közel 40 éves volt. Nem tartott másfajta edzést, és a jógát is a lelki, szellemi oldala miatt űzte. Hogy miként néz ki, az számára nem volt fontos. Csak a több évtizeden át, napi több órában végzett jógagyakorlás révén szép és zsírmentes izomzatra tett szert.
Ehhez megfelelő foglalkozása is volt, be tudta illeszteni a szükséges munkát a jógi napirendjébe. Nála igazán nem a pénzkereset folt az elsődleges. Az oktatást is (még a rendszerváltás előtt) az akkori lehetőségek szerint, természetjáró szakosztály keretén belül végezte, nem hiszem, hogy azt nagyon díjazták volna.

9 éve
#6321
bmati
Válasz mvera #6320 számú posztjára
Szia!
Úgy súlyzózz, hogy 45 percnél ne legyen több és intenzív legyen. Utána közvetlenül pedig mehetsz futni, csak a pulzusodat tartsd a zsírégető zónán belül és 30-60 percig végezd. Így lesz a leghatékonyabb a zsírégetés, mert pár perc után már a zsírokhoz fog nyúlni energiáért a szervezeted.

9 éve
#6320
mvera
valóban hatékony az, ha súlyzózok pár sorozatot és utána futok?

9 éve
#6319
bmati
Válasz Bojtika #6318 számú posztjára
Csak a jógaoktatók is el szokták felejteni mondani, hogy nem csak jógáznak. :P
Ez olyan, mint pl.: Rubint Réka, hogy tart aerobic meg fitness edzéseket, de azt csak nagyon ritkán emlegeti, hogy ő is bizony jó öreg súlyzós edzéseket is végez és azért is néz ki, ahogy...
Ne értsd félre, én sem tartom rossznak, kiegészítésnek mindenképpen jó, illetve még a lélektani ráhatást is fontosnak tartom itt, de nem ez fogja a fő irányt megadni egy alakformálás során.

9 éve
#6318
Bojtika 3
A jóga nem rossz, de sok év kell hozzá és megfelelő táplálkozás is. Életmóddá kell válnia. A jógaoktatómnál nem láttam még szebben kidolgozott testű férfit. Hogy ez az izomzat funkcionálisan milyen volt, azt nem tudom.
De ez is olyan valahogy, mint az angol pázsit: csak locsolni kell és rendszeresen nyírni. Úgy 6-700 éven át... :D

9 éve
#6317
bmati
Válasz Bofy #6315 számú posztjára
A kettőnek együtt kell járnia. A haladóknál fontosabb nézni a makrókat, de kezdőknek még tökéletesen elég. Régen Te sem foglalkoztál ilyenekkel. :)
Azt pedig megint nem árt figyelembe venni, hogy az itt lévő emberek saját testsúlyos erősítésre is nehezen hagyják rávenni magukat, nem hogy súlyzós edzésre. Sőt, a legtöbben úgy vettem észre, hogy kerülik és még mindig hisznek az aerobic, jóga, szobabicikli mesének, hogy elég az is a jó alakhoz. Már aki egyáltalán mozgásba kezd... :/

9 éve
#6316
Bojtika 3
Igen, ebben a "rendesen emelgeti a súlyokat" a kulcsmondat.
Aki fiatal, de unja---- vagy 30 feletti, és most kezdene súlyzózni, annak a kalóriaszámlálás is fontos tényező, mert figyelmeztet, ha jól értelmezi az ember.

Ha életében csak a fogyással kapcsolatosan kezd el mozogni valaki (mert vagy van annyi esze, vagy nagy nehezen rábeszéltük), nagyon nehezen fogja elérni az izomépítéshez szükséges intenzitást, mert egy gyengécske izomláztól is megrémül és borogatja, kenegeti, pihenteti és a világért sem akarja újra átélni.
Nem tudják, mi a jó... :D

Az a fokozat, amikor már elég a makrókra figyelni, az nem az alap "fogyis" !!!

9 éve
#6315
Bofy
Mondjuk, szerintem, meg tapasztalat is ugyebár, hogy aki rendesen emelgeti a súlyokat, étkezésnél ne kalóriákat, hanem makrókat számoljon. Bázis erre is jó, csak ne nézegessük a felső sávot. Még 3 kilóval vagyok több, mint a diétám alatt elért legalacsonyabb súlyom, viszont mérföldekkel jobban nézek ki, mióta súlyzó a barátom :D.
A héten korábban kelek, első étkezés előtt karnitinnel meg bcaa-val megülöm a biciklit. Zsírégetésemnek is jobb, és este kondi után már nem kell foglalkozzak vele :)!
Na a kiinduló felvetésem, hogy inkább makró, mint kalcsi. Nagy izommunkához kell a kaja, de mi nők leginkább, hajlamosak vagyunk a kalóriákra görcsölni, figyelmen kívül hagyva a makrókat, és úgy lezabáltatjuk az izmainak vele, hogy öröm figyelni. Át kell mosni az agyunkat, de megéri megcserélni a kettőt :)

9 éve
#6314
bmati
Válasz EmokeBlanka #6313 számú posztjára
Azt jelenti, hogy még a 15-ös ismétlések határesetek, ami azt illeti 20-ig még elmegy, de 20 felett már szinte csak állóképességre edzel. Erre értettem a Te esetedet. :)
Az edzés intenzitását nézzük, amit a leírt tartományok is takarnak. Persze ezek csak állandó intenzitásra vonatkoznak, változónál már másabb a helyzet. Az intenzitás pedig fontosabb, mint a kcal égetés. A rövidebb, de intenzívebb edzések kb. ugyanannyi zsírt égetnek, mint a hosszú, de kevésbé intenzív edzések. Izmokat viszont az utóbbi jobban leépíti.
A kalóriákat nem kell hajkurászni égetéskor, mert közel sem olyan egyszerű, mint a legtöbb ember hiszi. Ott van például egy sima kardió edzés, ahol mondjuk több kcal-t égetsz el az edzés alatt, mint mondjuk egy HIIT edzésnél. Azt már tudni kell, hogy előbbi a keringés erősítését célozza meg, az izmok pedig közepesen dolgoznak, ezért hosszabb ideig fenntartható állapot, de az izmokat jobban leépíti, mint a HIIT edzések. A kardió edzések után 1-4 óra szokott lenni az utózsírégető hatás, ami nincs benne a kcal égetésben. :P
Ezzel szemben egy HIIT edzés a kardió idejének töredéke. Ha akarnád se tudnád sokáig csinálni. Itt már nemcsak a keringést javítod, hanem a kemény intenzívebb izommunkára is fog (erő-állóképesség növekedés, ami nem azonos az állóképesség növelésével). Ennek ugyan (részben a kevesebb idő miatt) kisebb a kalóriaégetése, mint a kardiónak, de ez után az edzés után 12-48 óra is lehet az utózsírégető hatás, ami nincs belekalkulálva a kcal égetésbe. Mivel az izmok jobban kifáradnak, így több energiát is igényelnek, ami miatt a zsírégetés jóval nagyobb lesz, mint az előző esetben. Kardiónál ugyanis elsősorban szénhidrátokból nyered az energiát.
Míg kardióedzés során kb. 20-30 perc után indul be a zsírégetés, addig a HIIT edzésnél ennek a töredéke alatt. Ezt sem árt észben tartani. Egyébként a HIIT edzés és a súlyzós edzés elég közel áll egymáshoz kcal égetés terén.

9 éve
#6313
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #6312 számú posztjára
Újfent köszönöm nektek!
Bmati, mit is fed az, hogy az én esetem? Mármint milyen eset az, amikor igen? :)
Egyéb, elvi kérdés: ha jól értem, amennyiben az emberlánya nézi a pulzusát és a zsirégető-kardió-anaerob tartományok útvesztőivel, valamint a zsirégetés-izomépités magasiskolájával szeretne megbirkózni, akkor igazából nem is az a fontos, hogy hány kalóriát égetünk el, hanem hogy milyen jellegű az edzés, igaz? Azaz nem kell görcsösen a sok kalóriát égessek egy edzés alatt rögeszmét követni.

9 éve
#6312
bmati
Válasz EmokeBlanka #6310 számú posztjára
Szia!
Az állóképesség nem feltétlenül segíti a zsírégetést, de tény, hogy a te esetedben igen.
Ha jól megedzed az izmokat (közel bukásig, de azért ne érd el a bukást), akkor elég.
Egyébként 2-3 gyakorlat elég egy izomnak.
Arra ügyelj, hogy 45 percnél ne legyen hosszabb az erősítés.

9 éve
#6311
teper
Válasz EmokeBlanka #6305 számú posztjára
Ha nem érzed magad jól nem kell edzeni. Pár napot, de akár egy hetet is ki lehet hagyni, semmi extra nem történik. Azt nem mondta, hogy esetleg próbáld meg éhgyomorra az edzést? Valamiért félsz a súlyoktól és az ember természeténél fogva látszólag a könnyebb utat választja. A nyak, tricepsz (bár itt inkább a több irányú terheléses több gyakorlatos dologgal igényli a törődést, egyes esetekben (alkattól függően) az alkar igényli és bírja a magasabb sorozatszámokat, a has és a vádli, mert azok olyan kis makacs kötöttek, és valahogy más a szerkezetük, mint a többi nagyobb izomcsoportnak. A többi nem, hanem a kevesebb szériaszámmal végzett nagyobb súlyt szereti. Még akkor is, amikor éppen zsírt készülsz magadról ledobni! Főleg. Szerintem a vádlin kívül (ez akár még többet is) semmi nem indokolja a 15-20 ismétlést 4 szérián keresztül, pláne nem, ha ezt több gyakorlattal is megtámogatod. Ha elszeretném nagyolni a dolgot, akkor bőven elég lenne mindenhova a 12, és amikor az unottan és jól megy, emeld a tétet, vagyis magadra kötsz súlyokat, esetleg átlagban rádobsz 1-4 kilóval többet a súlyzódra, és kezdesz megint 5-6 ismétlésnél. Azt pl. jó dolognak tartom, hogy néhány hetente átvariálod az edzésed, és más sorrendben mást csinálsz.

9 éve
#6310
EmokeBlanka 3
Válasz bmati #6308 számú posztjára
Szia! Köszönöm! Majd beiktatom az emlitett hete is :)
Akkor ez a terv jó arra, hogy a zsir-izom arányát az utóbbi javára billentse? Másként fogalmazva, az állóképesség javítása segiti a zsirégetést? Illetve, ha ilyen 3 napos felbontásban erősitek, akkor heti egyszer kerül sor 1-1 izomcsoportra, az elég?

9 éve
#6309
bmati
Válasz Tupika #6306 számú posztjára
Szia!
Írd be kardió tornának, ahhoz áll a legközelebb.

9 éve
#6308
bmati
Válasz EmokeBlanka #6305 számú posztjára
Szia!
Mehetsz 15-ig is. Ez csak annyit jelent, hogy inkább az állóképesség felé billent el. Ha ezt fogod csinálni, akkor kb. 6 hetente érdemes egy maximális erőnövelős 5 ismétlés alatti, minél nagyobb súllyal végzett gyakorlatos hetet is tartani, hogy fejlődj azzal is. :)

9 éve
#6307
bmati
Válasz Bojtika #6304 számú posztjára
Ezt a 2g/ttkg-ot úgy értsd, hogy mellette súlyzózol, saját testsúlyos edzésnél elég oda 1,5-1,8 g/ttkg is fehérjéből.
Nagyon jó cikk, már olvastam korábban. :)

9 éve
#6306
Tupika
Sziasztok! Új felhasználó vagyok, és a segítségeteket szeretném kérni. Nem tudja valaki, hogy egy HIIT edzés 15 perces kb. mennyi kalóriát éget el, mert a mostani sportok között nem találom. Köszönöm!

9 éve
#6305
EmokeBlanka 3
Sziasztok! Megvolt a kora hajnali edzés, volt kis kaja előtte és bírtam is (a fránya nátha okozta kellemetlenségeket leszámítva) :) Igazából nem is ezzel kapcsolatosan akarok írni, ez csak az intro. Személyi edzős edzés végett hajnalozom a héten, csakhogy ma sikerült egész ügyesen bekavarnia az eddig felépített koncepcióimnak, elképzeléseimnek. A fiatalember a mellett kardoskodik, hogy olyan 15-20-as ismétlésekkel csináljuk a gyakorlatokat, 1 gyakorlattípust 4x ismételünk, izomcsoportonként 2-4 gyakorlattípust végzünk. Azzal megbarátkoztam, hogy 3 napra bontja az erősítő edzéseket (1 nap-mell-hát, 2 nap-alsótest, 3nap-váll-kar párosításban, has mindennap), viszont az ismétlésszámok zavarnak pöttyöt. Eddig úgy csináltam, tapasztaltabbakra hallgatva, hogy 6-12 ismétlés (súlytól függően). Akkor most, hogy is kéne csinálni, hogy frankó legyen? :)

9 éve
#6304
Bojtika 3
Ma kaptam mailben. Érdekes és alapos, nekem ehhez már biztosan kell fehérjepor.
Kezdőknek is jó lehet, nem törünk versenyzői babérokra...

http://shop.builder.hu/a-testkompozicio-megvaltoztatasa-a2612

9 éve
#6303
bmati
Válasz SchaffRita #6302 számú posztjára
Pulzusmérő órával vagy ha kevésbé dinamikus mozgás, akkor nyaki ütő éren (ez egyébként az olcsóbb pulzusmérő órák alternatívája). Ha venni akarsz pulzusmérőt, akkor a Polar órákat ajánlom, azok a legpontosabbak, viszont árban már húzósabbak (olyan 20 körültől indulnak), a 4-5 ezer forintosokkal meg kb. annyit érsz, mintha megmérnéd magadnak a nyakadon, szóval én azért nem adnék ki pénzt. Ha valahol a kettő között gondolkodsz, akkor pedig olyat válassz, ami ekg pontosságú és személyes adatokat is tud tárolni (magasság, súly, kor, nem, stb.).
Gépeken (futópadon, ellipszis tréneren, biciklin, stb.) általában szokott beépített lenni, azok is durva becsléssel dolgoznak, de kiindulásnak jó legyen. Viszont a kalóriaégetést azt nem érdemes nézni, ha van benne, mert a legtöbbször csúnyán mellélőnek.

9 éve
#6302
SchaffRita
Válasz bmati #6301 számú posztjára
Köszönöm szépen, kardióból eddig csak 20 perc volt a maxom, többet nem is akartam, nem is hiszem, hogy bírnék. :P Ezentúl kerülni fogom. Pulzust hogy érdemes mérni?

9 éve
#6301
bmati
Válasz SchaffRita #6300 számú posztjára
5 perc kardió elég szokott lenni. Persze, bemelegítésnél mehet. A kardiónál az elnyújtott kardiókkal van a baj, amikor min. 30-40 percet csinálják, illetve van, aki másfél órát is. A fogyás során ez hátráltató tényező lesz.
A tényleges edzés előtt, némi gimnasztikai gyakorlatok, körzések (kar, alkar, csukló, váll, csípő, térd, boka). Nyújtani nem nyújtunk, csak edzés végén és lehetőleg ott is aktív nyújtással. A kemény edzések előtt 2-4 sorozatot érdemes abból a gyakorlatból csinálni, amiből dolgozni akarsz, de csak könnyített variációkat és a lehetséges maximumod 50%-os erőbedobásával.

9 éve
#6300
SchaffRita
Válasz bmati #6299 számú posztjára
Értem, köszönöm ismét a tanácsot! A Fitness-Blenderes videókkal már szemeztem, de még nem csinálgattam belőlük. :) Kérdésem annyi lenne, hogy egy 10 perces cardio is egész biztosan rossz? Valamennyi bemelegítés kell az erősítések előtt, nem?

9 éve
#6299
bmati
Válasz SchaffRita #6293 számú posztjára
Futást eleinte zene nélkül kellene. Ha már tudsz fél órát futni egyhuzamban állandó tempóval megállás nélkül, akkor már mehet a zene is. Bár ki hogyan szereti. :)
Amiket linkeltem, ott azért ezektől keményebb gyakorlatok vannak többségben (de van pár, ami könnyebb is, így nem lesz nehéz válogatnod). A kardió tornákat érdemes hanyagolni, mert szépen építik lefelé az izomzatot, emiatt még nehezebb lesz a zsírvesztés, hiába leszel könnyebb, a zsír nagyja maradni fog...
A sétával, ha fel tudod vinni zsírégető zónába a pulzusodat, akkor mehet az, ha nem, akkor maradjon a bicikli. 30-60 percet egyenletes 119-139 közötti pulzuson kellene tekerni, ekkor a leghatékonyabb a zsírégetés.

9 éve
#6298
bmati
Válasz Lorell #6292 számú posztjára
Bizonyos munkák közben is meg lehet oldani az edzéseket.
Heti 3x20 perc erősítést simán be lehet tervezni bárhová! Akár reggel, akár este...
Egyébként pedig a szervezettség a sikeres fogyás egyik kulcsa. Nem kell nap meg heti rendet tartani. Csináld azt, hogy minden 2. nap edzel és kész, akkor nem kell azon agyalni, hogy milyen nap van, fogok-e dolgozni, stb. Amikor aznap van 15-20 perc szabadidőd, akkor megcsinálod, ha nincs, akkor csinálsz. :)
Tehát reggel ennyivel felkelsz hamarabb aznap vagy ennyivel később fekszel le vagy ebédszünetben csinálod és meg van oldva. A többi csak kifogás... :P

9 éve
#6297
Gonoszka1
Válasz Lorell #6296 számú posztjára
Ne felejtsed el, hogy a sok folyadék is kell, víz, gyenge tea, leveske formájában. A fogyáshoz szükséges a sok folyadék! Sok sikert, biztos sikerülni fog, csak hát igen, ingyen nem adnak semmit, tenni kell érte.

9 éve
#6296
Lorell
Válasz Gonoszka1 #6295 számú posztjára
Akkor jó. Igazából nem az a célom, hogy kockás legyen a hasam, gondolom sokaknak másoknak sem, bár biztos jól nézne ki bikiniben. Nem érzem jól magam a bőrömben, nem jönnek rám a ruháim. Elhíztam, én spec a cigiről szoktam le és amiatt, elég hirtelen felszaladt rám nagyon sok kiló, ülőmunka, rendszertelen életmód, állandó nassolás, ennek lett eredménye. Egy szép nap én is úgy keltem, hogy elég volt, fáj a térdem, fáj a derekam a túlsúlytól, éjjel felriadok arra, hogy horkantottam, sose horkolok. Szóval csak ilyen egyszerű prózai okaim vannak, igyekszem minél többet mozogni tényleg és kevesebbet enni. Ez az oldal tényleg görbe tükör, egyelőre nem tetszik, amit látok benne. De nem vagyok türelmetlen.

9 éve
#6295
Gonoszka1
Válasz Lorell #6294 számú posztjára
De, működni fog. Csak próbálj lehetőleg egyre többet tornázgatni, mert a bőrödnek, az izmaidnak szüksége van rá. Szépen fokozatosan szoktassad rá magadat.

9 éve
#6294
Lorell
Egyelőre megelégszem azzal, hogy próbálok mindennap 10-20 percet mozogni valamit, bármit, amihez épp kedvem van. :D
Ez így nem fog működni?

9 éve
#6293
SchaffRita
Bmati, Gonoszka1, Bojtika: nagyon szépen köszönöm a tanácsaitokat!

Bojtikának:

Denise Austin-féle videókat csinálgatok jelenleg, mint pl. ezek:

cardio: https://www.youtube.com/watch?v=LEqja3bPU4Q
erősítés: https://www.youtube.com/watch?v=FXHwdCdxROc
> ezt nevezném tornának, nekem itt még túlzás az "edzés" fogalom, bár nem tudom, ki mit csinál pontosan. :)
A cardio-s gyakorlatok azért tetszenek annyira, mert gyorsan kell váltani meg különböző mozdulatokat megcsinálni, így leköti a figyelmemet (arra koncentrálok, hogy mi lesz a következő). Az erősítésnél szintén. :) Mondjuk futásnál próbálkoztam azzal, hogy zenével futok, de egy idő után nem működött annyira. :/ Annál biztos vagyok, hogy a technikámmal baj van. >.<
Ami meg a zumbát, stb. illeti... hát, elég sok ilyenről negatív véleményeket olvasok, így nem is foglalkoztam vele + én és a tánc két külön fogalom (enyhén szólva a mozgáskoordinációmmal problémáim vannak :D).

9 éve
#6292
Lorell
Az az igazság, hogy nekem nem annyira megy ez a tervszerű edzés. Igyekszem minél többet mozogni, ennél több nem telik tőlem a mókuskerékhajtás közben. Most pölö csináltam egy riszálós tornát, aztán még kicsit guggoltam, meg hasizmoztam és ez volt az edzésem. Olvastam többször hogy kéne, de annál sokkal szervezetlenebbül élek, hogy pont edzeni tudjak terveszerint, ott kezdődik, hogy rugalmas időkeretben dolgozom, azt se tudom, mikor rángatnak be, tegnap szóltak, hogy vasárnap csak mennem kéne dolgozni. Így azért nehéz napi-, hetirend szerint élni.

9 éve
#6291
bmati
Válasz Lorell #6286 számú posztjára
Igen, a jelentése törzs. Itt a hasizom és a derék izmainak gyakorlatait jelöli. Ilyen gyakorlatokat alsótestes napon végezz.

9 éve
#6290
Lorell
Oké, köszi lányok! :)

9 éve
#6289
Bojtika 3
Válasz Lorell #6286 számú posztjára
Hosszas szótárazgatás után rájöttem, hogy a CORE gyakorlatilag: törzs.

9 éve
#6287
Zsuzsi05
Válasz Lorell #6286 számú posztjára
Hasizom,törzsizom,derék.

9 éve
#6286
Lorell
Válasz bmati #6285 számú posztjára
A blenderes oldalon a core vajon mit jelent? A többit értem, alsó, felsőtest, teljes test, de ezt nem tudom. Segítenél? Köszönöm!

9 éve
#6285
bmati
Válasz SchaffRita #6282 számú posztjára
Szia!
Jelenleg tartsd magad a heti 0,4 kg-os fogyáshoz, ekkor napi 1757 kcal-t ehetsz (ezt le is kellene enni). Ez vonatkozik a sport nélküli napokra. A sportos napokon a sporttal töltött idő kb. 70%-át írd be és azt is edd le pluszban. A folyadékbeviteledet naponta tartsd 4 liter felett. Néhány naponta emeld 2-3 decivel a bevitelt és egy idő után meg fogja szokni a szervezeted. Érdemes a napi bevitel felét ásványvízből fedezni.
Edzések: erősíteni lehet konditerembe és otthon is, nem kell feltétlenül súlyzó hozzá. Itt találsz erősítő gyakorlatokat, ha bepipálod a strength training-et:
http://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=
Heti min. 3 erősítő edzés kellene (lehetőleg izomcsoportokra bontásban, ha otthon edzel, akkor alsótest-felsőtest bontásban), alkalmanként 10-45 percet kellene végezni és intenzíven! Emellett heti 1-3 zsírégető zónás aerob edzés is ajánlott, alkalmanként 30-60 percet. Aerobot vagy erősítés után vagy külön napon végezz. A kardió mozgást pedig kerüld!
Ha érdekelne a progresszív edzés, akkor lesd meg az első 4 gyakorlatot a mesterhatos menüpont alatt:
http://fegyencnaplo.atw.hu/
A tornás videóknál van eszköz nélküli edzés is (akkor a no equipment-et is pipáld be és akkor nem kell hozzá semmi sem). A fegyencedzéses dolognál pedig egy húzódzkodásra alkalmas eszköz kell: faág, húzódzkodó rúd, gerenda, stb.
Ha lefogytál, akkor könnyebben menne a futás is, mert valószínűleg rossz a technikád. :P
A mérlegeléseket heti 1-2 alkalommal fix napokon végezzük reggel, éhgyomorra, de WC-zés után.
Ha van még kérdés, akkor jöhet nyugodtan! :)
Sok sikert! :)

9 éve
#6284
Bojtika 3
Válasz SchaffRita #6282 számú posztjára
Szia SchaffRita! Mindjárt az elején zavarba hoztál: mit nevezel sportnak (amit utálsz, mint tudjuk), és mire mondod, hogy tornázás (amit végzel)???

Én is otthon végezhetőekkel fogytam és tartom a formám (illetve a gólyatábor óta felszaladt 3 kilót is így fogom leadni), és én edzésnek hívom. Nekem a tornázás fura mint fogalom, mert hol súlyzókkal, hol azok nélkül, de semmiképpen sem "törzsdöntés, hajolgatás, kislányok, egy-kettő!" -című dolgot végzek itthon.
A gólyatábor ne tévesszen meg, ott 56 évesen voltam, tavaly. Levelezősként. :D Buli volt!
Költeni én sem tudok, de falun lakom, az utazás is rémes lenne, még ha telne is rá.

Az Austint mindjárt megnézem, még nem ismerem.
Én pl.Tatarek Rezső edzéseit csinálom, lehet belőlük többet is végezni egymás után. Vagy a Fitness Blender-ekből valamit.
Cardióra nem vagyok képes, ugrálni sem, és táncolni sosem tudtam, úgyhogy a zumba és társai nálam kilőve.

9 éve
#6283
Gonoszka1
Válasz SchaffRita #6282 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek közöttünk! Javaslom, hogy olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Itt a helyes kalóriakeret beállításáról, a tápanyagokról, és a sportokról olvashatsz. Fontos lenne a folyadékot növelni, mert az 1 liter az nagyon evés. A keretedet a BMR-ed fölé kellene egy kevéssel állítani. Ha vannak még kérdéseid, akkor szívesen segitünk. Sportban ha jön Bmati, akkor biztos segiteni fog.

9 éve
#6282
SchaffRita
Sziasztok!
Mint sokan mások, némi tanácsot szeretnék kérni tapasztaltabbaktól, mert annyi információ kering az interneten, hogy teljesen elvesztem bennük.
22 éves vagyok, 160 cm és február 9-én 79,5 kg-t nyomtam. Még sose voltam ennyi és akkor megfogalmazódott bennem, hogy rendben, ez így nem mehet tovább. Elkezdtem utánanézni a neten, hogy hogy fogyhatnék le, és a legtöbb forrás arra esküszik, hogy megfelelő diéta + edzés vezet a sikerhez. Egyetemista vagyok, sportolni mindig is utáltam, középiskolában és az egyetem első évében is csak a kötelező tesiórákon vettem részt. Utána teljesen abbamaradt, viszont újrakezdtem a tornázást, amit heti 6x csinálok. Denise Austin-os videókat használok jelenleg (anno megcsináltam egy 12 perces cardio-ját és meghozta a kedvem a tornához, nagyon inspirálónak találom a videóit), általában 10-15 perces cardio és mellé 15-20 percnyi erősítés, minden nap más (kar, hát, fenék, láb, has, majd egy nap 30 perc cardio). Vettem 1,5 kg-s súlyzókat is, így már hatékonyabb az edzésem. Az étkezésemre igyekszem ügyelni, hogy minél egészségesebb legyen és naponta 5x legyen kisebb adag. A folyadékbevitelem olyan 1L körül van, de igyekszem növelni, és folyamatosan inni. Ma reggel 76,3 kg-t mutatott a mérleg, és úgy vettem észre, hogy picit csinosodtam (de majd mérőszalaggal is elkezdem mérni); illetve erősebbnek és hajlékonyabbnak érzem magam, mint korábban.
Nem vagyok türelmetlen, igyekszem normálisan fogyni (az első héten a víz + kicsit kevés bevitel miatt fogytam sokat, de úgy érzem, nem stagnál, az utóbbi napokban szépen fokozatosan ment lefele).

A gondom az, hogy nem vagyok teljesen elégedett az edzéstervemmel:

1. legtöbben a súlyzós edzéseket ajánlják meg az aerob edzéseket;
2. a cardio-t elvileg nem ajánlatos együtt végezni a súlyzósokkal meg sokan abszolút nem is ajánlják;
3. nem tudom, hogy 30 perc naponta elég-e;
4. vegyek-e nagyobb súlyzókat;
5. Denise Austin videói jók-e, vagy tudtok-e jobbakat (pár helyen mondják, hogy az ilyen edzők edzései nem használnak annyit).

Konditeremre nem akarok költeni (és időm sem lenne, mert hétfőtől csütörtökig rengeteg órám van), a biciklizés is megoldható, viszont legjobban az itthoni tornázást preferálom, ahol videókkal követem; szívesen szánok pénzt tornaeszközökre is (kisebbekre, mint pl. egy fitball). A futást nem bírom, mert nagyon hamar beszorul a levegő+kínosan is érzem magam miatta, az úszással hasonlóképp vagyok+a pénz ott is probléma (bocsánat, hogy ennyire finnyás vagyok). Érdekelne, hogy ilyen feltételek mellett lehetséges-e javítanom az edzésemen, és ha igen, hogyan.

Minden tanácsot hálásan köszönök!

9 éve
#6281
eszeveszett
Válasz bmati #6271 számú posztjára
Igazából a lazaságot arra értettem, hogy rövidebb idő alatt "nyugszik meg" a szervezetem, azaz megy le a pulzusom :) Tudom, hogy nem kell laza legyen, ezért is kattantam rá :) Csak a túl sok pihenőidő frusztrál.

9 éve
#6280
pocsi88
Válasz bmati #6276 számú posztjára
Olyan aranyosak vagytok, hogy segítettek mindenkinek :) nagyon szépen köszönöm!

9 éve
#6279
pocsi88
Válasz bmati #6276 számú posztjára
Olyan aranyosak vagytok, hogy segítettek mindenkinek :) nagyon szépen köszönöm!

9 éve
#6278
pocsi88
Válasz bmati #6276 számú posztjára
Olyan aranyosak vagytok, hogy segítettek mindenkinek :) nagyon szépen köszönöm!

9 éve
#6277
pocsi88
Válasz Gonoszka1 #6275 számú posztjára
Köszönöm szépen! Kell is a bátorítás és a kitartás is :D

9 éve
#6276
bmati
Válasz pocsi88 #6272 számú posztjára
Szia!
A BMR-ed 1549 kcal, szóval ha ülő munkát végzel, akkor a heti fogyásodat állítsd be heti 0,4 kg-ra hetente, ekkor napi 1689 kcal-t ehetsz. Ez a sport nélküli napokra igaz, a sportos napokon pedig a sporttal töltött időnek kb. a 70%-át kellene beírnod, amit szintén le kellene enni (lehetőleg pár kcal-val felette).
A sporthoz annyit, hogy heti 3 teljes testes átmozgató edzést javaslok az első 4-8 hétben, utána pedig ezeket erősítésre kellene cserélni, de akkor már osztott napokkal (ha odaérsz, akkor majd szólj és elmondom, hogy mit hogyan kellene). :)
Egy átmozgató/erősítő edzés 10-45 perc legyen!
Az erősítéseket ne egymást követő napokon csináld, hanem 1-2 nap szünet legyen köztük, a köztes napokon pedig zsírégető zónás aerob edzést kellene végezned. Ennek lényege, hogy olyan mozgást válassz, aminél a pulzusodat 116-135 között tudod tartani. A hossza 30-60 perc legyen alkalmanként (heti 1-3 alkalommal végezd). Ilyen mozgás lehet a séta, kocogás, biciklizés, ellipszis tréner, úszás, stb.
Átmozgató (toning) és erősítő (strength training) videókat itt találsz, ha bepipálod a zárójelben lévő kifejezéseket:
http://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=

9 éve
#6275
Gonoszka1
Válasz pocsi88 #6274 számú posztjára
Akkor csak gyere, mert itt kapsz megerősítést is és bátorítást is! Sok sikert és kitartást!!!

9 éve
#6274
pocsi88
Gonoszka1 köszönöm szépen, már úgy kezdtem el az oldal használatát, hogy átrágtam a GYIK-ot, a fórumokat is olvasgattam :) csak tudod jól esik, ha valaki azért még egyszer a fülembe rágja és bátorít is :D

9 éve
#6273
Gonoszka1
Válasz pocsi88 #6272 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek közöttünk! Javaslom, hogy először egy jó keretet állítsál be. Ehhez olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Itt a helyes kalóriakeret beállításáról, a tápanyagokról és a sportokról olvashatsz. Fontos a sok folyadék, mert az is segíti a fogyást. Ha vannak kérdéseid, akkor szívesen segitünk. És ha Bmati jön, akkor biztos segít a sportokkal kapcsolatban.

9 éve
#6272
pocsi88
Sziasztok!

Még új vagyok itt a fórumon. Sőt az oldalt is múlt hét szerda óta ismerem és használom is :)
Szeretnék elsőként bemutatkozni :D
Renátának hívnak, 151 cm "magas" vagyok, 27 éves, életmód változtatásom kezdetén (múlt hét szerda) 80,25 kg voltam, ez mára 77,7 kilógramm :D
Igen, túlsúlyos vagyok, nem is kicsit sajnos :( De most elhatároztam, hogy ezen változtatok, így az oldal segítségével számolom a kalóriákat, s eddig nagyon tetszik. Tudom, hogy ez így nem lesz elég a tartós és sikeres fogyáshoz és életmód váltáshoz. Ezért szeretnék tőletek segítséget kérni, hogy mihez is kezdjek magammal, itt gondolok a testmozgásra.
Irodai ülőmunkát végzek, szabadidőm csak 4 óra után van.
Ti mit tudnátok nekem ajánlani? :)

9 éve
#6271
bmati
Válasz eszeveszett #6270 számú posztjára
Ha nem elég a két perc, akkor addig várj, amíg le nem esik annyira és csak utána próbáld a gyors szakaszt. Hosszabbíthatod 3 percre is a "pihenő" részt. :)
Az intervallum edzések sosem lesznek lazák, ez a lényege... :D
Amit te írsz, az a fartlek futás, tehát ott te állítod be, hogy mennyi és mikor legyen a következő gyors szakasz. Természetesen lehet olyat is csinálni a fix idő intervallum helyett. :)
Igen, a 45 perc a konkrét erősítésre vonatkozik, a bemelegítő és a nyújtás nincs benne, de elég lehet attól kevesebb idő is egy jó kis erősítésre. :P
Ha van még kérdés, jöhet nyugodtan. :)

9 éve
#6270
eszeveszett
Válasz bmati #6257 számú posztjára
Újból itt, és újból az intervallumos próbálkozásaim végett. :) Az intenziv szakaszt követő 2 perc sem elég, hogy lemenjen 60-70 %-ra a pulzusom (első két körben igen, utána már nem). Oké, edzetlen vagyok, viszont erre hogyan tudok rágyúrni, kitartóan csinálom akár 1perc-2,5 perc arányban is? S egy idő után már lazán menni fog? :) Illetve lehet-e/jó-e menet közben módositani az arányokon, pl. első 3 kör 1-2 arány, utána meg a pihenő időt növelni fél perccel?
Erősítő edzés esetében a max. 45 perc a konkrét erősítés, igaz? Itt nincs benne a bemelegítő és a nyújtás? Az erősítéseimnek is kb. 3 hónapos múltja van.
Köszi az eddigi tanácsokat, és az elkövetkezőket is :)

9 éve
#6269
Lorell
Rendben, így csinálom. :D Leeszek én mindent, abban nincs hiba!

9 éve
#6268
bmati
Válasz Lorell #6267 számú posztjára
Könnyű tornának beírhatod, de csak az eltöltött idő kb. 70%-ával számolj. A többletkalóriákat is edd le!

9 éve
#6267
Lorell
Egy ilyen Tiffany riszálós torna most minek felel meg és mondjuk 10 perc alatt vajon hány kalóriát lehet vele égetni? Ezekkel olyan bajban vagyok. Kipróbálom, mert amúgy tetszik, de nem találom, hogy írjam fel a mit sportoltam listára és azt se tudom eldönteni, milyen mozgásnak felelhet vajon meg. Talán zumba, hogy olyan kicsit táncos?
Ja, hogy mirő beszélek, vannak ezek a tornás edzések, Bojtika ajánlotta őket. :D
Tiffany RISZÁLÓS 10’ http://www.youtube.com/watch?v=LhPGXkSqoJA
Köszönöm szépen!


9 éve
#6266
mvera
Válasz bmati #6265 számú posztjára
rendicsek :)

9 éve
#6265
bmati
Válasz mvera #6263 számú posztjára
A zsírégető zóna 110-130 között szokott lenni általában. :P
Ha pedig normálisan akarsz intervallumozni, akkor a gyors szakaszoknál 150 alá ne essen a pulzusod, viszont 180 alatt tartsd!
Futáshoz annyit, hogy elég, ha csinálsz egy 10-15 perces kezdeti 8,5-9 km/h-s kocogás, majd utána megnyomod intervallummal (12 km/h-ás futás 1 percig, aztán 2 perc 8 km/h-s kocogás és ezt legalább 4x, de inkább 8-10x), majd a végén 5-10 perc 8,5-9 km/h-s kocogás. Az intervallumon belül annyi időt hagyj a lassú résznél, amíg 110-130 közé esik a pulzusod és úgy érzed, hogy készen állsz a következő gyors szakaszra. Heti 2 alkalom elég ebből úgy, hogy az egyiket hét elején, a másikat hét végén csinálod (közte 3-4 nap teljen el) és még a két intervallumos nap közé essen egy jó kis láberősítés (guggolások, vádliemelések, kitörések, stb.). Ezek mellett persze mehet a heti 2-3 alkalmas felsőtest edzés. )

9 éve
#6264
mvera
zsírégető pulzustartomány kalkulátor szerint ez az én esetemben 140-151 közé kellene esnie

9 éve
#6263
mvera
jelenlegi futásom, melyből heti kettőt csinálok: 10 perc 8,4 km/h, majd 10 perc 9 km/h, melyből a 15-20 perc között 2-es dőlészöget állítok be, aztán 20-33-ig végzek intervallumokat úgy felépítve, hogy először 2 perc 10 km6h 2 perc 8km/h, majd percenként váltogatom a 11,4 km/h-8 km/h-t és ezen idő alatt kétszer megpróbálom a 11km/h-s részt 12km/h-ra váltani...aztán 9 km/h-n futok, ha elérem a 6,5 km-t, akkor fél km-t futok 4-es dőlésszögű emelkedőn 8 km/h-n, majd az utolsó fél km-t dőlésszög nélkül 8 km/h-n. A pulzusom 9-10 km/h-n 115 körül van, a magasabb sebességnél 145-155 körül. Összesen 7,5 km és kb. 47-50 perc, amit így megteszek. Jó ez így?? Véleményeket kérnék. A hét többi, sporttal töltött napján tornázok barátkozok a súlyokkal

9 éve
#6262
teper
Akár meg is állhatsz úgy, hogy közben nem csinálsz semmit se, csak ácsorogsz. Kicsivel gyorsabban fog lemenni a pulzusod, bár szerintem nem feltétlenül szükséges megvárni, amíg teljesen lemegy. Lényeg, hogy a ciklusok meglegyenek és, hogy a pörgős szakaszt teljes erőbedobással csináld. Egyébként a 8 kör az már valóban szép eredmény. 10 max. 12-nél többet már úgysem lenne értelme csinálni, inkább a megfelelő ellenálláson/gyorsaságon kell majd dobni, illetve a pihenőidőket rövidebbre venni. Teljesen normális dolognak tartom, hogy körről-körre egyre nehezebben normalizálódik a pulzusod, ez természetes, sokat ne foglalkozzál vele.
A súlyokhoz annyit fűznék hozzá, hogy elég lenne 3x-4x legfeljebb 12 ismétlésig elmenni, és amikor az jól megy emelni a súlyokon annyit, hogy 3x-4x6-ot tudj csak belőle, és ezzel beleerősödni a 12 ismétlésbe. Magam részéről csak három gyakorlatnál tartom jónak az 5x-6x-X szériaszámot, ez a has amit lehetőleg bukásig érdemes végezni, a vádli amit szintén bukásig érdemes és a húzódzkodás amit nem bukásig, de a 6xvalamennyit javaslom. Az egyik legjobb gyakorlat, ami meghatározza a felsőtestet.

9 éve
#6261
bmati
Válasz andizsolti #6260 számú posztjára
Ha megfelelően eszel és nem kardiózod agyon magad, akkor nem lesz gond.

9 éve
#6260
andizsolti
Válasz bmati #6259 számú posztjára
Köszönöm a gyors választ kezd tisztulni a kép.saját testsúlyos edzéseket csinálok és nem vagyok benne biztos hogy jól remélem legalább nem vesztek izmot.

9 éve
#6259
bmati
Válasz andizsolti #6258 számú posztjára
A zsírégetésnél a max. pulzus olyan 130 körül van, szóval a 145 már magas, az már bőven kardió tartomány.
Erősítésnél lényegtelen, hogy hány perc anaerob legyen. A lényeg annyi, hogy viszonylag kipihent legyél a gyakorlat következő sorozatához (tehát 60% körülre essen a pulzusod a pihenőrésznél). A gyakorlat alatt/végére kellene felmenni 80% fölé. Erősítésnél mindig olyan ellenállással kell dolgozni, aminél 5-12 ismétlést tudsz maximum csinálni egy sorozaton belül maximális erőbedobással. Ha már megy 15 valamiből, akkor lehet nehezíteni. Erősítésnél 2-4 edző sorozattal dolgozunk, amit viszont 2-4 bemelegítő sorozat előzzön meg némi gimnasztikával. A bemelegítő sorozatot kb. 50%-os erőbedobással kellene végezni. Az edző sorozatok között annyit pihenj, amennyi szükséges, általában 2-5 perc elég szokott lenni, de ha nagyon nagy súlyokkal dolgozol és maximális erőt növelsz, ahol 5 ismétlés alatt tudsz csak végezni egy gyakorlatot, akkor ott több, mint 5 perc is lehet, viszont tartsd észben, hogy 4-5 perc után mozogj valamit (ne ülj vagy állj), mert akkor nagyon le fog esni a pulzusod, ami nem lesz jó, tehát járkálj, nyújts, stb., a lényeg, hogy használd ki a hosszabb pihenőidőt.

9 éve
#6258
andizsolti
Válasz bmati #6249 számú posztjára
köszönöm a választ! már mindent elolvastam és próbáltam megérteni,de a sportnál még összezavarodok. van pulzusmérő órám ,egyik nap zsirégetés114-145 pulzus 30 perc előtte bemelegítés 5 perc levezetés 5 perc. másik nap erősítés de itt még összezavarodok. kérdésem most az lenne 30perc alatt hány perc legyen anaerob tehát 80% felett. még kezdő vagyok.

9 éve
#6257
bmati
Válasz eszeveszett #6256 számú posztjára
Ha felmenne kardióba, akkor helyette inkább sétálj.
Erősítésnél anaerobban kellene lenni. A pulzusodnak a gyakorlat során/után egy kicsivel a max. pulzusod 80% fölé kellene mennie. A 6-8 sorozat sok, elég oda 2-4 sorozat erősítéshez és egy izomcsoportot 2-3 gyakorlattal edzünk (egy erősítő edzés max. 45 perc legyen). Ha nem megy fel eléggé a pulzusod, akkor kisebb súlyokat használsz, mint kellene. Viszont, ha most kezdtél nemrég erősíteni, akkor ezzel még ne törődj, csak ha már túl vagy a 6-8 hetes bemelegítő edzéseken.

9 éve
#6256
eszeveszett
Válasz bmati #6255 számú posztjára
Köszönöm! :) A 10-15 perc kocogás mint bemelegítő, és a levezető kocogás esetében nem kell attól tartanom (tekintettel az edzettlenségemre és arra a tényre, hogy bármilyen enyhe kocogás alatt felmegy kardio zónába a pulzusom), hogy az már izombontás kategória? :)
Ettől eltérő, következő kérdésem: erősítő edzés keretében, igazából csak a felsőtestnél jellemző, hogy a pulzusom többnyire kardio tartományban van (a pihenőket leszámítva, ott lemegy), azaz nagyon ritkán megy fel anaerobba (ha jól olvastam, valamelyik hozzászólásodban azt írtad, hogy inkább ott kell legyen). Ez mit jelent? Nem keményítek be eléggé a súlyzókkal, vagy szintén edzettlenség? Súlyzóknál követem azt az elvet, hogy azt használom amivel max. 12 ismétlést és 6-8 sorozatot elbírok. (Remélem érthetően magyaráztam) :)

9 éve
#6255
bmati
Válasz eszeveszett #6254 számú posztjára
10-15 perc kocogás legyen a bemelegítés, persze még a bemelegítő kocogás előtt körzések nem ártanak. Utána mehet az intervallum és 5-10 perc kocogás levezetésnek. Ha 90 mp alatt nem esik le a pulzusod eléggé, az még mindig azt jelzi, hogy edzetlen vagy. Amúgy hogyha 60-70% közé esik, akkor már mehet a következő kör. A 8 kör pedig már jó eredmény, csaki még kicsit told ki a pihenőidődet, hogy eléggé leessen a pulzusod, mert úgy hasznosabb. :)

9 éve
#6254
eszeveszett
Válasz bmati #6236 számú posztjára
Legutóbbi intervallumos edzésem így sikeredett: 60mp intenzív-90mp séta arányban 8 kör (ami 20 percet jelent). A séta szakaszban türelmesen vártam, hogy a pulzusom lemenjen zsírégetőbe, viszont igy is inkább a 73-80% körül maradt (nem voltam elég türelmes). A körök haladtával egyre nehezebben ment le a pulzusom, viszont kibírtam a 8. kört is, az utolsónál volt egy kis szenvedés. Akkor ez sem az igaz? Bemelegítő 2,30 perc séta, 4 perc kocogás, 2,30 perc újabb séta. Levezetés: 2 perc kocogás, 3 perc séta. Jelzem, még próbálkoztam az intervallummal, amennyiben a 2-3 hónap számít valamit, kb. ennyi a múltja...:)

9 éve
#6253
bmati
Válasz Hergyan #6252 számú posztjára
Ezekkel az adatokkal számoltam: nő, 112 kg, 183 cm, 35 év. Ha férfi vagy, akkor elnézést és akkor így néz ki: BMR 2277 kcal, ekkor pedig sport nélkül ehetsz 2400 kcal-t.
A folyadékbevitelt néhány naponta néhány decivel emeld és érdemes a felét ásványvízből bevinni.

9 éve
#6252
Hergyan
Válasz bmati #6251 számú posztjára
Ez az 1895kcal hogyan jött ki? Mert a cél beállításánál nekem 2283kcal ír az oldal.
Az órában természetesen megadtam minden adatom(kor,nem,súly.életkor,magasság meg a fene tudja még mi kérdezett) ,de akkor az óra által mért adatokat veszem alapul, esetleg átlagolom a két mért értéket. A napi 5 liter nem tudom, hogy fog menni, sima víztől állandóan a wc re járok már igy is, most olyan 3l -t ihatok naponta.

9 éve
#6251
bmati
Válasz Hergyan #6250 számú posztjára
Szia!
Az óráé mindenképpen pontosabb, persze csak ha be van állítva minden személyes adat.
A zsírégetős edzéseknél tényleg 111-129 között kellene mozognia a pulzusodnak.
A sikeres fogyáshoz pedig az étkezés a legfontosabb: neked a BMR-ed 1895 kcal, szóval 2000 kcal alatt nem igazán kellene enned a sport nélküli napokon, a sportos napokon pedig a sporttal megnövelt kalóriákat is le kellene enni. A napi folyadékbeviteledet tartsd 5 liter felett naponta.

9 éve
#6250
Hergyan
Sziasztok, hozzáértőkhöz lenne egy kérdésem, mert most kicsit összezavarodtam. Otthon egy bh fitness f2w plus futópadot nyűvök http://www.fittsport.com/bh_fitness/bh_fitness_futopad/bh_fitness_f2w_futopad.html , ezen van pulzus és kalória számláló. Mivel a pulzusmérés kényelmetlen volt (2 kézzel kell a markolatokat megfogni és kb egy másfél perc mire beáll a pulzusmérő, addigra pedig nyilván a pulzus is csökken) ,ezért beruháztam egy pulzusmérő órára, Sigma pc 15.11 http://sport8.hu/sigma-pc-15-11 . Ezen szépen be lehet állítani életkort, magasságot, testsúlyt, szóval minden személyes adatot, kalkulál hozzá egy min és max pulzusszámot, attól függően, hogy zsírégetés, edzetség stb. a cél. A mérőövet felcsatolva és a futópadot elindítva nagy örömmel tapasztaltam, hogy a 2 kütyü kommunikál, legalábbis a futópad kiírja az órám által mért pulzust. Viszont a kalóriaszámlálók baromira nem járnak össze, az óra durván a dupláját méri az elmozgott kalóriáknak, mit a futópad. Hajlamosabb vagyok hinni az órának, mert ugye itt tényleg minden adatot meg kellett adni és ezekkel kalkulált. Persze, lehet, hogy túl szép az, hogy dupla mennyiségű kalóriát égettem el, mint amit bekönyveltem. Szóval mi lehet az igazság?

Persze a lényeg, hogy most másodpercre pontosan tudom követni a pulzusomat, végül is ezért vettem, ami rögtön kiderült ma, hogy eddig magas pulzusszámmal edzettem, 150-16 között, és 110-130 között ajánlja az óra zsírégetésre (112kg, 183cm, 35év).

9 éve
#6249
bmati
Válasz andizsolti #6248 számú posztjára
Anaerob zónába kellene menni, ami a max. pulzusodnak min. a 80%-a.

9 éve
#6248
andizsolti
új vagyok azt szeretném kérdezni,hogy erősítésben mennyinek kell lenni a pulzusnak?

9 éve
#6247
bmati
Válasz citromtorta #6246 számú posztjára
Kb. ennyi. :)

9 éve
#6246
citromtorta
Válasz bmati #6245 számú posztjára
Köszönöm a válaszodat. Én is hasonlóképpen gondoltam egyébként. Szerintem amúgy a szauna sem "fogyaszt" ahogy sokan gondolják- az is csupán időleges vízveszteség. Persze a méreganyagok távozására és a hőingadozás miatt az érrendszer és a szív edzésére nyilván jó hatással van.Jól gondolom?

9 éve
#6245
bmati
Válasz citromtorta #6242 számú posztjára
Annak nem látom értelmét, ha nagyon izzasztani akarod magad, akkor szauna... :P
A helyi "fogyást" azt ott úgy érik el, hogy az izmokból jelentős mennyiségű vizet veszítesz, így még inkább szálkásabbnak tűnsz, ezáltal kevesebbet is mutat a mérleg, viszont az ilyen dolgok vezetnek az izmok dehidratáltságához. Én nem javaslom ezt, mert ez csak időleges, mint pl.: egy káposztaleves kúra. Én ezt csak optikai tuningnak szoktam hívni, jobban néz ki pár órára/napra, de attól még a lényegen nem változtat, fogyni nem fogsz tőle zsírból, csak vizet vesztesz.

9 éve
#6244
bmati
Válasz Czug01 #6243 számú posztjára
Ha megdolgoztat rendesen és másnap kicsit érzed az izmaidat (de nincs izomlázad), az úgy jó. Nem mondanám rossznak azokat az ismétlésszámokat így az elején. Nem kell 30 percet kitenni, az erősítések 10-45 perc közötti időben legyenek meg. Ezt már írtam valamikor másnak is, hogy ne féljen, hogy viszonylag gyorsan megvan, a hatása úgy is érződni fog hosszú távon. Heti 3x elég csinálni, csak akkor arra figyelj, hogy egyik nap legyen húzódzkodás, mellette guggolással ("A" nap); a másik edzésnapon felülés és/vagy lábemelés, illetve fekvőtámasz ("B" nap). Persze mindezek könnyített variációival kezd. Egyik héten így edz: A-B-A, másik héten B-A-B.
Azzal a módszerrel is el lehet érni javulást, de szerintem jobban teszed, ha egyszer dolgoztatod meg rendesen magad egy nap. Mint ahogy fentebb is írtam, akár 10 perc alatt megvan egy edzés, annyi időd pedig csak van kétnaponta. :P

9 éve
#6243
Czug01
Válasz bmati #6239 számú posztjára
(Értem én, hogy ha a motor nem megy 110 ezres fordulatszámmal, kevesebbet fogyaszt. De hát valami üzemanyag csak kell neki? És így is többet fogyaszt, mintha csak parkolna...)

Bmati, köszönöm kedves válaszát, rendkívül hálás vagyok a múltkori tanácsáért is!
A múltkori beszélgetésünk óta igyekszem edzeni, ahogy tetszett javasolni, a gyaloglás inkább hosszú távra szól (ha Isten is úgy akarja, és erőt ád, és egyszer majd talán futni is fogok tudni, legalább már a terepet hadd ismerjem). A másik pedig az, hogy el tudom képzelni, hogy egy életen át mindig csináljak egy kört a környező utcákban. De egyelőre nehezen tudom elképzelni - hacsak nem mennék el kubikusnak -, hogy a tornát (amit nem is tudok rendesen elvégezni) életem végéig ismételjem.
Egyelőre tolódzkodással összekötött guggolásfélét tudok az ajtófélfánál, de csak keveset sikerül megcsinálni (összesen néha 5, ha jó erőben vagyok, talán 10 is), kb. 10 páros lábemelésféle is sikerül, ajtófélfánál 'álló'támasz, és húzódzkodásfélét is csinálok az ajtófélfánál, ill. felülést kézzel segítve - már legalább így megy. De mindez nem tesz ki 30 percet, így még előrehajlással szoktam kitölteni az időt. Ezt ha minden jól megy, hetente 3x megismétlem. Idővel az a helyzet, hogy néha bőven van, máskor pedig semmire sincs.
Viszont az alábbi kérdés a guggolásra vonatkozott: jól teszem-e, hogy ha nem vagyok képes egymás után 15-t megcsinálni, akkor elosztva egész napra ötösével csináljak meg összesen pl. 50-t?

9 éve
#6242
citromtorta
Válasz bmati #6240 számú posztjára
Mokuska44 jól gondolja, én arra az izzasztó neoprén vastag -"búvárruhára" emlékeztető anyagú-dologra gondolok, amiből széles övet illetve térdnadrágot készítenek úgymond "helyi fogyás" céljából.

9 éve
#6241
mokuska44
Válasz bmati #6240 számú posztjára
Szia! Citromtotra lehet, hogy izzasztó ruhára gondolt neoprénből,ez nem vezeti a nedvességet, te meg futóruházatra. Ezen már én is gondolkoztam, hogy helyileg több vizet veszít az ember, beleizzad a ruhába,de ezt a szervezet "visszapótolja" , vagy a narancsbőrre jó hatással lenne?

9 éve
#6240
bmati
Válasz citromtorta #6238 számú posztjára
Szia!
Nadrágot, pólót érdemes, mert tényleg jól elvezeti az izzadtságot a testedről. Főleg télen a hideg időben és a szeles időben tesz ez jó szolgálatot. Nem kamu, én is vennék, csak még nincs rá keret. :)
A fogyásra nincs pozitív hatással, miért is lenne?!

9 éve
#6239
bmati
Válasz Czug01 #6237 számú posztjára
A séta az nagyon alapmozgás, ott még a 110-es pulzust se nagyon szokták összehozni, ami a zsírégető zóna alja. Az igazi sportok mindegyik bőven efölötti pulzustartományban mozog.
Egy nap egyszer kell edzeni, de akkor intenzíven. Ha nagyon időhiányban szenvedsz és nincs egyszerre 30-40 perced, akkor ketté lehet bontani. Egyébként pedig lehet sok kicsivel is, de akkor max. félerővel kell csinálnod ezeket, mert hamar túledzed magad és egyébként ez már csak arra jó, hogy állóképességet javíts vele. Ha erőt akarsz növelni, akkor egy nap egy edzés és dolgoztasd meg keményen azt az izmot.

9 éve
#6238
citromtorta
Sziasztok! Szeretném kikérni a véleményeteket, hogy ezeket a neoprén cuccokat ( öv, nadrág stb..) érdemes-e sportolás közben használni? Tényleg van értelme vagy csak kamu? Tény hogy alatta leizzad az ember ,de a fogyásra van pozitív hatása?

9 éve
#6237
Czug01
Válasz bmati #6174 számú posztjára
(Akkor ha szigorúan össze szeretnék mindent számolni, negatív munkát kellene minden nap beírnom... Büszke vagyok a napi 10 km sétámra, pedig a legtöbb ember talán a napi munkába járásával, és az ülőmunkája során ennyit lejár, és mindarra mondja azt, hogy mozgásszegény életmód.
Évekkel ezelőtt olyan munkát akartam (és sikerült is olyat) találni, hogy közben ne kelljen dolgoznom. Most jó volna olyat találni, ahol pénzt is lehet keresni, és a munkáltató ingyen biztosítja a szükséges mozgást... Legalább olyat, ahol el is kell menni munkába!)

Komolyra fordítva a szót (bár számomra sajnos a fentiekben leírtak nagyon is komoly dolgot jelentenek), szeretném megkérdezni, ami talán másoknak is hasznos lehet, hogy ha van olyan edzés típus, amiből egymás után nem vagyok képes 2-3-nál többet megcsinálni, jobb erőltetni az 1-1 ráadást, vagy naponta többször, pl. 10 alkalommal érdemes keveset elvégezni (ilyenkor a 2-3 ismétlés is nehéz, csak rövid ideig tart)?

9 éve
#6236
bmati
Válasz eszeveszett #6234 számú posztjára
Idővel javulni fog.
Egyébként inkább 30 mp - 120 mp-es felosztásban próbálgasd az elején vagy 15 mp - 60 mp, 20 mp - 80 mp, már ha annyi idő alatt fel is szalad annyira a pulzusod, mert nem kell az elején azt a szintet tartani több 10 mp-ig. Ha megy 4 kör, az már jó, általában 8-12 kört szoktam javasolni az edzettebbeknek.
Egyébként ezt minden mozgásnál így van, minél többet gyakorlod, annál kevésbé lesz megerőltető az adott mozgás.

9 éve
#6235
eszeveszett
Válasz Bojtika #6230 számú posztjára
huuuh, köszi :)

9 éve
#6234
eszeveszett
Válasz bmati #6232 számú posztjára
Ilyen arányban, és ilyen pulzusokkal 5-7 kört szoktam kibírni. Akkor ha jól értem kísérletezzek, hogy mennyi az annyi idő míg lemegy 60-70%ig, és akkor valószínű a körök száma is több lesz, nem? Azaz nem kell izguljak ha esetleg 1perc (eszeveszett futás) - 2 perc (laza szaladás) arány jön ki? :)
Az edzetlenségemmel kapcsolatosan, miként tudnék ezen dolgozni, hogy ne szökjön úgy fel?

9 éve
#6233
swr
Válasz Bojtika #6220 számú posztjára
Köszi Bojtika , bmati . :-)

9 éve
#6232
bmati
Válasz eszeveszett #6225 számú posztjára
Igen, 60-70% közé kell leesni, másképpen nem bírnád a következő szakaszt. Anaerobnál 95% fölé ne nagyon menj! Ha csak az anaerob alsó határáig esel vissza, akkor az anaerob edzés lesz, nem intervallum (hiába változik a pulzus).
Ha nagyon gyorsan kardió tartományba szalad már kocogásnál is a pulzusod, akkor az az edzetlenség jele. Akik nem régóta futnak, ez természetesen így lesz. Egyébként én is edzetlen vagyok ilyen téren, nálam a 150-es pulzus 10,5-11 km/h-nál már megvan (ez majdnem a kardió zónám felső határa), persze ez függ a bemelegítéstől, távtól, stb. 120-130-as pulzussal egyébként le tudok futni 10-15 km-t is, csak akkor én is valahol 9-9,5 km/h körül szoktam "futni". A lassú futás 10km/h-tól kezdődik, a normál futás kb. 12 km/h, a gyors futás 14 km/h-tól indul.
Nekem gyengébb a tüdőm az átlagtól, így 12 km/h-val kb. 15 percet vagyok képes futni (ez kb. 3 km).

9 éve
#6231
Bojtika 3
A stíluson lehetne finomítani, siettem idehozni! :D Most elsétálok a boltba, jövök majd!

9 éve
#6230
Bojtika 3
PULZUS

Nyugalmi pulzus:
Reggel, ébredés után, vagy lazítást követően mérjük, 15 másodpercen át, majd a kapott számot 4-gyel szorozzuk.

Érzelmi pulzus:
Ha örülünk, vagy ha mérgesek vagyunk. Dr. Strunz szerint a szív 22 milliárd dobbanás után hal meg, ezért fontos, hogy a fölösleges stresszt lehetőleg kiiktassuk. A sportolók szíve lassabban ver, ezért is érdemes sportolni.

Maximál pulzus:
Aki rendszeresen fut, mérheti a következőképpen: bemelegítésképpen 30 perc futás, majd időre, a lehető legnagyobb sebességgel 500-1000 méter közötti távot. Ezután lassú sétába kezdünk, 15 másodpercen belül pulzust mérünk, vagy megnézzük a pulzusmérőt. (Ha mérünk, akkor rövid ideig, és felszorozzuk, mert gyorsan csökken.)
Kiszámolásra a képlet:
210 –mínusz az életkorunk fele,- mínusz testsúlyunk 11 %-a. Férfiak ehhez hozzáadnak 4-et, a nők semmit.

Példa: egy 38 éves nő, 52 kiló, max pulzusa 210-19-5,72+0 = 185.

Elméleti terhelési pulzus:
Ekkor kissé izzadunk, a pulzus még könnyen tapintható, a légzés felgyorsult, de még egyenletes, jól érezzük magunkat és tudunk beszélgetni.
Erre táblázat van, az életkortól függő érték.

Ha a nyugalmi pulzus 50-59, az életkor 20-39 év, akkor ez a terhelési pulzus 140.
Tíz évenként 5-tel kevesebb.

Ha a ny pulz. 60-89, akkor 20-39 évesen 145, és innen tíz évenként szintén 5-tel kevesebb.

Strunz doki szerint van egy „határpulzus”, ami az elméleti pulzusszám alatti érték, és abban a bizonyos „elszálló” érzést váltja ki, amiben szinte határtalanul tudnánk futni.
Ezt a vér laktát-értékével lehet bemérni, sportorvosnál, mert terhelés alatti vérvétellel állapítják meg. Ki is lehet számolni.

Határ-pulzus:
Egy fittségi szorzó-számot kell megállapítani. Kezdőknél ez 0,6 – 0,65. Közepesen fittek szorozzanak 0,65 - 0,75-tel. Versenyformában levők 0,7 – 0,75-tel.

220-ból kivonjuk az életkorunk háromnegyedét.
Ebből kivonjuk a nyugalmi pulzusszámunkat. Ez egy zárójeles művelet a képletben.

Az eredményt megszorozzuk a fittségi szorzónkkal.
A végeredményhez hozzáadjuk a nyugalmi pulzust.
A kapott végeredmény a határpulzusszámunk.

Képletben így néz ki: ny. pulz. + (220 – 3/4 életkor – ny.pulz.) x fittségi szám = határpulzus
Azaz egy 40 éves kezdő (0,6), nyugalmi pulzusa 72.
Eszerint: 72+ (220-30-72) x 0,6 = 143
Ez az edzési pulzusszám.

Megadja továbbá egy diagramban, hogy az a pulzus-határ, amit nem szabad elvileg meghaladni, mert akkor az anaerob zónába érve, tejsavat termel az izom, 20 évesen kb. 160, ami 70 éves korra 140 alá csökken. Azaz 30 évesen már 160 alá csökken.
A zöld sáv 20 évesen 140-160, 30 évesen 135-155, stb., 70 évesen 115-135.
Ez a zöld sáv az egészségmegőrző, optimális zsírégető zóna. Sok éves sportorvosi kutatások eredménye, ahogyan Strunz doktor írja.

9 éve
#6229
mvera
Válasz Bojtika #6228 számú posztjára
:) akkor ezt benéztem

9 éve
#6228
Bojtika 3
Mvera, a napközbeni pulzus nem a nyugalmi. Nyugalmi pulzus az ébredés után, nulla fizikai aktivitáskor mért pulzusszám.

No kikerestem, Dr. Strunz, "futópápa" könyvéből fordítom. Legépelem wordben, és bemásolom, hadd legyen meg részletesen.

9 éve
#6227
mvera
Válasz eszeveszett #6225 számú posztjára
én meg azt figyeltem meg, hogy 9-10 m/h-s futásnál alig moccan a pulzusom, nem értem...vagy sokkal gyorsabban kell futnom, hogy feljebb tornásszam-azt meg ugye max fél-1 percig bírom-vagy teljesen le kell lassítanom, már-már sétálnom, akkor megy feljebb, míg "meg nem nyugszik", szóval, ha számomra normális tempóban futok 8,5-9,5 km/h akkor 95-100 a pulzus...nem értem...nekem nyugalmi állapotban is 80 fölötti

9 éve
#6226
Bojtika 3
Van egy számítás, mindjárt kikeresem...Egyéni eltérés szerintem.

9 éve
#6225
eszeveszett
Válasz bmati #6223 számú posztjára
Bekapcsolódom a témához :) Az intervallum edzés keretében a laza szakaszban mindenképpen meg kell várni, hogy visszaessen a pulzus zsírégető zónába? Azaz nálam pl. 1perc-1perc az arány, az intenzív részen felmegy anaerobba, akár 90-95 %ig is, viszont a laza 1 percben az anaerob alsó határáig megy le. Ez gond? Legyen több a laza? Témától eltérő, viszont futással kapcsolatos: azt figyeltem meg, hogy nálam a pulzusom bármilyen laza kocogás esetében képes felszaladni kardio zónába, ez miért van így? Normális? :)

9 éve
#6224
mvera
Válasz bmati #6223 számú posztjára
ok! így lesz! erősítem még magam ehhez a fajta intervallhoz, amit írsz, mert így még nem megy, de majd apránként közelítem...tudok 30 percet futni, de nem egyvégtében 10 km/h-n, hanem főleg 9-en és néha 10-en...
megpróbálom a nagyobb súlyokat is, de egyenlőre még nekem nehéz ez kis súly is :)

9 éve
#6223
bmati
Válasz mvera #6222 számú posztjára
Heti 2 intervallum futás maradhat, csak a kemény részeknél menj fel anaerobba (a pulzusod a max. pulzusod 80%-a felett legyen, a lassú részeknél viszont ne ess 60% alá). Ezt úgy csináld, hogy 10-15 perc bemelegítő egyenletes zsírégető zónás edzés, aztán intervallum rész (mondjuk 20mp sprint - 40 mp laza kocogás, de persze ez függ attól is, hogy mennyire esik vissza a pulzusod), aztán min. 10 perc levezető zsírégető zónás futás. Persze ezt csak akkor végezd, ha már max. 10-15 kg túlsúlyod van és már képes vagy min. 30 percet egyenletes tempóban min. 10 km/h-val futni. Ellenkező esetben maradjon a 30-60 perces zsírégető zónás futás(10km/h felett) vagy kocogás (8km/h körül).
Táncolni heti 1x 1 órára elég.
Súlyzós edzést nagyobb súllyal érdemes csinálni és a gyakorlatok során ne tudj 15 ismétléstől többet csinálni az adott súllyal, ellenkező esetben inkább saját testsúlyos edzések legyenek, mert azt progresszívvé tudod tenni.

9 éve
#6222
mvera
Válasz bmati #6205 számú posztjára
bmati! köszi a választ! és ha a cél a zsírégetés és mellette az izmosodás ugye, akkor jó, ha ezt folytatom szerinted mondjuk heti 2-szer ezt az intervallumos futást (gy a fele időtartamban mér a gépem zsírgető, ill nehéz aerob zónát, a többi időben könnyű aerobot)? Heti egyszer járok több mint 1 órát, inkább másfelet táncolni és olykor csinálok a köztes napokon néhány súlyzós emelgetést otthon (4-6 kg) vagy ez így édes kevés?

9 éve
#6221
bmati
Válasz swr #6219 számú posztjára
Szia!
Legjobb a híd és azok variációi. Itt megleled:
http://fegyencnaplo.atw.hu/
A mesterhatos menüpont alatt a híd almenüben az 1. szint a legkönnyebb, a 10. szint a legnehezebb.
Ha hátizomra is akarsz edzeni, akkor húzódzkodás, tolódzkodás, szélesen kartámasszal végzett fekvőtámasz, statikusnak ott a plank vagy palánk, illetve ha jól emlékszem a nevére, akkor hátsó függőhíd (back lever).

9 éve
#6220
Bojtika 3
Nem tudom, mi az, amit kedvelsz esetleg, vagy végezni tudsz.
A "Mély hátizom" -ot gépeld be a keresőbe, sokat és sokfélét kiad.
A súlyzóra még keresek, bár nagyon lassan tölt be a gépem.

...Nos, ezt írtam a keresőbe: súlyzózás hibás végrehajtása

Izomcsoportok szerint van rengeteg találat.

9 éve
#6219
swr
Sziasztok.
A gerinc melletti izomcsoportok erősítéséhez tudnátok ajánlani othon végezhető mozgásformát ? Akár súlyzós edzést is . Valamint láttam anno egy videót , amin a súlyzós edzések hibás kivitelezéseinek káros hatásai szerepeltek , de nem találom , nem ismeri valaki ?

9 éve
#6218
bmati
Válasz Majer #6217 számú posztjára
Szia!
Az ottani gépek messze nem pontosak. Az ottaniak pulzus alapján számolnak, az itteni adatokat viszont statisztikai alapon kapod. Ha veszel egy normális (Polar) pulzusmérőt, akkor pontos adatokat fogsz kapni, addig pedig csak találgatsz, mert ez ötvözi a kettőt és csak így lehet pontos adatot mondani).
A helyedben az itteni adatokkal számolnék, de az eltöltött időnek csak kb. a 70%-át írd be.

9 éve
#6217
Majer
Sziasztok!
Kérdezni szeretném tőletek valami.Voltam edzőteremben, nagyon sok gép kiírja, hogy mennyi kalóriát égettem. Ezt a sporttevékenységekhez szeretném felvinni, de nem találok rá megfelelőt, vagy nem az jön ki értékben mint amennyit én felhasználtam. Hogyan tudom ezt valahogy berögzíteni? Valami olyasmire gondolok, mint az ételeknél, hogy van olyan lehetőség, hogy kalória.

9 éve
#6216
bmati
Válasz eszeveszett #6215 számú posztjára
Mert, ha magas intenzitásban csinálod, akkor már régen anaerob tartományban vagy a kemény részeknél, a lassú részeknél pedig visszaesel a zsírégető zónába, viszont magában a kardió tartományban nem dolgozol.

9 éve
#6215
eszeveszett
Válasz bmati #6214 számú posztjára
Köszönöm! Akkor nem leszek túlzott fanatikus, reggel aludni fogok :)
Az intervallum edzésekkel kapcsolatosan van számomra egy kevésbé tisztázott rész. Amennyiben a kardió izmot bont, miért van az, hogy az intervallum, melynek az intenzív szakaszban belead az ember anyait-apait, meg nem, sőt, tök frankó zsírégetésre, legalábbis ilyeneket olvasni... Az intervallum jellege miatt lenne? Ez ennyire számít?

9 éve
#6214
bmati
Válasz eszeveszett #6213 számú posztjára
Vagy ez vagy az. Éhgyomorra nem javaslom az edzéseket az izombontás miatt, így inkább délutánra tenném a zsírégető zónás aerobot és mehet ott több idő is, csak ne legyen több, mint 1 óra. Ha izmosodni akarsz, akkor heti min. 3 erősítős nap kell. A köztes napokon maradhat az aerob vagy edzés után közvetlenül, ha már elég edzett vagy hozzá.

9 éve
#6213
eszeveszett
Sziasztok!
Ha reggel éhgyomorra 30 perc zsírégető zónás edzés van, délután meg futópados intervallum edzés (kb.12-14perc, 1-1 perces bontásban a bemelegitő, levezető percek nélkül), az okés forgatókönyv? (még kell fogynom, és izmosodnom:)) Köszi! :) Ez csak a hét egyik napja lenne, nem a teljes edzéstervem :)

9 éve
#6211
mvera
Válasz bmati #6205 számú posztjára
bmati!
köszönöm a választ!!akkor ezek szerint közepes intervall edzés lehet, amit végzek...

9 éve
#6210
bmati
Válasz kudszilvi #6209 számú posztjára
Szia!
Az elsősorban kardió edzés. Vannak jobb zsírégető technikák is, mert a kardió edzéssel az izmaidat is leépíted, meg mellé némi zsírt is.
Saját testsúlyos gyakorlatokkal erősíts akkor otthon, ha a súlyzók nem jöttek be és ahhoz pénz sem kell. Itt vannak erősítések, ha rányomsz a strength training-re:
http://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=
Zsírégetésre hasznosabbak a zsírégető zónás aerob edzések 30-60 percet alkalmanként (ilyen a gyaloglás/futás fittségtől függően, biciklizés, ellipszis tréner, úszás, stb.) vagy a HIIT edzések 8-24 percet alkalmanként (de utóbbit nem ajánlom, mivel kezdő vagy).
Ezek közül

9 éve
#6209
kudszilvi
Sziasztok.Én a spinningről szeretnék kérdezni az zsírégető vagy sem. Január elején kezdtem járni és nekem bejött.Tudni kell utálok sportolni de a cél érdekében már próbáltam több mindent.A súlyzózás is közte volt,de sajnos nem élveztem a vasakat emelgetni.Nyilván jó lenne egy edző aki motivál ha már magam nem tudom,de a pénzes dolog. Így most a spinninget gondoltam,de annyi mindent olvastam már róla.

9 éve
#6208
Pipe1000
Köszi a választ.
Egyébként 182 cm, 82 kg és 32 éves. A pulzusomat nem mérem. :-)
Akkor a többi alkalommal is kb. 70%-át fogom beírni, de csak a felét eszem le.
Köszi!

9 éve
#6207
bmati
Válasz Pipe1000 #6206 számú posztjára
Szia!
Ez függ attól, hogy hány kg- hány centi-, hány éves vagy, milyen pulzuson végezted (tehát az intenzitástól). A másfél órának csak kb. a 70%-át írd be, így kapsz kb. 1 órát és azt edd is le.

9 éve
#6206
Pipe1000
Sziasztok!
Másfél órás kézi súlyzós edzést végeztem 10 kg-os súlyzókkal. A gyakorlatok és ismétlések között 60-90 másodperc pihenőt tartottam. Erre 783 kcal égetést számolt a rendszer.
Elfogadhatom ezt?
Köszi!

9 éve
#6205
bmati
Válasz mvera #6204 számú posztjára
Szia!
Aerob edzésnek azt a mozgást nevezzük, amikor a pulzusod a maximális pulzusod 50-80%-a között mozog. Ezen belül van egészségfenntartó zóna vagy könnyű aerob (50-60%), zsírégető zóna vagy közepes aerob (60-70%), illetve kardió zóna nehéz aerob (70-80%). 80% felett már anaerob edzésről beszélünk, itt van "könnyű" és nehéz anaerob, ahol az előbbi 80-90%, az utóbbi 90% felett van. A 90% feletti terhelést az élsportolók ellenőrzött körülmények között használhatják, de normál sportolóknak rendszeresen nem ajánlott.
Amit írsz, az a pulzusodtól függ, de összességében intervallum edzés (a kérdés az, hogy mely zónák között ugrál a pulzusod). Ha a kemény részek anaerob zónába esnek, akkor magas intenzitású intervallum edzés, ha a kardióba, akkor közepes intenzitású intervallum edzés, más esetben pedig alacsony intenzitású intervallum edzés.
A max. pulzusodat egyébként legegyszerűbben úgy tudod kiszámolni, hogy: 220-életkor(évben).

9 éve
#6204
mvera
sziasztok!kardio-aerob...az én nehéz fejemben még mindig keveredés van...tudnátok segíteni? ha kocogok 20(8 km/h) percet, majd 2 perc gyors futás /10km/h), 2 perc lassabb (9km/h)-ez megy 10 percig, majd csinálok 1 percet 11-12 km/h-val-1 percet 8km/h-val, ezt megismétlem ahányszor bírom, kb. 3-szor, majd még 15 percet kocogok...összesen kb. 50 perc az így megtett idő...ez most milyen mozgás? Bocs, ha nagyon fárasztó a kérdés :)

9 éve
#6203
bmati
Válasz Lorell #6202 számú posztjára
Hátizomra jó még a húzódzkodás és variációi, a híd és variációi, a tolódzkodás és variációi, illetve a széles kartávolságú fekvőtámasz és variációi.
Bukásig pedig ne edz,mert hamar kimeríted a szervezeted.
Stepper helyett inkább guggolás és kitörés lenne neked való, ha lábat akarsz formázni. Az előbbit könnyebb progresszívvé tenni.

9 éve
#6202
Lorell
Hát az túlzás, hogy megy. :D Mérem az időt, kb 30-40 percnél tartok most, amikor iszonyúan kezdek fáradni és az edzés alatt többször van 'bukásom', ha jól tudom a testépítők így hívják azt, amikor egyszerűen nem tudsz többet csinálni belőle. Szóval azért nem mondanám egyértelműen kardió edzésnek, jártam zumbázni, na az az volt.
Az evezőpados véleményednek örülök, direkt ezért vettem, ülőmunka, fáj a hátam, gondoltam segít majd, meg időhiányában, ezen gyorsan tudok elfáradni, hamarabb végzek az edzéssel. Járok már én is egy ideje, így nem számítok kezdőnek, nehezebben érem el az elfáradást is.
Ezt az ismétlésszámos dolgot külön köszi, én eddig csak felültem és húztam 5 percig, kis pihenő, aztán újra. Mostantól így csinálom.
A sztepperem sem bírtam eddig 20 percnél többet, de megpróbálom akkor a 30 percet! *csendben zokog kicsit* :D
Köszönöm szépen megint! Majd beszámolok van-e eredményem.

9 éve
#6201
bmati
Válasz Dottus #6198 számú posztjára
Kardiónak jó, de messze nem olyan hatékonyak, mint a blenderes videók, nem hiába azokat szoktam linkelgetni. Plusz nagyobb a választék és kevésbé unalmasak. Számomra a magyar nyelv túlzott használata irritáló a videó alatt. Rubint Rékáért sem vagyok oda, de ő azért jobb videókat csinál.
Ennek pl.: van értelme, csak kétlem, hogy végig bírod csinálni, de ez sem erősítés:
https://www.youtube.com/watch?v=pJyoBO08t0E
Illetve van még pár ilyen videó, de ez messze nem a kezdő kategória. HIIT edzéseket csak max. 10 kg zsírfelesleggel küzdő egyéneknek ajánlok, akik nem dohányoznak, nincsenek ízületi gondjaik, illetve, akiknek min. 30 perc folyamatos futás (nem kocogás) nem megerőltető.

9 éve
#6200
bmati
Válasz Lorell #6195 számú posztjára
Szia!
Az se mindegy, hogy milyen pulzuson végzed, mekkora ismétlésszámokkal. Ha megy egyszerre egy óra, akkor tuti kardió edzés. Persze lehetnek benne erősítő elemek is, de akkor is elsősorban kardió. A karos evezőpad felsőtest gyakorlatnak számít és a hátizmok kiváló támogatója. :D
Ismétlésszámokra koncentrálj 5-12 közé, de elmehetsz akár 20-ig is sorozatonként, 2-4 sorozat elég szokott lenni pár perces pihenővel. Az erősséget pedig úgy válaszd meg, hogy 15-nél ne menjen több belőle egyszeri maximális ismétlésszámként és azon csináld a sorozatokat.
Lépcsőzőgépen lehet aerobozni 30-60 percet alkalmanként, csak a pulzusod maradjon a max. pulzusod 60-70%-a között. Erősítésnek inkább guggolást.

9 éve
#6199
Zsuzsi05
Válasz Dottus #6198 számú posztjára
Én nem vagyok szekértő,de amint látom már magad is rátaláltál Péntek Enikőre.
Jómagam is edzegetek vele, és bátran tudom ajánlani.
Én még mindig meggebedek tőle,és vannak nagyon jó dvd-i is. IMÁDOM!
Hajrááá!!:)

9 éve
#6198
Dottus
Nah, bocsi, hogy én árasztom én itt el a falat...
https://www.youtube.com/watch?v=N8QU9N2IxGg
https://www.youtube.com/watch?v=YFfTp_Np94Q

Ezeknek a gyakorlatsoroknak van értelme? Ha igen, heti hányszor ajánlott csinálni?

9 éve
#6197
Dottus
Válasz bmati #6191 számú posztjára
Nekem nem azzal van a legnagyobb gondom, hogy nehéz... mert nyilván azt csinálom csak, ami nehéz, a könnyű (már) nem használ! De ez tényleg olyan nagy bűn, hogy a FB videók nem tetszenek, és érdeklődtem, hátha van más sportolótól, edzőtől is ilyen vidi? :D Nincs motiváció hiányom. Nem tetszik, nem csinálom, keresek másfélét.

9 éve
#6196
Dottus
Válasz citromtorta #6190 számú posztjára
Nyilván értékes választ kaptam, és ilyenre is vágytam. De nem tehetek róla, hogy a FB videókat egyszerűen nem bírom csinálni, ezért feltettem egy kérdést, hátha van ezekhez fogható jó videó :D Gondolom érdeklődni még nem bűn.
Az meg, hogy a fekvőtámasz meg guggolgatás nincs az ínyemre, szerintem megint az én problémám :)

9 éve
#6195
Lorell
Sziasztok! Van egy kérdésem. Heti 2X1 óra aerobicra járok, ami igazából olyan gyakorlatokból áll, amiket linkeltetek be (hátsó fekvőtámasz, fekvőtámasz, székkel végzett erősítések, guggolás...). Van otthon egy karos evezőpadom, ezzel végzett gyakorlat megfelel egész test erősítésnek vagy inkább felsőtestnek számít? Nem régóta van meg, még mindig csak 2X5 percet bírom húzni, addigra csuromvíz vagyok és nagyon elfáradok.
Van még egy lépcsőzőgépem is, az ha jól gondolom megfelel alsótest erősítésnek? A netes videók (nem túl gyors a kapcsolat) nem igazán működnek, nagyon lassúak és akadnak a gépemen, azokra nem nagy élvezet lenne tornázni, pláne, ha pörgősebb edzésre vágyok. :D
Köszönöm szépen előre is!

9 éve
#6194
bogica1
Válasz Dottus #6187 számú posztjára
Szia !
aA te súlyodnak nagyon örülnék. 33 éves 168 cm magas 72 kiló vagyok. Neked inkább erősítést ajánlanék. Aztán utána meg bármit tehetsz. De az edzések között mindenképpen 24 óra pihenés szükségeltetik és édesanyàmmal ma biciklizni fogunk ebben a nagyon hidegben
Üdv bogi

9 éve
#6193
bmati
Válasz Csilla37 #6192 számú posztjára
Szia!
Áramlik benne a vér. Valószínűleg rossz a keringésed...

9 éve
#6192
Csilla37
Sziasztok!
Olyan kérdésem lenne, hogy miért bizsereg,viszket a lábam a hasam, karom testmozgás közben??

9 éve
#6191
bmati
Válasz Dottus #6189 számú posztjára
Ha veszel otthonra súlyzót, akkor súlyzós edzés (még mielőtt valaki írná a kettlebellt, az is súlyzós edzés). :)
Ezeken kívül pedig semmi más, ami otthon is végezhető, illetve az erősítéseket durván ki is lőheted, mert sok variáció nincs ilyen téren. A formásodás pedig erősítés nélkül nem megoldható.
Az aerobik égeti az izmokat, mint az állat, a kardió szintén, a HIIT edzések pedig nem kezdőknek való, az aerob mozgás pedig nagyon nem segít a formásodásban és még unalmasabb, mint a fentebbi videók.
Úgy veszem észre, hogy neked inkább motiváció hiányod van...
Amíg nincs elhatározás és marad a lustálkodás, addig teljesen mindegy, hogy ki mit fog ajánlani. :/
Általában ha unalmas valami, akkor könnyű, ha nem unalmas, akkor nehéz. A kettő között nem nagyon találkoztam még emberrel. :D

9 éve
#6190
citromtorta
Válasz Dottus #6189 számú posztjára
Ne haragudj, de nem értelek! Tanácsot kértél sport-mozgás témában otthoni edzésre. Bmati nagyon profi az edzések terén és kimerítő választ adott. Mégis mit is szerettél volna hallani? A hatékonyság és hogy mi az ami tetszik valóban nem mindig esik egybe,csak ha nem az eredményre gyúrsz hanem csak "valamit mozogni"akkor meg magadnak kell kibróbálgatnod hogy mi jön be.

9 éve
#6189
Dottus
Válasz bmati #6188 számú posztjára
Köszi!
A Fitness Blenderes videókat már én is láttam, mikor keresgéltem, és őszintén szólva, nekem azok nem nagyon tetszenek :S Pont ezeket szoktam abbahagyni kb 5 perc után.
Ez a fegyencedzéses dolog sem nyerte el nagyon a tetszésem, de azért köszi, hogy segítettél!

9 éve
#6188
bmati
Válasz Dottus #6187 számú posztjára
Szia!
Otthoni tornák mondjuk innen:
http://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=
Vannak még a saját testsúlyos gyakorlatokat mondjuk innen a mesterhatos menüpont alól (kezdőknek csak az első 4 gyakorlatot):
http://fegyencnaplo.atw.hu/
Elsősorban heti min. 3-szor erősíteni kellene 10-45 percet alkalmanként. Az első linken, ha bepipálod a strength training-et, akkor erősítő gyakorlatsorokat fog kidobni. Az utóbbi pedig az erősítésre épül. :)
Az erősítések mellett heti 1-3 aerob edzés, ami 30-60 perc legyen. Ez lehet gyors gyaloglás, úszás, szobabicikli, elliptikus tréner vagy egy olyan összeállított gyakorlat, ahol a pulzusod a max. pulzusod 60-70% között mozog végig a gyakorlat folyamán.

9 éve
#6187
Dottus
Sziasztok! :)
Kíváncsi lennék arra, hogy Ti milyen mozgást ajánlotok otthonra. Mivel konditerembe nincs lehetőségem járni, a kinti futáshoz pedig még elég hideg van, ezért maradnak az otthoni videók.
Annyi videóba belekezdtem már, de sosem értem a végére :/ Nem tudom, hogy zsírégetőset csináljak, vagy cardiot, vagy aerobikot, vagy valami erősítőt?! És hogy ezekből is melyik fajtát, hány naponta, hogyan váltakozva? Örülnék nagyon a segítségeteknek!
18 éves lány vagyok
173 cm, 67 kg
Köszönöm!!! :)

9 éve
#6186
bmati
Válasz krkrisz #6185 számú posztjára
A Duci torna inkább kardió tartományban mozgat és nem igazán erősít, emiatt a zsír mellett sok izmot is veszítesz és minél kevesebb izom marad rajtad, annál nehezebb zsírból fogyni.
Nézz szét itt és itt találsz erősítő edzéseket, ha bepipálod a strength training-et oldalt:
http://www.fitnessblender.com/videos?time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=

9 éve
#6185
krkrisz
Válasz bmati #6184 számú posztjára
Köszi a gyors választ.......igyekszem helyesen csinálni mindent. :) A Duci torna egyébként azért jön be (annak ellenére hogy szegény Norbit nem nagyon csípem) mert így legalább nem egyedül kell edzenem.Te miért kukáznád? Vannak rossz tapasztalatok?Az elején ellipszis tréneren tekertem,de sajnos tönkre ment,pedig azt mondták az a legjobb. De szerintem ha a Duci torna nem is annyira hatásos mint amit te leírtál....a lényeg a mozgás. :)

9 éve
#6184
bmati
Válasz krkrisz #6183 számú posztjára
Szia!
Az sem mindegy, hogy milyen torna. Heti min. 3-szor kell erősítő torna, a kardió tornát pedig kerülni kell! Erősítő torna 10-45 perc/alkalom legyen. Emellett heti 1-3 alkalommal aerob edzést kellene végezni, amikor a pulzusod a zsírégető tartományban marad és ezt alkalmanként 30-60 percet. A Duci tornát egyébként kukáznám a helyedben.
Fogyás során lesz izomból is fogyás egy idő után, ezt nem lehet kikerülni, csak az a nem mindegy, hogy mennyi. Ehhez kell az erősítés, a megfelelő fehérjebevitel és a nem túl alacsony szénhidrátbevitel.
Izomépítés fogyás mellett max. az első fél évben lehet. A súlyzós edzés tényleg hatásosabb az izomépítésnél. Viszont, ha izomtömeget akarsz növelni, akkor tömegnövelés kellesz fogyás után.
Edzés után 1 órán belül fehérjedúsan kell étkezni, edzés előtt 2 órával pedig szénhidrátdúsan.

9 éve
#6183
krkrisz
Sziasztok! Én már tavaly novemberben regisztráltam ide az oldalra (aminek nagyon örülök) de még csak most jutottam el odáig hogy olvasgassak itt a fórumon is.Nagyon sok jó és hasznos tanács van,de persze a felmerülő problémák és kérdések egyénenként változnak. Én is elolvastam a kötetlen cesvegés topikban az 5543-5544- es hozzászólásokat,jó ha tudjuk hol és hogyan álljunk neki a fogyókúrának.Nekem olyan "problémám" van,hogy jelenleg 115 kg vagyok (125 ről kezdtem a fogyókúrát).A felmérés szerint 40 kg izom tömeggel rendelkezem és úgy szeretnék lefogyni hogy ebből az izomtömegből ne nagyon veszítsek.Jelenleg heti 5x-6x tornázom esténként (Duci torna Norbival).Ha esetleg beiktatnék napi 2x -i tornát (tehát reggel és este) akkor gyorsabb vagyis hatásosabb lenne a fogyás/zsírégetés vagy az csak izom veszteség lenne? Vagy ha a torna mellett súlyzóznék is az csak az izmot építené inkább? És még egy kérdés......most már tudom hogy torna után is kell enni......mindegy hogy mit eszünk,vagy a legjobb ha csak fehérjét?

9 éve
#6182
bmati
Válasz Zsanibaba #6181 számú posztjára
Szia!
Teljesen felesleges eszköz, inkább guggolj, ha szebb lábakat szeretnél.
Egyébként 3-3,5 kcal/kg/órára tippelnék.

9 éve
#6181
Zsanibaba
Sziasztok! Meg tudja nekem valaki mondani hogy a leg magic hány kalóriát éget el?
Sajnos nincs benne és szeretném bevinni.

9 éve
#6180
luci85
Válasz Zsanibaba #5687 számú posztjára
Szervusz! Nekem a súlyzózás jött be, heti 5 alkalom otthon, alkatnak és edzettségnek megfelelő súllyal, valamint hús és zöldség + magvak. Aerob edzésnek pedig ott van a napi 2,5 km cipekedés a boltból hegynek felfele :-).

9 éve
#6179
bmati
Válasz eszeveszett #6178 számú posztjára
Plusz 10-15 a pulzushoz, az már kb. 10%-kal nagyobb teljesítményt jelent. Szóval ragaszkodni kell a maximális pulzus 60-70% között pulzusértékekhez (hiába könnyűnek tűnik). Ha látod, hogy feljebb szalad, mint kellene, akkor kicsit vegyél visszább az intenzitásból. A zsírégető zónás aerob lényege, hogy nem kell beleszakadni a tempóba, viszont helyette nagyon unalmas tud lenni. :)

9 éve
#6178
eszeveszett
Válasz teper #6177 számú posztjára
Újfent köszönöm bmati és teper! A HIIT-et szándékosan nem emlitettem, az külön nap egymagába, de a javaslatod köszönöm. Arra jutottam, hogy a feeling kedvéért kipróbálom a reggel 30-40 perces aerobot, s délután erősités, igy meló után nem kell másfél órát a teremben dekkolnom. (habár bmati ezzel kapcsolatos utolsó mondata is egészen csábitó) Az aerobot illetően lenne még egy utolsó kérdésem felétek: mennyire kell pl. egy polár óra zsirégető tartományának felső hatáértékéhez ragaszkodni, azaz ha teszem azt kb. 10-15el túllépem az már kardió hatás? (jelzem ilyen tempóban is tudnék beszélgetni, azaz nem nagyon kell a levegő után kapkodnom) vagy jobb ha visszafogom magam, bármennyire is unalmas? :)

9 éve
#6177
teper
Nem jól figyeltél vagy én néztem be valamit: a közvetlen sajáttestsúlyos/súlyzós edzés után kifejezetten a HIIT-et javasoltam, így igazából egyáltalán nem tökmindegy, hogy reggel vagy este mit csinálsz. Ha közvetlenül edzés után szeretnéd a HIIT-et, akkor első két hétben max 8-12 percet javasolnék, 1-1 vagy 1-2 perc bontásban.

9 éve
#6176
bmati
Válasz eszeveszett #6175 számú posztjára
30-60 perc legyen egy aerob edzés és heti max. 3 alkalommal. Kardiózni ne kardiózz, mert az a céljaiddal ellentétes hatást vált ki. HIIT-et lehet csinálni, de azt ne reggel és azt lehetőleg erősítés előtt órákkal végezd vagy külön napon. Abból 15-25 perc elég szokott lenni.
A reggeli aerobos zsírégetés tényleg hatékonyabb, mintha délután aeroboznál, de ha edzés után csinálod, akkor jobb, mint a reggeli.

9 éve
#6175
eszeveszett
Válasz bmati #6173 számú posztjára
Köszönöm a válaszokat, neonlicht, teper, bmati! igazából ha nagyon általánositani szeretnénk, akkor tökmindegy, hogy reggel vagy este. Olyanokat olvastam, hogy hű be faszán (értsd. sokkal jobban mint a nap másik szakában) égeti a zsirt a reggeli edzés (az aerob/kardió, persze én inkább a kardióra hajlok, az aerob túl lassú, túl monoton), ilyen megfontolásból gondoltam a kipróbálását... A közvetlenül erősités utáni aerob milyen hosszú lehet, figyelmebe véve, hogy minél kevesebb izmot de annál több zsirt szeretnék vesziteni :)? illetve csakis aerobot lehet vagy mehet a kardió is?

9 éve
#6174
bmati
Válasz zherendi #6169 számú posztjára
Szia!
Az itteni ülő munka min. 8 órás szellemi munkának felel meg. Ebbe beletartozik egy fél órás szünet, a munkába menet és jövet. Illetve más mindennapos tevékenység (napi bevásárlás, napi séták, napi biciklizés, stb.). Pl.: irodai munka
A könnyű fizikai munkánál min. 8 órás állás az alap, plusz a mindennapi tevékenységek. Pl.: eladó egy ruhaboltban (ahol nem ülhetsz le).
A nehéz fizikaihoz min. 8 órás állómunka nagy súlyok emelgetésével vagy folyamatos erőkifejtéses mozgás. Pl.: mezőgazdasági munkák.
Ha sportok alapján akarod meghatározni, akkor:
- ülő munka mellé írhatsz mindent, amit nem minden nap végzel, illetve azokat is, amiket a napi mozgás felett végzel (pl.: napi 1 órát biciklizel a munkába és vissza, de most el kell tekerned valahová valamiért, akkor a munkán felüli időnek a kb. 70%-át már beírhatod sportnak). Egyébként pedig a heti néhány óra mozgás ide jöhet.
- könnyű fizikai munkához nálam a heti 4-6 óra sport jöhet (aminek a min. harmada erősítés, a többi aerob)
- nehéz fizikaihoz a heti min. 10 óra sport jöhet az előbbiek szerint

9 éve
#6173
bmati
Válasz eszeveszett #6167 számú posztjára
Aerobot is lehet, illetve erősíteni is lehet reggel, csak mindkettőnél más dolgokra kell figyelni. Bármelyiket is választod, utána enni kell 1 órán belül fehérjedúsan vagy fehérjeshake-et iszol. Más esetben eléggé izombontó lesz, mindegy, hogy mit csinálsz. Nem tudom milyen munkát végzel, mert az sem mindegy a reggeli edzésnél. Egy erősítés után nem feltétlenül kellene komoly fizikai munkát végezned, viszont, ha szellemit, akkor semmi gond. Szellemi munka után nekem jobban esik az aerob. Reggel pedig könnyebb koncentrálni az erősítésre és gyorsabban is megvan. Ha reggel erősítesz, akkor az esti kajálásra is figyelj oda (lassú felszívódású szénhidrátot és fehérjét kellene utolsó étkezésként fogyasztani), mert korgó gyomorral nem lehet reggel erősíteni. :)
Persze ez aerobra is igaz, csak erősítésnél ez jobban előjön az intenzitása miatt. :P
Én egyébként mindkettőt munka után javasolnám, ugyanis közvetlenül erősítés utáni aerob során a szervezet könnyebben nyúl a zsírraktárakhoz.

9 éve
#6172
Gonoszka1
Válasz zherendi #6169 számú posztjára
Szia! Erre elég nehéz a válasz, mert szerintem nem tudjuk megmondani, hogy hány lépés az alapjáratban elszámolt. De, ahogy Teper írta, a munkába járás elvileg benne van, persze az megint más, ha valami extra messze dolgozol. Általában a nem napi rutinnak számító mozgásokat lehetne pluszban még felvinni (legyen az nagybevásárlás, nagy családi főzés stb, mert a napi ebből is benne van).

9 éve
#6171
teper
Válasz zherendi #6169 számú posztjára
Szerintem ez annyi lehet, hogy kinek mi a mennyi. Elmész a busz vagy villmegbe, de lehet van aki sokat gyalogol, van aki keveset. A mindennapos rutin számít csak, ha ehhez képest többet kezdesz mozogni azt érdemes felvinni, de ez előbbit nem. Valószínűleg elégedetlen leszel ezzel a válasszal.

9 éve
#6170
teper
Válasz eszeveszett #6167 számú posztjára
Szia! Dehogy vagy te buta, csak összezavarják az embert. Korántsem biztos, hogy jól gondolom, de azért erről is sarkos elképzeléseim vannak. A 2014-es protokoll szerint, ami azért még nem volt túl régen (lehet pár év és ismét tök más lesz), ha reggel tudsz éhgyomros edzést csinálni, vagyis van erre időd, energiád, üres glikogén szinttel, akkor az jó, de ez 30-40 perces legyen, ami nem HIIT. Ez fontos, hogy csak egy kis aerob mozgás legyen. Tehát jól gondolod a dolgot. Délután pedig mehet az egyéb más.
Ha csak délután szeretnéd ezeket letudni, akkor tedd sajáttestsúlyos/súlyzós edzés utánra, minél hamarabb, de véletlenül sem fordítva, és akkor már inkább legyen HIIT. A szent kézigránátot most hagyom, erről nem írok.

9 éve
#6169
zherendi
sziasztok,
Tudja valaki esetleg, hogy az alap kalóriaégetésbe amit beleszámolnak lépéseket az körülbelül mennyi - életmód típusonként?
Amikor sportot akarok hozzáadni és a gyaloglást választom ott - helyesen - figyelmeztetést kapok hogy már egy bizonyos mennyiseg benne van alapban az életmódban és csak az ezen felülit vigyem fel.

Köszönöm előre is,

9 éve
#6168
neonlicht
Szia, a reggeli (nem túl hosszú) kardió éhgyomorra tökéletes megoldás.

9 éve
#6167
eszeveszett
sziasztok! a reggeli vs délutáni/esti edzésekkel kapcsolatosan kérném a tanácsotokat :) (utánaolvasva túl sok az ellentétes infó, én meg túl buta, hogy megfelelően következtessek, a tanácsotok hitelesebb:)) arra gondoltam, hogy bevezetném a heti 1-2 alkalmat amikor reggel meló elött mennék edzeni, ami a hajnali 6 és 7 óra közötti időszakot jelenti. célom még némi fogyás (3-6kg), de leginkább az izmosodás. szerintetek milyen tipusú edzés legyen a reggeli (éhgyomorra, mert enni nem lenne időm, s nem is szoktam olyan korán)? illetve, ha pl. aerob/kardió lenne reggel, akkor délután, ha kedvem/időm engedi, még beleférne egy erősitő vagy az már túl sok? Előre is köszönöm!

9 éve
#6166
csikil4ny
Válasz Bojtika #6046 számú posztjára
Szia, ezt most vettem észre, ha még aktuális akkor egy része megvan (de csak az a rész ami engem érdekelt és sajnos a Leslie-s már nem aktuális)

9 éve
#6165
citromtorta
Köszönöm mindkettőtöknek!:) Ilyen bőrredő mérőt láttam már, mikor a gyerekeim kicsik voltak a gyerekorvos ilyennel mérte a hurkájukat a felkaron:) Sajna nekem nincs, de talán tolómérő akad a párom barkácsfelszerelései között. Ha nem akkor kipreparálok egy körzőt....de valahogy mindenképpen megoldom hogy tudományosan is analizáljam magam. Végre felfogtam és a képek is sokat segítenek.Szóval hálás köszönet.

9 éve
#6164
bmati
Válasz citromtorta #6162 számú posztjára
A mérést bőrredő mérővel szokták végezni, ami így néz ki:
http://gyogyaszati.hu/kepek/termekek/analog-borredomero.jpg
Persze ennek van digitális változata is, ami jóval drágább. Ha nincs ilyen eszközöd, akkor körzővel (amiből kiszeded a tűt és a grafithegyet és aminek hajlítható az egyik fele) vagy tolómérővel tudod mérni. Ez utóbbi kettő jóval pontatlanabb.
A méréseket azért kell 3x is elvégezni, mert van mérési pontatlanság, szóval 3 mérésből lehet egy sem lesz ugyanannyi, de általában 3-ból 2 szokott egyezni (3-ból 3 ugyanolyan pedig nagyon ritkán esik meg). Így ezek átlagát veszi a rendszer.
A méréshez kell egy segédember is, egyedül nem fogsz tudni mérni. A bőrredőket az ujjaiddal csíped össze a kijelölt helyeken. Ellenőrzöd, hogy tényleg abban az irányban van-e a bőrredő. A két csípés között kb. 3 cm távolság legyen. A két csípés között, ahol hullámszerűen van gyűrődve a bőr, ott kell lemérni a bőr vastagságát, de nem a hullám tetején, hanem alatta. Bizonyos pontokat nagyon nehéz mérni (nálam pl.: a combnál lévő mérés elég húzós, mert rugalmatlan a bőröm, nagyon nehéz megfelelően összecsípni és még mérni is).
Ha itt megnézed, akkor képeken mutatja is, hogy kb. hogy kellene kinézni ennek:
http://www.tesztoszteron.hu/testkompozicio_no7.php
A végére pedig itt lesz egy testzsír értékelés kor és nem alapján:
http://www.tesztoszteron.hu/taplalkozas_elmelet_kalkulatorok_testkomp.php

9 éve
#6163
teper
Leszek a más: azért, hogy a mérési pontatlanság minél kisebb legyen. Kiátlagol és kész is vagy. Nem egy egzakt mérés, de eléggé jó közelítésnek tartom én is. Mérheted 5x is, az még jobban ráközelít a lényegre, de majd azt is átlagoljad ki. Azt vedd figyelembe, hogy egyedül nem fogod tudni megcsinálni a 7 pontost, segítség biztosan kell majd hozzá.

9 éve
#6162
citromtorta
Bmati a 7 pontos bőrredő méréssel kapcsolatban kérdeznélek ( persze mások segítségét is szívesen veszem:) ). Szóval nekem nem teljesen világos hogy hogy is kell mérni-leírnád "szájbarágósan"?:) Az sem igazán tiszta hogy miért is kell minden értéket 3x mérni????

9 éve
#6161
SHelga
Sziasztok!Köszönöm a válaszokat!Nem szoptatok,kisfiam koraszülött,sajnos csak 2 hónapig volt tejem!Igy ez nem okoz gondot!Lehet,hogy kicsit türelmetlen vagyok..de még eddig max 3kg tulsúlyom volt,és elég "furán"érzem magam momentán a bőrömben!Köszönöm mégegyszer Mindenkinek a tanácsot!Szép hétvégét Nektek!!

9 éve
#6160
bmati
Válasz SHelga #6157 számú posztjára
Szia!
Alacsony a kereted. Továbbá 6 hónappal szülés után kezdj csak diétát (de csak akkor, ha már nem szoptatsz), edzéseket pedig majd később. Könnyű aerob mozgás mehet kis mértékben, de erősítésekkel várd meg az 1 évet. Igyál sok folyadékot, minimum a testúlyod huszadát literben minden nap.
Helyi zsírégetés nincs, a zsír leadása a felszedéssel ellentétes irányban zajlik (szóval ha hasra híztál először, akkor onnan megy le utoljára).

9 éve
#6159
feketeinci 9
Válasz SHelga #6157 számú posztjára
Szia!
Nem én fogom a fogyással kapcsolatban elmondani neked, amit az újoncoknak szoktak, hogy olvasd el először a valamelyik topik valamelyik bejegyzését, ahol nagyon sok minden le van írva a helyes beállításról, és a mozgásról, bár látom hogy az 1100 rettenetesen kevés - nem tudom mennyi a BMR-ed, de azt tudom, hogy BMR alatt enni a jojóhoz vezet, és ez tapasztalat is, majd beállítod helyesre, ha már utánaolvastál.
Amiatt írok neked, hogy a tapasztalatomat meséljem el.
Egy 4 hónapos baba nagyija vagyok, és egy mindenórás anyuka anyja, és látom mit csinálnak a "mai fiatalok".
A menyem első perctől használta azt a bizonyos fűzőt, amit szülés után ajánlanak, és bizony szerintem egy deka sem maradt a hasán, pedig a baba 3,90 volt, szerintem ehhez köze van a génjeinek is, sajnos tejcsi sincs, de ez is génprobléma lehet, egyszerűen így működik. A fűző ellenben tudhat valamit.
A lányom is becsomagolta már a fűzőt a csomagjába, ő most 74 kg, a baba 3,20 körül van, egy héten belül megszületik.
Nem tudom, hogy 5 hónap után lehet-e ezt használni...utána kellene olvasni...de érzésem szerint lehet.
A szoptatás alatti fogyókúráról már beszéltek itt csajok....de erről nem írtál hogy erre figyelned kell-e....szerintem neked sincs tejcsi, ezért eszel ilyen keveset.
Vagy lehet azért nincs tejcsi? Ezt te tudod.
De hogy csak hasról fogyni nem lehet, az biztos.
Zsírt csökkenteni lehet, de azt nem éred el 1100 kalóriával, mert a jojó(vészüzemre állított anyagcsere) miatt egy idő után többet fog a szervezeted visszatartani, és törvényszerű lesz a hízás.
Az én véleményem az, hogy olvass utána a fűzőnek, és böngéssz a topikokban, ott van a megoldás amit keresel, és ha a tejre is vigyáznod kell.....lehet nem is a kalóriakereten kéne szigorítanod.
Bár nem tudom mennyire rökönyödtél meg akkor, amikor az első napodat felvitted, hogy mennyi kalóriát viszel be egy nap :)
Szívesen mondtam volna okosabbakat, de a Te eseteddel kapcsolatosan ezek a dolgok jutottak eszembe.
Jó olvasgatást, és neked is sok kitartást....majd kapsz még jótanácsot mástól is.

9 éve
#6158
Gonoszka1
Válasz SHelga #6157 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek közöttünk! Kevés nagyon a kereted! Olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Itt a helyes kalóriakeret beállításáról, a tápanyagokról és a sportokról olvashatsz. Ha vannak még kérdéseid, akkor szívesen segítünk! Sok sikert, de ne feledkezzél meg arról, hogy még csak 5 hónapja szültél, így szerintem kiméletesebben kellene diétázni, főleg ha még esetleg szoptatsz.

9 éve
#6157
SHelga
Üdvözlet Mindenkinek!
Új vagyok itt,és mit ne mondjak bizonytalan is.Még soha nem diétáztam!35éves vagyok,és 5 hónapja született meg a kisfiam!A terhességem alatt több mint 20kg-ot hiztam,ami nem igazán mozdul meg!Főleg hasi tájékon maradt rajtam sok!Edzőterembe nincs időm eljárni,igy csak itthon,pl mikor a kicsi alszik..de mit?Hogyan?Meddig és mennyit??Mit nemszabad enni?Vagy mit mivel nem!!A kalória keretem kevesebb mint 1100!!Ha tud valaki tanácsot adni,azt nagyon megköszönném!!!Sok sikert,kitartást kivánok mindenkinek!!!

9 éve
#6156
Szandraida
Köszönöm szépen a válaszokat! :) Odafigyelek mindezekre, sokat segítettél bmati, így már össze tudom állítani az edzéstervemet is.

9 éve
#6155
bmati
Válasz Szandraida #6152 számú posztjára
Szia!
Szerintem a napi keretedet feljebb tolhatod a sport nélküli napokon 1600 kcal-ra. Felesleges lemenned 55 kg-ig, elég lesz ott az 58 kg is.
Sport: heti min. 3 erősítős nap, mellette 1-3 aerob edzés hetente. A túlzott aerob/kardió edzésekből vissza kell venned (futás, biciklizés), mert azok is égetik az izmokat. Formásodáshoz pedig elsősorban izomtömeget kell növelni, amit fogyás során csak kezdőknek lehet egy rövid ideig, de ahhoz is megfelelő elosztású tápanyagokat kellene fogyasztani. Az erősítésekre 10-45 percet szánj alkalmanként (bemelegítés és levezetés nélkül), ugyanígy az aerob edzésekre is 30-60 percet alkalmanként. Aerob edzés során maradj a zsírégető tartományban: 118-137 pulzus között. Az erősítés után kellene aerob edzést végezni vagy külön napon.
Az erősítéshez még annyit, hogy olyan gyakorlatokat válassz, amiből max. 15 ismétlés megy és az edzésen 5-12-es ismétlésszámot használj 2-4 sorozatban pár perces pihenővel (2-4 perc elég szokott lenni). Egy napon egy izomcsoportra két gyakorlatnál ne csinálj többet.

9 éve
#6154
shinita 1
Válasz Szandraida #6152 számú posztjára
A sporthoz nem értek, azt majd bmati leírja. A 150g ch szerintem nem kevés, de nagyok az egyéni különbségek, van, aki jobban fejlődik/fogy többel vagy kevesebbel... S a közérzet is más lehet. A legjobb mindenkinek magának kitapasztalni, neki mi a jó. A szénhidrát nem eszenciális tápanyag, ellentétben a másik kettővel, egyszerűen csak sokunknak nagyon rosszul esne a túl alacsony szint... De hogy kinek mi a túl alacsony, az nagyon változó.

9 éve
#6153
Gonoszka1
Válasz Szandraida #6152 számú posztjára
Szia! A sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át még pluszba le kellene enni. Ha jön Bmati, akkor majd segít a sportokat illetően.

9 éve
#6152
Szandraida
Sziasztok! 24 éves lány vagyok,163 cm-emhez 63 kg vagyok, ami normál tartományba esik, tehát főleg formásodni-izmosodni szeretnék, valamint a felesleges zsírt lebontani a kényes területekről. 1442 a BMR-em, a napi kalóriakeretem 1500 (a CH-ot lejjebb vittem,150 g-ra, vagy az kevés?) Fél kiló a tervezett heti fogyásom, jó lenne újra 55 kg lenni, de én a centiket figyelem inkább...Pár napja kezdtem csak el a kalóriák számolását, korábban is odafigyeltem, hogy mit eszek meg sportoltam is, de az csak a szintentartáshoz volt elég. Heti kb. 4-szer szobabiciklizek (45 perc/30 perc intervall), ha jó idő van fél órát futok, mellette itthon végzek heti 2-3x saját testsúlyos/súlyzós edzéseket. A kérdésem az, hogy milyen arányban, elosztásban végezzem ezeket, mert nincs rendszerezve nálam (amire van időm/kedvem azt szoktam csinálni), valamint, hogy ez így a célomhoz megfelel-e? Köszönöm előre is a segítséget! :)

9 éve
#6151
bmati
Válasz jancsoreka #6148 számú posztjára
Nálam 5 perc a körzésekkel együtt a bemelegítés, persze ha kint csinálom, akkor több idő kell, de ott sem több 10-12 percnél. Aerob jellegű ugrálásokra gondoltam, aminél nem megy 130-140 fölé a pulzusod, én abból 2-3 percet szoktam, annyi elég. :)

9 éve
#6150
mokuska44
Válasz bmati #6146 számú posztjára
Köszönöm, odafigyelek majd ezekre!

9 éve
#6149
Gonoszka1
Válasz magasbeatrix #6147 számú posztjára
Szia! Mindenki a maga erőnlétének megfelelő gyakorisággal, és módon edz. És heti kilókról nem lehet beszélni, mert a legnagyobb túlsúly esetén sem ajánlunk 0,7 kiló fogyásnál gyorsabb ütemet.

9 éve
#6148
jancsoreka 33
Válasz bmati #6140 számú posztjára
Oké, köszi! :) Az aerobért annyira nem vagyok oda, 5 percnél több biztos nem lesz, mert megunom. :D És ha 3-3?

9 éve
#6147
magasbeatrix
sziasztok heti hányszor eddzetek ? hány percet? és hány kilot fogytok hetente?

9 éve
#6146
bmati
Válasz mokuska44 #6145 számú posztjára
Ha nem léped túl a fehérjét, akkor 130 gramm legyen meg, de nyugodtan felmehetsz 200 grammig is. Viszont akkor a zsírt ennek arányában kell meghatározni.

9 éve
#6145
mokuska44
Válasz bmati #6144 számú posztjára
Értem, akkor a fehérje rendben lesz. Szénhidrát mehet 150-ig néha , vagy maradjak 130 körül? Köszönöm a segítséget ! :)

9 éve
#6144
bmati
Válasz mokuska44 #6143 számú posztjára
Az extra fehérje szénhidráttá alakulhat, majd zsírrá is alakulhat, ha nem használja fel a szervezeted szénhidrátként. Így is be lehet vinni extra szénhidrátot. Sokan nem számolnak ezzel, aztán csodálkoznak, hogy sok fehérjét esznek, alacsonynak mondott szénhidrátbevitel mellett és nem fogynak.
A jelenlegi súlyoddal kell számolni. Igen, ajánlatos lenne 110-120 gramm fehérjét fogyasztani, hogy egy kicsit alatta maradj, de ne túlságosan.

9 éve
#6143
mokuska44
Válasz bmati #6142 számú posztjára
Köszi! Fogyni még biztosan akarok. Ezt nem tudtam a fehérjéről, hogy zsírosíthat ! 2g/ttkg -t a jelenlegi súlyommal kell számolni? 61 kg vagyok 122 g fehérjénél ne egyek többet?

9 éve
#6142
bmati
Válasz mokuska44 #6141 számú posztjára
Mint mondtam, nem feltétlenül kell fogynod, de ezt az utat is választhatod. Csak zsírból fogyni egy kicsit talán könnyebb, mint tisztán izomtömeget növelni. A 130g-os minimum szénhidrátra azért figyelj oda. 2g/ttkg feletti fehérje pedig ugyanúgy zsírosíthat, mint a többletszénhidrát bevitel.

9 éve
#6141
mokuska44
Válasz bmati #6136 számú posztjára
Köszi Bmati !
Igen, ezt a zsírmérést csináltam, láttam, hogy ezt ajánlottad. :) Jó, hogy leírtad ezeket, így tudok mihez viszonyítani! Akkor 5 kilót próbálok még leadni kb. 2-2,5 hónap lesz szerintem. Próbálok zsírból fogyni többet, kevés szénhidrát, emelt fehérje fogyasztással, és persze erősítő edzésekkel.

9 éve
#6140
bmati
Válasz jancsoreka #6138 számú posztjára
Nem minden terv jó, ami ott van. Ezt azért írom így, mert inkább versenyszintű programok vannak ott, nagyon kevés az olyan, ami teljesen kezdőknek készül, illetve vannak újrakezdők is vagy más sportból jövők, nekik teljesen másképpen kell hozzáállniuk. Plusz én nem ajánlom a kötött pályás gépeket.
HIIT-tel nem szabad bemelegíteni, az már maga az edzés. :P
Könnyű aerobbal viszont lehet, de szerintem összességében 10-15 percnél nem érdemes többet foglalkozni a bemelegítéssel, mert csak feleslegesen fárasztod vele magad.
Ha megfelelő súlyokkal dolgozol, akkor észre fogod venni, hogy a súlyzós edzés igencsak másképpen és jobban fog elfárasztani, mint a HIIT, előbbi ugyanis kifejezetten az izmok maximális kifárasztására lett kitalálva, míg utóbbi inkább állóképesség növelésre.
Két súlyzós edzés helyett inkább 3 súlyzós edzést csinálnék és két HIIT-et. Súlyzós edzésnél oszd fel az izmaidat a 3 napra úgy, hogy minél több izmod legyen edzve. Ajánlottam gyakorlatokat a Kötetlen csevegés mozgásos topicban, hogy miket érdemes. Súlyzós edzésnél 10-45 perc edzés legyen, 2-4 sorozat 5-12-es ismétlésszámmal gyakorlatonként. Egy izomra pedig 2-3 gyakorlatnál ne legyen több.
Két súlyzós nap is mehet egymás után, ha nem hasonló izomcsoportokat fogsz edzeni. Én 2 nap felsőtest izmait dolgoztatnám, 1 nap pedig az alsótest izmait. Pl.: mell-hát, váll-kar, comb-has elosztásban. Mondjuk 1. nap HIIT, másnap váll-kar, harmadnap HIIT, egy nap szünet, ötödnap mell-hát, hatodnap comb-has, egy nap szünet.

9 éve
#6139
ad3l3
Válasz Csinike #6132 számú posztjára
Szia! Én még annyit tennék hozzá jancsoreka javaslatához, hogy addig is, amíg eljutsz orvoshoz, kezdj el magnéziumot szedni!

9 éve
#6138
jancsoreka 33
Te Bmati... Arra gondoltam, hogy súlyzós edzést is beleviszek az edzéseimbe, szerinted a builder weboldalán található edzéstervek jók? Mármint nem használhatók, hanem tényleg jók? Arra gondoltam, hogy hétfő-szerda-péntek HIIT, kedd-csütörtök súlyzós. Vagy még olyan verziót is kitaláltam, hogy bemelegítésként 15 perc HIIT, utána súlyzós. Mit gondolsz?

9 éve
#6137
jancsoreka 33
Válasz Csinike #6132 számú posztjára
Szia! Javasolnék egy orvosi kivizsgálást. Ha minden rendben van, vegyél vissza a sportból. Nyugi. Fél év és bírni fogod. De ne ugorj kapásból fejest a szikláról, ha tegnap tanultál meg úszni. :)

9 éve
#6136
bmati
Válasz mokuska44 #6135 számú posztjára
A 7 pontos bőrredő mérést csináltad? Ezt:
http://shop.builder.hu/prg_fat7.htm4?sex=1
Ha igen, akkor a 23% egy elég jó érték átlagos embereknél ez a normál testzsír (22-26%). Le lehet vinni 18-22% közé, az már egy jobb kategória, de ott már nagybn múlik az edzéseken. 18% alá nem érdemes menni (persze verseny szinten jóval ezalatt is vannak, főleg akik alapból véknyabb testalkatúak, de az már nem egészséges). Ha 18%-ra le akarsz menni, akkor kb. 3 kg zsírtól kellene megszabadulnod. Ez súlyügyileg kb. 4,5-5 kg-ot jelent, mert ilyenkor izomvesztés is történik (ha jól csinálod, akkor 2/3-ad zsírvesztés, 1/3-ad izomvesztés lesz). Viszont, ha nem régóta edzel, akkor súlytartással is el lehet érni ezt kb. fél év alatt, illetve tömegnöveléssel is lehet javítani (ott pedig arra kell figyelni, hogy havi fél kg izomnál többet nem tudsz felszedni kezdőként, ha pedig nem vagy kezdő, akkor 0,2-0,3 kg körül lesz ez az érték és e mellé nem kellene sok zsírt felvenni, tehát havi kb. 0,4 kg-ot kellene "híznod"). Így is javítható a testzsír és így is lehet jobban kinézni.

9 éve
#6135
mokuska44
Válasz bmati #6126 számú posztjára
Megmértük a testzsírszázalékot. Elég nehéz pontosan mérni :) 23 százalék jött ki, ebből lehet következtetni hány kilót kell még fogyni? Köszi! :)

9 éve
#6134
bmati
Válasz Csinike #6132 számú posztjára
Marad az edzetlenség akkor. Idővel javulni fog, nem kell széthajtani magad. :)
Hajrá! :)

9 éve
#6133
timeaolah
Válasz bmati #6131 számú posztjára
köszönöm válaszod

9 éve
#6132
Csinike
Válasz bmati #6128 számú posztjára
bmati! Köszönöm a választ. Sem nem dohányzom, sem nem vagyok asztmás. 20 éves vagyok. Úgy érzem, hogy túlhajtom magam néha sport terén. Diétát nem folytatok, mindent eszek mértékkel, odafigyeléssel. Inkább a sportra helyezem a hangsúlyt. A mai edzésem után órákkal is érzem a kis szorítást a mellkasomban.
Kíváncsi vagyok a különbségre.

9 éve
#6131
bmati
Válasz timeaolah #6130 számú posztjára
Szia!
Valószínűleg könnyű torna. A sporttal töltött idő kb. 70%-át írd csak be.

9 éve
#6130
timeaolah
norbi torna az elsö videoja az milyen tornának felel meg

9 éve
#6129
bmati
Válasz zolilaoce #6124 számú posztjára
Szia!
Bizony sok az. Ezért is mondom, hogy a sporttal töltött idő kb. 70%-át kell csak beírni, de még szerintem így is sok. Ha laza tempóban végezted, akkor 400 kcal körül lehet 1 óra, ha intenzívebben, akkor valószínűbb a 600 kcal 1 óra alatt, de attól nem hiszem, hogy több lenne.

9 éve
#6128
bmati
Válasz Csinike #6125 számú posztjára
Szia!
Kicsi a tüdőkapacitásod és gyenge a keringésed. Gondolom dohányzol vagy asztmás lehetsz, mert elsősorban azoknál vannak ilyen tünetek, de ha nem, akkor érdemes elmenni megnézetni. Annyit tudok mondani, hogy ne kardió tartományban fuss, hanem vegyél vissza zsírégető zónába, így jobban fogod bírni és kevésbé vagy egyáltalán nem fognak jelentkezni a tünetek. Ha nem tudod mi a különbség a kettő között, akkor elmagyarázom.

9 éve
#6127
bmati
Válasz shinita #6121 számú posztjára
Az edzésterv elején amúgy is többet kell gyalogolni, mint futni. Futás tempóját pedig úgy kell megválasztani, hogy beszélgetni is tudj közben (ha szükséges).

9 éve
#6126
bmati
Válasz mokuska44 #6119 számú posztjára
A bázisos testsúllyal és úgy általában a BMI-vel nem érdemes foglalkozni. Sokkal fontosabb az, hogy mekkora a testzsírszázalékod. Gépek nélkül is lehet edzeni minden izmot. :)
Köszi, remélem én is, hogy mihamarabb visszatérhetek. :P

9 éve
#6125
Csinike
Sziasztok!
Miért van az, hogy futáskor meg kardiózáskor veszem a levegőt a mellkasom fáj, szorít?

9 éve
#6124
zolilaoce
Üdv!

Érdeklődnék, hogy a sport kalóriaégetés számítás mi alapján történik itt? 184cm magas vagyok, 88kg és 1 óra mellúszáshoz több mint 900kcal-t számol. Olyan mintha nem venné számításba a felvitt saját adataimat. Ez irreálisan magasnak tűnik nekem.

9 éve
#6123
Pipe1000
Válasz bmati #6100 számú posztjára
Köszönöm a segítséged!

9 éve
#6122
Pipe1000
Válasz teper #6099 számú posztjára
Köszi a választ!

9 éve
#6121
shinita 1
Válasz bmati #6118 számú posztjára
Nahát, ezt nem is tudtam Rólad... Nekem sosem volt szimpatikus a futás, mert kegyetlen torokfájást okozott, kifulladtam s elég lassan is ment. Gyalog messzebb értem ugyanannyi idő alatt, hacsak nem volt extrém rövid a táv... De amúgyis úgy érzem, nekem a gyaloglás való. Viszont alapfokon azért vonz, hogy ne fulladjak ki pár méter alatt, ennél azért edzettebb akarok lenni...
Vigyázni fogok kint, inkább lazábban csinálom az elején, sok gyaloglással :)

9 éve
#6120
mokuska44
Válasz teper #6115 számú posztjára
Szia! Karácsonykor leveleztünk a matracról. :) Örülök, hogy bevált! A krémet felírtam, kipróbálom, amíg nem jutok orvoshoz( februárra kaptam időpontot). Én flektort, és keplat tapaszt használtam, állítólag csodaszer, hát egy kicsit javított, de ennyi. Szakadásra nem gondolnék, edzettem , utána 2 pihenőnapom volt az edzésben, és munka után kezdett nagyon rossz lenni.... kibírhatatlan. Jó lenne, ha használna ez a krém! Köszi! :)

9 éve
#6119
mokuska44
Válasz bmati #6114 számú posztjára
Szia! Értem, hogy miért nem jók a gépek, kihangsúlyozni nem szeretnék izmot, így is elég látszik, zsírt eltüntetni jó lenne! Kilóban a "kalóriabázis" szerint még 4 kiló feleslegem van. 164 cm 61 kg vagyok,szerintem ez mind a combomon van. :) Én is jobban szeretem a saját testsúlyos edzéseket, akkor dinamikusnak érzem magam, napról-napra lehet érezni a fejlődést. Gondoltam gépekkel olyan izmokat is lehet erősíteni, amit eszközök nélkül nem, de biztosan igazatok van, maradok az edzéseimnél. A vállammal februárra kaptam időpontot, de azonnali kezelést ígértek. Gondolom a munkádban történt változás :( ez az amit nem tudunk befolyásolni, én is már jól lennék, ha nem dolgoznék napi 10 órát, talán jövőhét után már csak 8 órát dolgozom. 4 hónapot kihagyni, az nagyon rossz lehet! Remélem minél hamarabb tudsz futni. Nekem is az életem része lett a mozgás, átérzem milyen lehet ez .

9 éve
#6118
bmati
Válasz shinita #6117 számú posztjára
Én se tudtam futni régen. Gyógyult asztmás-allergiás vagyok, emellett súlyos orrsövényferdülésem is volt, de utóbbit is eltüntettem két és fél éve egy műtéttel. Akkor kezdtem el futni. Eleinte 800 m-nél nem ment több egyszerre. Fél év alatt már 5 km-t röhögve le tudtam futni, a 10 km-t pedig kellő kihívásnak éreztem. Egy év alatt pedig sikerült a félmaraton és a 30 km is. Megszereti az ember. Pedig én sem szerettem futni az iskolában és nem is tudtam rendes időt futni.
Az edzéstervet lehet én tettem ki, kezdő intervallum edzés, felkészítés az első 5 km-re, mert már párszor szerintem linkeltem. Jó is a futás, csak még szokni kell a kinti időt. Én ilyenkor csak az orromon veszem a levegőt, ha már a számon is kell, akkor túl gyors a tempó...

9 éve
#6117
shinita 1
Tegnap belefutottam itt egy linkbe futás kezdőknek témában. Persze máshogyan csináltam, én már csak ilyen. Tegnap és ma futottam a szobában (jobbára nem helyben, az unalmas) 4-4 percet. Bámulatos, de kibírtam. Tegnap ugyan még kegyetlenül befájdult a torkom, ahogy futáskor szokott, ma már nem (de lehet, hogy szolidabb volt, tegnap nem tudtam rendesen beszélni közben). A végén még kiderül, hogy nem lehetetlen számomra a dolog (a lélegzéssel sosem tudtam összehozni a futást, iskolás koromban meg is buktam belőle. igaz, szinte minden lány esetében ez volt a helyzet). Majd megpróbálom kint is, gyaloglással felváltva.
Szerintem ideje, mert újabban a power walking közben is kedvem van futkározni picit... Régebben ez nem volt így.

9 éve
#6116
vityke
Válasz bmati #6104 számú posztjára
bmati!
Köszönöm!

9 éve
#6115
teper
Saját szerencsétlenkedésemet tudom leírni pár mondatban, hátha találsz benne hasznosat: tavaly szeptember vége felé egy nagyon bénán kivitelezett rúgást követően vettem észre, hogy a jobb lábam nem teljesen százas és bizonyos rúgásoknál, sőt később az egyszerű guggolásoknál is egyre jobban fáj. Kicsivel később elkezdett fájni a bal vállam is, ezt valószínűleg túlterheltem.
Innen a KB-ról JR ajánlott egy kencét. Ezekben sosem hittem igazán, de beszereztem ennek a fajtának egy gyengébb változatát. A szer neve: by Naturland – Inno Rheuma, ez segített, hogy az edzéseket tudtam december elejéig végezni, mert később a keresztcsontom is elkezdett vacakolni, és ez már sok volt, annak ellenére, hogy időközben a lábam szerencsére tünetmentes lett. Valószínűleg a lábsérüléssel összefügghető dolog volt. A gyengébbik (forte nélkülit vettem) is elég jó a cucc, így gondolom, a forte még jobb és ütősebb lehet.
Karácsony előtt még villámgyorsan cseréltem matracot, és azóta egyik részem sem fáj. Végül is három éve érzem, hogy nekem nem volt jó, kemény a régi matrac, de csak erőltettem a kérdést, ami nem volt jó ötlet.
Közben azért szépen dagadni kezdtem, 4-5 kiló plusz biztos felmászott, most a mérleggel úgy vagyok, hogy nem megyek rá, ha nem muszáj.
Nálam a krém, pihentetés, matraccsere egyelőre, ami bejött. Holnap kezdek laza teljes átmozgatással. Azért holnap, mert tudom, hogy a hét maradék négy napját majd jajgatással fogom tölteni, de reményeim szerint hétfőn szépen visszaállok a sorba.
A rotátorköpeny húzódás, gyulladás, szakadás nem vicc, remélem egyiket sem szedted össze. Talán ortopédushoz mennék vele, remélem elmész, azért egyelőre kenegesd és pihentesd. Edzés előtt nagyon komolyan fontos a bemelegítés, úgy, mint maga az effektív munkarész (edzés), de utána szinte kötelezően időt kell áldozni a lazításnak és a nyújtásnak is, ezek fontosak.
Bmati jól írja, szerintem is sokkal jobbak a sajáttestsúlyos megoldások, ha az nem megy valamiért (már mért ne menne?), akkor a szabadsúlyos, és csak a legvégén a gépes változatok. Nekem nem elég komplex, és nagyon leizolálja az izomcsoportokat, nem tartom természetes mozgásnak.

9 éve
#6114
bmati
Válasz mokuska44 #6112 számú posztjára
A lábgépeket (lábtoló, lábhajlító, lábnyújtó) azért nem ajánlom, mert kötött pályán dolgoznak. Ezekkel az a baj, hogy természetellenes mozgást szimulálnak és izolálni próbálják az izmokat. Az utóbbi egy versenyen jól jöhet, hogyha egy olyan izmot akarsz edzeni, ami nem látszik eléggé vagy szeretnél egy izmot kihangsúlyozni. A lábnál különösen fontos, hogy szinergikusan együtt dolgozzanak az izmok. Nálam a funkcionalitás az elsődleges, mert lehet akármilyen vastag és izmos combom, ha nem tudom megfelelően használni. Még annyit tennék hozzá, hogy minél magasabb valaki, annál lassabban fog tudni haladni a guggolással, mert biomechanikailag hátrányosabb helyzetben van az alacsonyabb társainál.
Nekem túlerőltetés jött össze, mert egyik hétről változtattak a másikra és hiába csökkentettem le az edzéseimet (mind guggolás ismétlésszámát, mind futás heti össztávját feleztem meg), így sem sikerült eléggé lecsökkentenem. Sokszor ismétlődő alacsony intenzitású mozgással is össze lehet szedni sérülést. Ez kb. olyan, mintha neked most azt mondanám, hogy akkor jövő héttől +50 km séta hetente (naponta 2-szer kellene sétálnod 4 km-t, a többi alkalommal (min. 1) pedig amennyit akarsz/kell és egy héten 2-3 alkalommal extra 8-15 kg-val egy 5 km-es szakaszon). A séta nem fáraszt le, de mivel napjában többször ismétlődően végzed, így valószínűleg előbb-utóbb sérülés lenne a vége. Sajnos én azt a kb. 2 hónapot nem tudtam másképpen megoldani, így teljesen leálltam a végén a futással, majd a guggolásokkal is. Már 4 hónapja, hogy nem sikerült futnom, remélem tavaszig helyre jövök. Márciustól meg nem kellesz már ennyit se sétálnom, úgyhogy remélem visszatérhetek a futáshoz. Azóta a súlyom is 4 kilóval több lett (mert még megy a tömegnövelés) és mivel lábat nem edzek, így a lábizom továbbra is gyengül, szóval közel elölről kezdhetem a láberősítést. Napi 5 km séta így is megvan pihenésképpen.
A válladat nézesd meg, mert valószínűleg begyulladt a rotátorköpenyed valamelyik izma. Heti 2-3 alkalommal nem árt a mozgás a válladnak, de csak óvatos vállkörzést végezz (5-15 körzés előre-hátra). Ez segíteni fogja a gyógyulást.

9 éve
#6113
swr
Válasz bmati #6110 számú posztjára
Köszi , én is így gondoltam .

9 éve
#6112
mokuska44
Válasz bmati #6111 számú posztjára
Köszi! A jobb vállam most már több mint 1 hónapja fáj, eleinte nem aludtam, annyira rosszul voltam, napi 4 flektort ittam, több tapaszt elhasználtam, mára elértem, hogy gyógyszerek nélkül elvagyok, de felemelni nem jó a karom, és be van dagadva a vállam még mindig. Kérek orvoshoz időpontot, de sokat nem remélek, mert a munkám miatt minden nap erőltetem. Idáig szerettem csinálni a Fitness Blender súlyzós gyakorlatait, most ezeket nem csinálhatom, hiányzik. A gugulásokat csinálom, rengeteget használ. :) Lábon kívül hasra csinálok még gyakorlatokat, másra nem tudok a vállam miatt, még az oldalerősítés sem megy, nem merek rátámaszkodni a vállamra :( Elég behatárolt, hogy mit tudok csinálni. A lábgépeket miért nem ajánlod? Addig gondoltam, amíg súlyzót tudok fogni újra, és februártól, márciustól futok kint újra. Olvastam, hogy Neked sem jött helyre a lábad. Sajnálom! Jobbulást kívánok!

9 éve
#6111
bmati
Válasz mokuska44 #6108 számú posztjára
Szia!
A guggolások és kitörések a legjobbak súly nélkül.
Progresszív guggolás gyakorlatokat itt találsz a mesterhatos menüpont alatti guggolás almenüben (az 1. szint a legkönnyebb, a 10. szint a legnehezebb; az ismétlésszámok és a sorozatszámok is ott vannak):
http://fegyencnaplo.atw.hu/
Miért csak lábra akarsz edzeni, mi van a válladdal?
Ha sérült és nem lehet használni, akkor heti 2-3 láberősítés bőven elég. Emellett az aerob edzést heti 1-2-re vedd vissza, hogy ne erőltesd túl a lábad. Izomlázra pedig nem edzünk, inkább hagyd ki azt a napot vagy könnyű átmozgatást csinálj.
Konditeremben lábgépekkel való edzést nem ajánlanék.

ASZTALI VERZIÓ    MOBIL VERZIÓ
Az adatkezelési tájékoztatónkat itt találod.
Az oldal használatával egyidejűleg elfogadod Felhasználási Feltételeinket

Számításaink a Harris-Benedict formulán alapulnak.

Az oldal csak saját felelősségre használható! Az itt megjelenő információk csak javaslatok, nem helyettesítik szakértő orvos tanácsát, diagnózisát, kezelését.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2