KalóriaBázis
Vezesd a fogyásod!
Magyar
Belépés
Belépve maradok
9 éve
#6069
Gonoszka1
Válasz Bofy #6067 számú posztjára
Azt el is várom! Eddig is csinos és helyes voltál, de ezután biztos, hogy egy kis bombázó leszel!

9 éve
#6068
Bojtika 3
No, látom, végre itt vagy megint! :D

Sajnálom, hogy lekéstelek. De majd ha néha benézel, akkor összefutunk még.

Én az éjszaka összekapirgáltam a tanrendemet, ha most nincs benne tévedés, akkor remek lesz, mert minden óránk szombaton lesz, és mindig abban az egy teremben. Igaz, hogy délelőtt 10-től délután 4 utánig, de inkább kicsivel többet költök vonatra és hamarabb elkéredzkedem esetleg, de itthon lehetek este 8 előtt, és pihenhetek utána.

Ha ez így marad, kevesebb lesz az utazgatás, és ezzel együtt a kiflizés meg sörözés is, ami nem ártana, mert rém széles lett a csípőm. Az a 3 kiló mind odament...

9 éve
#6067
Bofy
Majd programvégén hozok képet :)

9 éve
#6066
Gonoszka1
Válasz Bofy #6065 számú posztjára
Szegénykém, azért ez tényleg elég aszkétikus! De szorítok, és biztos, hogy megcsinálod, és szépen látható, és kézzel fogható eredménye is lesz!

9 éve
#6065
Bofy
meg van szabva..nyilán :D. Párolva, vagy kókuszolajon sütve. Panírozni amúgy szabad, tojással, és barna rizsliszttel. Ezt ki is használom, és kirántom a cuccost sütőacskóban. :)

9 éve
#6064
Gonoszka1
Válasz Bofy #6063 számú posztjára
És hogyan? Natúran megsütve? És bármelyiket eheted, vagy ott is meg van szabva, hogy melyiket lehet?

9 éve
#6063
Bofy
Hal..azt ehetek :D :D :D

9 éve
#6062
Gonoszka1
Válasz Bofy #6061 számú posztjára
Gondolj arra, hogy már a harmadánál tartasz, és hurka sütésnél menj el sétálni a gyerekkel, hogy ne is lásd, ne is halld, ne is szagold az illatát. Szerencsére (vagy nem), és nem szeretem a hurkát-kolbászt, -tudod- én túró,-tejföl,-tészta. Kinek a pap, kinek a papné. És persze mindenkinek arról nehéz lemondania amit szeret, amiért él-hal.

9 éve
#6061
Bofy
:D :D Még egész jó, hisz csak egy hónapja csinálom. A végén biztos nehezebb lesz..vagy könnyebb, nem tudom :D.
óóó, szerencsére itt olyan nincs, bár a férjem ha hurkát sütött, úgyhogy épp nagyon utálom őt :D

9 éve
#6060
Gonoszka1
Válasz Bofy #6059 számú posztjára
Sok kitartást, és sikert kívánok! Drukkolok Neked, hogy minden jól menjen, és ne kívánjad a csokikát, kolbászkát, hurkácskát (ma volt itt mangalica fesztivál, de a végén nem mentünk ki, bocs, csak eszembe jutott a hurka-kolbászról).

9 éve
#6059
Bofy
Bírom én a monoton étrendet, mielőtt ide tévedtem, akkor is monotonon voltam. És nekem sajna ez a járható út..a nyallintás csokika sem fér bele, mert akkor minden borul. Egyedül a jó kis hurkakolbász hiányzik, de inkább pár hónap Spártán, és aztán néha néha hurkakolbász, mint ami eddig volt :)

9 éve
#6058
Gonoszka1
Válasz Bofy #6057 számú posztjára
Ha nem gáz, akkor az jó! Csak tudod, hogy én túrós tészta mániásként el sem tudom képzelni, hogy tészta nélkül hogy birnám ki. Persze mindent ki lehet birni, főleg, ha szerencsére ez nálad nem gond. És ha még egészségileg is jó ez a megvonás, akkor az happy!

9 éve
#6057
Bofy
A tejtermékeknek magas a cukor tartalma. Nekem meg intolleranciám is van, úgyhogy nem is baj, ha kihagyom. Szerencsére a túrót bírom. Szerintem a tésztával semmi, csak most az első 12 hetes turnusban nincsen. Majd gondlom lesz, mikor már izomépítős étrendet kapok. De köret van sok...édesburgi, basmati, barnarizs, hajdina (na még mindig gyűlölöm..a lisztjét is), kuszkusz, bulgur, köles....szerintem teljesen nem gáz, hogy tészta nincsen :)

9 éve
#6056
Gonoszka1
Válasz Bofy #6055 számú posztjára
De miért? Egyszerűen nem értem, a miértet. Mert a 10%-os tejfölben nincs annyi zsíradék mint a túróban (még a soványban is több van). És a tészta az szénhidrát, és van tönköly és durum tészta is. Ezekkel mi a baj? Bocs, hogy ilyeneket kérdezek, csak nem értem.

9 éve
#6055
Bofy
tejtermékből csak a túró, meg a chottage cheese. A többi tabu. Tészta...egyedül a kuszkusz, ami kicsit hajaz a durumtésztára, meg a bulgur :D....de nem, tészta sincsen :D.

9 éve
#6054
Gonoszka1
Válasz Bofy #6053 számú posztjára
Miért? Az is tejtermék. És mi van a tésztával? Valamelyik változata ehető?

9 éve
#6053
Bofy
Tejföl...na az nincsen :D

9 éve
#6052
Gonoszka1
Válasz Bofy #6051 számú posztjára
Nekem a túró és a tejföl! Ha az van, akkor boldog vagyok!

9 éve
#6051
Bofy
Meg proteinpor, tojás, túro, chottage cheese, zabkorpa :)..ó, és mandula

9 éve
#6050
Gonoszka1
Válasz Bofy #6049 számú posztjára
És naponta mindig csak csirke-rizs-zöldség a menü? Az tényleg fontos, hogy a vitaminokat egyed, főleg ha a gyümölcs is tiltott.

9 éve
#6049
Bofy
Gondolom azért, mert a gyümicukrot nem hasznosítja az izom, és ha túlcsordul a glikogén raktár, az zsírban marad meg. Ezt mondják az okosok. De van bikás multivitaminom, úgyhogy nem gáz. Helyette 5 ször eszem, ebből 3 rém nagy adag csirke rizs zöldség. Úgyhogy nem panaszkodom, mert egy hónapja nem igen korog a gyomrom :D

9 éve
#6048
Gonoszka1
Válasz Bofy #6047 számú posztjára
Miért nem ehetsz gyümölcsöt? Igen, én még mindig iszom, mert egészséges, és másként nem veszek magamhoz gyümölcsöt, csak folyékony állapotban. Kb:2,5 dkg bébi spenót, fél banán, kb:5 dkg mangó (szezonjában őszibarack), és 5-6 dkg ananász, és ehhez kb:3,2 dl víz. Ez a kedvenc zöld turmixom, így nem gond meginnom.

9 éve
#6047
Bofy
Válasz Gonoszka1 #6046 számú posztjára
:D :D Tényleg iszod még? :D Az tök jó. Én már nem, mert gyümit sem ehetek :D

9 éve
#6046
Gonoszka1
Válasz Bofy #6045 számú posztjára
Nekem nem kerettől függetlenül megy fel a zsír, hanem az autoimmuntól.Van olyan, hogy ennem kell, mert különben rosszul vagyok. És sajnos nem tudok úgy edzeni, ahogy te csinálod, mert abba az első nap belehalnék. Állóképességem nulla, de azért tornázom, és a remény hal meg utoljára.

Ja, és én még mindig iszom a zöld turmixot!

9 éve
#6045
Bofy
Válasz Gonoszka1 #6043 számú posztjára
Ismerős. Lassan egy éve jojóztam, amitől már a hajam hullott. De rá kellett jöjjek, hogy a demokratikus kalóriaszámlálás nem az én módszerem. Egyszerűen vannak dolgok, amik az én zsíromat felnyomják, kerettől függetlenül :)

9 éve
#6044
Bofy
Ha levennék a 4 kardióból, edzőnéni letöri a derekamat :)! Ez egy precízen megtervezett edzésterv, és étrend , ami együtt működik. Amúgy a 4 súlyzós és 4 kardió az egy napon van. Kondi után rohanok haza, legurítom a karnitinem, és felpattanok 40 percre a szobabicajra. Na nem úgy mint akit ütnek, csak olyan 21-24 km/h-s sebességgel. Közben filmezek, vagy nézem a gyereket ahogy játszik :D. Novemberben kezdtem el heti négyszer kondizni, viszont alig ettem, úgyhogy mikor Karácsonykor megpihentem, a levegő is lerakódott :D. Holnap viszont egy másik terembe megyek, ami miatt már egy hete szorongok...de ez felszereltebb, mint ahová eddig mentem :D

9 éve
#6043
Gonoszka1
Válasz Bofy #6041 számú posztjára
Az már tényleg nem sok idő, és azért igazad van, hogy a gyerkőccel akarsz legalább egy kis időt eltölteni, mert aztán jön az ovi, majd a suli. A kilók az le föl vándorolnak. Amikor jobb napjaim vannak akkor a kilók le, amikor rosszabbak, akkor kilók fel. De ez a nyavajgásaimmal is összefüggésben van. De nem adom fel, mert remélem, hogy lesz ez még jobb is!

9 éve
#6042
bmati
Válasz Bofy #6037 számú posztjára
Szia!
Sok lesz az a heti 4 kardió, vegyél vissza felére, elég lesz az és zsírégető zónás aerob edzést csinálj a kardió helyett. A 4 kondis nap nálad már nagy szó, egyébként örülök, hogy végre belevágtál az erősítésbe.
Reméljük most már többet leszel. :)

9 éve
#6041
Bofy
Szinte a duplája a régi ámokfutásaimnak. De a Hősöm inkább a makrókkal mahinál, mint a kalóriákkal.
Nem keresgélek, és kilátásban sincs semmi. Szeretnék a gyerkőccel 3 éves koráig már itthon lenni. Az meg április vége. Ránk fér már egy kis együttlét :)
Dó...és a kilók is vannak, vagy szépen csurdogálnak lefelé?

9 éve
#6040
Gonoszka1
Válasz Bofy #6039 számú posztjára
Akkor egy erőművész leszel! Nem semmi 50 kilóval guggolni! A kereted akkor viszont több mint amit még régebben ettél. Az szép ha heti 1 kiló lemegy! És kilátásban van valami, vagy keresgélsz megint? Sajnos sztreroidok vannak, és szerintem már el nem fogom hagyni ameddig élek.

9 éve
#6039
Bofy
Nem mondhatnám, mert karácsonykor sikerült a leállás alatt 8 kilót magamra szedni :D :/... De a formám tényleg alakul...a seggem kezd a helyére mászni. Kiszámolgattam, mikor megkaptam az étrendet, és olyan 2300 kcal körül van a napi keret. Akkor is, mikor nincs sport. El lehet képzelni, hogy mennyi az a sport, ha még így is össze lehet hozni vele a heti 1 kg mínuszt :D....Már 50 kg-val guggolok, és 10 kg-val bicózok :D.
Melóhely még ebben a hónapban van..aztán pihenek kicsit, mert már rám fér :D
Szteroidok? Vannak még?

9 éve
#6038
Gonoszka1
Válasz Bofy #6037 számú posztjára
Szia elkóborolt Kislány! Örülök, hogy hallunk felőled, mert már nagyon régen nem jártál felénk! Ahogy olvasom keményen nyomod a sportot, és még lejjebb ment a súlyod. Akkor gondolom, hogy már kezdesz elégedett lenni magaddal. Mekkora a napi kereted most? Itt minden rendben, mndhatni, hogy minden a régi. Munkahelyeddel mi újság?

9 éve
#6037
Bofy
Sziasztok! Rég nem voltam, lejelentkezem :)! Helyzet, hogy jó ideje nem számolgatom a kalóriákat. Agyamra ment, éheztem, lebetegedtem...minden bajom volt már :D. Most testépítőtiszta étrendem van, amit figyelemmel is követ, aki összeállította nekem. Nem változatos, de legalább hatásos. Mennyiségileg viszont rengeteg, rengeteg szénhidráttal. Egy hónapja csinálom, 6 kiló mínusznál tartok. Rengeteget edzek. Heti négy kondi, és ugyan ennyi kardió is. Egy nehéz pont volt benne, hogy nincs tej :D...azt leküzdöttem kókusztejjel, mostanában viszont a házi kolbász látványától érzékenyülök el, de leküzdöm :D
Veletek mizu?? :)

9 éve
#6035
bmati
Válasz feketeinci #6032 számú posztjára
Igen, ez tényleg jó, én is megnéztem.
Az tény, hogy nem egyenlő, de első körben abból a legegyszerűbb következtetni, hogy jó-e vagy sem. :)

9 éve
#6034
feketeinci 9
Válasz Gonoszka1 #6033 számú posztjára
Nem egészen erre gondoltam. Az előadás 15. percében kezdődik szerintem a lényeg, a túlélőprogram, a többletraktározás okainak felsorolása.
Ha innen nézed, később kiderül az is, mekkora szerepe van a fogyásban a sportnak.(a 20 perctől)...szerintem innen izgi.

9 éve
#6033
Gonoszka1
Válasz feketeinci #6032 számú posztjára
Persze, mert az sem mindegy, hogy abban a kevésben mit eszünk. Engem pl a savanyú káposzta olyan szépen meghajt, hogy ha csak 250-300 kalóriát eszem egy nap, akkor is többször megyek a wc-re. De attól még az anyagcerém ezt nem köszöni meg, csak esetleg a beleim, mert azok szépen kitisztulnak.

9 éve
#6032
feketeinci 9
Válasz anaszti22 #6029 számú posztjára
Nem spemelem teli a fórumokat, de nekem nagyon érdekes volt:

https://www.youtube.com/watch?v=HCc1z2QeHIQ

Az anyagcsere nem egyenlő a WC-zéssel! Az csak egy része!

9 éve
#6031
kandye2004
Válasz bmati #6008 számú posztjára
Köszönöm a tanácsokat!!! Hasznosak

9 éve
#6030
Gonoszka1
Válasz anaszti22 #6029 számú posztjára
Az jó, ha naponta tudsz wc-re menni. Az anyagcsere lelassulása nem egyik percről a másikra történik, és hogy milyen gyakran látogatod a toalettet, az nagyban függ attól is, hogy mit eszel. A folyadékba minden beleszámít ami folyik. Így a tej, a leves stb is. De lehetőleg a folyadékot emeljed, mert ha a tényleges folyadék fogyasztásod egy liter, az tényleg nagyon kevés.

9 éve
#6029
anaszti22
Amugy tudom sokat kellene inni,tobbet is iszom mint elotte,de egyszeruen ha kirakom az orom ele,sem vagyok szomjas es elfelejtem meginni!! :( Mig nem alltam neki kb jo ha 1 litert ittam egy nap,extrem keveset! :(
A masik,hogy az anyagcserem(nagy Wczes) mig nem szultem addig heti 1szer volt talan,azota mindennapos,hogy mitol valtozott passz,de hogy megy ez a dieta januar elejetol meg nem tapasztaltam hogy lelassult volna,meg minden nap megy! Akkor az jo vagy rossz? Koszi elore is

9 éve
#6028
anaszti22
Válasz Mammuska #6024 számú posztjára
SZia! Nekem is szinte ugyanez jott ki! Sok sikert!

9 éve
#6027
Gonoszka1
Válasz Mammuska #6026 számú posztjára
Szívesen! Az első 1-2 hétben mindig több megy le, mert akkor ürül ki a testedből a víz, és a salakanyagok. De most már jól van beállítva, és szépen fogyni fogsz jó ütemben.

9 éve
#6026
Mammuska
Köszönöm a válaszaitokat!
Nem értettem hogy miért fogytam heti 1 kg-t?Soknak találtam.Most már tudom miért,hála nektek!Remélem rendben lesz ezután minden.Azért még jövök kérdezni ha valami nem világos számomra!


9 éve
#6025
bmati
Válasz Mammuska #6024 számú posztjára
Igen, ez így jó a sport nélküli napokon, a sportos napokon a sporttal megnövelt értéket is edd le minél pontosabban (ha túlléped 40-50 kcal-val nincs semmi gond).

9 éve
#6024
Mammuska
BMR:1559.90
Alapjárat kcal :2145
Tervezett heti fogyás:0.43
Napi keret:1672
Így jó lesz?

9 éve
#6023
Gonoszka1
Válasz Mammuska #6022 számú posztjára
A cél beállításban kellene heti fogyási ütemet megadva, addig állítgatni, ameddig kb. ezt a keretet nem hozza ki. De ez az 1554 a BMR-ed, így 1600 kalória fölött legyen egy kevéssel a kereted.

9 éve
#6022
Mammuska
Hálásan köszönöm a segítségeteket!
De volna még kérdésem.
"Hány kcal legyen a Napi kereted?"-hez írjam z 1554 kcal-t?

9 éve
#6021
Gonoszka1
Válasz anaszti22 #6020 számú posztjára
Szívesen, és kitartást, és sok sikert!

9 éve
#6020
anaszti22
Nagyon szepen koszonom a segitseged!!! :)
Úgy legyen! Amen :)

9 éve
#6019
Gonoszka1
Válasz anaszti22 #6018 számú posztjára
Pár hét stagnálás előfordulhat, mert az anyagcseréd lelassult. Egyébként a fogyás nem biztos, hogy olyan ütemben történik ahogy a rendszer adja. Annál gyorsabb is lehet. De ha az anyagcseréd működése helyreállt, akkor utána beindul a fogyás. Sok sikert!

9 éve
#6018
anaszti22
Na beállitottam heti fel kgra,karacsonyra erem el a 60kg-ot,ez kicsit szomoruva tesz,de hosszu tavon jol jon!
Aztan a kovetkezo kerdesem az lenne,hogy mar egy honapja 1200 kaloriat eszek nap mint nap,igy ha most elkezdek 1700at,nem lesz gond azzal,hogy raktarozgatni fogok?

9 éve
#6017
anaszti22
Most olvastam el oket! :) Rendben beallitom,ha megy! KOszi

9 éve
#6016
Gonoszka1
Válasz anaszti22 #6014 számú posztjára
A keretedet 1700 környékére kellene állítani. Heti fogyási mértéket adjál meg. Addig állítgassad ameddig kb:ez az érték jön ki.

9 éve
#6015
Gonoszka1
Válasz anaszti22 #6013 számú posztjára
Szia! Kevés a kereted! A BMR-ed felett kellene lennie egy kevéssel. Olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. És a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át még pluszban kellene leenni. És sok folyadék, mert az is segíti a fogyást.

9 éve
#6014
anaszti22
MOst olvasom,hogy a BMR ertekem 1623,akoor most hogy is vagyunk,mennyit kell egyek egy nap,hogy fogyjak is?

9 éve
#6013
anaszti22
SziAsztok! Lenne itt pár kérdésem! 164cm vagyok,most 83kg,2 eve szultem ikreket 106kg voltam szules napjan. Mar egy honapja csinalom a kaloriaszamlalast,88kg voltam januar 1.-en,azota ugye ment le, de 1200-as a kaloriakeretem,lehet keves ez,es hosszu tavon nem jo!? Heti 3szor 1orat edzek,(aerobik es sulyzozas egyben)nem nasizok,nincs kenye,r cukor mar. Elkezdtem szojafeherjet inni 90%-os feherjetartalommal! Jol vagyok igy vagy valtoztatni kellene meg!? Koszonom a valaszokat!

9 éve
#6012
Gonoszka1
Válasz Mammuska #6010 számú posztjára
Szia! Szerintem kevés a kereted. Olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Itt a helyes kalóriakeret beállításáról, a tápanyagokról, és a sportokról olvashatsz. Ha vannak kérdéseid még, akkor szívesen segitünk!

9 éve
#6011
bmati
Válasz Mammuska #6010 számú posztjára
Szia!
Az kevés, emeld fel! A BMR-ed 1554 kcal, így heti 0,4 kg-os fogyásra állítsd, a kereted így 1696 kcal. lesz sport nélkül és ezt le is kellene enni. A szénhidrátot tartsd 130-200 g között, a zsír így picivel túl is szaladhat, a fehérje pedig jól van. Ha sportolsz, akkor a sporttal töltött idő kb. 70%-át írd be és azt is edd le minél pontosabban. A folyadékbevitelre figyelj oda, napi min. 4 liter folyadékot kellene fogyasztanod (ennek min. a felét érdemes ásványvízből).

9 éve
#6010
Mammuska
Sziasztok!
Tanácsot szeretnék kérni tőletek.60 éves,160 cm. magas és 93 kg. voltam január 19-én.Napi keretnek 1400 kcal-t állítottam be.A kérdésem az lenne hogy ez így jó lesz-e?1.A fehérjebevitelt általában túlteljesítem de a szénhidrát és a zsír max. értékét nem haladom túl.
Köszönöm a válaszokat.

9 éve
#6009
Bojtika 3
Válasz mamipok #6004 számú posztjára
Miért nem próbálod ki a zabpelyhet? Nagyon egészséges, lassú felszívódású szánhidrát, és nálam nassolásként is megteszi. Gyümölccsel, joghurttal vagy kefirrel.
Ha nagyon csokizhatnékom van, akkor tejbezabot eszem, kevés kakaós cukorral szórva, és egészen csoki-érzés... :D
De apránként leszoktam szépen az édességekről, még alkalmanként sem kívánom. Én nem édesítek, mert észrevettem, hogy az édes íz iránt nagyon gyorsan kialakul a függőség. (A mesterséges édesítők is fenntartják a függőséget.) Nekem a gyümölcs is édes már, mert átalakult az ízlelésem.

9 éve
#6008
bmati
Válasz kandye2004 #6006 számú posztjára
Szia!
Kardió edzéssel óvatosan, mert égeti az izmokat is rendesen, ezt leszámítva lehet, de zsírégető zónás aerob edzés mehet (azzal nincs ilyen nagy gond) és erősítés is. Az utóbbival azért óvatosan, ott nézd meg, hogy mit bírsz (általában a mérsékelt edzések mehetnek, szóval ne teljes kifulladásig nyomd ezeket).
Javaslom, hogy kerüld a nátriumos kajákat. Itt találsz némi segítséget:
http://www.betesz.hu/ibr/dieta/hypert.htm
Persze én ettől kicsit magasabb fehérje bevitelt mondanék, ami inkább 1,2-1,4 g/ttkg legyen. Zsírból majd figyelj a telítetlen zsírokra. A folyadékbeviteled pedig legyen a testsúlyod 20-ada literben minimum naponta, aminek nem árt, ha a fele ásványvízből van (viszont ezekből kerüld a nátriumosat).
Arra ügyelj, hogy a nátrium beviteled 2,3 g alatt tartsd, illetve 6 g alatt maradjon a bevitt konyhasó naponta. Ajánlott a kalcium, a magnézium és a káliumbevitelre odafigyelni. Az előző kettővel óvatosan, mert a kalcium csökkenti a magnézium felét bevitel között.

9 éve
#6007
bmati
Válasz mamipok #6000 számú posztjára
SZia!
A BMR értéked felett egyél 100-150 kcal-val sport nélkül.
Milyen az már, hogy nem fér bele a sport? Nem tudsz heti 3x 10 perc erősítést bevállalni, ráadásul otthon?
A nasi meg maradna... :/
Egyébként a túró rudi egész jó nasi, abban legalább van némi fehérje is, ha már mindenképpen harapnod kell valamit, akkor legyen valami túrós cucc vagy gyümölcs.
Biztos, hogy nem égetsz több kalóriát, mint az átlag. Ha az utolsó kg-oknál tartasz, akkor biztosan sok a heti 0,5 kg-os fogyás, a vége felé heti 0,1-0,3 kg-os fogyás szokott lenni.

9 éve
#6006
kandye2004
Sziasztok!
Kérdezni szeretném, hogy magas vérnyomás esetén ajánlott-e a cardio-edzés?
A vérnyomás problémám most derült ki, és kapok rá kezelést is....de még így is magas.

9 éve
#6005
Gonoszka1
Válasz mamipok #6004 számú posztjára
Csak akkor jó ez a keret, ha a BMR-ed felett van egy kevéssel! Különben éhezteted a testedet, és a végén a jojoba fogsz belefutni.

9 éve
#6004
mamipok
Köszi a választ. Azt hiszem megpróbálom az 1400 körülit, sokat úgyse kell már fogynom, 2-3 centit csípőből, ha fogyok jó, ha nem szigorítok. A nassolást én sajnos nem tudom kizárni, akkor 3 nap után befejezném a fogyókúrát, egy-egy túró rudi, egy-két kocka étcsoki nélkül nem megy, sőt időnként a lekváros pirítós is becsúszik, de csak a kaloriamennyiségen belül. A fehérje azért majdnem minden nap megvan, mert sok halat és tojásfehérjét eszem, akkor ez így elmegy, nem? Mozgásom szerintem átlagos, egy héttagú család ellátása, munka mellett, ami viszont főleg autózás. Egyébként amióta fogyózom több az energiám.

9 éve
#6003
Timcsusz
Válasz bmati #5997 számú posztjára
Amióta beszéltünk róla, azaz több mint egy hete, szerintem van másfél is, a gyógyulásom után egyből keretet növeltem. Egyébként tegnap elmentem pilatesre + kangoora, ami egy 2 x 1 órás mozgás volt, elég jól bírta a térdem, szakadt rólam a víz, kíváncsiságból megmértem magam, és most fél kilóval kevesebbet mutatott nap végén, mint előtte reggelente. Szóval van egy kis boldogság... :)
Az ivást sajnálom, sosem voltam nagy ivó, egyébként napi 2 kávé is lecsúszik még, de most nyomom az itthon facsart citromos + sima vizet. JA! És imádom a leveseket, azért az is némi folyadék...

9 éve
#6002
Gonoszka1
Válasz mamipok #6000 számú posztjára
Szia! Én a BMR-ed alatti evést egyáltalán nem javaslom, mert aztán az visszaüthet, főleg ha időnként megszalad a kalóriád. Sport nélkül kellene a BMR-ed felett enni egy kevéssel. Lehet, hogy többet mozogsz mint gondolod, de ezt nem tudom, mert nem tudom, hogy mi a munkád. De a koplalástól az anyagcseréd lelassul, mert ez törvényszerű.

9 éve
#6001
shinita 1
Válasz mamipok #6000 számú posztjára
Nekem is meg szokta növelni, ha fogyok. Ebben is van logika, kevesebb súlyvesztés jut a hátralevő időre... Gondolom, körülményfüggő, hogy mi történik a súly beírásakor.

Nem tudom a paramétereidet és az anyagcseréd sebességét, de az oldal az adatok alapján becsül... 1460 kcal az nekem nem tűnik soknak sehogysem, de mindenkinek más mennyiség kell... Majd meglátod, milyen eredményt érsz el a bevitt mennyiséggel, ezt pontosan nem lehet megbecsülni.
Sportra azért lehet időt szakítani, inkább legyen rövid, de intenzív, a testnek kell a mozgás. Ha én nem mozgok, akkor enervált leszek és sokkal kevesebbre jutok...
Az 1200 kalóriás határ népszerű a fogyókúrázók körében, de ez egy elég minimális mennyiség, a legtöbbünknek nem ajánlatos ilyen picit enni. Főleg, ha máskor jóval 1760 fölött eszel... A túl nagy deficit kockázatos.

9 éve
#6000
mamipok
Sziasztok!
Ket kerdesem lenne. Kb egy hónapja használom az oldalt, nem sokat kell fogynom, egy ruhaméretet gondoltam. A kilókkal nem nagyon foglalkozom, de a gép kéri, így párszor beírtam a fogyást. Ilyenkor a gép megemeli a kaloriakeretet. Kérdésem, hogy nem csökkenteni kellene? Hiszen a BMR csökken, ha fogyok. Heti fél kiló fogyást állítottam be, kb annyit is fogytam. A másik kérdésem, hogy az alap kaloriafogyasztásom sport nélkül 1760 kcal, ehhez képest 1460 kcalt engedélyez. Nem sok ez? Én inkább csak 1200 körüi eszem, mert sportolni nem nagyon van időm. Viszont mikor nem fogyözom, általában jöval többet eszem 1760- nál, és nem nagyon híztam el, 36-38- as a ruhaméretem. Lehet, hogy több kaloriát égetek, mint az átlag?

9 éve
#5999
shinita 1
Ahányszor eszembe jut ez a 2-3 deci, azonnal rohannom kell inni... Kegyetlenül pici, hogyan lehet ennyit inni? Maximum sok lédús étel mellett érthető... Bár én ilyenek mellett is többet iszom.

9 éve
#5998
Gonoszka1
Válasz bmati #5997 számú posztjára
Azon én is, írtam is, hogy a veséi nem örülnek ennek a nagyon kevés folyadéknak!

9 éve
#5997
bmati
Válasz Gonoszka1 #5996 számú posztjára
Az pont elég a stagnáláshoz! Akkor számoljon rá min. 1 hetet, de inkább 2-3 hetet, mire el fog indulni a súlycsökkenés. A folyadék is kevés, csodálkozom, hogy még rendben van a veséje.

9 éve
#5996
Gonoszka1
Válasz bmati #5995 számú posztjára
Eddig a BMR-je alatt 300-400 kalóriával evett. Kb:2-3 napja eszik többet. Vizet eddig sem ivott, tehát ez egy régebb óta gond. Most a stagnálása biztos, hogy a megemelt keret miatt van.

9 éve
#5995
bmati
Válasz Timcsusz #5989 számú posztjára
Az izmaid vizet vonnak el a szervezetedtől, mert folyamatosan hidratálva kellene lenniük, ugyanis az izmok kb. 70%-a víz. A nem fogytam semmit jelen esetben azt jelenti, hogy a vizet nem engedi el a szervezeted, ami hosszú távon még jól fog jönni, valószínűleg ment le a súlyodból, csak a visszatartott víz ellensúlyozza a súlyt a mérlegen, de fogadni mernék, hogy centiben meg kevesebb vagy. Szóval ne aggódj!
Persze ez csak akkor igaz, hogyha a napi kereted a BMR-ed felett van 100-150 kcal-val. :P

9 éve
#5994
Gonoszka1
Válasz Timcsusz #5993 számú posztjára
Szívesen!

9 éve
#5993
Timcsusz
Válasz Gonoszka1 #5992 számú posztjára
Köszönöm :)

9 éve
#5992
Gonoszka1
Válasz Timcsusz #5991 számú posztjára
Akkor megadtad a választ magadnak! Mindig írjuk, hogy amikor felhozza a BMR-je fölé a keretet valaki, akkor az addig éhező üzemmódban lévő test így reagál, Azaz pár hét stagnálással, és esetleg 1-2 kiló hízással, de ezek (ha egyáltalán bekövetkezik), hamar lemegy. És aztán beindul az egészséges fogyás. Csak figyelj oda, hogy a keretedet leegyed, és hogy eleget igyál! Sok sikert!

9 éve
#5991
Timcsusz
Válasz Gonoszka1 #5990 számú posztjára
Azóta figyelek, beállítottam a keretet, ugye bár a sport még mindig nincs, ua okok mitt amit leírtam korábban. A ch 130 mindig megvan, de igyekszem 150-ig maximalizálni, a fehérje kb. 100, a többi zsír. Ha kell mandulával v egy pohár 100% narancslével stb-vel pótolom a hiányt. Érdekes dolog... nem nyugodtam meg :)

9 éve
#5990
Gonoszka1
Válasz Timcsusz #5989 számú posztjára
Nagyon kevés a 2-3 dl, ezen feltétlenül változtatni kell, márcsak a veséid miatt is! Szerintem nem az ivástól nem fogysz tovább, hanem azért, mert a BMR-ed feletti keretedet nem eszed le. Így lelassult az anyagcseréd. Ezért írtam, hogy feltétlenül egyed le a keretedet! És persze a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át még pluszban!

9 éve
#5989
Timcsusz
Válasz Gonoszka1 #5979 számú posztjára
Lenne még egy kérdésem, észrevételem :)
Egészen eddig, nagyon keveset ittam, ezt szó szerint értsd, van hogy 2-3 dl egy nap... és most próbálom teljesen megreformálni, fokozatosan, mert nem megy egyszerre 2-3 liter, a másfelet próbálom tartani/nap. Viszont mióta ezt csinálom, kb 1 - 1,5 hete, nem fogytam semmi, sőt, pár dekát még felfelé mutat a mérleg, pedig minden mást ugyan úgy csinálok, ahogy eddig, és a "nagy ivás előtt" lement 3 kg. Ez összefügghet?! Kicsit csalódás...

9 éve
#5988
teper
Egyik kedvenc oldalam, innen mindent érdemes elolvasni! A calisthenics szekciót pedig mindenekelőtt :)

9 éve
#5987
Gonoszka1
Válasz bmati #5984 számú posztjára
Szerintem valahova ki kellene tenni, hogy az újonnan érkezők is elolvassák mielőtt egy teljesen rossz fogyási ütemet állítanának be. És ez a 5543-5544-es hozzászólásokra is vonatkozik. Valami ötlet ezzel kapcsolatban?

9 éve
#5986
citromtorta
Válasz bmati #5984 számú posztjára
Húúúú...ez tényleg jó! Köszönjük hogy megosztottad!

9 éve
#5984
9 éve
#5983
bmati
Válasz sanyoca #5982 számú posztjára
Az Ez volnék én topicban már írtam neked, hogy mit csinálsz rosszul...

9 éve
#5982
sanyoca 28
Az első -10kg már majdnem megvan, két hét kellett hozzá, na meg napi 3km gyaloglás.
Ha megnéznéd a fogyókúrás vlogomat, akkor kattints a lenti linkre.

http://blog.sanyoca.hu/tag/fogyokuras-vlog/

Mindenkinek sok erőt kívánok a fogyókúrához! :)

9 éve
#5981
Gonoszka1
Válasz Lorell #5980 számú posztjára
Szívesen! Igen, a magvaknak sok előnyös tulajdonságaik vannak. Kalória pótlásra is remekül lehet őket alkalmazni.

9 éve
#5980
Lorell
Válasz Gonoszka1 #5979 számú posztjára
Nahát, köszi! Pont ez volt nekem is a bajom. Igyekszem a nasit kiiktatni az életemből (elég sok volt benne) és arra kellett rájönnöm, hogy a többi kaja nem sok kalória, így sokszor nem tudom, hogy egyem le a keretemet. A magvakat pont nagyon szeretem, erre nem is gondoltam, pedig egészségesek is. :D

9 éve
#5979
Gonoszka1
Válasz Timcsusz #5978 számú posztjára
Nasinak ha beiktatsz egy marék mandulát vagy mogyorót vagy diót, már teljesítetted is a BMR-es keretedet.

9 éve
#5978
Timcsusz
Válasz bmati #5974 számú posztjára
Jó jó, köszi. Nem lesz egyszerű, beálltam egy rendszerre, és nem szívesen vinnék még bele 300-400+ kalóriát. Jaj...Tudom, hogy így jó, ahogy mondjátok, csak nehezemre esik "jó" ételekből 1600-700kcal-t megenni. Ezt úgy értem, hogy most próbálok tisztán étkezni. Azért nem meg fogok bűnözni, vagy mindennap enni teljes. kiőrl. tésztát esetleg burgonyát, hogy meglegyen az 1700... De igyekszem.

9 éve
#5977
Czug01
Aki elolvasta a cikket, annak vigasztalásul:
http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2015-01-17
13:07 fogyással, fogyókúrával kapcsolatos előadás

9 éve
#5976
Czug01
Egy 35 éves, valószínűleg kövér fiatalember boncolási jegyzőkönyvét fordítom. Közben találtam rá a következő cikkre:
http://www.vitalitas.hu/olvasosarok/online/oh/2001/3/626.htm

Nem akartam ijesztő lenni, de ösztönzésnek bárhogy vegyük is - nem rossz...

9 éve
#5975
sanyoca 28
Sikerélmény: Az első hét után normalizálódott a vércukrom. Erről csináltam is egy videót: http://blog.sanyoca.hu/vercukorszint/
Ha a többi fogyókúrás videóm is érdekel: http://blog.sanyoca.hu/tag/fogyokuras-vlog/

9 éve
#5974
bmati
Válasz Timcsusz #5972 számú posztjára
Ha a BMR-ed 1500 kcal, akkor a napi kereted sport nélkül legyen 1600-1650 kcal, sportos napokon pedig a sporttal kitolt érték, különben nem sokáig fogsz fogyni és később vissza is fog jönni a leadott súlyod nagyja vagy még több is.

9 éve
#5973
Gonoszka1
Válasz Timcsusz #5972 számú posztjára
Ha a BMR-ed 1500, akkor kevés az 1400! Akkor kb:1600 kalóriát kellene enned!

9 éve
#5972
Timcsusz
Válasz bmati #5964 számú posztjára
Köszönöm :) Egyébként a BMR-m is cca 1500, szóval nem olyan kevés az 1400kcal szerintem :)

9 éve
#5971
bmati
Válasz Krida #5969 számú posztjára
Szia!
Helyi zsírégetés nincs. A zsír a felvétellel fordított sorrendben történik. Azaz, ha oda szedtél fel először, akkor onnan megy le utoljára.
Ha minden testrészre edzel, akkor annál jobban fog eltűnni rólad a zsír.
Ha pedig az izommal vagy elégedetlen, akkor guggolni kell. :)

9 éve
#5969
Krida
Sziasztok :) nekem az a kérdésem lenne, hogy milyen olyan tesmozgást tudtok amitől a belső combomból fogyhatok?

9 éve
#5967
Gonoszka1
Válasz törölt felhasználó #5966 számú posztjára
Szia! Igen, sajnos én is hallottam, hogy vannak olyan helyek, ahol azon versenyeznek, hogy ki eszik kevesebbet. Sajnos ennek a vége mindig a feladás vagy a jojo effektus. De sajnos nem mindenkinek lehet elmagyarázni, hogy nem az a jó ha koplal. De az nagyon jó, ha hirdeted a bázist, mert hátha 1-2-3 emberkét meg lehet ettől menteni.

9 éve
#5965
Fanni13
Sziasztok! Olvastam egy elég jól összeszedett cikket, amiben van egy jó házi müzliszelet recept is. Persze inkább a kezdőknek segít, de hátha valaki ugyanúgy szeret ilyen cikkeket olvasgatni, mint én is :) http://www.life.hu/ez-zsir/20150120-dietazni-akarsz-egeszsegesen-elni-es-edzeni-10-dolog-amit-mindenkepp-tarts-be-a-siker-erdekeben.html

9 éve
#5964
bmati
Válasz Timcsusz #5961 számú posztjára
Szia!
A térdedre majd jó lesz a könnyített guggolás és a vádliemelések. Persze ezeket apránként építsd fel. A guggolásokhoz itt találsz gyakorlatokat:
http://fegyencnaplo.atw.hu/
A mesterhatos menüpont guggolás almenüjében az 1. szint a legkönnyebb, a 10. szint a legnehezebb. Az ugrálós gyakorlatokat pedig kerüld, aerobnak jó lesz a gyaloglás vagy ellipszis tréner (a biciklizés is beleférhet, de azzal óvatosabban).

9 éve
#5963
sanyoca 28
Sziasztok! Én csak egy hete csinálom a kalóriaszámlálást, de nagyon elszánt vagyok. A youtube-on indítottam egy vlog csatornát, naponta teszem fel a videókat magamról. Aki szeretne követni a youtube-on, kattintson a lenti linkre.
http://www.youtube.com/subscription_center?add_user=sanyoca79
Vagy nézze a videóimat a blogomon keresztül. http://blog.sanyoca.hu/tag/fogyokuras-vlog/

9 éve
#5962
Gonoszka1
Válasz Timcsusz #5961 számú posztjára
Szia! A BMR-ed akkor is le kellene enned, mert egyébként lelassul az anyagcseréd, és egyébként ennyi a testednek kell a jó működéshez. Így javaslom, hogy a BMR-ed környékére emeljed fel a keretedet!

9 éve
#5961
Timcsusz
Válasz bmati #5956 számú posztjára
Sziasztok,

Köszönöm a válaszokat! :) Igyekszem napról-napra jobban enni, figyelek. Az étrendem hagyom 1300-400 kcalnál, mert ülőmunkát végzek, és a térdem miatt (műtött) még nem sportolhatok. Később ha a sport miatt igényli a szervezetem, fogok növelni jó minőségű keretek között.

9 éve
#5960
bmati
Válasz bojt93 #5959 számú posztjára
Szia!
Gonoszka1 arra akart utalni, hogy ez számodra nem életmódváltás volt, hanem csak egy diéta. Aki életmódot vált, az nem hízik vissza. :)
Igen, az alacsony keretről való normál keretre emelés és a sportok elhagyása nagy kalóriadeficitet tud létrehozni a hízás javára.

9 éve
#5959
bojt93
Köszönöm, amúgy nem az oldallal volt a baj, hanem, hogy miután elértem a kívánt súlyt, nem figyeltem oda :)

9 éve
#5958
Gonoszka1
Válasz bojt93 #5957 számú posztjára
Szia! Sok sikert kívánok! Nem lehet, hogy az eltunyulásod mellett az alacsony keret is hibás? Javaslom elolvasni a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat!

9 éve
#5957
bojt93
Helló mindenki!
Nagyon sokat segít nekem ez az oldal, már többször lefogytam vele sikeresen :)
Sikeresen, de nem tartósan, mert mindig eltunyultam. Ezt elkerülendő létrehoztam egy youtube csatornát, ahol nyomon lehet követni az alakulásom. Még csak 2 hete csinálom, 2 rész van, a harmadikban be szeretném mutatni ezt az oldalt is. Köszönök mindent!

Itt van a viedók linkjei, ha esetleg érdekelne valakit:
https://www.youtube.com/watch?v=SHQmmyslsqE
https://www.youtube.com/watch?v=DFwkFzD7m2Y



9 éve
#5956
bmati
Válasz Timcsusz #5952 számú posztjára
Szia!
Ha jobban vagy, akkor majd rendezd vissza a BMR értéked fölé 100-150 kcal-val a napi keretedet. Amíg gyógyulsz, addig pedig egyél, ahogy tudsz és ajánlom a C-vitamint napi min. 3 gramm mennyiségben, napi min. 5 adagban. Az 1300-1400 kcal-ás étrend amúgy is kevésnek tűnik. A szénhidrátot pedig tartsd 130-200 gramm között (inkább a 130 felé legyen).
Ha eddig kevesebbet ettél a BMR-edtől, akkor nyilván az első 2-3 hétben a megemelt keret miatt 1-4 kg is felmehet, de utána stabilan meg fog indulni a fogyás.

9 éve
#5955
bmati
Válasz Katrinka #5950 számú posztjára
Szia!
Valószínűleg az a bajod, hogy mindig túlságosan megszorítottad a gyeplőt. Egyébként, ha megmondanád a korod, a magasságod és a súlyod, akkor egy napi keretet is tudnánk mondani, illetve megfelelő mozgást is tudnánk javasolni.
Ha jól van beállítva a keret, akkor már játszva be lehet tartani kis odafigyeléssel. Nyilván nem fog a nagy súly rövid ideig tartani, de le fog menni idővel.
Egyébként meg itt vagyunk és segítünk, ha valami gond van. :)

9 éve
#5954
Gonoszka1
Válasz Timcsusz #5952 számú posztjára
Szia! Szerintem egy jól beállított keret mellett nyugodtan visszavezetheted 2-3 nap alatt a normál mennyiségre. Javaslom, hogy ha nem olvastad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat, akkor ezt szerintem pótoljad. Itt a helyes kalóriakeret beállításáról, a tápanyagokról, és a sportokról olvashatsz. Sok sikert!

9 éve
#5953
Gonoszka1
Válasz Katrinka #5951 számú posztjára
Sajnos sokszor az orvosok sincsenek ebben a témában a helyzet magaslatán. Ha pajzsmirigy problémád van, akkor gondolom adtak megfelelő gyógyszert. Azzal pedig már megy a fogyás, még ha lassabban is. Én nem ajánlom az 1200 kalóriát, mert főleg ha nagy a túlsúlyod, akkor a végén már nincs hova csökkenteni a keretedet a lelassult anyagcseréd miatt. Itt egyébként támogatjuk egymást, így sok támogatót találtál!

9 éve
#5952
Timcsusz
Sziasztok,

Egy kis segítségre lenne szükségem. Múlt hét csütörtökön kezdtem el vezetni ezt az online naplót. 1300-1400 kcalos étrenden vagyok, amit nagyon szépen betartottam, külön odafigyelve a CH bevitelre. 3 napja viszont lebetegedtem (láz, fülfájdalom, törökgyulladás) így nem mozogtam, viszont enni sem tudok jól, így napok óta a kcal bevitelem 6-700 kcal, vagy annyi sem...
Ma délutánra már tudtam egy "jóízűt" enni, és félek, hogy most, ha túleszek, vagy ismét 1300kcal-t viszek be akkor átesek a ló túloldalára, vagy visszaesek. Csütörtök óta 1,5 kg minusz, amit elértem ma reggeli méréssel. Mit tanácsoltok, hogy vezessem vissza a normál mennyiségre a szervezetem?
Köszi

9 éve
#5951
Katrinka
Válasz Gonoszka1 #5942 számú posztjára
Szia, köszi a választ, igazán én a betervezett heti teljesítményre gondoltam. Azt hogy azt betudjam tartani és sikerüljön a heti eredmény az is nagyon jó lenne. Sajnos nem az a típus vagyok aki gyorsan fogy... 1 kg is nagyon komoly küzdelem és utána megtartani is eddig sajnos nem sikerült... Úgy hogy ha van valaki olyan aki a heti ütemét betartani szeretne szívesen csatlakoznék. Gyorsan lefogyni.... ne viccelj, szinte a képtelenség :) főleg azért mert nagyon sokat kell lefogynom....Megnézem a topikot ott mit írnak. Én voltam endokrinológusnál és napi 1200 kall 60% szénhidrát és 20%fehérje és 20% zsír, de megkeresem a papírt amit irt és pontosabban megnézem.Úgy hogy én támogató társakat keresek!!! Remélem találok is :)

9 éve
#5950
Katrinka
Válasz teper #5941 számú posztjára
Szia, köszi a választ, igazán én a betervezett heti teljesítményre gondoltam. Azt hogy azt betudjam tartani és sikerüljön a heti eredmény az is nagyon jó lenne. Sajnos nem az a típus vagyok aki gyorsan fogy... 1 kg is nagyon komoly küzdelem és utána megtartani is eddig sajnos nem sikerült... Úgy hogy ha van valaki olyan aki a heti ütemét betartani szeretne szívesen csatlakoznék. Gyorsan lefogyni.... ne viccelj, szinte a képtelenség határa :) főleg azért mert nagyon sokat kell lefogynom....

9 éve
#5948
bmati
Válasz törölt felhasználó #5947 számú posztjára
Szia!
A napi kereted a heti fogyás mértékének beállításával add meg úgy, hogy 1510-1560 kcal között legyen. Ezt edd is le. Ehhez még hozzájönnek a sportok, aminél az eltöltött idő kb. 70%-át írd be, mert túloz a rendszer és azt is edd le.
Nem feltétlenül sok a szénhidrát. Akik írják a 160 grammot, ők cukorbetegek. Nekik tényleg oda kell arra, hogy lassú felszívódású szénhidrátokat fogyasszanak. Egyébként pedig 130-200 gramm között érdemes tartani.
A makrotápanyag-arányokról úgy tűnik, hogy nem állítottad át a fogyókúrásra a beállításnál. Ezt tedd meg, mert az 56 gramm fehérje nagyon kevésnek tűnik. A zsírt túllépheted alacsonyabb szénhidrátbevitel mellett, ha a napi kereteden körül maradsz (kicsit alatta vagy kicsit felette leszel, ez +-20-30 kcal legyen, szóval lehetőleg minél pontosabban edd le).

9 éve
#5946
shinita 1
Annak apropójából, hogy a digitális mérlegemből kifogyott az elem (hogy a régi mechanikus, amivel 2 deka pontosság se megy, mennyire őskövület... inkább csak zöldség mérésére jó), s egyelőre nem sikerült bele valót találni találni bele, s már úgyis hónapok óta számolok, ami azért picit fárasztó, időigényes de főleg gondolni kell rá, ami nem segít a táplálkozásra kattanásomon, most egy időre eltűnök és a szénhidrátot se számolom (úgyse megy a ketogén, ma 2 és fél Red Chief almát ettem, nagyon ízlik :)), bár nagyjából úgyis tudni fogom, mi merre, azt pedig, hogy minél kevesebbet egyek, ami esetemben célravezető, számolás nélkül is tudom csinálni.
Az edzést nem erőltetem, úgyse megy (csak néha egy pici, de több kéne), inkább visszaszoktatom magam a gyaloglásra. Nem is működök nélküle, de nem megy automatikusan. Biciklizni is fogok, régi vágyam feltekerni a szomszéd faluba, csak mindig elriasztott az emelkedő.
Majd biztos jövök még, szeretem azért tudni, hogy mennyi kalória mellett mi történik, de ahhoz picit egyenletesebb kalóriabevitel kellene.

9 éve
#5945
shinita 1
Van, aki gyorsan fogy és megtartja, nem kell azt hinni, hogy nem, csak éppen macerás (főleg utána, hisz nem folytatható a korábbi életmód csak úgy), veszélyes (főleg az izmokra, bár adott esetben az ember idegeire is) s igen sokan valóban visszahízzák a leadott kilókat (van is benne logika)... Úgyhogy ezt nem ajánljuk senkinek. Főleg, hogy extrém esetben, kockázatokat és önsanyargatást vállalva sem szokás mágikus gyorsasággal zsírból fogyni, ennek megvannak a maga korlátai...
Egészséges kereteken belül persze lehet versengeni, ha valakit az motivál.

9 éve
#5944
bmati
Válasz Katrinka #5940 számú posztjára
Szia!
A fogyás nem verseny. Ha gyorsan akarsz lefogyni, akkor csak magaddal szúrsz ki, nem velünk. Én meg már amúgy is lefogytam. :)
A gyors fogyásból lesz a jojó és majd többel fogsz visszajönni X idő múlva, mint amennyi most vagy. A gyors fogyást hosszú távon nem lehet fenntartani...

9 éve
#5943
teper
Válasz Gonoszka1 #5942 számú posztjára
Egyelőre Gonoszka1-nél a pont.

9 éve
#5942
Gonoszka1
Válasz Katrinka #5940 számú posztjára
Szia! A gondolat nem rossz, de én inkább abban versenyeznék, hogy ki tudja betartani tovább, a helyesen beállított kalóriakeretét. Tepernek igaza van abban, hogy nem jó az időre való fogyás, mert annak a koplalás a vége, ami a jojozáshoz az egyenes út. Olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as hozzászólást. Itt a helyes kalóriakeret beállításáról és a tápanyagokról olvashatsz. És utána ha van valami jó verseny ötleted, akkor gyerünk!

9 éve
#5941
teper
Válasz Katrinka #5940 számú posztjára
Az ötlet nem rossz, de ezen dolgozz még, sokat. Eleve az időre való fogyással nem értek egyet, így nem is jelentkezhetek a versenyre.

9 éve
#5940
Katrinka
Sziasztok, fogyni vágyó társakat keresek. Versenyezünk ! :) Együtt könnyebb! Esetleg valakit érdekel a verseny ? Havi szinten eredmény egyeztetés.:)

9 éve
#5939
jancsoreka 33
Köszi! :)

9 éve
#5938
shinita 1
Válasz jancsoreka #5937 számú posztjára
Ha rákeresel, blogokon van recept... De én egyszerűen csak leöntöm forró vízzel a kókuszreszeléket vagy bármit, turmix, várakozás, turmix, leszűröm :) Van, aki szerint főzni kell, még sosem próbáltam, mert a fentivel nekem oly tökéletes... Várni elvileg sok órát kell, én néha félórán belül csinálom, mert hamar kell, teljesen jó, csak akkor valószínűleg gyengébb, így ne vizezze el az ember... Bár én eleve annyi vizet szeretek bele rakni, amennyire keveset csak lehet :) Habár a múltkori mandulás kókusztej jól elbírt többet is...

9 éve
#5937
jancsoreka 33
Válasz shinita #5936 számú posztjára
Hol találok jó receptet a házi növényi tejek elkészítéséhez? :)

9 éve
#5936
shinita 1
Válasz jancsoreka #5935 számú posztjára
Az olajos magvak zsírtartalma a jelenlegi kalóriabevitelemnél nekem sem ideális, viszont ott vannak a maglisztek is... :) De sokkal jobb, amikor tojás is van itthon, végre tudtunk venni egy háztól. Elég haloványak, de ez van. Remélem, tavasszal beindul a falubeli és a saját dűlőnkben található forrás is, ez utóbbi a kedvencem, az íz és a tartás miatt (bármikor láthatom saját szememmel a tyúkokat, van egy hatalmas udvaruk, fákkal s mindennel. van egy hercig kakasuk is :) be vannak zárva, amióta egy róka elvitte az akkori populációt, előtte szabadon szaladgáltak a szomszédos erdőben).

A növényi tejek (mivel van olyan szó, hogy tejnedv s az is növényi, lazán alkalmazom idézőjel nélkül... tágabb jelentésű tej :)) közül a mandula-, a mák- és a kókusztejet kedvelem. Ma a legnagyobb kedvencem, mandulás kókusztej készült. A házit szeretem jobban, ellentétben a rizstejjel, abból a házi nem annyira nagy szám (a boltit nagyon szerettem), viszont nyilván igen olcsó, s kakaónak azért megfelel (a kakaópor szinte bármilyen tökéletlenséget elfed, ezt már sokszor tapasztaltam).

Én is házit és vadat szoktam enni... Kivétel a hal. Annak sokszor nem tudom az eredetét s csúnya dolog vagy sem, de nem is szeretem őket érzelmileg. A kedvenc húsom a disznó, de őket szeretem, inkább eszem lazacot, úgyis olcsóbb, csak nyesedék néven kell venni...

De ami a fehérjéket illeti...
1. Komplett fehérje nemcsak a húsban van. A tojás is komplett. Az állati termékek hajlamosak rá.
2. Semmi szükségünk komplett fehérjékre :D Egyszerűen az összes eszenciális aminosavat be kell juttatnunk, megfelelő mennyiségben. De olvasmányaim alapján tökmindegy, hogy egyszerre vagy sem, a test össze tudja rakni (de ha egyszerre kéne, akkor is össze lehet hozni több zöldséggel). Valamint teljesen mindegy, hogy az aminosav állati vagy növényi, ugyanolyan.
Persze hússal egyszerűbb, mennyiséget és összetételt tekintve is, növényekből odafigyelést igényel a dolog, de attól még megoldható.
Igazából a lizinre kell odafigyelni, mert a növények jelentős része abból áll rosszul. A hüvelyesekben viszont sok a lizin, cserébe valamelyik másikból van kevés, ami viszont a normál növényekben van rendesen...
Mennyiség kérdése is a dolog, persze, mivel ha sokat eszel, akkor apránként is összejöhet, aminek kell. A nem hüvelyes zöldségekre én fehérjeforrásként is tekintek, hiszen azok s nálam elég fontosak, ha nem is a legfontosabbak :) Sok ember számára ez elhanyagolható, pedig őket nem is köti a ketogén szénhidrátlimit :D
Ha pedig bejön akár csak a zöldborsó... Abban özön fehérje van. Sokat lehet belőle enni, kellemes... Száraz hüvelyeseket nem eszem, de a zöldborsó alap, fő oka, hogy eszembe sincs teljesen paleózni ;)

Hm. Én még kezdeti húsevő koromban is heti egyszer ebédeltem húst, s volt hétközben valami felvágottféle... A napi húsevés nekem elképzelhetetlenül gyakori, a heti egytől is sokkot kaptam és vega lettem évekre s egy életre megutáltam a csirkét (az volt a vasárnapi ebéd). Szuper volt vegának lenni és nem enni csirkét... Szabadság meg minden :D Ugyanúgy ettem, mint addig, csak kimaradt a hús :)
De némi hússal azért könnyebb. Laktat is, egyszerű is elkészíteni (egy, teljesen kilégítő módot ismerek: beledobom a zsírba vagy csak a tepsibe - a lazacnyesedéket felesleges tovább zsírozni, erre már rájöttem), a fehérjének is jót tesz (itt a hal a gond: ami egy tisztességed adag, az túl sok fehérje nekem)...

9 éve
#5935
jancsoreka 33
Válasz shinita #5932 számú posztjára
Köszönöm a segítséget! Nekem a tejtermékekkel nincs bajom, lényegében azok (és a hús...) képezik a táplálkozásom alapját. A húsevés felhagyásának ötletét el is vetettem, mert képtelen vagyok normális fehérje-zsír arányt elérni az olajos magvakkal és csak tejtermékkel és fehérjeporral. Viszonylag kevés zsírt ettem idáig, ez azért változni fog. Na azért nem teljesen vetettem el azt az ötletet, csupán sikerült házi csirkéhez jutnom és őket nem sajnálom, mert nincsenek halálba kínozva. Sőt. Ezek speciel kiválóan vannak tartva. Szerencsére. Persze-persze, el kell vágni a nyakukat, dehát a csirke lenne az egyetlen állat, amit meg tudnék ölni, hogy ételhez jussak végveszélyben (ezért nem igazán eszem másféle húst: disznót évente 2-4x, de azt pl. nem tudnám megölni, meg a vadakat sem. A halat sem... De azt mondjuk nem is szeretem). Olajos magvakhoz: tényleg nagyon jó fehérjeforrások (az utóbbi napokban ettem belőlük rendszeresen), viszont a zsírt nagyon megdobják. Nna, a tojást meg én nem szeretem, simán élek nélküle. :D Ha van főzve, akkor lehet, ráfanyalodok, de úgy alapból eszemben sincs venni. Jogos, hogy azt is csak házit vagy mélyalmost, mert a tojástermelés is vastagon állatkínzósdi. Lehet, kerítenem kell egy jó házi forrást, mert ha komolyan gondolom a "csak házi" jelmondatomat, húsból is ritkásan fog jutni... A szójáról manapság szinte csak rosszat hallani, ezért nem igazán merem megpróbálni. Mi újság a növényi, tejhez hasonló italokkal? Mandula, rizs, (szója)? Na majd megnézem, milyen az összetételük. Persze, amúgy két napig bírtam hús nélkül - utána rávetettem magam vagy két darab sült csirkeszárnyra, másnap egy jó kis chilis babra (disznó-pulyka darálthússal), mára meg tejfölös csirkemellet tervezek... :D Kíváncsi vagyok, mennyi időbe fog telni az átállás és bírom-e majd. Többek szerint is marhaság, mert komplex fehérje csak a húsban van. Hm-hm. Oké, akkor házit. És akkor eszem, csak keveset - és szerencsétlen állatok nem miattam pusztulnak (és tartják őket addig is kínok között).

9 éve
#5934
DaenerysStormborn
Válasz szar #5929 számú posztjára
Igen érdekes felhasználónevet választottál. :D Én nem vagyok olyan szigorú ebben mint bmati, lehet hogy még a saját káromon tanulom meg, de 1200 kcal nagyon kevés szerintem is, azt szokták minimumnak javasolni, de azoknak is ennyi a minimum amit meg kell enniük, akik 50 kilósak! Megértem, hogy a két év nagyon soknak tűnik, mert az is, de legalább állíts be egy heti egy kilós fogyást, mert ez a maximum amit bárki javasol és ekkora súllyal szerintem még elfogadható is egyelőre. Nem akarunk leosztani ám egyébként, csak aggódunk. Meg így nem tudom, hogy bírod, kb 800 kcalt ettél akkor eddig naponta, az rohadtul éhezés szerintem. Nem vagy éhes? Én mióta életmódot váltottam, még egyszer sem voltam igazán éhes és elvileg nem is szabad annak lenni. A tévhitekkel ellentétben nem természetes velejárója egy jó életmódnak/fogyókúrás programnak az éhség.

9 éve
#5933
bmati
Válasz szar #5927 számú posztjára
Szia!
Ilyen beállítás mellett márciusig még lesz pár zabarohamod, aminek következtében szépen vissza fogsz mászni 135 kg fölé. Neked valahol 2100-2200 kcal körül kellene enned. A BMR-edet kidobta a rendszer, a heti fogyás mértékét pedig úgy add meg hozzá, hogy a napi kereted 100-150 kcal-val legyen több a BMR-től. A folyadékbeviteled pedig min. 5 liter legyen naponta.
A fogyás még azért működik nálad, mert kb. 8 hét kell mire teljesen be fog állni a stagnálás, utána pedig, ha tartod vagy kicsit növeled a keretedet, akkor el kezdesz majd hízni a belassult anyagcseréd miatt.
A túlsúlyodra pedig, ha 50 kg-ot akarsz leadni, akkor közel 2 év kellesz, mire eléred, csak hogy képbe legyél a számokkal. Ha ettől gyorsabban akarsz lefogyni, akkor nem fog menni, csak később vagy soha. Sokan estek már bele ebbe a csapdába...

9 éve
#5932
shinita 1
Válasz jancsoreka #5922 számú posztjára
Alapesetben én is ritkán eszem húst, tipikusan havi egyszer, így a fehérje terén nem nagyon építhetek rá (nekem is az állatkínzással van bajom, plusz az ízetlenséggel, ha mégis eszem, az vad és házi szokott lenni, halnál van kivétel, szegényeket nem szeretem érzelmileg, bár ha választhatok, ők se szenvedjenek).
Tejterméket sem szoktam enni (néha pár deka sajt s vaj, de ez utóbbi zsír és víz), hüvelyest se nagyon (napi 1-2 deka zöldborsó). Úgyhogy nálam szinte kizárólag tojás, olajos mag és nem hüvelyes zöldség adja a fehérjét. Nem olyan vészes, csak néha oda kell figyelni egy kicsit, főleg, ha épp nem eszem tojást (akkor nehéz). Persze tojásból sem veszek ketrecest. A házi az ideális, de onnan nem mindig lehet szerezni, maradnak a bolti mélyalmosak, ez van. Nem tudok tojás nélkül meglenni. A tejtermékek jobban zavarnak, hiszen azok is állatkínzással járnak sok esetben. Úgyhogy a sajtot igyekszem elhagyni, illetve legalább házival kiváltani, ha majd lesz rá pénzem. De nekem nincs szükségem sajtra, csak kényelmes tud lenni, fehérjehiány és fel is dob bizonyos ételeket.
A szójáról olvasottak alapján csak és kizárólag ázsiai erjesztett termékeket fogyasztok, ez is kb. havi 1 kanál szójaszósz és évi 1-2 kanál miszó. Másféle szóját nem ennék, de amúgyis ízetlen cucc és olyanokat nem eszem.
A nem hüvelyes zöldségekből nekem jelentékeny mennyiségű fehérje jön, nem szabad lebecsülni őket sem :) Persze vannak fehérjedúsabbak és -szegényebbek is. Fogyasztok magliszteket is, amik kalóriaszegényebbek és fehérjedúsabbak, mint az olajos magvak (s van még egypár előnyük azokkal szemben).
Mennyi zsírt eszel? Ha keveset, akkor nehezen kerülöd ki a sovány, de fehérjedús tejtermékeket, azt hiszem (vagy a szóját). Persze nem lehetetlen a dolog, a vegán sportolók is meg tudják oldani, bár náluk a kalóriabevitel is magasabb, ami azért segít.
[szerk.] Azóta olvastam, hogy semmi problémád nincs az olajos magvakkal s Te is rájöttél, hogy adnak fehérjét :) Nekem kegyetlenül visszaesik a fehérjém nélkülük, nem tudom kikerülni őket, igaz, nem is akarom. Változatosan eszem őket s azért mást is...

9 éve
#5931
sinnesro
Válasz szar #5929 számú posztjára
Vissza is fogod venni, a leadott kilókat:-)

9 éve
#5930
Gonoszka1
Válasz szar #5929 számú posztjára
Lelassul az anyagcseréd annyi idő alatt! Nem szabad rohanni! Gondolj bele, hogy a kilók sem egy perc alatt kerültek rád. Én nem javaslom, hogy ilyen hatalmas tempót diktálj, főleg ha nem orvosilag indokolt!

9 éve
#5929
szar
Válasz Gonoszka1 #5928 számú posztjára
Ilyen tempóban csak márc1 ig szeretném utána vissza veszek 06 01 ig szeretnék leadni 35 kg

9 éve
#5928
Gonoszka1
Válasz szar #5927 számú posztjára
Az is nagyon kevés! Olvassad el a javasolt hozzászólásokat! A BMR-ed felett kellene enned kevéssel, mert így sajnos egyenes út vezet a jojozáshoz! Éhezik a tested, lelassul az anyagcseréd, stagnálni fog egy idő után a súlyod. És akkor a bőröd állapotát még meg sem emlitettem!

9 éve
#5927
szar
Válasz Gonoszka1 #5925 számú posztjára
Köszönöm szépen.135kg 70dkg-rol kezdtem jan 5 én ma jan 9 én 131kg vagyok szóval azt mondod ez igen veszélyes? és egyem meg nyugodtan a javasolt 1249 kaloriát??

9 éve
#5926
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #5922 számú posztjára
Hahó! Hát jól eltűntél! De ezek szerint jól vagy, és az ünnepeknek köszönhetően kipihent is. Így aztán el lehet kezdeni az új évet. A tejtermékek jók. Szerintem a szója nem annyira. és azért ne felejtsed el, hogy nálunk azért humánusabban vágják le az állatokat valamivel mint Kínában, Vietnámban és Thaiföldön. És remélem se cicuskát, se kutyuskát nem akarnak csirkének vagy malacnak eladni!

9 éve
#5925
Gonoszka1
Válasz szar #5924 számú posztjára
Szia! A nagy baj leginkább ott kezdődik, hogy nagyon keveset eszel!!! A BMR-ed fölött kellene kevéssel lennie a keretednek! A koplalás jojo effektushoz vezet! Olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat!

9 éve
#5924
szar
Sziasztok!! Holnap nagy valószínűséggel sokat fogok inni. 1 hete kezdet vezetni a kaloria táblázatot minden nap 4-500 al kevesebbet ettem a megengedett 1249kaloriátol Szerintetek ha holnap túllépem nagy baj lesz ?

9 éve
#5923
jancsoreka 33
A felvágottak is tele vannak cukorral... :S

9 éve
#5922
jancsoreka 33
Hali. :) Sorry a nagy csöndért, de bevallom, szabi alatt olyan marha jó volt porosítani a gépet, hogy csak na! :D Nem emlékszem, mikor aludtam ennyit, mint december közepétől, de felért egy ideggyógykúrával! :) Délelőtt 10-ig, aztán ebéd után egy két órácska... :) Ááá, mesés volt!
No de, kérdésem lenne. Rettentően kacérkodom a gondolattal, hogy soha többet nem eszek olyan ételt, aminek a megszerzéséért egy állatnak meg kellett halnia. A hátteret most hagyjuk (na jó, láttam pár kínai-vietnami-thaiföldi ügyet), a lényeg, hogy elment a kedvem a halálba kínzott hús evésétől. Igenám, de a fehérje... Ezek lehetnek szerintem alternatívák: tejtermékek (túró, kefír, tejföl, tej), fehérjeporok (nem állati - viszont szerintetek mi újság a szójával?), olajos magvak, hüvelyesek. Mi lehet még? Ennyi? :D Tekintve, hogy nincs tapasztalatom ezügyben, segítsetek lécci! Ennyi elég lehet? Mit hagytam ki? Nyilván a főként szénhidrátot tartalmazó ételekben is van fehérje, pl. jobb minőségű extrudált kenyerek, puffasztott ez-az (rizs, köles), tk. tönkönybúzaliszt. Mit hagytam ki? És mit javasolnátok "csak úgy"?

9 éve
#5921
DaenerysStormborn
Válasz kathy7979 #5916 számú posztjára
Nem vagyok egy veterán, de én se éhezem sosem. Sőt, igazából gyakrabban eszem mint mielőtt nekikezdtem fogyni. Tudom, hogy pont a bolt a gond, de a legjobb lenne szerintem ha egyszer mégis elmennél valami nagyobba és ott vennél mindenféle alapdolgot. Vagy megrendelnéd netről. Amit nagyon ajánlok az a kenyérsütő forma. Tescoban meg csomó helyen lehet kapni. Olcsó kis fémbiszbasz. Persze vehetsz egész gépet is, de az már drágább móka. Van egy csomó élesztés nélküli kenyérrecept. Veszel valami teljes kiőrlésű rozs, zab vagy tönkölylisztet, az olyan 350-400 körül van árban, abból be is lehet tárazni, ha egyszer eljutsz olyan boltba, ahol árulják, hiszen eláll. 2-3 kenyérkéhez elég egy liszt szerintem és egy kenyér szerintem 2-3 napig kihúzza legalábbis nálam. Keresel egy jó receptet. (Az enyém: 35 dkg liszt, 2 evőkanál olaj (én olivásat használok, de a sima is megteszi), só, magok tetszés szerint, 2 dl víz, egy sütőpor). Összekevered a hozzávalókat, nem kell nagyon kigyúrni, mint a fehérlisztes cuccokat. Berakod a formába és kisütöd simán a sütőben. Hamar megvan. Lenmagot, napraforgómagot is rakhatsz bele, attól még finomabb lesz és ezek nem is olyan drágák. A tojás jó, a virsli jó, a tej is jó szerintem már ha a te étrendedbe belefér. A krumpli sem annyira nagy baj szerintem, ha sóbavízbe illetve olaj nélkül sütve használod fel. Én még olcsó csirkemellsonkát szoktam venni, tudom hogy tele van adalékanyaggal és jobb lenne otthon sütni csirkemellből, de van munkám is meg életem, nekem az már nem fér bele több szempontból sem. Még ami nekem jó, hogy vettem barnarizst, az is olyan, hogy egyszer veszel egy jó adaggal, akkor kényelmesen eláll. Nem tudom, mennyire vagy vásárlóképes, de szerintem azért pár olcsóbb alapdolgot ha beszereznél, az jó lenne, meg utána nem kell mindig boltba rohangálni azért. Én közel lakok mindenféle bolthoz mondjuk, mert elég frekventált helyen élek, de kéthetente megyünk csak vásárolni, akkor jó nagy listával, és egyébként boltba be nem teszem a lábam, max. a zöldségesbe. (Ez a tuti spórolási módszerem :D)

9 éve
#5920
shinita 1
Válasz kathy7979 #5916 számú posztjára
Gonoszka már írta, csak helyeselni tudom: egyél sok zöldséget! Az én étrendem durván zsíros, na az én adagjaim lennének picik zöldség nélkül (s nem is élvezném a dolgot). Télen is van egypár olcsó zöldség, friss s mirelit is, s bár kisebb boltokban gyakran drágábbak ezek, bizonyára találsz nem drágát...
Én sem szupermarket közelében lakom... Azok olyan 20-25 km-re vannak. A legközelebbi kisboltok (Coop) 5 km-re, 8-10 km-re egy harmadik Coop és 2 zöldséges... Panaszra semmi okom :) Igaz, gyakran járunk Fehérvárott s a zöldségek elállnak egy darabig. A nem romlandó ételeket Netről rendeljük, kényelmes, jóval olcsóbb és ingyen kihozza a futár, csak nagyon rossz időben problémáznak kicsit, mivel egy kegyetlenül rossz földút mellett lakunk a hegyen, na olyankor lemegyünk az országútig, nem gond. De Pick Pack pontra is rendeltünk már, mellesleg azok a pontok épp annyira messze vannak, mint a hiper- és szupermarketek. De gyakran járunk a közelükben. Tojást jó esetben kapok háztól, rossz esetben be kell mennünk érte Fehérvárra, ez van, de akkor veszünk vagy százat, az kitart pár hétig.
SOHA nem éhezem, ez számomra alapvető. Igaz, én sok zsírt eszem, ami laktat és sok kalóriát ad, de azért elég sok zöldség is fogy (gyakran tele van velük az egész nagy hűtőnk, plusz a pincébe is kerülnek), s ha Te szénhidrátdúsan eszel, akkor vannak olcsó és könnyen megvehető források, pl. zab vagy akár rizs...

Egyébként én is sokáig tartózkodtam a netes rendeléstől, jobban szeretem a személyes dolgokat... De kénytelen voltam vele s most már jónak tartom magam számára is.

9 éve
#5919
Gonoszka1
Válasz kathy7979 #5916 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek közöttünk! A zsír helyett a kókuszzsírt ajánlom, jobb mint az olaj, és a sertészsír. A felvágottakat ki kellene iktatni, helyette fűszeresen lesütsz húst, és azt vékonyan szeletelve készítheted a fehérjében dúsabb szendvicseket. És Citromtorta ajánlotta a neten rendelést, ne félj tőle, sokan így rendelünk, és ha több mindent rendelsz egyszerre, akkor megéri a szállítási költség is. A zöldségeket be kellene hozni az étrendedbe, és akkor kalóriában szegényebb ételeket is tudsz készíteni, és nem kellene akkor mini adagokat enned, azaz éhezned. Az éhezés nem jó, mert abból lesz a bezabálás. És sok folyadék leveske, víz, gyenge tea formájában. Sok sikert!

9 éve
#5918
kathy7979
Válasz citromtorta #5917 számú posztjára
Szia! Köszi az ötleteket, és a biztató szavakat! Internetes rendelés eszembe sem jutott, jó ötlet, bár kicsit félek tőle! :) De körülnézek mindenképpen, mert a környezetemben sehol egy normális bolt! :( Köszönöm még egyszer! :)

9 éve
#5917
citromtorta
Válasz kathy7979 #5916 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek közöttünk! Amint írod, már az alapokkal tisztában vagy, összefoglalóan amire nagyon figyelj: jól legyen beállítva a kereted, azt edd is le és figyelj a makrotápanyagok ( fehérje-szénhidrát-zsír) arányára, fogyókúrásra legyen állítva.Sok kalóriamentes folyadékot igyál ( legjobb a víz:))) ) , rostokat ( pl zabpehely) és iktass be valami mozgást-nagy túlsúly esetén érdemes kiadós sétával kezdeni aztán emelni a tempón, idővel pedig jöhetnek az intenzívebb mozgásformák. A kérdésedre válaszolva- fontos lenne a fehér kenyeret lecserélni valamilyen teljes kiőrlésűre ( a fehéret is csak megveszed valahol...) , a krumpli és hús jó csak figyelni kell a konyhatechnológiára.Zsírban sütéssel nagyon el lehet szaladni a kalóriákkal.Próbálj meg rászokni a sütőzacskó használatára- saját nedvességében és zsírjában összepárolódnak és sülnek benne a finomságok. Én össze szoktam bele "dobálni" mindent ( hús, krumplikockák, gomba,répa, hagyma....bármilyen zöldség...fűszer)-mehet a sütőbe. Ha átpuhult, kivágom a zacskót és tovább pirítom. A fűszerek változtatásával meg a zöldségek illetve arányok variálásával nem lesz unalmas.Ha eljutsz néha egy nagyobb választékú boltba, akkor spájzolj be előre teljes kiőrlésű lisztet, durum tésztákat, zabpelyhet meg egyéb olyan egészséges változatát az általad eddig használt alapanyagoknak ami sokáig tárolható.Ajánlom még az internetes rendelést. Rengeteg honlap van ahol hozzájuthatsz bolt hiányában az egészséges étrend alapanyagaihoz.Sok sikert!

9 éve
#5916
kathy7979
Sziasztok! Nem rég regisztráltam, még nagyon új vagyok itt. 99 kilóról szeretnék lefogyni, kitűzött cél még nincs, az mér ráér. A kalória számolást találtam a legoptimálisabb fogyókúrának, a többi csoda diétában nem hiszek. Szóval mindent beállítottam az oldalon, elolvastam mindent az 5ezer akárhányas topikokat is nagyon sokszor, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsek. Mindennel tisztában vagyok már. Nem ezzel van a gondom. Jó lenne emellett egészséges ételeket is enni, de sajna abból kell "gazdálkodnom" ami itthon van. Fehér kenyér, krumpli, tojás, fehér liszt, tej tejföl, virsli, sertés húsok, sárgarépa, gyümölcs csak ritkán, meg ehhez hasonló hízlaló cuccok. Sajnos nem lakok szupermarket közelében, hogy bármi más alapanyagokat beszerezzek. Viszont ha ezekből főzök és számolom ki a napi megengedett kalória mennyiséget, nagyon kicsike adagokat ehetek meg, ami nekem nem éppen elég. Van más is aki ilyen cipőben jár mint én? Ti hogyan oldjátok meg, hogy egyáltalán ne éhezzetek? Köszi előre is a választ! Szép napot mindenkinek! :)

9 éve
#5915
Carmi
egy új, motivációs, néha megingós, "emberből vagyok én is + minden kezdet nehéz" oldal, ahol együtt viheted véghez a céljaid az írójával:)
http://most-es-ezutan.blog.hu/

9 éve
#5913
shinita 1
Válasz neonlicht #5912 számú posztjára
A sok cukor ekkor 2 deka xillit és 8 deka gyümölcs volt, volt már sokkal vészesebb is :D Nem is az baj, hogy egy kis cukor is bekerült, hanem hogy az utóbbi hetekben kevés zöldséget eszem (legalábbis az étrendemhez képest túl keveset. ha nem eszem zöldséget, akkor kb. csak a magkenyér és az édesség marad s szinte csak ezeken élni szerintem nem jó). Nagyon szeretem a zöldségeket, csak a december sütisebb stílusban zajlott s az elvette a helyet a rendes ételektől.

9 éve
#5912
neonlicht
Válasz shinita #5910 számú posztjára
BÚÉK!
Van, de ennél nagyobb baj ne legyen. Nagy túlsúlynál gond lehet a cukorbomba, akkor is, ha belefér a keretbe, de ha fogytunk már valami említésre méltót, akkor lehet remélni, hogy az inzulinrezisztencia javult, és akkor már nem gond.

9 éve
#5911
Gonoszka1
Válasz shinita #5910 számú posztjára
Vannak sajnos. És véletlenül sem a fehérjém szalad el, hanem a zsírom leginkább. Pedig nem is eszem zsírosan!

9 éve
#5910
shinita 1
Válasz Bojtika #5908 számú posztjára
Boldog Új Évet Neked is és jó, valamint sikeres tanulást! :D

Emberek. Veletek is van olyan, hogy a számok gyönyörűek, de nem vagytok elégedettek, mert a nap elég rossz összetételű? Teljesen természetes, hogy ez lazán elő tud fordulni, s én bele is futok mostanság. Pl. a szénhidrátértékem a mai napra példás, viszont ez úgy jött össze, hogy egy kicsit túl sok cukrot ettem túl kevés zöldség mellett...
De elfogynak a szabálytalan ételek s jönnek a normális napok... Jó lesz.

9 éve
#5909
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5908 számú posztjára
Bojtika! Boldog új évet kívánok neked is békességben, sikerekben, szeretben! Jó munkát és tanulást!

9 éve
#5908
Bojtika 3
Én is Boldog Új Évet kívánni jöttem.

Még mindig tart az a nagyobb munkám, és már tényleg nyakamon a tanulás. Néha azért benézek.
Ti meg ügyesen, okosan, csak így tovább! :D

9 éve
#5907
Gonoszka1
Válasz Florian60 #5906 számú posztjára
Boldog Új Évet kívánok sikerekben, és fogyásban!

9 éve
#5906
Florian60
Csak ismételni tudok: Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!

9 éve
#5905
Gonoszka1
Válasz AVP #5904 számú posztjára
Neked is sikerekben gazdag boldog új esztendőt kvánok!

9 éve
#5904
AVP
Boldog új esztendőt kívánok nektek, kedves bázislakók! :)

9 éve
#5903
Gonoszka1
Válasz shinita #5902 számú posztjára
Boldog Új Évet kívánok Nektek, és kellemes estét a finom bóléval!

9 éve
#5902
shinita 1
Mivel én eddig ezt kihagytam...

Boldog Új Évet s addig is jó szilveszterezést kívánok mindenkinek! :)

Ez az oldal receptkönyvként is szolgál nekem, most néztem meg, tavaly hogyan csináltam a finom bólét... Idén nincs pezsgő itthon, csak bor. Ez meg fogja változtatni, de remélem, azért jó lesz.
Bár a sajátomat át kéne komponálni, kegyetlenül szénhidrátos s erre most nem vágyom.
Szolidan vacsoráztunk, most már maximum csak inni fogunk :)

9 éve
#5901
mokuska44
Válasz Gonoszka1 #5900 számú posztjára
Köszönöm! :)

9 éve
#5900
Gonoszka1
Válasz mokuska44 #5899 számú posztjára
Neked is nagyon boldog új évet kívánok, és kívánom, hogy a céljaidat elérjed!

9 éve
#5899
mokuska44
Válasz teper #5896 számú posztjára
Nekem is volt nyáron olyan időszakom, amikor nem diétázhattam, meg nyaraltunk is 1 hetet, és nem néztem mennyit eszek. Néha szerintem szükség van feltöltődésre, hogy átverjük a szervetetünket, hogy mi nem is akarunk többet fogyni :) Hízni akkor nem híztam, mivel szerettem a szabadban futkározni, de fogyni se fogytam. Most októbertől újra könnyen folytattam a számolgatást., és a fogyást. A célom nem értem el ebben az évben :( de holnap új év kezdődik, mindig szerettem ezt a napot :) új remények, tervek, elhatározások . : )
Neked és Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok!

9 éve
#5898
shinita 1
Válasz mokuska44 #5895 számú posztjára
Igen, ez nagyon egyénfüggő, a párom pl. csak akkor képes 200g alá menni a szénhidráttal, ha eszik valami édességet/sütit, amit én csináltam (vagy ő, de az én receptem alapján) 1000 kalóriában :) Majdnem annyi zsírt eszik, mint én, azért az is fontos neki, csak ő még egy csomó szénhidrátot is pluszban, számára az az étel, amivel jóllakik az ember. Úgyhogy testközelből látom, mennyire mások az emberek. (Gondolom, meg tudna szokni egy más életmódot, de nem erőlteti rá senki, ő pedig jól érzi magát így.)

Szerintem nincs kedvenc kenyerem. Főleg így lassan 2 év magkenyérevés után (úgy értem, arra alapozok, mert valamit enni kell. na ezen változtatott a ketogén, most már nem gond jóllaknom, akármivel megy az étrendemen belül :D nagyon jó)... Vannak jó receptjeim, amiket aztán megunok, pedig variálom őket. Bezzeg a rántottát sosem tudom megunni, csak a tojáshiányban nem jutott rá, most pedig el vagyok szokva tőle, eh. Viszont a kettő között álló lepényeket igencsak szeretem. Sok tojás, kevés egyéb.
Konkrétan kenyérre semmi szükségem, csak valami ételre, amivel jóllakom (s gyakran igénylek szárazabb ételt, mint a zöldségek, zsír, rántotta). Kivéve, ha szendvicset akarok enni, de az évi 2-3 alkalommal fordul elő.

Ma piskótakísérleteket végeztem. Csokikrémes hulalás piskótamuffinokat ettünk - ahogy elnézem, ebédre. Ennek hatására nagyon jól állok szénhidráttal, úgy is, hogy xillitet kellett használnom eritrit helyett s az egyik piskóta rizslisztes volt :). De ezt majd jól elrontom, vannak maradék zöldségételeim, plusz bólét is tervezünk, mert délelőtt a párom ráébresztett, hogy szilveszter napja van. Amíg beteg voltam, olyan furán járt az időm...
Sütöttünk sajtos-szezámos sütit is, az is piskótaszerű.
Tervezek narancsos párolt káposztát is, arról olvastam tegnap, de sok lenne a zöldségpörkölt és a paprikás éretlen sütőtök után.

Plusz padlót festünk, éjjel 2-kor raktam le az utolsó papírokat :) Szép lesz.

Itt szép havas a táj, egész nap ragyogóan sütött a nap, ahogy már sok napja szinte mindennap s mindenféle érdekes madarak mászkálnak a kertünk fáin. A cinkegolyó is sokakat vonz, ma egy szajkó játszott vele a fa alatt, a fakopáncsok ezen a télen mindig lejátsszák. A szarka volt poénos, mert ő sem tud függeszkedni, akárcsak a veréb, viszont elbírja a golyót. Úgyhogy addig húzkodja a madzagot, amíg be nem akasztja valamibe, a golyó közel kerül az ághoz s már kényelmesen tud táplálkozni. Már amíg nem jön vissza valamelyik fakopáncs, azok többnyire itt lógnak.

Én pedig fogyok. Persze így is több vagyok, mint 2 hete vagy mikor, de azért jó az irány :) Pontos értékem rég nincs, ez ilyen becslés némi reggeli teázás után, ruhában mérve :)

9 éve
#5897
Gonoszka1
Válasz teper #5896 számú posztjára
Szerintem ezt sokan csináltuk, és csináljuk rajtad kivül. Én is éppen rossz passzban vagyok étkezésileg. De holnap új nap, és új év virrad, így fel kell kötni a gatyát, és újra neki kell futni a számolásnak, és a mérsékelt evésnek (én számolva zabáltam nagyon sokat, azaz még ez sem tartott vissza, pedig minden este elrémültem). Így én is mindenkinek Boldog Új Évet kívánok sok-sok szeretetben, boldogságban, békében, és persze önfegyelemmel!

9 éve
#5896
teper
Válasz mokuska44 #5889 számú posztjára
Ügyes vagy, szóval mégis sikerült :)
Pedig úgy tűnik, de. A hanyatlásom és bukásom már november első hetében elkezdődött, csak akkor még nem vettem észre. Rákaptam a reggeli, nehezen megállható perecezésre, összevissza zabáltam mindent mindennel, de azt mondogattam csak még ezt a hetet aztán vissza mindent a régi kerékbe. Közben persze klasszul teltek a hetek. Idióta módon még a mozgással is leálltam, de így, ha már lehetséges a hülyeséget halmozni, legalább duplán haszontalan volt. Semmit nem tartottam amit előtte, sőt erre a marhaságra még rá is pakoltam. Számolás? Semmi. Azért ennyire nem szeretem a matekot, minek számoljak? Főleg, hogy ezt egy bizonyos idő után már érzi az ember. Most éppen nem éreztem. Azt hiszem főleg a munkahelyi problémák akasztottak be, bár tudom, hogy nem szabad engedni az eróziónak, annál sokkal keményebbek vagyunk, de valahogy még is így alakult. Tudom, hogy ez nem végleges, és viszonylag könnyen visszafordítható, de idén már nem jövök formába, kivéve azt az esetet, amikor a kerek is egy forma. Ne adjátok fel és ne hagyjátok abba!
Mindenkinek kívánok Boldog Új Évet! :)

9 éve
#5895
mokuska44
Válasz shinita #5890 számú posztjára
Értem :)Én is vittem 130 alá a szénhidrátot, de jobban érzem magam 130 körül. Persze ez mindenkinél más lehet. Van kedvenc kenyered? Én is próbálokzok sütni, de nem találtam meg az igazit! Te igen?

9 éve
#5894
mokuska44
Válasz Florian60 #5892 számú posztjára
Én ezt olvastam róla:
"Alacsony gyomorsavtartalom mellett az almaecet és egyéb enyhén/erősebben savas dolgok természetesen javítják az emésztést. Azonban akinek gyomorégése van, vagyis magasabb gyomorsav esetén az almaecet csak felerősíti a panaszokat, így fogyasztása ez esetben kerülendő."
Nekem fájt a gyomrom tőle, de lehet, hogy másnak jó.

9 éve
#5893
mokuska44
Válasz Gonoszka1 #5891 számú posztjára
Köszönöm!

9 éve
#5892
Florian60
Mi a véleményetek az almaecetről, érdemes e beiktatni az étrendbe, jókat olvastam róla?

9 éve
#5891
Gonoszka1
Válasz mokuska44 #5879 számú posztjára
A tésztát az alma alá meg kellene szórni darált dióval vagy keksz morzsával.

9 éve
#5890
shinita 1
Válasz mokuska44 #5885 számú posztjára
Egyszer megnéztem a Hulalát (a legdurvább tiltólistás dolgaim nem voltak benne, emlékeim szerint), most nem, nem érdekel. Így is nagyságrendekkel jobban étkezem, mint az átlagember, ebben az évben egyszer férjen bele. Amúgysem eszem valami jól, elvégre rendezvényeken s anyósnál évi többször van házi süti... Ráadásul most ki van bontva itthon egy somlekvár (nem bolti, akkor legalább víz lenne a fele, de így cukor)... Mondjuk elég szörnyű (a som szuper, a cukor brutális), így remélem, nem eszem belőle többet :D De azért haladok, nem mehet minden egyszerre :D
Egyszer vettem Cocomast, nem ízlett.
Az étrendem kiegyensúlyozottságával nincs baj, amikor nem vagyok ilyen rebellis (s a párom is itthon van és mindenfélét főz :D). 130 g szénhidrát nekem sok lenne, bár attól függ. Ha a szénhidrát szinte csak zöldségből, plusz némi gyümölcsből jön, akkor rendben van, de ennyi zöldséget és gyümölcsöt nem eszem rendszeresen. Gyümölcs nem kell sok, zöldségből pedig nem sűrűn eszem egy kiló fölött s arra is elég 40 gramm, de az tény, hogy néha szénhidrátdúsabb zöldségekre is vágyom. Na ekkor bejöhet egy durvább nap, de 130 gramm rengeteg, annyi nem kell.
Amikor még huszonsok kiló feleslegem volt s képes voltam 80 gramm szénhidráttal fogyni (többel nem, mert éhes voltam - ma már tudok ilyen sok szénhidráttal keveset enni, de akkoriban még nem ment), akkor nagyon laza volt az étrendem, inkább csak arra kellett figyelnem, hogy ne tömjem magam mazsolával s mézzel :D Nem mondom, egy zöldségesebb nap kilengést okozott szénhidrát terén, de néha belefért. Most már komolyabban kell vennem a dolgokat. Viszont ma már hamarabb érzem, ha túlzásba vittem a gyors szénhidrátot. Bajom nem lesz, de érzem, hogy nem kellett volna. Én pedig azt szeretem érezni evés után, hogy jólesett, könnyű és energikus vagyok.

Jelenleg nem mondanám, hogy szeretem a ketogént, csak vannak előnyei, valamelyest szimpatikus, én pedig makacs... :D Vannak problémás pontok (nagyon zöldséges vagyok, nagyon édesszájú - bár ez speciel inkább segít a szénhidrátszegénységben, ha jól csinálom - s nagyon változatosságkedvelő és gyakran rebellis), de szerintem teljesen jó nekem hosszabb távon, azzal az engedménnyel, hogy mondjuk heti egyszer (á, az túl szigorú, inkább amikor úgy jön ki a lépés... de az meg túl laza) kilengek egy csomó szénhidrátdúsabb zöldséggel, több gyümölccsel s akár még vadabb dolgokkal :D
De majd meglátjuk. Kényelmes és olcsó lenne rizst is enni, de szerintem az a vonat már elment. Amúgy sem szerettem különösebben sosem, olyan kis unalmas. Bár ha kevés rizs van sok olajos maghoz, az poén. Az egyik kedvenc kenyerem így készül... Kifejlesztettem, a páromnak nem tetszett, maradt a rizsnél, én pedig fogyni akartam és nem ettem. Szomorú dolgok ezek, de annyi más dolgot ehetek :D De akár ezt is, gyakoriság és mennyiség kérdése.
De jelenleg jobb, ha azt az egyetlen utat követem, ahogy fogyni voltam képes bő egy év stagnálás után. Sajna ez nem teljesen egyetlen út, az út melletti csábító virágos rész is sikerre vezet, de hihetetlenül könnyű letérni róla és borul minden.

Megint túl sokat írtam :( Sajnálom.

9 éve
#5889
mokuska44
Itt is vagyok, holnap van. :) A süti nem ázott el, könnyű és finom lett

http://kaloriabazis.hu/recept/almas_suti_kcal/562244_0

Én nem híztam, mert tornáztam :), de a férjem elkezdett edzeni, Ő felszedett pár kilót karácsonykor. Legalább átérzi miket tornázok. :) 7700 kcal 1 kg hízás, ilyen sokat nem ehettél .

9 éve
#5888
teper
Válasz mokuska44 #5887 számú posztjára
Oké. Ez esetben a dió nem kell bele, nem kell bele a tészta se, így a liszt és a tojás se. Ha most értékelnem kellene a karácsonyi ám még korántsem vége ünnepkört, akkor azt mondanám, hogy oda van félév munkám, a gatyáimat nem tudom, vagyis nem esik jól begombolni, de még a zipzárassal is néha gondok vannak, szóval ennyit a kalóriaszegény cuccokról :)

9 éve
#5887
mokuska44
Válasz teper #5886 számú posztjára
Köszi! A dió finom lenne, de kalóriaszegényebb változatot akartam :) A zabpehely tényleg jó ötlet, szeretem is. Holnap írok milyen lett, már nemsokára kész. :)

9 éve
#5886
teper
Válasz mokuska44 #5882 számú posztjára
Egyáltalán nem állítottam, hogy tudok, csak szoktam, de tényleg ritkán. Magam inkább zabpelyhet teszek, almához azt tökéletes választásnak érzem, és persze diót (nem mint nedvszívót, hanem, mint nagyon kellemes töltelék adalékot), de ezt azért nem emlegettem, mert ezt alapból már belegondoltam. Ha nagyon elszúrva érzed, mehet még bele kis gríz is, ez is jól szívja a nedvességet, de ez már a végső eset lenne :)

9 éve
#5885
mokuska44
Válasz shinita #5883 számú posztjára
Diós sütit tegnap csináltam, mákon még gondolkoztam, de az almás a kedvencem magába. :) A hulalát megnézted már mi mindent tartalmaz, szerintem elég gáz! Cocomast próbáltad már? Persze, ha szereted a kókusz ízét. :) Tudom, hogy szereted a ketogént, de egy 130 g-os szénhidrát diétával talán kiegyensúlyozottabb étrendet lehetne megvalósítai. :)

9 éve
#5884
mokuska44
Cukor helyett én is gondolkoztam, hogy mit lehetne használni. Az almatöltelékbe most pl. nem raktam cukrot :) elég édes. Elsődlegesen mi is kókuszcukrot használunk, persze, amibe kevés kell, mert elég drága. Édesítőkből a régi "Ezerédes" jött be, pici cukorral kiegészítve nem érződik mellékhatás szerintem, mű dolog :( , de a sok cukor sem jó. Stevia szárított levelet is használunk, citromos teába nagyon jó, és ha igaz baci, és gombaölő is egyben.

9 éve
#5883
shinita 1
Válasz mokuska44 #5879 számú posztjára
Nem ilyenkor szokták a kicsavart almát diórétegre rakni, ami megóvja a tésztát? :) Én a magam részéről akár mákrétegre is tenném, ezek hárman (alma, dió, mák) elég jók bármilyen kettes kombinációban is.
Ezek csak a tészta ismerete nélküli gondolataim, de nekem működőnek tűnnek.

Ma segítettünk az általában alacsony fehérjebevitelünknek (a párom többet eszik, de többnyire rizst, krumplit, gyümölcsöt és zöldséget. azért mást is, így nem vészes a helyzet, de azért a fehérjebevitele éppcsak elég lehet). A húsos decembernek még nincs vége, de hát túl olcsó húst találtunk a Tescóban... Ráadásul lazac formájában, amit mindketten szeretünk. Hallottam már a lazacnyesedékről s annak mesés áráról (amit most tovább csökkentettek), de most találkoztam vele személyesen először. Pici húsdaraboktól 25-30 dekás látványos szeletekig (farokkal és gerinccel, de a zöme hús, némi háj és picike bőr)... A rendes, friss, minőségi lazacot nyersen enném, ezt sütöttük, de igen kellemes volt. Sokkal jobban tetszik, mint a filé, én a (ropogósra sült, hájas) bőrös részekért vagyok oda, szerencsére az is akadt elég, de a normál húsdarabok is igen jók kis darabokban ropogósra sütve. Mmmm... A lazac az egyik fő oka, hogy nem szándékozom újra vegetariánus lenni, bár meg tudnám tenni.

Hulalát is vettünk, persze cukormenteset. Ez is elég alapos kilengés, de most ilyen vagyok. S nem gondolom azt, hogy tökéletesnek kéne lennem a táplálkozásomban, mindössze törekszem a minél jobbra, s remélem, egykor majd jó is lesz, de nem megy hipphopp, így is elég durva változtatásokat végzek minden évben :D Sajna csak nagy volt, nem tudom, hogyan fog elfogyni. A tizedét habbá alakítottam és nagy erőkkel ettem egész nap, de nem fogyott el. Viszont a párom sok édességet eszik (azért van határ, meg is unja és vigyázni is kell a vonalaira, bár ez utóbbi jól megy neki, nem úgy, mint fiatalabb korában), s remélem, a termék jobban eláll, mint amit ráírnak :)
Túl poénos az ilyesmi, no. Vettem rosszabbat is. Muszáj megtanulnom az étrendembe passzoló finom, könnyed ostyák készítését, a keményebb magropogósok nem elégségesek számomra. Megvan a hátránya a hedonizmusnak is...

Azt hiszem, megint nagyon egészségtelenül rá vagyok kattanva a táplálkozásra. A ketogén diéta ennek is jót tesz, de az elmúlt napokban egyszerűen nem tudtam igazán akarni visszaállni rá. Azért valamilyen szinten vigyázok, hogy ne szálljak el extrém mértékben.

9 éve
#5882
mokuska44
Válasz teper #5881 számú posztjára
Köszi! Nagyon jó ötlet! Már sül is az almás változat, ez az év utolsó sütije. :) Wokban kicsit "megfőztem" az almát előtte, de legközelebb kipróbálom a zabpelyhet! Kókuszos kekszet is szoktam csinálni zabpehelyből, kávédarálóval pont jó lesz a zabpehely nagysága. :) A zabkorpának kicsit erősebb az íze. Biztosan örülnek otthon, hogy tudsz sütni! :)

9 éve
#5881
teper
Válasz mokuska44 #5879 számú posztjára
Zabkorpa vagy apró szemű zabpehely. Bénán fog hangzani, de néha szoktam sütni, átérzem a problémát, szerintem ezek jók lennének bele, de persze csak módjával, sokat ne tegyél bele. Úgy értem, hogy a töltelékbe, olyan jó kis szottyos lesz tőle, és felszívja a vizet :)

9 éve
#5880
Mangalica87
az "olcsóbb" stevia valóban nagyon mellékízes, viszont amit én használok, annak egyáltalán nincs mellékíze, viszont kilója 5.000 Ft, pedig az is stevia.

9 éve
#5879
mokuska44
Válasz Gonoszka1 #5869 számú posztjára
Jó kis tészta lett! :) Ma még arra gondoltam, hogy alma töltelék is jó lenne bele, csak valamit csinálni kellene, hogy ne ázzon el a tészta. :)

9 éve
#5878
shinita 1
Válasz Gonoszka1 #5876 számú posztjára
Az a fárasztó, amikor egyesek előadják, hogy a cukor KELL. Miközben egyértelmű, hogy nem. A károssága mértékéről bizonyára rengeteget lehet vitatkozni s nyilván meg is teszik, de hogy a testünk nem igényli a feldolgozott cukrot, az tuti. Sok tápanyagot igényel, s egy csomó egyéb dolgot, de konkrétan cukrot nem. Már eleve a szénhidrát sem eszenciális tápanyag, még ha nem is akarnék élni nélküle (nem is lehet teljesen kiiktatni, mert nyomokban kb. mindenben van, de azért meg lehet közelíteni a nulla bevitelt. De ehhez nem értek, ez az egyik diéta, ami a lehető legtávolabb áll tőlem.)
De amit a mai modern ember nagyon rosszul csinál, az a cukorfogyasztás mértéke. Sokan folyton cukorral tömig magukat, mindennap nagy mennyiséget magukhoz véve. Ez nekem elég ijesztőnek tűnik.

9 éve
#5877
shinita 1
Válasz feketeinci #5872 számú posztjára
A jázminpakóca (annyira szeretem a magyar nevét :D) számomra is kegyetlen mellékízű, a világból ki lehetne vele kergetni, ha nem megfelelő ételben van (kávéban pl. iszonyú, csak és kizárólag gyümölcs mellett viselem el, de ilyen eset, gyümölcsös dolog édesítése extrém ritka nálam). Már eleve a jázminpakóca levele mellékízes, pont ugyanolyan, mint a stevia por. Nem tudom, milyen a drágább, a normál stevia olcsó, én nádcukor árban vettem, persze átszámítva az édesítőképesség miatt. A steviás xillit is olcsó, az általam használt édesítők viszont nem (1600-2000 ft/kg, mind majdnem annyira édesít, mint a cukor, illetve ez szubjektív is valamelyest, ahogy tapasztaltam).
Én eritritet, xillitet, kókuszcukrot és mézet használok, ebben a gyakoriságban. De lehetőleg egyiket sem, illetve legalább picit. Sajna a gyümölcs sem segít ki, mert én szénhidrátot is akarok minimalizálni (azért nem mindenáron s nem nagyon extrém mértékben, csak amennyire én meg tudom s akarom oldani)... Bár ha pici az édesség, akkor jó lehet az a megoldás ;)

No, kiszámoltam a napomat. Ma kissé túlettem magam, a zserbó és a hulalás kávé már jóllakottan ment, de így is keret környékén vagyok, ez érdekes. Igaz, tegnap sokat ettem.
Nos, a majdnem nyersvegán zserbóból ma 2 kis szelet lett, darabonként 400 kalória fölött állt, pedig még stevia is akadt benne. Igaz, a tésztának voltak leeső részei. De akkor se gyönge. Ízre valamiért nem lett elég zserbós, máskor sütöm a tésztát, a nyers len nekem még aszalva sem szokott bejönni (ételre szórva OK a nyers len, mert akkor nincs jelen túl nagy mennyiségben). Fogok én még kísérletezni :)

A mákos zserbót is kipróbálnám, de a szilvalekvár problémás. Anyám csinált finomat, boltit vagy piacit nem veszek, még képesek cukrot rakni bele, pedig a szilvalekvárba igazán nem kell. Jövőre próbálok befőzni, de saját szilvánk nem terem, sorra vágjuk ki a fákat, eredetileg 9 volt, plusz 2 nem normál szilva. Vírusnak ellenálló kell, az ifjítás mit sem ér. Csak arra jók a szilvafák, hogy fakopáncsok keveregjenek rajta (múltkor hárman is voltak, a házból remekül rájuk lehet látni, akár mosogatás közben :) A kilátás volt a fő ok, hogy megvettük ezt a házat, ami igazából egyáltalán nem felelt meg nekünk, de a többi, amit néztünk, még ennyire sem, valamit pedig már muszáj volt vennünk. Ja és a fák. A kert tele van remek gyümölcs- és díszfákkal. A szilvák pont kivételek, de majd teszünk róla.)
Illetve mivel nem szeretem a gyümölcsök hőkezelését (néha azért megszegem eme elvem, mert túl csábító az adott étel), szóba jöhet a turmixolt aszalt szilva is, a zserbónak úgyis csak a tésztáját sütöm, s utána rakom össze. Bár a szilvás-mákos nekem már nem zserbó, de nem baj, valahogy nevezni kell :)

9 éve
#5876
Gonoszka1
Válasz Florian60 #5875 számú posztjára
Csak éppen annyira káros, hogy fehér halálnak is hívják. Bár ha belegondolok, az atombombát is feltalálták, meg a fegyvereket is ( a vegyi fegyvereket már nem is emlitem). Szóval, lehet, hogy jobb lenne, ha egy-két dolgot nem találtak volna ki, és fel.

9 éve
#5875
Florian60
Válasz Gonoszka1 #5874 számú posztjára
Ez valóban szerencse. Napi 4 szúrás hatszori evés, olyan mintha egy kalodát húznának az emberre. Azért olyan szempontból nem bánom, hogy hátha így sikerül fogynom valamennyit. Hát persze a cukor meg azért van hogy együk ha lehet, mert azért találták ki.

9 éve
#5874
Gonoszka1
Válasz Florian60 #5871 számú posztjára
Én is használok édesítőket, de bevallom, hogy cukrot is. A család nem szereti az édesítőket, szénhidrát csökkentett lisztet, és azt mondták, hogy ezekből ne készítsek sütit, mert szerintük nem jó. Persze megint más, ha valakinek a cukra kiatt kell a ch-ra figyelnie. Szerencsére nekem még azzal nincs bajom. Az orvosok egyébként tudnak ijesztgetni, de sajnos a legtöbb nem foglalkozik a pacienseivel (legalábbis nekem ez a tapastalatom).

9 éve
#5873
Florian60
Válasz feketeinci #5872 számú posztjára
Szerintem is, de én szeretem a o-ás xilitet is mert az is teljesen természetes ugyanolyan kristályos állagú mint a rendes cukor.(Én a mákos tésztát például úgy szeretem ha ropog kicsit a fogam alatt. A tésztát hozzá anya gyúrja teljes kiőrlésű lisztből. Azt is meg lehet szokni.

9 éve
#5872
feketeinci 9
A sztívia szerintem a csúcs....a maga 0 kalóriájával!
Amibe csak lehet azt teszem, van itthon több féle.
Beszéltem már olyannal, aki szerint azért nem jó, mert mellékíze van.
Ez csak részben igaz. A sztívia (stevia) 2 féle édesítőt tartalmazó, a természetben előforduló édesítő, nyaranta a kertemben is terem.
A mellékíz nélküli a drága, a feldolgozása miatt. De teába, vagy sütibe simán beteszem az olcsóbbat.
Szerintem a cukrosoknak egy áldás.

9 éve
#5871
Florian60
Válasz Gonoszka1 #5870 számú posztjára
Persze persze. Kicsit viccesnek is szántam, annyira érzékletesen ecseteltétek a készítést. Egyébként az én asszonyom almás mákos és diós rétest sütött az ünnepre.Az én részemet nullás xilittel édesítette és nekem nagyon ízlett nyilván a cukrot sem lőtte fel az egekbe, természetesen ésszerű adagban fogyasztva. Én azért igyekszem tartani a dolgokat, persze még nem olyan régen sanyargatom magam, de az az igazság hogy az orvbosok rám ijesztettek kicsit, pedig nem nagyon vagyok ijedős.Egyébként én elvagyok a sztíviával is, meg a xilittel is Persze ezek drágábbak, de mégsem mesterséges édesítők.

9 éve
#5870
Gonoszka1
Válasz Florian60 #5866 számú posztjára
Egy kevés zserbó neked is belefér szerintem a napi 2300 kalóriás keretedbe. Csak hát, az nem egy fél tepsi. De lehet egyébként kisebb adagot is sütni, nem kell rögtön "családi" adaggal kezdeni. Lehet egy kis tepsit is elővenni, és abban sütni. És a zserbó aránylag sokáig eláll, így szépen be lehet osztani (persze ha van ehhez elég akaraterőd, mert sajnos nekem sokszor nincs).

9 éve
#5869
Gonoszka1
Válasz mokuska44 #5867 számú posztjára
Igen, a mandula nem annyira erős ízű. Azért gondolkodom, hogy milyen lekvárral kellene párosítani. Szerintem a tésztának semmi baja nem lesz, és kiengedés után fel tudod használni (és akkor milyen jó lesz majd!).

9 éve
#5868
mokuska44
Válasz Florian60 #5866 számú posztjára
Én is elraktam szem elől, nem bírok ránézni :) megenném mind. :)

9 éve
#5867
mokuska44
Válasz Gonoszka1 #5863 számú posztjára
Raktam a mélyhűtőbe a tésztából,(élesztős tészta szerintem jó kiengedés után is) most túl sok az édesség . :) Én is gondolkoztam mákoson, mandulás is finom lehet, de annak lehet, hogy nincs elég erős íze.

9 éve
#5866
Florian60
Válasz Gonoszka1 #5865 számú posztjára
Bocs de mos már nem bírom tovább már az illatát is érzem annak a zserbónak. Régen a fénykorban egy fél tepsinek köszöntem, ma csak ácsingózom, miközben elrágcsálok egy xilites kekszet. Egyébként jó étvágyat az ebédhez.

9 éve
#5865
Gonoszka1
Válasz shinita #5864 számú posztjára
A mákos zserbó ugyan olyan mint a diós zserbó, csak a dió helyett mák, és a sárgabaracklekvár helyett szilvalekvár van a sütiben. Nagyon finom az is, és az is laktató, és súlyos sütemény.

9 éve
#5864
shinita 1
Válasz Gonoszka1 #5862 számú posztjára
Én nem akarom befedni az egész zserbót, nekem tetszik, ha rusztikusan lecsorog a szélén s mindig látszanak a rétegek :) A csokiszószom elég jól terül melegen, csak ráöntöm és kész.
Mákos zserbóról még nem hallottam... Bizonyára az is jó, szeretem a mákot, de a diót még sokkal jobban :D A mandula is kellemes, jellegzetes, de a dió ízesebb (valamint óriási kedvencem), sokszor egyszerre használom a kettőt, az szokott lenni a legjobb megoldás, legyen szó szinte bármiről, kókusztej, édes vagy sós süti...

9 éve
#5863
Gonoszka1
Válasz mokuska44 #5861 számú posztjára
Örülök, hogy elkészítetted! Nagyon szívesen megosztottam veletek! Majd javítod a technikát, hogy zserbósabb legyen. Azért írtam, hogy mekkora a süti, mert igazad van, hogy a zserbó vékony tésztával jó. Én vékonyra nyújtottam ki a tészta-labdacsokat, mert a zserbó szerintem is kevés tésztával, és sok töltelékkel jó. A lényeg azonban, hogy a párod örült neki, és biztos, hogy "kalácsosan" is finom volt, hiszen csupa finomság van benne!

9 éve
#5862
Gonoszka1
Válasz shinita #5859 számú posztjára
Az biztos, hogy nem egy lightos süti, és valóban tömény, mint ahogy a zserbó egyébként is egy tömör-gyönyör. És súlyra sem volt könnyű (torta-húrcibába vittem a húgomékhoz, mert ott volt a szenteste). A zserbó olyan süti, hogy pár nappal előbb el lehet készíteni, és jót tesz neki az ácsorgás. Maga a süti sem hűl ki könnyedén a töménysége miatt. Így az egyik nap készítem el a sütit, és másnap a mázat. Mondjuk a cukorszirupból a víz egy része elpárolog, de kell is a mennyiség, mert egy ekkora tortát kevesebb nem tudná befedni az oldalával együtt. Ez a csokimáz egyébként nagyon finom, és nagyon jó vele dolgozni. Már csináltam mákos zserbót is, az is nagyon finom, bár én a tésztát is elkészítettem hozzá. És jövőre egy mandulás zserbóban gondolkodom, de ezt majd még meg kell álmodni, és persze meg is kell élni.

9 éve
#5861
mokuska44
Válasz Gonoszka1 #5858 számú posztjára
Nemrég lett kész első "zserbóm" :) Nagyon finom lett, de a lapokat vékonyabbra kellett volna nyújtani , így inkább diós kalácsnak hívnám. Nem használtam fel az összes tésztát, ez csak próbasütés volt, a következő jobb lesz! :) Annyi még, hogy a töltelékbe nem raktam cukrot, csak diót, és baracklekvárt, így is pont elég édes lett,és finom, de a mennyisághez hiányzott a cukor, kicsit kevés lett 5 laphoz, kicsit vékony lett a töltelék, de kalácsnak tökéletes :) Párom is nagyon örül neki. Köszi a receptet!

9 éve
#5860
mokuska44
Válasz Gonoszka1 #5858 számú posztjára
Nagyon szépen köszönöm! El is kezdem összerakni :) Majd írok, milyen lett! :)

9 éve
#5859
shinita 1
Válasz Gonoszka1 #5858 számú posztjára
Nem egy lightos süti, az a hozzávalókból is látszik :D Az én szempontomból ijesztő, már a vajmennyiség is, főleg azt tekintve, hogy ha én sütit készítek, azt azonnal megeszem, de minimum a felét :D Persze egy ilyennél egy idő után túl jóllaknék és leállnék, de addigra nem sok maradna belőle, hacsak nem tudnék nagyon gyorsan szénhidrátmérgezést kapni. Bár lehet, hogy zserbó jelenlétében még arra is immunis vagyok.
Én ma nem kívántam sütit, de a párom nagyon emlegette a zserbót, hát egye fene, illetve azért inkább mi. Egy eredetileg nyersvegán receptet használtam, csak az egyszerűség s főleg gyorsaság kedvéért sütöttem a tésztáját és a pici baracklekvár sem volt nyers. A méz pedig élből nem vegán, de gondolom, a Stroh80-ra se néznek jó szemmel... Mindenesetre finom lett :)
Személy szerint nagyon szeretem minimalizálni a cukormennyiséget, régen se sűrűn kezdtem olyan sütivel, amiből egy nagy adaghoz 10 dekánál több kell, de manapság különösen elszánt vagyok e téren. A zserbónak nagyon édesnek kell lennie, abba tettem kb. 3 dekát, némi cukormentes lekvárt és 6 deka datolyát is. Elég picike volt, de 2 ember számára desszertnek elég :) Holnap újabb verzió jön, sokkal szénhidrátszegényebben, diósabban és barackosabban. A datolya csak nehézségeket okozott s nem is volt igazán jóféle az alapanyagom.

Zserbót érlelni...? A párom betette a hűtőbe, hogy megszilárduljon a csokiszósz, kb. 2 perc után kivettem (nem szilárdult meg)... A zserbó túl nagy kedvencem. Sosem szabad sokat csinálnom belőle, hacsak nincs készen hozzá egy vendégsereg :D
A legtöbb étel kapcsán vissza tudom magam fogni, a zserbó nem ilyen.

Hm, sokféle recept van zserbóra, de egy hozzáértő módon elkészített sárgabarackos-diós zserbó mindig finom, azt hiszem.

Van pár tésztátlan receptem is, ott szerintem igencsak oda kell figyelni, a zserbó még tésztásan is tömény szokott lenni... Valaki azt írta, hogy úgyis csak a töltelék miatt esszük a sütiket. Én biztosan nem. A tésztának is komoly szerepe van. Aki így áll hozzá, az egyen bonbont.
A múltkori mákos sütim is finom volt, de túl tömény (a mák töltötte be a liszt szerepét, s rajta kívül alig szerepelt valami, azok is kisebb mennyiségben). Ilyenkor kell átírni az eredeti receptet.

[órákkal később]
Csak most olvastam el a hozzávalókat, múltkor csak a receptet. S próbáltam elképzelni a tortát. A bevonat vagy 60 deka? Hoppá. Sosem számoltam ilyesmit s nem szoktam tortát sütni, s ha tenném, akkor is tojásos krém lenne rajta, úgyhogy ezt azért nem néztem volna ki belőle. Bár nagy torta, az tény. De akkor is... :O

De most már nem gondolok ilyenekre, már így is túl sok szénhidrátot ettem ma. Napok óta ez van, de legalább a kalóriával nem szállok el s éppenséggel nem érzem rosszul magam :) Sütőtökszezon van, no.

9 éve
#5858
Gonoszka1
Válasz mokuska44 #5857 számú posztjára
Persze szívesen leírom! Én ezt egy 28 cm-es kapcsos tortaformában sütöttem. Ha kevesebbet akarsz készíteni, akkor arányosan kell csökkenteni a hozzávalókat. Ide másolom a feltett hozzávalókat. http://kaloriabazis.hu/recept/zserbo_torta_kcal/559158_0
Az elkészítés: A 60 dkg lisztet, a 37,5 dkg puha vajat, a tojássárgákkal, a tejföllel, és a langyos enyhén cukros felfuttatott élesztővel, és összesen 12 dkg porcukorral összedolgozzuk. Kicsit lágy tésztát kapunk. Kb :1 órára hűtőbe tesszük. A töltelékhez az 50 dkg darált diót összekeverjük a 37,5 dkg porcukorral, A sárgabaracklekvárt elkeverjük a kikapart 1 db vaníliarúd magjaival. A tésztát 5 egyforma részre osztjuk. Lisztezett felületen kinyújtjuk az elsőt, és a vajazott-lisztezett formába tesszük. Megkenjük a negyed adag lekvárral, megszórjuk a negyed adag cukros dióval. Így teszünk a következő 3 tésztával is. Az 5-ik tésztát kinyújtjuk, ráillesztjük a tetejére, és mélyen megszúrkáljuk alaposan a süteményt. 180 fokra előmelegített sütőben kb.40-45 percig sütjük, ha nagyon pirulna, akkor a tetejét lefedjük. Kihűtjük. A csokimázhoz a 20 dkg cukrot a vízzel cukorsziruppá főzzük (akkor jó, ha az oda készített hideg vízben nem oszlik el hanem "gömbszerűen" összeáll. A tejszínt a csokoládéval vízgőz fölött felolvasztjuk, és összekeverjük a cukorszirupot hozzáöntve egyneművé. Ha már majdnem kihűlt, de még folyékony az állaga, akkor a torta közepére csorgatjuk, és lapos késsel szépen elkenjük, és az oldalát is bevonjuk, A tetejét fél szem, és negyed szem dióval díszitjük. Érdemes 1-2 napig "érlelni".

9 éve
#5857
mokuska44
Válasz Gonoszka1 #5852 számú posztjára
Ha van időd , kedved, leírnád a zserbó tésztáját, maradt dió, kipróbálnám én is. :) Nem akarok rossz recepttel nekikezdeni :)

9 éve
#5856
Gonoszka1
Válasz shinita #5853 számú posztjára
Igen, a bejgli sem a diétás sütik kategóriájába tartozik. Én is sütöttem bejglit, Édesanyám is sütött, így el vagyunk látva bőven bejglivel mi is.

A zserbóba összesen 1-2 tojássárgája kell (attól függően, hogy mekkora mennyiséget csinálsz).

9 éve
#5855
bmati
Válasz feketeinci #5847 számú posztjára
Szia!
Én nem aggódnék a helyedben ezen az egy héten. A 2-3 kg nagyja le is fog menni szilveszter után 1-2 héten belül, ha visszatérsz a fogyásos ritmusodba.
Az idézetet itt tette ki Bojtika kb. tavaly ilyenkor, illetve szerintem én is írtam pár hónapja tőle idézve, de azt, hogy Bojtika hol olvasta, azt nem tudom. :)

9 éve
#5854
bmati
Válasz orsolya0203 #5848 számú posztjára
Szia!
A Kérdezz bátran! Bármit! Válaszolunk! topicban írtam neked.

9 éve
#5853
shinita 1
Válasz Gonoszka1 #5852 számú posztjára
Én ugye többnyire olajos magvakat használok liszt helyett :D Úgyhogy még töményebbek lesznek.
Lehet, hogy egyszerű, azt hiszem, még sosem csináltam zserbót (de speciel piskótát sem szoktam, pedig az se rossz. Többnyire tojáshiány van nálunk, de újabban gyakorlattá tettük, hogy ha nem ketreces tojást látunk, veszünk százat. Nem mintha az sokáig tartana, pedig nem is eszünk olyan sok tojást, megszoktam a takarékoskodást vele). A zserbóban az a macera, hogy diót kell törni. Van egy csomó töretlen diónk... S roppant gyorsan fogy, kifejezetten diós ételekre nem is jut, ahhoz órákig kéne törni és azonnal felhasználni.

Tényleg össze fogok hozni egy zserbót. Amint kedvem támad sütit enni.
Most annyira nem hiányzik, anyós természetesen a bejglit is roppant finomra készíti (nem tudom, hogyan csinálja, de a mákos bejgli legvége is mákos volt, kb. egy sejtréteg héj volt csak rajta :D)... Hoztunk majdnem 2 rúddal, 25-én pedig órák alatt elfogyott... Az se lehetett kevés kalória, bár sok mást szerintem már nem ettem aznap.

9 éve
#5852
Gonoszka1
Válasz shinita #5851 számú posztjára
A zserbó pedig nem egy macerás süti, tényleg egyszerű. A tésztája is nagyon könnyen kezelhető, azaz könnyű vele dolgozni. És csak össze kell rakni, még csak krémet sem kell hozzá készíteni. Azon gondolkodom, hogy jövőre mandulásan fogom elkészíteni, csak még azt nem találtam ki, hogy milyen lekvárral. Talán ananászlekvárral készítsem? És bizony vannak erősen kalóriadús sütemények. A keresztlányoméknak csíkos métereskalács-tortát készítettem, hát az sem kis kalóriás torta (jó valamennyivel kevesebb mint a zserbó-tortáé).

9 éve
#5851
shinita 1
Válasz Gonoszka1 #5850 számú posztjára
Zserbó... Évek óta nem tudom rávenni magam, hogy csináljak, pedig szeretem. Amikor eszembe jut, pont lusta vagyok hozzá vagy valami. Nagyon ritkán sütök édes sütit... De be van tervezve az év hátralevő részére :)
A sütik ilyenek. Az ember a szokásos kis 1600 kalóriája után elmegy fellépni az énekkarral, megkóstolja a sütiket s kiderül, hogy 4000 kalória jött össze. Hihetetlenek a sütik (amúgy lehet, hogy apróbbak voltak, mint a normálisak, nem tudom. Normálisan képtelen vagyok egy nap alatt ennyi kalóriát enni, de a sütik igenis trükkösek).
Ha belegondolunk, semmi meglepő nincs az efféle sütik töménységében. Nincsenek tele vízzel, zöldséggel, gyümölccsel, zsír viszont jócskán van bennük. A szénhidrát, a fehérje s a maradék víz kicsit lehúzza, ezért tud még 500kcal/100g alá is menni. Sokkal töményebb ételek is léteznek, s azokkal is lehet fogyni, csak mást is kell enni. Nálam tipikusan kalóriaszegény és igen tömény ételek szerepelnek minden egyes napban, jó kombó.

Rengeteg napot nem számoltam. A karácsonyt se, de az elég normális lehetett, előtte ettem túl sokat s túl szénhidrátosan. 26-a óta újra írom a napjaim s azóta nem is eszem sokat. Végre levittem a szénhidrátot és nem vagyok éhes délelőttönként. Meg persze máskor se nagyon. A ketogén korszakom után annyira jó volt, hogy a minimalizált éhség megmaradt a szénhidrátos napjaimra is, de a karácsony előtti ereszdelahajam elrontotta ezt. De most újra rendbejön :)
Karácsonykor ettem húst (nem különösebben megragadó törpeharcsát, egy pici tökéletesen ízetlen csirkét és egész jó, házi disznót) s azt hiszem, ezennel befejeztem eme tomboló húsos korszakomat, jöhet pár hónap húsmentes időszak, de majd meglátjuk. Tudok házi tarját szerezni, ennek azért van némi csábereje. Bár pár hónapig akkor is ráér.
Kisültkrumpliztam magam (mikrós csipszkísérletek, de sose voltak képesek eléggé ropogósak lenni s mindig nagyon kevés lett), sült tökre sem vágyom, napi 3 deka mandarin pedig még a ketogénbe is fér... Remélem a legjobbakat.
Ma reggel 68 kiló körül voltam (1 hónapja voltam ennyi... előtte pedig 16 hónapja), de ott van még a glikogén által megkötött víz... De mindegy, mennyit mentem fel, tudom a módszert a fogyásra, így egyszer elérem a célom. Már egészen ment, amikor beütött a december és borult minden. A baj az, hogy sokkal rosszabbul esett a kilengés, mint a fogyást segítő étrend. A mérték igen fontos, de abban nem vagyok jó egy ponton túl. Nekem nem szabad túlságosan lazázni.

9 éve
#5850
Gonoszka1
Válasz feketeinci #5847 számú posztjára
A Facebookon olvastam én is. Tényleg találó! Én is úgy elengedtem magamat, hogy öröm nézni! A zserbó tortámról nem is beszélve aminek 100 grammja 458 kalória! Az ember nem is gondolná. hogy nem is olyan nagy mennyiséggel is mennyi kalóriát képes megenni (mert persze a karácsonyi menü nem zöldsalátából áll).

9 éve
#5849
shinita 1
Válasz orsolya0203 #5848 számú posztjára
A ketogént? Én jobb időszakaimban igen, ez a december valahogy nem erről szólt... Ma szerintem rendes ketogén napom lesz, egyelőre remekül állok :) Ami tekintve, hogy elfogyott az eritritem, s többek között csokikrémes zsömlét ettem (persze szénhidrátszegény fajtát), egészen jó eredmény. Bár komoly ketogénezők inkább kerülik a cukoralkoholokat, állítólag bekavarhatnak azok is. Engem ez nem hat meg, én fogyni akarok és jól érezni magam, abban pedig nem zavarnak.

9 éve
#5848
orsolya0203
Sziasztok. Csinálja valaki a keton diétát ?

9 éve
#5847
feketeinci 9
Végem van!
Nem is mertem mindent felvinni....a "kicsit" lazábbra vett kajálásokból.
Ez így is rengeteg!
2-3 kiló simán visszaugrott :(
Úristen! Mennyit ehettem én a számolás előtt?
Na most kell kitartónak lenni :)

A lányomnak volt egy megjegyzése a karácsonyi vacsora előtt, amit most hallott, vagy olvasott valahol, szerintem nagyon találó:
"Az emberek nem a karácsony és szilveszter közötti zabálástól híznak el, hanem a szilveszter és karácsony közöttitől."

9 éve
#5846
teper
Válasz Bojtika #5845 számú posztjára
Legfeljebb agyhelyen, de azért még jó az emésztésre is, azt karbantarccsa. Nekem meg még a zabkorpa is néha mellékízes. Most négyszemközt elmondom, hogy nekem csíp és néha, ha túl sok van belőle az adott termékben, akkor már kellemetlen az íze. Szerintem jól válaszoltál/ajánlottál, igaz, hogy amikor végre sikerült ezekre rátalálnom veszek mindkettőből :o)

9 éve
#5845
Bojtika 3
Válasz teper #5844 számú posztjára
Áll a nő a boltban, egyik kezében zab- a másikban búzakorpa.
Melyiket vegye?

Mondom, hogy a búzakorpa nem annyi mindenbe jó a mellékíze miatt, bár kicsivel több a rosttartalma.
Igen- mondja, de neki azt mondták, az jó a koleszterin ellen.

Agyon nem üthetem csak azért, mert buta szegény...

Kérdés egy fórumon: evés közben félrenyeltem, mit tegyek?

Mit, mit...gép bekapcs, regi, vagy csak belépés, új téma nyitás, kérdés begépel, vazze, mi egyebet tehetnél? Majd úgy egy óra múlva érkezik is talán válasz...



9 éve
#5844
teper
Válasz Bojtika #5842 számú posztjára
Kösz, és ezen túl is vagyunk. Dehogynem húztad, látom. Annyi gagyit olvastam már, hogy el sem hiszed. Az orvos válaszol: …hát, ha így nem megy, esetleg próbáld meg úgy, de ha ez sem használ vagy nem lenne jó, vannak még ötleteim… sámánkodás és kuruzslás, ezeket hagyd a fenébe, lépj rajtuk túl :)

9 éve
#5843
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5842 számú posztjára
Én csak most kapcsolódom, mert eddig (reggel óta) vendégeskedés volt. Kinyúltam mint egy liba! Majd belenézek a dolgokba.

Bojtika nagyon boldog karácsonyi ünnepeket kívánok szeretetben, békességben! Jó, hogy egy kicsit jössz közénk!

9 éve
#5842
Bojtika 3
Válasz teper #5841 számú posztjára
Nem húztam... az ostobaságnak ezt a fokát már nem értem. Több hetes dolog ez már.

Neked is boldogat! :D

Viszont tényleg fontos utánanézni, kinek az írását olvastuk éppen. És hogy hol. Sok orvos is megvehető...beáll értékesítési oldalakra "szakértőnek". Figyelni kell.

9 éve
#5841
teper
Válasz Bojtika #5840 számú posztjára
Szia Bojti! Te felhúztad magad? Ejha. Ne foglalkozz velük, látod, hogy nem éri meg. Boldog Karácsonyt és lazíts! :)

9 éve
#5840
Bojtika 3
Ja, és nyilván fontos tényező, hogy amikor megírtam az észrevételemet, a több ottani tag között egyetlen egy nem volt, aki írt volna privát üzenetet, hogy érdekli a dolog, és hogy a német nyelvű linkek, amiket bemásoltam, mégis pontosan mit tartalmaznak.
Tehát bele sem gondolt egyikük sem. Csak leszóltak, hogy nekem miért jó ennyire kétkedőnek lenni, és ha én magam nem gyakorlom, akkor miért beszélek bele.

Amolyan "úgy maradok buta, ahogy akarok" dolognak tűnt.

9 éve
#5839
Bojtika 3
Adott egy netes kis társaság, egy bizonyos testgyakorlást művelnek (Öt, illetve Hét Tibeti Rítus), és beszámolnak egymásnak annak hatásáról.
Én ismerem valamelyest a jógát, és elkezdett érdekelni, mi is ez pontosan, és miért korlátozódik öt gyakorlat egyre nagyobb számú ismétlésére, hetenkénti ütemezésben.-

Elég hamar ki is derült (több német oldal segítségével), hogy ilyen gyakorlás sem jógaként nem létezik, sem tibetiként, mert a tibetiek ha gyakorolják is valamelyik irányzatot, akkor sem adták ki könyvként Európában.
Létezik ugyanis két vagy három olyan lista, amelyben megtalálhatóak a kiadott könyvek. Ami csak megjelent. Az egyik német kutató még ki is jegyzetelte, hogy ezen a szerzői néven nincs ilyen témájú, hivatalosan kiadott könyv. Csak egy rövidke pénzügyi tanulmány a feltételezhető időszakban, de bőven előtte és bőven utána nincsen semmi.
Maga a könyv egy vékonyka kötet, és már az is feltűnő, hogy miért van több fordítója.
Nos, ilyen nevű szerző létezik, de egy pénzügyi tanulmány szerzője csupán.
A könyv története vészesen hasonlít A kék hold völgye c, kicsit misztikus regénykéhez, amellyel már régebben találkoztam, és az örök ifjúság elixírje körül forog. Ez a tibeti rítus szintén örök fiatalságot ígér a gyakorlóknak.
A lényeg az, hogy ezt a könyvet időről időre kiadják, ha egy-egy kisebb kiadó problémás időket vészel át éppen. Jogdíjat nem kell fizetni, mert NINCS SZERZŐJE, sem EREDETIJE semmilyen nyelven, emiatt van a több fordító, akik részleteket fordítanak le. Összegereblyézték valamikor angol és német nyelven. A benne leírt gyakorlatok semmilyen jógaiskolához nem tartoznak, bár kétségtelenül könnyen végezhetők. Semmi Tibet, és végképp semmi rítus nincs ebben, de időnként meglovagolnak egy-egy újabb fitness-hullámot.
Ezt megírtam a kis társaságnak, azzal a konklúzióval, hogy végezze, aki szeretné, mert legalább nem árt, és ha ezzel hozzászokik a rendszeres mozgáshoz, az még használ is.
"Természetesen" én lettem a hitetlenkedő, az undorítóan gyanakodó. Nem baj, elhallgattam, habár igazán nem értem, hogy azt elhiszi, aminek utána sem nézett...de annak nem hisz, aki vette a fáradságot és még a linkeket is idézte?
Nem is érdekelne az egész, de a csapat lassacskán eljutott a többi között az egy helyben forgás 21-szeres ismétléséhez, és panaszkodnak, hogy nem megy. Nos, nem is kell mennie, mert az egész gyakorlatsort akár a szomszéd Józsi is összerakhatta volna.
De azt is írja, hogy érezhetően használ neki, más lett az élete egészen!

A kerengő dervisek jutottak az eszembe, de nem akarok poénkodni rajtuk. (A vezérürü egy másik alkalommal finoman kioktatott, hogy a gluténtól el fogok butulni. Válaszoltam, hogy rendben, bár az egyetemi felvételim elég jól sikerült még így 56 évnyi gluténfogyasztás mellett is.)

Az a döbbenetes a számomra, hogy ha egy könyv megragad engem, és nem ismerem az íróját, akkor rákeresek a neten. És azt hittem, más is ezt teszi.
Most a napokban olvasok egy újabb hozzászólást, hogy a könyv ám az igazi! (Az a kis vékonyka, amelynek két fordítója van, és a szerző nem található. Miért nem furcsa senkinek, hogy két fordító kellett egy ekkorka könyvhöz, amelyben csak általános szókincs szerepel? Miért nem szerepel egyetlen eredeti kiadása a könyvnek, azaz miért van több változat is megjelölve?

Jó, én éppen tanultam is az egyetemen, hogy mennyire fontos az, hogy az a kiadvány, amelyet felhasználunk, akár fordításra, akár egyetlen idézet erejéig, pontosan meg legyen határozva. De ezt tudja minden könyvkedvelő ember, hogy egy könyvben ott található az eredeti kiadás kiadója, évszáma, még a nyomda is, de akár több adat is még.

A másik, hogy egy általa ismeretlen szerzőnek nem néz utána. Én még az ismertebbekre is rákeresek, mert érdekel…

9 éve
#5838
Bojtika 3
Nem tudok most semmilyen videót megnyitni, valamit fel-vagy leszedett a fiam, amit nem kellett volna.

Gonoszka, ez a link kicsit eleve túl hosszúnak tűnik, nem tudom, más meg tudja-e nyitni.

El nem hiszi normális elme, mikre képes a "parasztvakítás" és az emberi ostobaság.

Megírom wordben és bemásolom.

9 éve
#5837
feketeinci 9
Remélem Nektek is jól telik az idő :)

Találtam ezt az oldalt...micsoda marhaság!

http://tv-blog.net/cl_pro_medvestnik_veng/?utm_source=adnow&utm_campaign=5232&ad=1859324&

A híres orvosok sajna nem léteznek....a hitelesség megőrzése érdekében Dr.Zvikler Orsolya nevéhez azért egy női képet is mellékelhettek volna.

Nem is tudom hogy sírjak vagy nevessek ezen a népbutításon.....annak azért örülök, hogy jó helyen vagyok Köztetek :)
További békés ünnepet kívánok )

9 éve
#5835
teper
Válasz mokuska44 #5834 számú posztjára
Nem, nincs profi matrac, legfeljebb az egészhez képest alapos jó döntés létezik. Alaposabban utánanézve, tényleg nem vagytok normálisak, vagyis innentől zakkantak számítandóak vagytok. Hajózzatok az Adrián két hetet, lehetőleg legyen benne vihar is, minél több. Ha lehetne, mindig én lennék a kapitány, mert mindig figyelek a legénységre. A kapitányság különben az fontos dolog, viharban főleg. Másztatok már hegyet? Ha igen melyiket? Most legjobban hegyet másznék :)

9 éve
#5834
mokuska44
Válasz teper #5833 számú posztjára
:) Azért elég jó a matracunk, nem gagyi, de nem is drága . Irigykedünk a Te Jézuskádra, ide is hozhatna valami profi matracot, de most a májusi nyaralásunkra gyűjt :)
Egyébként szeretünk kempingezni pl. Montenegróban, vízparton, még oda is profi, villanymotoros, komfortzónás aerobedet vettünk, (még Angliában) olyan drágán, hogy nem vagyunk normálisak. :)

9 éve
#5833
teper
Válasz mokuska44 #5832 számú posztjára
Kösz! De egyáltalán nem biztos, hogy igazam van, csak erre jutottam. Eddig jól csináltátok, ügyes. Természetesen, ha elég fáradt vagyok én is elalszok egy avarlevél ágyon, de azért ezzel óvatosan, hosszabb távon majd gondoljátok át :)

9 éve
#5832
mokuska44
Válasz teper #5829 számú posztjára
Teljesen igazad van! :) Mi( férjem) az ágyat magunk csináltuk, szintkülönbséggel, külön matrac, egybehozva. Általában én voltam a problémás, kezdődő gerincsérvvel, a páromnak mindegy volt, min alszik. :) Most a mozgással, fogyással majdnem 100 %-kot javult a hátam, (nehogy elkiabáljam!!!! ) nekem is kezd mindegy lenni min alszom . :) régen, volt, hogy a földön aludtam, úgy fájt a hátam, most a normális puha ágy a jó.Boldog karácsonyt, és jó hihenést Nektek is! :)

9 éve
#5831
mokuska44
Válasz shinita #5826 számú posztjára
Ezek nagyon egyszerű, gyors sütik, nem a nagyi féle 5 lapos, krémesek :) Boldog karácsonyt kívánok ! :)

9 éve
#5830
mokuska44
Válasz Gonoszka1 #5827 számú posztjára
Nagyon ismerősek ezek a süti nevek . Te is megvetted a Nők Lapja desszert számát :) Mi a sütiket ajándékba készítettük főleg, reggel-este munka előtt , után. Férjem majdnem vegetáriánus, én csak csirkemellet eszem,ezért az ünnepi vacsora egyszerű, ráértünk erre: krumplipüré, rizs, (halászlé rendelve nekem 1 adag 3 napra :), rántott cukkini, rántott sajt, sok-sok grill zöldség,(pici huka,kolbász nekem ) Tegnap este nem értettünk egyet párommal, hogy a tiramisuban legyen-e mazsola, így abból is csináltam kettőt, egyik hagyományos, másik mazsolás tejszínes, sok-sok rummal. :) Nem is lett rossz a kalóriája :) A fát (töves ezüst) angilai életünk óta a mikulás hozza, és egész decemberbe gyönyörködünk benne.
Jó pihenést az ünnepekre! :) Nagyon boldog, békés karácsonyt kívánok! :)

9 éve
#5829
teper
Válasz mokuska44 #5825 számú posztjára
Ugyanazt tudom elmondani, mint annyi mással kapcsolatban is pl. hifi vagy nem hifi, honnan high end és eddig mi volt? Alapvetően próbálgatni kell, úgy mint egy cipőt. Főleg, hogy életed jelentős részét ágyban töltöd. Viszont sajnos az van, hogy a boltban 5-20 perc alatt valami ugyan kiderül, de korántsem biztos, hogy az lesz a végleges megoldás otthonra is. Szerintem nagyon fontos, mint más drágább, jelentősebb termék esetében a korrekt garancia, ami külön jó, ha ez legalább egy hónapig pénz visszafizetési! A sávos garanciával egyetértek, azt korrektnek tartom, de a termékre legyen legalább 10 év ebből, vagy ha lehet akár még többet is el tudok képzelni belőle.
Szóval ezt így eldönteni csak akkor lehetséges, ha utána jársz/jártok és próbálgattok, így lenne az igazi. De időhiányában marad a net és a többi sorstárs tapasztalata, de ezzel is foglalkozni kell. Ahhoz elég sokat kell bújni a netet, hogy számodra egy alapos és markáns elképzelés alakuljon ki adott dologról, és még így csak virtuálisak lesznek a próbáid, de sokkal jobb, mint a semmi, a hirtelen és indulatból megvásárolt dolgoknál. Ökölszabályként azt gondolom, bizony a drága dolgok általában jobbak, ugyanakkor nagyon jó, ha felismered az indokolatlanul túlárazott termékeket lsd. Apple, ezeket simán ki lehet váltani kicsivel olcsóbb, de legalább annyira jó dolgokkal.
Itt még bejön más csomó kérdés is, hogy pasi pajtás hány kilós, neki a kemény cucc valszeg jobb mint neked ugyanaz a keménységű. Legyen két darabos vagy legyen egybe? Ha két darabos, akkor neked legyen rajta fedőmatrac, ami lágyabb. Jójó, de akkor szint különbség lesz a két rész között, ezt majd valahogy kompenzálni kell. Akarod-e nyitogatni, hogy a lábrészt vagy a fejrészt felemelni?
Ha maradunk a matracnál, és leegyszerűsítem a kérdést, akkor arra jutottam, hogy legyen egy drágább, keményebb, amire később igény szerint lehet és még érdemes is egy memóriás fedőmatracot rázúzni, ha azt megunod, akkor leveszed róla azt annyi. Igazából nem könnyű a döntés, de jó pihenést! :)

9 éve
#5828
Gonoszka1
Válasz shinita #5826 számú posztjára
Neked is kellemes, békés, szeretettel teljes Karácsonyt kívánok!

9 éve
#5827
Gonoszka1
Válasz mokuska44 #5822 számú posztjára
Én párhuzamosan művelem a sütést-főzést. A sütikből készítettem bejglit (mákos-aszalt szilvásat, és gesztenyés-aszalt szilvás-marcipánost mindezt egy kis rummal megbolondítva), készítettem egy zserbó tortát, és egy csíkos métereskalács-tortát. Ma még hideg tojást készítek, fát diszítek, vásárolok, és holnap megint főzök, mert a keresztlányomék jönnek, így nekem csak 26.-án jön a pihenés, és akkor pár napig nem megyek a konyha közelébe sem! Békés, szerettetel teljes Karácsonyt kívánok!

9 éve
#5826
shinita 1
Válasz mokuska44 #5822 számú posztjára
Egek, micsoda lista... Én egyrészt padlót raktam, másrészt nem nekem való a sokféle süti, így én csak kétfélét csináltam: "paleo pogácsát" (valahogy nevezni kell s így nevezték), sajtosat és tarjásat (csak az ízesítésük más), valamint mézest. Vendégségbe viszem, úgyhogy a mézes az ugyanolyan recept ellenére nem lett olyan tökéletes, mint a múltkor - vagy én nézem más szemmel? Azért így is finom, de múltkor valami fenomenális volt... Viszont ki van díszítve. Bár szerintem a mézesek eleve szépek (s változatos formájúak), de azért kaptak tojáshabból pöttyöket, kacskaringókat s miegymásokat.
Holnap igyekszem olyan keveset enni, amennyire csak képes vagyok, azt is lehetőleg szénhidrátszegényen, szegény bensőm már nagyon vágyik egy kis pihenésre, elég kilengős napjaim voltak. Nem is számoltam s a súlyom felmehetett pár kilót, de ilyenkor nem tudom reálisan mérni, majd pár nap múlva.
Viszont remekül pihenek, s ezen a padlórakás és barkácsolás sem változtat.
Az már inkább, hogy fáj a torkom. Nem tudom, hogy lelki vagy táplálkozásbeli hibát követtem el, egyik téren sem voltam topon, de súlyos, mert még a hagymalevestől sem múlt el. De holnapra valószínűleg jól leszek, az már a 3. nap, egyszer vége kell lennie (mindig nagyon unom az ilyesmit, 3 nap majdnem az örökkévalóság számomra, gyerekkoromban is szinte mindig ennyi volt a maximum).
Főzni tehát holnap nem kell, utána pedig majd kitalálunk valamit. A karalábétócsninak komoly esélye van :)

Azért jó lesz visszatérni még a számoláshoz is, pedig nem hittem volna, hogy egyszer ezt mondom rá :) De nem is eszem olyan bonyolultan manapság, mint rég (legalábbis ha egyszerűsítem a zöldségeimet, mert azokból sokféle van egy napban).

Kellemes Karácsonyt mindenkinek! :)

9 éve
#5825
mokuska44
Válasz teper #5824 számú posztjára
Biztosan igazad van! :) Mi nem néztünk utána, nem tudom még eldönteni mi is lenne jó,puha, vagy kemény. ... Rotex az már volt, ha vennénk talán Cardo lenne,szerinted melyik a jó?
Most lettünk kész mindennel, most már jöhet a karácsonyi pihenés. :)

9 éve
#5824
teper
Válasz mokuska44 #5819 számú posztjára
Matrac témában kénytelen voltam alaposan elmélyedni, és ezzel így nem értünk egyet, de az ünnepi jó kívánságokat kösz, és viszont! :)

9 éve
#5823
mokuska44
Válasz Gonoszka1 #5821 számú posztjára
Én sem tartom pontosan amit kell ilyenkor, de majd tornázunk többet! :)

9 éve
#5822
mokuska44
Válasz Gonoszka1 #5818 számú posztjára
Köszi! A főzésnél még nem tartok :) az este, meg holnap jön. Csináltam gyümölcskenyeret, (tönköly lisztből is egyet), mézeskalácsot, satos rolót, kürtős kalácsot, sajtos csigát, kókuszgolyót, diós kosarat, oroszkrémtortás valamit, mindent kiszámoltam, majd felrakom :)

9 éve
#5821
Gonoszka1
Válasz mokuska44 #5820 számú posztjára
Az nagyon jó, ha írogatod, mert ezáltal kontroll alatt tudod tartani a kalóriakeretedet. Bár nekem még így is sikerülni szokott elszállni.

9 éve
#5820
mokuska44
Válasz Gonoszka1 #5818 számú posztjára
Köszi! A bázislakó nagyon találó! :) Én is itt vagyok már egy éve, majdem minden nap :) és írogatom a kalóriákat. :)

9 éve
#5819
mokuska44
Válasz teper #5815 számú posztjára
:) Igen, de keddet még ennyire nem vártam soha!!! :) Remélem jó lesz a matracod, mi is sokat próbáltunk, most ott tartunk, hogy olcsóbbat cserélülünk gyakran.

9 éve
#5818
Gonoszka1
Válasz mokuska44 #5817 számú posztjára
Köszönöm! Én is Békés és Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok minden kedves bázislakónk!!! Kevesebb stresszt, finom falatokat (lehetőleg módjával, de lelkiismeret furdalás nélkül).

Gratulálok a fogyásodhoz, és biztos sikerülni fog! Én még nem ettem magamat tele édességgel (csak gyártottam (na jó a bejglimet lemeóztam 1-1 szelet erejéig). Inkább kocsonya (tiszta húsos, zsír nélkül) töltött káposzta (sovány hús, rántás nélkül, viszont sok-sok 10%-os tejföllel), töltött paprika (sovány húsból rántás nélkül, passzírozott paradicsomból). Na ezekből azért bepakkoltam.

9 éve
#5817
mokuska44
[url=http://kepfeltoltes.hu/view/141223/masnifel2_www.kepfeltoltes.hu_.png]
Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok Mindenkinek ! :) Én már annyit kóstolgattam a sütiket, hogy már nem is tudok ránézni semmi édességre. :) Ha mégis tele eszem magam, akkor sem lehet sokat hízni 1-2 nap alatt. :) (remélem) Egyébként már elértem a 164 cm-t/ 62 kg-t. Jövőre 50-nel fogok kezdődni, ha sikerül! :) Kívánom, hogy Mindenkinek teljesüljön minden vágya !!! :)

9 éve
#5815
teper
Válasz mokuska44 #5814 számú posztjára
Nem vagyok matracos, ne aggódj, de még délután rendeltem matracot, mert már pár napja fáj a seggem felett a keresztcsontom, és elkezdett fájni jó pár hete a vállam is. Fura fájások igaz? Hét végén is meló, ja az gáz, de hiszen ma még csak kedd van :)

9 éve
#5814
mokuska44
Válasz teper #5813 számú posztjára
A matracom nem az igazi, de elmegy. Az volt most a baj, hogy ilyen állapotban még hétvégén is dolgoztam, de most végeztem, 5 nap pihenő jön. Már amennyire pihenő a karácsony. :)

9 éve
#5813
teper
Válasz mokuska44 #5812 számú posztjára
És biztosan jó a matracod is a flektor ellenére is?

9 éve
#5812
mokuska44
Válasz bmati #5811 számú posztjára
Köszönöm a segítséget, és a jótanácsokat! Az orvos csak annyit tudott mondani, hogy ez hosszú lesz ! Fájdalomcsillapítót már ma elhagytam, maradt a flektor krém. Ez az egész péntek este kezdődött, 1 hete, ma már kicsit tudom mozgatni a kezem , felemelni még nem nagyon merem, mert még érzékeny a vállam :( , és a felkarom meg a vállam még mindig nagyobb, mint a másik. Ezek után lehet számítani rá, hogy ez többször előjön, vagy ez is meg tud erősödni, mint a térd?
(Amikor elkezdtem súlyzókkal edzeni, akkor volt már hasonló, de nem ennyire kibírhatatlan , és hosszantartó fájdalom, utána kisebb súlyokra váltottam, és már örültem, hogy megerősödött a vállam. ) Mégegyszer köszi a sgítséget! :)

9 éve
#5811
bmati
Válasz mokuska44 #5808 számú posztjára
Valószínűleg túlerőltetted és begyulladt a rotátorköpenyed. Ez hetekbe telik, mire újra rendbe jön. Óvatos átmozgató edzéseket csinálj rá kétnaponta, mert segíti a gyógyulást, de kizárólag csak saját testsúlyos edzés legyen. Pl.: dőlj rá a falra és úgy fekvőzz (minél kevésbé dőlsz rá, annál könnyebb, de ez is átmozgat, emellett jó még, ha egy függőleges rúdba kapaszkodsz és hátrafelé dőlsz (könnyített húzódzkodás, csak itt nem a testsúlyodat húzod fel és tudod szabályozni, hogy milyen szögben dőlsz hátra) úgy, hogy a rúd a lábaid között van. Lehet még óvatosan vállkörzéseket csinálni (ezt napi 2-3-szor is, de tényleg csak óvatosan) és ez megakadályozza, hogy "befagyjon" a vállad.
Fájdalomcsillapító szedésével nem fogsz sokra menni, akkor már inkább helyileg kenegesd valamilyen gyulladáscsökkentő kenőccsel, mert az többet használ.

9 éve
#5810
shinita 1
Válasz mokuska44 #5809 számú posztjára
Nekem muszáj beleférnie, mivel séta nélkül nem működöm, enerváltan és megnövekedett alvásigénnyel pedig órákat vesztek... Ezzel együtt képes vagyok hanyagolni, az utóbbi időkben jobbára csak pici sétáim voltak, illetve szerdán 2 óra. De a pici is valami. Fel szoktam menni a hegytetőre, ami elég kis séta, tekintve, hogy majdnem a tetején lakom... :) Fentről elég jól rá lehet látni a tóra, még jobban, mint a házból, ősszel pedig vaddisznókat lehet nézni és szarvasbőgést hallgatni (ott van a vadaspark kerítése). De a séta unalmas terepen is jó, csak Budapest belvárosában nem szerettem. De amikor a budai zöldövezetben laktam... Ma is nosztalgiával gondolok arra az időre, amikor hazafelé kiültem egy sziklára vagy megnéztem a kökörcsineket... De egyenesen a munkahelyemre menet is gyönyörű volt a táj, főleg ősszel. Aztán a cég elköltözött a belvárosba, én pedig rövid úton felmondtam, mert nem bírtam az új helyet, zsúfolt, zajos, levegőtlen lyuk volt sok emberrel. Ez csak egy tényező volt, de elég fontos.

Tornára sajnálnék sok időt, illetve minek is hosszan, abból szeretek intenzívet csinálni. Vagy szórakoztatót, de azért nem lötyögést... Tegnap sikerülhetett, ma láb- és karizomlázam van. Pedig a súlyzós vállgyakorlatokat ki is hagytam.

9 éve
#5809
mokuska44
Válasz shinita #5805 számú posztjára
Én is szeretek sétálni, de ez most nem fér bele az életembe, és itt,ahol élünk nem is lenne túl érdekes. Pár éve Írországban éltünk, ott rengeteget túráztunk, napi 10-15 km-t. Gyönyörű helyeken jártunk, nagyon hiányzik! Ott nem kellett figyelni a kalóriákat, és volt egy mende-monda, hogy a friss levegőtől a helyi nemzeti parkban meggyógyul mindenki. :)

9 éve
#5808
mokuska44
Válasz Bojtika #5806 számú posztjára
A cardiot szeretem, talán a sok ülés miatt. De vannak napok, amikor nincs energiám cardiozni, és nem is kell mindig :) ilyenkor valami átmozgatót, könnyebbet csinálok,(tavasszal a kocogás megold mindent) Nagyon szeretem a fitnes blenderen a súlyzós edzéseket, de a vállammal újra gond van, de most előtte 3 napig súlyzót nem vettem a kezembe, de a munkám miatt " kényszertartásban " van a kezem, valószínű ez a gond. Nem tudom, mi gyulladt be, de napokig napi 4 flektort ittam, felektor,keplat tapaszt használtam, és nagyon lassan javul csak. Napokig nem tudtam aludni, mozgatni a kezem.... nem tudom , mikor merek újra normális edzéseket csinálni, addig marad valami más jellegű...

9 éve
#5807
bmati
Válasz Bojtika #5806 számú posztjára
Nagyon jó cikk. :)
Egyébként én is azt tartom, hogy aerob vagy kardió edzést 1-1,5 óránál hülyeség többet csinálni, kivéve, ha valami állóképességi mutatványra edzel (de akkor sem folyamatosan ennyit kell, hanem csak alkalmanként). Pl.: maratoni futás, triatlon, iron man, hosszabb teljesítménytúrák (min. 50 km), hosszabb biciklitúrák (min. 100 km), stb.
Én az utóbbi időben (kb. 2-3 hónapja) nem futottam (achilles íngyulladás miatt, de már azóta úgy tűnik helyre jött), de a napi gyaloglás még mindig 6-12 km között van és emellett semmilyen aerob vagy kardió edzést nem végzek. Az erősítés viszont megy, de azt is csak heti 3 alkalommal teljes testeset (amíg fájt a lábam, addig a guggolást csak könnyítve csináltam). Felsőtestre viszont jobban fejlődök azóta... :)
Még egy dolgot a végére. HIIT-tel nem kellene dobálózni. A HIIT edzések (amiket a youtube-on meg össze-vissza ennek neveznek) nem mindegyike tényleges HIIT edzés. Ha a pulzusodat a max. pulzusod 80%-a felé repíti, illetve a "pihenő" részeknél sem megy 65% alá és a kettő között mozog, na az az igazi HIIT edzés. Ez egy 30 évesnél 124-es alsó pulzushatár, a felső pedig 190, de 90%-os kihasználtság mellett 171. Egy pontos pulzusmérővel ezeket könnyen lehet ellenőrizni. Egy minimális HIIT edzés pedig legalább 4 perces, de ha belekezd valaki, akkor min 8 perc legyen bemelegítés és levezetés nélkül, ajánlott pedig a 16-24 perc elérése.

9 éve
#5806
Bojtika 3
Nekem a cardio nem a műfajom.
Pulzust mérni nem tudok, de...még mindig nem voltam tüdőgyógyásznál, illetve kardiológusnál vagy sportorvosnál, nem tudom. Nem tudok olyan iramban mozogni, hogy lihegnem kellene. Az izomzatom meg aránylag fejlődik (jön vissza), de nem lesz dinamikusabb. Mondjuk ez utóbbi nem baj, ugráltam 30-40 éve eleget. :D
Kaptam mailt, a cardióról is van szó benne, érdemes mazsolázni:

http://shop.builder.hu/7-aranyszabaly-csajoknak-az-izomtomeg-es-az-ero-novelesere-a2383?utm_source=hirlevel&utm_campaign=20141215-heti.builder.nok&utm_medium=email&utm_content=nok

9 éve
#5805
shinita 1
Válasz mokuska44 #5804 számú posztjára
HIITből nagyon picit csinálok...
Nekem a 2-9 óra sokszor előfordult életemben, a gyaloglás már csak ilyen. Munkanapon 2-3 óra volt, de én többnyire 8 órában dolgoztam, csak túlórás napokon többet. Mostanság alig mozgok, de szerdánként megvan a 10 km akkor is, ha nem csinálok semmit, az énekkari próbára el kell mennem valahogy.
A párom abszolút nem edz, viszont biciklivel jár munkába, ami napi 16-17 km :) Alapvető mozgásnak megteszi az is.

A futás nekem a legnehezebb, azt nem bírom. Bár a fekvőtámasz még a futásnál is sokkal nehezebb számomra, mert azt nem tudom megcsinálni, futni pedig pár métert azért tudok, ha nagyon muszáj. A gyaloglás viszont rém könnyű, szinte félhalottan is hazajönnék 20 km-ről, ha leraknának valahol s tudnám az utat. Ilyen kis semmi alig-bakonyi éjjeli túrán képedtem el a szervezőn, aki szerint a 48 órás motoros teljesítménytúra semmi, mikor az sokkal keményebb a 10-20-30 km-es gyalogosaknál, ahol csak sétálunk egy ideig és kész (akkor speciel ez éjjel volt, esőben, eltévedtünk az erdőben s a picike túra mellé úgy 16 km-t kellett gyalogolnunk pluszban, mert gyalog mentünk a kezdő- és célhelyre... az se volt semmi, de motoron ülni 17 órát komolyabb, s az csak egy nap a 3-ból (nehezít, ha az ember lassan megy vagy otthon akar aludni, akkor is, ha ez azt jelenti, hogy sötétedés után kell átvágni az egész Bakonyon, ahol kissé rosszak az utak, bájosan kanyarognak, sok az állat és a motor világítása csapnivaló. poénos volt, sokkal gyorsabban mentünk a falvakban, mint az országúton, mert ott láttunk és üresebb is volt az út).
De kicsit eltértem. Amúgy néha sajnálom, hogy motorozni nem mozgás. Attól még fárasztó, ha nagyon, nagyon sokáig tart. Vagy ha kényelmetlen a motor vagy olyan stílusban nyomja az ember, de az rám nem igaz.

9 éve
#5804
mokuska44
Válasz shinita #5802 számú posztjára
Nekem 4 óra mozgás nem fér bele a napomba :( napi 10 óra ülőmunka mellé. A ráérő időmben próbálok minél hatékonyabban edzeni, ha unom, az már nem az igazi . Írtad a HIIT-et, az én besorolásomban ez a legintenzívebb edzés, a futkározósom könnyebb. :)

9 éve
#5803
mokuska44
Válasz Bojtika #5801 számú posztjára
Jó Neked, én semmit sem értek belőle, angol még ok, de a francia, az kicsit sem megy. :) Ma megcsináltam megállás nélkül is, tényleg nem könnyű, de tetszik. :)
Ma kipróbáltam ezt is
https://www.youtube.com/watch?v=hbynOF9dI_I
ez sokkal könnyebb, mint a futkározós, ezt már untam, mert nekem könnyű, de azért megmozgatott.
Én nem bánom, ha pár másodpercre megállok, főleg, ha 155 fölé akar menni a pulzusom :) ezeken a pihenőkön látszik a fejlődés, hogy egy idő után már nincs is szükség rájuk.

9 éve
#5802
shinita 1
Válasz mokuska44 #5800 számú posztjára
A nyelvvel nem volt bajom (ugyan nem értem, de tetszik :)), de én nem futkorászok, az tuti. Gyalogolni tudok, futni 2 percig se, de ez nekem egyelőre megfelel.
Ma viszont vissza kéne térnem a rendes kerékvágásba. Ma minimum 4 óra mozgást tervezek (még 1 órát kell elhelyezni, a többi megvolt, illetve meglesz). Igaz, ebből 2,5 óra gyaloglás, de az is valami, főleg, hogy egy kis emelkedő is lesz benne. A többi Tiffany Rothe, HIIT, Tatarek, a kedvenc 20 perces vállgyakorlatom súlyzókkal s ha már nem tudok mit kitalálni, power walking, abból elég könnyű kb. bármennyit csinálnom, ha nem unom el. Az ilyen mozgolódások mindig beindítanak, ha elrontottam a dolgokat s újra stagnálásba kezd a testem :) S kell is a mozgás az embernek.

9 éve
#5801
Bojtika 3
Tetszeni tetszik, de a cardió nekem nem megy ilyen iramban. :D Megállni meg nem lenne szabad...

Idővel ráállna pedig a fülem, a suliban francia tagozatos voltam. Igaz, majdnem 40 éve már, hogy érettségiztem belőle... :D

9 éve
#5800
mokuska44
Válasz Bojtika #5799 számú posztjára
:) Én is megálltam néha, de nagyon tetszik! :) Lehet, hogy a francia nyelv is dob rajta. :) Ezen a csatornán van rengteg jó még, a cardio 2 könnyebb, másabb pl. Örülök, hogy Neked is tetszik!

9 éve
#5799
Bojtika 3
Válasz mokuska44 #5798 számú posztjára
Mi tagadás, jól meg is ijesztettél vele így kora reggel! :D

Az első ellenkezés után, miszerint nem tudok már ugrálni, felemelte a fejét a bennem lakó kisördög, én erre tényleg rágyúrok.
Miért pont én ne tudjak ugrálni? :D

De az első pár perc után kiderült, hogy tényleg gyúrni kell rá. :D

9 éve
#5798
mokuska44
Sziasztok! Megtaláltam Leslie Sansone: Walk at home futkározós francia változatát.:)
Jó kis cardio, futás helyett télen, kis helyigényű, annak, aki szeret mozogni, és csak 20 perc. :)
https://www.youtube.com/watch?v=XqeCBqY13Uc

9 éve
#5797
shinita 1
Válasz Gonoszka1 #5796 számú posztjára
Gyors serpenyős étel volt, ott kell zsír, különben leragad a serpenyő, de legalább több lesz a kalória. Ezzel a zsírral tudunk számolni, az nem gond :) Bár a párom nem számol, csak érdekelte, hogy ez a szinte csupa hús is oly zsíros-e. Azért nála is megjelenik a kalóriaszámolás, bár azt is én csinálom. Ugyanis nem mindegy, hogy mennyi kalóriányi ételt visz munkába, a jóllakásban neki is nagy szerepe van a kalóriának (azt hiszem, ez így normális, de pár fogyókúrázó elég furán viselkedik ebből a szempontból, sőt egyes ketogénezők is). Ha 600 kalóriányit visz, akkor kopogó szemmel teker haza s esélytelen, hogy bemenjen mondjuk egy boltba hazafelé. Nem árt elkerülni az ilyesmit.
Ugyanígy jó tudni, hogy az a pár csokis kókuszgolyó, ami számára egy kellemes desszertnek látszódhat, 1000 kalória és 8 deka zsír, így jobb, ha NEM eszi meg a viszonylag zsíros ebédje (sültkrumpli és rántotta) után mindet (direkt szóltam neki, de 2 órán belül azért betermelte az egészet. néha elhűlök attól, amiket a vonalaira vigyázás közben csinál. miközben saját bevallása szerint nem bírja az igen zsíros ételeket. de ez nem vonatkozik az édességekre. bocs, ha írtam már ezt)... Vannak trükkös ételek, amiket könnyű megenni, majd jön a megbánás.
Velem is volt már, hogy este kiszámoltam, éhes vagyok-e még :D S ez elég komoly, mert ha nem is érzem magam annak, de túl kevés a kalória, akkor később meg fogok éhezni, lehet, hogy éjfél után, de meg fogok... S éhesen nem tudok keveset enni. Később nem lesz ilyen gondom, de kb. 1600 kalóriával egy kicsit figyelnem kell.
Plusz érdekes is néha tudni, miben miből mennyi van :) Még ma is érnek meglepetések.

9 éve
#5796
Gonoszka1
Válasz shinita #5795 számú posztjára
Ha teljesen zsírtalan tarját eszik, azaz a nagy zsírszegényebb részét, akkor nyílván igazad van, és kevesebb kalóriát tartalmaz. Én ilyenkor sertéscombbal számolok (de azt tudni kell, hogy én totálisan leszedem a zsírt és a hártyákat). Ha zsírban süti, akkor vesz fel zsírt, de a húst zsír nélkül is meg lehet sütni, és akkor nem szív magába zsíradékot.

Azt hiszem, hogy csüngőhasú malacnak hívják azt a kedvtelésből tartott malacot (a férjemnek nagyon tetszik). Én is azt hallottam, hogy a disznó okos állat, és tényleg olyan lesz mint a kutya, persze ha foglalkoznak vele. Én nem tudom elképzelni, hogy megöljek egy csirkét, egyszerűen képtelen lennék rá (persze aztán ha az életem múlna rajta, akkor kérdés, hogy mit tennék, de most elképzelhetetlen számomra).

9 éve
#5795
shinita 1
A párom mai kérdése, hogy a tarja tényleg olyan zsíros hús? A kalóriabázis adatbázisában kb. annyi zsír van benne, mint fehérje. Ez nyilván igaz némelyik tarjára, de bizonyosan óriási szórás van e téren is, hisz az egyik állat zsírosabb, mint a másik. Egy tarja, amin alig van háj, mennyire zsíros? Az a tiszta húsnak látszó rész mennyi zsírt tartalmazhat, nem tudjátok véletlenül? Ízes, lágy, kell, hogy legyen abban is rendesen, nem? Akkor is, ha nem látszik. Vagy hogy van ez?
Ráadásul sütéskor zsírt vesz fel, ez a párom tapasztalata (az én tarjám nem jut el idáig, megeszem nyersen. Házi, füstölt és lágy, jó cucc).

9 éve
#5794
shinita 1
Válasz Gonoszka1 #5789 számú posztjára
A disznó okos és játékos állat, nagyon meg lehet szeretni, én így tudom... Van is apró fajtája, amit direkt házi kedvencként tartanak. Nagyon kedvelem őket s tetszik a kinézetük is, habár a normál rózsaaszín házidisznó felnőttként annyira nem, a vaddisznók sokkal csinosabbak vagy érdekesebbek tudnak lenni. Sokat rajzoltam őket. A csíkos vadmalacok pedig tünemények.

Én 50 méteres körzetben sem voltam hajlandó tartózkodni csirkevágáskor... Ha nekem kellett volna csinálni, lekötöztem volna a csirkét s fogtam volna egy fejszét, hogy gyors legyen a dolog, a nyiszatolás iszonyú. (Aztán nyilván eldobtam volna a fejszét és traumatikusan vega lettem volna évekre.)

Ha tényleg az életem múlna rajta, szerintem tudnék ölni gyengébb állatot. De nem élvezném, az tuti. S mivel az öléssel alig jutnék kalóriához, míg diót zsákszámra szedhetek s az kalóriadús... Fehérjének pedig ott a tojás... Nem lenne olyan óriási motiváció, csak speciális körülmények között.

9 éve
#5793
Bojtika 3
Hát ugye? :D


9 éve
#5792
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5791 számú posztjára
Én sem tudnám levágni az állatot amit nevelek. Még akkor sem, ha csirkéről van szó. Elélnék én túrós-tejfölös tésztán. Nem ragaszkodom és annyira a húshoz, hogy ezért lemészároljak egy állatot.

9 éve
#5791
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5789 számú posztjára
Akiről írtam, alig várja, hogy levághassa! Ő be is vallja, hogy ragadozó.
De ha nekem ölnöm kellene a húsért, nem okozna gondot a növényevés. :D Hadd éljen az a jószág. :D

9 éve
#5790
Gonoszka1
Válasz shinita #5786 számú posztjára
Gyere csak és írogassál! Szeretem olvasni amiket írsz!

9 éve
#5789
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5787 számú posztjára
A székelykáposzta elvileg más mint a töltött káposzta. Én nem töltöm levelekbe a tölteléket, és mindig teljesen lezsírtalanított sertéscombot darálok le (soha nem veszek darált húst, mert akkor én már tutira nem ennék belőle). Édesanyámék sem töltögették soha a gombócokat. És nem is rántjuk be, de bevallom, hogy alaposan meglocsolom tejföllel (mert én vagyok a tejfölök réme).

Nem csodálom, hogy nem vágja le a csirkéit, mert én is képtelen lennék rá. A férjem még vagy 20-25 éve azt mondta amikor az egyik barátnőmnek volt egy olyan ötlete, hogy vegyünk egy malacot, és nálunk hízlaljuk fel, majd vágjuk le, -idézem- "szó sem lehet róla, mert a végén a malac végelgyengülésben halna meg". Persze, mert nem engedtem volna szegényt lemészárolni, hiszen megszerettem volna, és állítólag a disznó olyan lesz mint egy kutya, ha törödnek vele.

9 éve
#5788
Bojtika 3
Válasz shinita #5786 számú posztjára
Shinita, én örülök, ha kommunikatív vagy. Bár én jóval egyszerűbb lélek vagyok (és szénhidrátbubus), biztosan akad, aki jó tippeket vadászik le az ötleteidből. :D Úgyhogy csak írj nyugodtan! :D
A zöldséglevesek, bár nálam az ecet teljesen kizárt dolog, valóban ilyenek, ahogy írod. Én, mivel szénhidrátozom, rengetegféleképpen készítem el, mikor mi jut éppen eszembe, de a fagyasztott keverékből is mindig más eloszlásban zuttyan ki az anyag... És bizony tényleg van, hogy csak azért eszem meg, mert tudom, hogy ez és ez meg ez van benne, máskor meg egy hasonló egyszer csak elfogyott, jééé... :D

9 éve
#5787
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5784 számú posztjára
:Dmessze nem vagy ragadozó, Gonoszka! :D Ismerek olyat, aki falura költözött, és boldogan tart baromfit, egyebet, de a kezét dörzsölgetve csak úgy nézi, hogy milyen finomat esznek majd belőle. Ugyanakkor nemcsak a saját fogyasztói érdekében tartja minden állatát a lehető legjobb körülmények között, hanem mert tényleg szereti őket, de ezt mégis a vágás időpontja tetőzi méltóképpen.:D

Én sem szerettem a zsíros húst soha, de annyira már nem tisztogatom le, mint ahogyan Te. (Régen bizony kivágtam a legkisebb eret, hártyát is róla.)
A töltött káposzta egyszer darált pulykahúsból nagyon finom lett, pedig az nem zsíros állat. Mondta is a férjem, hogy ezentúl abból csináljuk. Történetesen nem készült azóta töltött káposzta, mert ő szerette csak. (Én ugyan biztosan nem töltögetem magamnak. És nincs az az étel, hogy én belemancsoljak kézzel a húsba. Még a látvány se megy, azaz a kesztyű vagy a keverőkanál sem megoldás.) Most komolyan, egy székelykáposzta nem ugyanaz??? :D

9 éve
#5786
shinita 1
Hajajj... Kicsit kifogytam a receptötletekből (nekem ugyan nem kellenek, jóllakom kb. bármivel, de a páromnak is kéne valami, amit én is megeszek és munkába is tud vinni s nem zsírban sütött, mert azt túlzásba vittem mostanság s már unom), a változatosság amúgyis gyönyörködtet, úgyhogy egyik kedvenc tevékenységemként recepteket néztem :) Bizonyos preferenciák esetén nehéz. Tudjátok, milyen nehéz jó ketogén nyersvegán ételeket találni? :D Oké, december van s elvileg már párszor feladtam a ketogént idénre, de azért az ember igyekszik... A nyersvegán ételek pedig elég alapvetőek nálam, hasznosak, finomak s szeretem nyersen enni zöldségeim nagy részét. De a nyersvegán blogok jobbára akkor is szénhidrátbombákat tartalmaznak. Édességekre pedig ne is gondoljak, természetesen... Pedig lehetne, a nyersvegán édességek tömények, nem kell belőlük sok. Ez persze nem menti a zabpelyheseket, node amúgysem szeretem a zabot (egy éve van egy kiló zabpehely a szekrényben, de egyikünk sem eszi sosem. most egy jónak mondott almás sütire akarom elhasználni, pedig nem szeretem a hőkezelt gyümölcsöket sem, de néha belefér).

Azért találtam pár érdekes ötletet :) Ideje bővítenem a repertoáromat.
Ami levesek terén a legrosszabb. Gyakorlatilag van zöldségleves és kész... 2 speciális alfajjal, ami a káposztaleves és a céklaleves, de leginkább vegyes zöldséglevest eszünk. Mikor felejtettem el a kókusztejes cukkinilevest, nem tudom, pedig az finom. A hagymaleves is ott van, ha nem érdekel a szénhidrátbevitelem... Az is csak akkor jut eszembe, ha megfázom, de mivel sosem fázom meg...
Néha árt az ember gasztrováltozatosságának az életmódváltás. Sok új étel jön be, de mások elfelejtődnek. Van egy enyhén lencsés céklalevesem is, ami elég érdekes. Jelentősebb száraz hüvelyest tartalmazó ételeket már nem ehetünk. A párom nem bírja, nekem túl szénhidrátosak és nem is kívánom őket. Nagyon, nagyon ritkán unom meg a sima vegyes zöldséglevest, az a helyzet, de a múltkori valamiért nem sikerült (nem én főztem, bár ez mindegy). A párom konyhamalac, én pedig szinte bármit meg tudok enni, ha elég sok ecetet teszek bele (na jó, a levesbe zsírtej is kell :D), így elfogy, de azért csüggesztő a dolog. A káposztalevesek is képesek az "ecettel ehető" és a "fantasztikus, idenekemafélbográccsal" szint között bármit felmutatni, miközben a receptjük közel azonos. Nem tudom, miért van ez. Más ételeink nem csinálják ezt, inkább csak a zöldséglevesek.

Kommunikatív hangulatban vagyok, így beírtam ide. Pedig már kezd megjelenni bennem az elhatározás, hogy megmentem az oldalt állandó jelenlétemtől, magamat pedig a függőségtől s csak akkor írok be, ha rekordsúlyt mérek. De a kivitelezése kicsit drasztikusnak tűnik. Amúgy napok után újra mértem magam, természetesen betett nekem a tegnapi nap, de holnapra lemegy, főleg a mai 1400 kcal után. Azt hittem, szolidabb leszek, de nem olyan könnyű az. Nem baj, elégedett vagyok ezzel is :) A fehérje nem volt gond, még rá tudtam nézni a tarjára :)

9 éve
#5785
jancsoreka 33
Az a baj a halakkal, hogy nem szeretem az ízüket. És tengeri herkentyűknek sem. Marad a csirke... :S Meg nagyon ritkán a malasz (évente kb. 2x). Van egy aldis tésztába forgatott halfilé, azt megeszem, de ne túl gyakran kelljen azt sem. Tartok tőle, ha jegesmedve lennék, éhenHALnék. :D

9 éve
#5784
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5783 számú posztjára
Tudom, hogy mindenevők vagyunk, de itt arra céloztam, hogy mi, akik a húst megeszik, azaz nem vegetáriánusok vagyunk. Én szívesen eszem a csirkemellet, a halakból is rendszeresen eszem (jó a pontyot én sem eszem), a sertés és marhahúsból is a teljesen lezsírtalanított sovány részeket szeretem (nálunk a töltött káposzta is sovány sertéshúsból készül).

9 éve
#5783
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5769 számú posztjára
Gonoszka! Az ember nem ragadozó, hanem mindenevő. (Nincs tépőfogunk, és a zápfogaink gumósak.)

A ragadozó állatok is sok növényi dolgot esznek, mert a zsákmány-állat általában nem egy másik ragadozó, hanem rágcsáló vagy növényevő. Azaz a "saláta" benne van, hogy a lehető legfinomabban írjam körül. :D

Én ennék halat gyakrabban, azaz rászánnám a pénzt a minőségre, de itt a környékemen nincs "halas" bolt. (Élő halat nem is tudom, talán egy pesti hentesnél láttam utoljára. Nem mintha tudnám, hogyan pucoljam meg, anno egyszer megnyúztam.)
Meséltem már, itt van egyfajta fagyasztott, majd ha az kifogy, rendelnek mást.
Mivel a csuda se akar ugyanolyan halat enni két-három naponta, ezért lassan fogy. Emiatt legközelebb még kevesebbet rendelnek.

Néha van pontyszelet, de a fiam retteg a szálkáktól. Majd ha egyszer úgy alakul, bevásárolok valami szálkamentesből legalább két-három félét, a mélyhűtőben eláll egy darabig.
A fagyót még mindig nem akarózik használni. Túl nagy. Lehet, egy picike és modern (áramtakarékos) kellene nekem inkább.

A hal nem annyira hagyományos karácsonyi étel, hiszen régen a vizek mellett élők amúgy is gyakran ettek halat, ahol pedig nem volt víz a közelben, ott ma sem szeretik a halat. A hűtő feltalálása és elterjedése előtt a falusi-paraszti konyhára nem került hal, hacsak ki nem fogták maguknak. A városi háztartások és a gazdagabbak tudtak hozatni halat, ha azt akartak enni.

9 éve
#5782
teper
kaja: ha nem kútya, akkó csíke, nekem lényeg hogy ne szemezzen velem :)

9 éve
#5781
shinita 1
Válasz citromtorta #5779 számú posztjára
Nem kellene. Ha az ember másból beviszi, amit kell, akkor nem. Amúgy valóban hasznos tud lenni, télen pl. a D-vitamin miatt... Az omega3 kapcsán is szokták emlegetni, de ilyenekkel már tényleg nem tudok foglalkozni.
Ha húst eszem, az nálam többnyire hal, de ez nem kicsiny részt kényszerből van így, nem jutok jóféle házihoz, s a hal ízénél közel sem annyira számít, hogy hogyan élt, mint a disznónál, legalábbis az én ízlelőbimbóim szerint, plusz a halakhoz jóval szerényebb érzelmi kapocs fűz... Alapvetően pár zsírosabb disznóhúsfajta és a lazac az, ami érdekel, a többi hús teljesen hidegen hagy, bár ettem már jó szarvast, polipot s határozottan érdekel a harcsa. De semmiképpen ne legyenek gyakran.

A hal szerintem is drága s mivel kis lágy, olyan hamar bemegy, alig veszem észre, hogy ettem, pont mint a termesztett gombánál (jobb erdei azért elég ízes ahhoz, hogy tartósabban hasson). A lazac speciális, abból kicsi is élmény :)
Igazából hús legyen a talpán, ami finomabb legyen számomra mondjuk egy kis sült karfiolnál... Az fantasztikus. Igaz, egy jóféle hallal még jobb ;)

9 éve
#5780
Gonoszka1
Válasz citromtorta #5779 számú posztjára
A halászlevet én nem eszem (nem szeretem), de egyébként eszünk halat elég rendszeresen. Heti-két heti rendszerességgel. És persze ilyenkor, az ünnep egyik fő fogása a hal valamilyen formában elkészítve.

9 éve
#5779
citromtorta
Válasz Gonoszka1 #5778 számú posztjára
Így van. Az átlag magyar ember karácsonykor eszi hagyományosan a halat+ néha nyáron halászlét bográcsban. A hobbi-horgász családokban és az egészséges életmódra odafigyelőknél még megyeget, de sajnos ennyi....Sokkal többet kellene halat fogyasztani.

9 éve
#5778
Gonoszka1
Válasz citromtorta #5777 számú posztjára
Pedig a hal nagyon egészséges, és többet kellene itthon is enni belőle. De nekünk csak folyóink vannak, és pár tó, sajnos tenger nincs, mert azt elvették tőlünk.

9 éve
#5777
citromtorta
Válasz Gonoszka1 #5775 számú posztjára
Szinetén nem saját okosságból: Japánban pl több száz kiló/fő az évi halfogyasztási átlag- nálunk évi 3,5 kg/ fő/év!!!Persze nekik könnyű, körbe vannak véve természetes vizekkel...Összehasonlításként azonban: a szomszédos Ausztriában- akinek szintén nincs saját tengerük-: évi 17 kg / fő / év az átlagfogyasztás.Ennyit számít, hogy ott van miből megvenni...

9 éve
#5776
citromtorta
Sajnos igen.....:((((

9 éve
#5775
Gonoszka1
Válasz citromtorta #5774 számú posztjára
Harcsa és lazac nem gyakran kerül az asztalra, a húzós ára miatt. Gyakrabban inkább tengeri halakat, tonhalat eszünk. Az a baj, hogy a halak is nagyon drágák.

9 éve
#5774
citromtorta
Válasz Gonoszka1 #5772 számú posztjára
Ha hozzászólhatok a halak témához ( a férjem doktori fokozatban halgenetikus) a folyami harcsa a legzsírosabb hús a halfajták között. Persze hozzá kell tenni hogy a "jó fajta" zsírok közé tartozik bármilyen hal húsa. A legjobb a hazai halak közül a süllő- ami nem véletlenül a legdrágább is, illetve a lazac és egyéb nem nagyüzemi tartás alatt tartott vadvízí és tengeri halak.

9 éve
#5773
shinita 1
Válasz Gonoszka1 #5772 számú posztjára
A zsírban tocsogást szerintem a legtöbben nem szeretik, én is csak annyit használok, amennyit igényel, felvesz az étel. Na ez egyes esetekben elég sok, pl. a rántott padlizsán mindig elég jó zsírfelvételben. Inkább gyerekkoromban, rokonoknál volt zsírban tocsogás, amivel addig nincs nagy bajom, amíg adnak hozzá valamit, ami felveszi (pl. főtt krumpli, amit lelkesen törtem bele) és plusz még savanyúságot vagy zöldséget is, sokat.
A harcsát sajnos nem ismerem, csak pástétomban ettem eddig, de ki akarom próbálni, mert zsíros hal, így van esélye nálam. A lazac nagy kedvencem, az kifejezetten zsíros, még az extra zsírban sütést sem igényli.

Majonézt sosem eszem, otthon nem volt divat s amikor nemrég kipróbáltam a paleo álmajonézt, az se jött be.. De ha nincs benne tojás és zsiradék, akkor mi az? Mustáros tejföl? Az jó dolog, nálunk mindig az volt a franciasalátán, rokonoknál pedig majonéz. Ez utóbbi nekem annyira nem jött be. A páromén kívül soha nem ízlett egyik verzió sem, de ő sem csinál sosem, mert nem tudnánk mihez enni.

9 éve
#5772
Gonoszka1
Válasz shinita #5770 számú posztjára
Nekem a zsírral is sok bajom van, pedig én nem eszem a zsíros, és zsírban tocsogó ételeket (egyszerűen nem szeretem). Még a majonézt is hamisat készítek (tojás és olaj nélkül), már egészen fiatal korom óta, mert nekem a majonéz is zsíros. A sovány húsokat szeretem, és a halakból a harcsát, lazacot és a tonhalat. Még 1-2 féle tengeri szálkamentes halat megeszek, de a tavi halakat nem eszem meg (nekem pocsolya íze van).

9 éve
#5771
shinita 1
De a vegáknak sem olyan nehéz ám, ott vannak a hüvelyesek és a gabonákban is van fehérje. Sajt, túró... Én nem támogatom a szóját, de van, aki azt is eszik.
A vega paleo ketogénezőknek nehéz, ha épp nincs tojásuk (bár nem feltétlenül igaz ez sem, ízlés és elszántság dolga is ez. vehetnek vegán fehérjeport is). Ilyenkor örülök, hogy én nem vagyok ilyen extrém csoportba tartozó, csak közel állok hozzá.

9 éve
#5770
shinita 1
Válasz Gonoszka1 #5769 számú posztjára
Nos, én igazán nem bírok sok húst enni, havi egyszer bőven sok nekem, de akkor fél kiló hús zöldségekkel együtt (s persze nagyon zsíros húsból, sok zsírban sütve, ami azért dob a kalórián) egyetlen étkezés... Simán menne több is. Igaz, ez hal, ami olyan kis semmiség, sonkát nem így eszem :) De csirkecombból (nem az alsó-felső, csak az egyik) sem sok mondjuk 8 db (ha jól van fűszerezve s rokon adja, mert alapból nem eszem meg a csirkét)... Ez pedig elég sok fehérje.

De a kevés hús is segít, nem abból kell jönnie az összes fehérjének, az ember eszik mást is, tojást, tejterméket, zöldséget, olajos magvat...
Nekem 10 deka hús megmentené a napjaimat, csak olyan kis müncürkét mi a csudának egyek (azontúl, hogy nem bírok gyakran húst enni, nem is akarok és nem is jutok jóféle házihoz vagy vadhoz)? Fél fogamra se lenne elég s mire elkezdeném élvezni az esetleges ízét, vége lenne a falatnak. Nem mondom, ha jóféle házi sonka, tarja, kolbász lenne, akkor azért megízesítené a rántottámat :) Plusz van egy harcsapástétom, ami egész jó és kényelmes.
De ha a főétel hús és köret, ahhoz azért mennyiség kell.

9 éve
#5769
Gonoszka1
Válasz shinita #5768 számú posztjára
Igen, mert a húsból nem tudsz olyan rengeteget enni. Persze, mi ragadozók több fehérjét viszünk be, és azt könnyebben, mint a növényeken élők, de még így is kihívás.

9 éve
#5768
shinita 1
Másoknak is nehéz a fehérje? De hát húst esztek, úgy olyan könnyű... (Én is eszem húst, ha nagyon muszáj, de ez 1 napon tud részlegesen segíteni a 30-31-ből. Sajtot is eszem, de keveset és még sokkal kevesebbet szeretnék.)
Nekem a tojáshiány a kihívás, amikor szinte csak növényből jön a fehérjém, extra alacsony szénhidrátlimittel s nem is sok evéssel. Elvileg az se nehéz, de ha nem a kalória megy föl, akkor nem eléggé ízlik az étel. S ez utóbbi nekem még mindig szempont.

9 éve
#5767
Gonoszka1
Válasz Soci #5766 számú posztjára
Igen, a fehérjét a legnehezebb teljesíteni. Bezzeg a zsírt......!

9 éve
#5766
Soci
Válasz Gonoszka1 #5765 számú posztjára
Sajnos a fehérjét nehéz leennem, ezért teszek, amibe tudok.

9 éve
#5765
Gonoszka1
Válasz Soci #5764 számú posztjára
A zöldségeket hús nélkül is elkészítheted fasírtnak. Persze, akkor a fehérjetartalom lényegesen kevesebb.

9 éve
#5764
Soci
Válasz Gonoszka1 #5750 számú posztjára
Csak a fasirt témához szólnék: amióta (itt) zabkedvelő lettem, a fasirtba is teszek: kb fél kiló oulykahús, fél kiló bármilyen vagy vegyes zöldség (répa, Zöldbab, stb.), kb 10-12 dkg zabpehyel, 2-3 tojás, fűszerek, és sütőpapíron sütve, nem zsíros, feherjedús, laktató, vihető, fagyasztható, imádom :))

9 éve
#5763
shinita 1
Válasz Zsuzsi05 #5762 számú posztjára
Úgy főleg szép az akármilyen tempójú fogyás, hogy még gyógyszer is nehezít...
Az, hogy mennyi alatt ment fel a plusz kiló, engem nem zavar abban, hogy normális tempóban akarjak fogyni. Jól is néznék ki, ha évtizedekbe telne a dolog, mint a súlyfelesleg felszedése... :D

Hm, 66.2 kg és nőtt a keretem. Miért nő, ha a súlyom csökken? Újraszámolja, hogy mennyi kell a célhoz? Mert úgy van benne logika. De igazából ez nekem mindegy.
Inkább az hatna meg, ha a derékbőségem csinálna valamit, de egyszer majd az is eljön. kb. 18 kilóval ezelőtt icipicit volt csak több, na ezért kell végigcsinálnom az egész fogyást mindenképp (de amúgyis miért állnék meg, ha magamhoz mérten csinos is lehetek?), távolról sem fogyok arányosan.

9 éve
#5762
Zsuzsi05
Válasz shinita #5761 számú posztjára
Hát azt hiszem lehet azért nem vallottam be az elején, mert még magam előtt is szégyeltem. Soha nem voltam ilyen kövér. Persze a szülés alatt több volt a súllyom kicsivel,de hát az más állapot.
Én ennek a lassú tempónak is örülök,hisz nem egyik napról a másikra szalad felt rám az a plusz kilok sokasága.
Meg lehet sajnos azért is megy lassan(szerintem),mert állandó gyógyszerem van,és az rendesen bezevar a szervezetemben.PL:teherbe sem bírtam esni amig használtam,csak utánna mikor a dokinéni megengedte,hogy addig szüneteljek..Hála Istennek sikerült a babó hamar!:)
De ez sem veszi kedvem a kilók elleni harchoz,annál makacsabb vagyok ám én!
Inkább még beleadok egy kicsikével többet és jobban akarom!

Kitartást kivánok a továbbiakban,és csak óvatjával bűnözgetni.:)
Bár én azt vallom,hogy néha megengedheti az ember magának,hisz egyszer élünk.:)

9 éve
#5761
shinita 1
Válasz Zsuzsi05 #5758 számú posztjára
Ezt a logika velem ellentétes :). Én bizonytalanság esetén inkább többet mondanék, annál nagyobb a változás :D OK, ez a valóságon semmit nem változtat. Hasonlóan elég fura nekem, ha valaki fiatalabbnak mondja magát. Nem az a dicső, ha az ember jól néz ki és mondjuk 70-80 éves? :D Na, ez a távlati célom, bár leginkább egészséges, fitt, aktív és boldog akarok lenni, a kinézet sokadlagos. Persze felesleget nem akarok többé. Az érdekes lesz, egész életemben volt valamennyi.
Az 56 kiló számomra is jól hangzik, persze majd ránézésre döntöm el, hogy mikor állok meg (s még a testem is beleszól, hogy mit hajlandó tartani). De aztán súlyt akarok felszedni, csak izomban. No majd meglátjuk.

A sporttal kompenzálást remekül csinálod. Az én kilengéseim legfőbb jellemzője, hogy autóval mászkálunk ideoda, a közeli nagyvárosban felkeressünk a boltokat és bevásárolunk s rokonlátogatunk. Elképesztően sok időt képes elvenni az ilyesmi, tipikusan elmegy vele a nap, pedig csak a szükségeseket vesszük (a ház elég durva fogyasztó, amíg nem készül el nagyjából). Mozgás a fasorban se. Úgyhogy ezeket célszerű minimalizálni és az összes többi napon jól viselkedni :) 2 hetente egy ilyet nem nehéz kompenzálnom.

Valóban nem gyors a tempó, de ha rendületlenül folytatódik, amíg kell és közben egész jól érzed magad, akkor szerintem rendben van. Én nagyon elégedett voltam a heti 30 dekámmal annak idején, igazán jókat és elég sokat ettem mellé. Akik keményen önsanyargatnak, azokat nem csodálom, amikor idegesek, hogy egy hete nem fogynak, pedig ők annyira küzdenek... De ha van egy tartható életmód, s nem a strand vagy szalagavató előtt 2 héttel jön rá az ember, hogy felszedett 10 kilót, akkor jobban ráér. Az is nagy dolog, ha véleményem szerint egészségesebben eszem s érezhetően jobban érzem magam, akár fogyok az adott időszakban, akár nem.
Az eleve lassú fogyásra állított célgörbémet azért szeretném beérni, picit el vagyok maradva tőle, de még behozható ;)

Ajajj, megint elragadott a frazeológiám...

9 éve
#5760
Zsuzsi05
Igen májusi. Amikor elkeztem akkor hirtelen nálam is elindult, első hónapban 2 kiló is lement,de mostanra már csak szépen lassan.
Én úgymod nem aggódok a lassú tempó miatt,mert ha hónapi átlagra bontom,akkor az 1 kg-havonta hoztam. Persze a valóságban ingadozó a fogyási ütemem,de lefele irányul a görbe és így okés a dolog. A beálításaim szerintem jók,a BMR-t leeszem,és a fehérje meglétére is nagyon ügyelek.
A sportbéli teljesítményemben meg már a legmerészebb álmaim teljesülnek.:D(rendes fekvőt tudok nyomni,stb..)
Neked is köszönöm Teper!:))

9 éve
#5759
teper
Válasz Zsuzsi05 #5754 számú posztjára
Ja, hogy Te már májusi induló vagy? A tyúklépés is haladás, bár nem túl gyors. Már nem emlékszem vagy tán sose mondtad, hogy igazából mik vannak neked beállítva? Mert lehetséges, és sajnos elő is fordul, hogy valamilyen átmeneti beállításod úgy marad. Elfelejtetted, úgy maradt és ezek változatai. Azért nézd át a beállításaidat, lehet, hogy csak ez a hiba, és akár fénysebességgel is, azaz 30-50dkg/hét is haladhatnál. Ahogy közeledsz a célsúlyodhoz, azért ez egyre lassabb lesz, de csak türelem, szerintem jól csinálod és mellé a mozgást is. Gratulálok! :)

9 éve
#5758
Zsuzsi05
Válasz shinita #5757 számú posztjára
Köszönöm!:)
69,5 kg-ról indultam májusban. Bár én mindenkinek csak 68kg vallok be,hogy annyi voltam...kicsit szépítem a dolgot. :D
Szülés után lefogytam 62 kg-ra. majd szépen lassan szoptatás után kúsztak felfele a kilók.
Nekem is volt stagnálós időszakom,egyszerüen 64kg-ról alig mozdult vagy csak ingázott fel le.
Bár akkor sem csüggettem,hisz magamon meg éreztem a változást.
Most nemrég elindult lefelé,nagyon,de nagyon lassan,a lehető legnagyobb örömömre.:)
Néha vannak csaló napok nálam is,de akkor próbálok a sportal kompenzálni.
Reméllem,ez a lassú de biztos haladás,meg sem áll legalább,58kg-ig, esetleg álomsullyként 56kg-ig.:D

9 éve
#5757
shinita 1
Válasz Zsuzsi05 #5754 számú posztjára
Gratulálok! :) Nem tudom, a Te fogyási múltad milyen, én bő egy év stagnálás után kezdtem el fogyni, amikor rájöttem, hogyan tudok kalóriadeficit mellett jóllakni. Nekem se megy gyorsan, mert mindig közbejön valami, de azért láthatóan van eredmény :) A napokban voltam 66.5, ami egy dolog, de most már soha, semmiképp nem megyek 68 fölé, ereszdelahajam napok után sem. A maxok nálam mindig megbízhatóbbak voltak. Persze a legjobb, ha az ember mindennap normálisan eszik, akkor nálam nagyon szép sima súlygörbe van, nem is értem, miért nem hullámzik. Bár a mérlegem nem pontos, ha sokszor ráállok, akkor azért egy idő után egyetért saját magával. A párommal különleges kapcsolatban van, ha ő áll rá reggel, akkor mindig 65 kilót mutat. Na ez a következő célsúlyom... :D
Attól még 1-2 kilót szinte semminek tekintek, amiben nem lehet megbízni. De valami visszajelzés nem árt, én pedig kíváncsi fajta vagyok.

Eredetileg többet írtam, de inkább nem fárasztok mindenkit a személyes dolgaimmal oly hosszan :)

9 éve
#5756
Zsuzsi05
Válasz Gonoszka1 #5755 számú posztjára
Köszönöm szépen Gonoszka!:)

9 éve
#5755
Gonoszka1
Válasz Zsuzsi05 #5754 számú posztjára
Gratulálok! Sok sikert és kitartást kívánok, és szépen, lassan eléred a célod!

9 éve
#5754
Zsuzsi05
Örömmel jelentkezem,hogy nagyon-nagyon lassan,már-már tyúklépéssel,de megy lefele a súllyom.:D
Jelentem ma reggelre elértem a 61.3-ed kilogrammot.:)) Reméllem ez azt is jelenti,hogy nem fenyeget a jojo,hisz mikrogrammonként fogyok.:D
Hasonló sikereket kívánok mindenkinek,és további szép napot!:)

9 éve
#5753
citromtorta
Válasz shinita #5752 számú posztjára
Jó ötletnek tűnik ez a magvakkal felturbózás...A zellerért annyira én sem vagyok oda, majdnemhogy csak a húslevesbe dobálom -bár néha-néha készítek Waldorf salátát, ami valami isteni!!! - az alma lágyítja a zeller erős ízét.De jó, hogy emlegetjük, holnap össze is dobok egy adagot vacsira:))

9 éve
#5752
shinita 1
Válasz citromtorta #5749 számú posztjára
Hmmm... Túrót nem eszem, de extra fehérjével megpróbálhatom (totut is csináltam néha, de fárasztó és egy kis szinte semmit kap az ember :D venni pedig nem fogok). A zöldborsót igen kedvelem s még sosem csináltam belőle fasírtot, pedig már találkoztam a dologgal. Speciel jelenleg kilengést jelentene, ha nem picit eszem belőle, mert túl szénhidrátos, de majd eljön az ő ideje :) Ha nem felejtem el, ki fogom próbálni.
Én ma paszternák- és zellerfasírtot készítettem, előbbit a páromnak, bár egy aprót én is ettem. Nekem jobban ízlik a zeller (ami jó, mert a paszternák roppantul szénhidrátos és kapni se lehet), pedig átkozottul nagy zellerutáló voltam, zavart az erős íze, az én ételeimbe azt nem volt szabad tenni... De ebben az ételben kellően megszelidül s kiderült, nincs bajom az ízével, csak ne legyen nagyon erős.
Az enyémben csak tojás van és persze olajos magvak és maglisztek, de ezek lazán változtathatók. Sütőben zsiradék nélkül nem tudom, milyen, serpenyőben finom, de igen lelkesen szedi fel a zsírt. Ami nekünk jó, mert jól akarunk lakni vele. (Igazából tervezem, hogy kicsi zsírt teszek bele és sütőben sütöm az ilyesmit, de mindig elfelejtem, pedig kényelmesebb is lenne úgy.)

De a zöldségek amúgyis nagyon kellemesek fasírtként. A nyersvegán fasírtjaimnak még az ízesítése is fasírtos (a fentieké nem, csak só van bennük, így olykor inkább lelepényezem őket, bár az alakjuk nekem inkább fasírtos), miközben nem durván zsírosak és szerintem igen ízletesek. Igaz, dió nélkül valószínűleg kevésbé tetszenének, de nem kell bele rengeteg s személy szerint csak pár fűszeres golyócskát eszek meg alkalmanként :)

9 éve
#5751
citromtorta
Válasz Gonoszka1 #5750 számú posztjára
Köszönöm a további jó ötleteket, ki fogom próbálni:)

9 éve
#5750
Gonoszka1
Válasz citromtorta #5749 számú posztjára
Szia! Szerintem zabkorpával is jó lenne, és gombócokban kicsit alá olajozva is el lehetne készíteni. Én eddig gomba, tök, és cukkini fasírtokat gyártottam.

9 éve
#5749
citromtorta
Sziasztok! Megosztanék egy- legalábbis számomra- szenzációs receptet a nyitott, kísérletezni vágyóknak. Tegnap az egyik ismerősömnél ettem zöldborsó-fasirtot. Nagyon finom volt, de mivel én amúgy is híres vagyok a "lájtosító" módszereimről,ma átreformáltam kissé-és bízvást közkinccsé merem tenni:)
Eredeti recept: 25 dkg zöldborsó sós vízben megfőzve majd átpasszírozva. Ehhez hozzákeverni 25 dkg túrót, 2 tojást, vegetát, sót, borsot és lisztet. Összekeverés után kanállal forró olajba kanállal szaggatva mindkét oldalát kisütni.
Én így reformáltam át: liszt helyett zabpehelylisztet tettem bele ( szerintem zabpehellyel is működik), vegeta helyett vega-mixet és olajban sütés helyett az egészet sütőpapírral kibélelt jénai tetőbe simítottam. Közepes hőmérsékletű sütőben 30 percig sütöttem. Néhány perc állás után kifordítottam,utána torta szerűen szeletelhető. A kalóriaérték kiszámításokban nem vagyok otthon, úgyhogy aki kipróbálja és bejön neki, nyugodtan tegye fel.( csak arra kérem, hogy írja meg milyen éven tette fel, mert úgy érzem én is gyakran fogom készíteni.:)

9 éve
#5748
ariadne777
Válasz teper #5747 számú posztjára
nevesíteni kellene...amire te rájöttél, még nem biztos, hogy más i rájött...

9 éve
#5747
teper
Úgy vettem észre, hogy ha valamit felviszek, és azt beajánlom a közösbe, de rájövök, hogy ez bizony rossz, akkor azt törölhetem is, és még a közösből is. Valahogy így kellene minden kajánál, sportnál, receptnél eljárni. Sajnos sokan úgy hagyják.

9 éve
#5746
neonlicht
Érdekes az eleje, ahol az elhízott emberek (sportolók) múltjából hoznak fel képeket, és többnyire fantasztikusan néztek ki. Aki jól néz ki, az azt hiheti, hogy ő nincs veszélyben, de az idő, az életmód és az élelmiszeripar csúnyán megteszi a hatását....
http://www.youtube.com/watch?v=6OzJaZFocUU

9 éve
#5745
AnnaKrisztina
Válasz LPanka #5740 számú posztjára
a dokufilm angolul van csak, remélem azért így is hasznos, The Men Who Made Us Thin a címe és több része is van (youtube-n meg lehet nézni). nekem mondjuk bejöttek ezek a reality műsorok is, mint pl a zugevők v. véznák kontra dagik, egy csomó emberi gyengeségre rámutat ami nekem is van.

9 éve
#5744
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #5743 számú posztjára
Gondolom, hogy el van havazva. Mondta, hogy csak ritkán fog jönni, mert megy az egyetemre, otthon tanul, és ott van a fia és az állatok akiket el kell látni. De azért jöhetne legalább szólni, hogy jól van, mert most már tényleg nagyon régen nem volt, és már én is gondoltam rá, hogy mi lehet vele!

9 éve
#5743
jancsoreka 33
Bojtikáról mit tudunk? Tanul? Nagyon el van tűnve. :(

9 éve
#5742
jancsoreka 33
Válasz ariadne777 #5738 számú posztjára
Megnéztem, ez nagyon tetszik. Az a fazon tök jó fej, aki szótlanul mellészegődött. :) :) :)

9 éve
#5741
jancsoreka 33
A bedőlésen szerintem mindenki átesik, vagy majdnem mindenki. :) Biztos nekem is voltak régen ilyen dolgaim, szinte tuti, csak a fene emlékszik már rá. :)
A csokit én is szeretem, de érdekes módon én is majdnem teljesen leszoktam róla. Régen nagyon sokat meg tudtam enni belőle, manapság már nagyon ritkán kívánom meg és kevés is elég. Nem tudtam rájönni, mitől ment el a kívánásom, de tény, hogy nem kívánom és kész. Lehet, hogy a titok nyitja a makrotápanyagok arányában is leledzik...
A vékony nőkről nekem mindig a betegség jut eszembe. Hogy valami nem stimmel. Ezért nem tetszenek. Az egészséges nőket és férfiakat viszont jó nézni, de az nekem nem a vékonysággal ad párhuzamot. :)

9 éve
#5740
LPanka
Válasz AnnaKrisztina #5725 számú posztjára
engem érdekel. megadnád a címét?

9 éve
#5739
AnnaKrisztina
Válasz Agikavics #5734 számú posztjára
Csatlakozom itt hozzád. a sportot/mozgás nagyon fontos, és nem csak a ledolgozott kalóriák miatt, abszolút jobban érzi magát az ember ha az elején túljut a kényelmetlen időszakon. kifejezettem keresem én is most már a nehezebben teljesíthető videókat, és nagyon élvezetes, hogy mennyit lehet fejlődni. de vannak olyan napok amikor a jóga/nyújtás/ellazítás a cél, és ebben is egyre jobban érzem magam. sajnos a csokoládéról lemondani nem tudok, de lényegesen tudtam csökkenteni a mennyiséget, régebben esténként lecsúszott egy-egy kocka. most egyszerűen nem hiányzik, és meggyőződésem, hogy ez is a kb napi edzések miatt. nehezen kezdtem pedig hozzá, mert a suliban nem szerettem soha a tornaórát, nem voltam valami jó csapattag meg ügyes ezért elég rossz érzés volt h kb utoljára választottak mindig csapatokba. dehát az már rég volt :)

9 éve
#5738
ariadne777
a nők azt gondolják, hogy csak a véknyak a tetszetősek, de valójában a sovány nők inkább csak egymásnak tetszenek...ime( a videó az érdekes, a többi blabla)

http://www.nlcafe.hu/szexesmas/20141104/ferfiak-beszolas-bibok-bea/

9 éve
#5737
AnnaKrisztina
Válasz jancsoreka #5728 számú posztjára
Mondjuk én hagytam magam összezavarni mindenféle "diéta módszerekkel", amik csak bonyolították az életemet, vagy csak éheztem hősiesen és teljesen feleslegesen, mert tényleg ahogy visszaálltam a régi étrendre visszajött minden kg plusz egy kis bónusz. Gondolom az utóbbi egy kis emlékeztető, hogy meg ne próbáljam ezt még egyszer (elnézést a hívőitől, de a 90 napos diéta nekem a legrosszabb volt, amit csak tehettem, na mindegy), én most nagyon boldog vagyok, hogy ide találtam és tényleg tudtam életmódot váltani, az érdekel nagyon, hogy hosszú távon is sikerüljön tartani amit elérek. A diéta szót többet nem is használom, minden kúra csak addig sikeres, amíg tart.

9 éve
#5736
jancsoreka 33
Ági, a sport ugyanazokat a boldogsághormonokat nyújtja, mint a csoki. így nem nehéz függésbe kerülni, csak sokan nem hiszik el. :) :) :)

9 éve
#5735
cendybell
Válasz Agikavics #5734 számú posztjára
köszönöm szépen :)

9 éve
#5734
Agikavics
Kedves Cendybell!
NE UTÁLD, HANEM SZERESD ÖNMAGAD! Türelem és kitartás… türelem… kitartás. Én idén áprilisban kezdtem el az „életmódváltást”. Szerintem a legcélravezetőbb az, hogy ne egy teljesítendő vizsgaként tekints a fogyásra, hanem egy hosszú távú célként fogalmazd meg önmagadban. Szeretnél egészséges lenni, szeretnél minél több időt a párod és a gyermekeid és majd remélhetőleg az unokáid mellett tölteni. Szeretnél vonzó, kívánatos nő, fitt feleség, anyuka, nagymama, dédnagymama lenni stb… Ne egy három hónapos – gyorsan letudni, és minden jó lesz – projektként tekints az egészre. Régebben én is itt rontottam el. Apró kicsi változtatásokkal, hosszú távon nagyon nagy eredményeket lehet elérni, úgy, hogy nemcsak magaddal, hanem a körülötted élőkkel is jót teszel. Én a fiatalabb éveimben magas, vékony, optimista, kiegyensúlyozott, csinos nő voltam. Aztán az élet hozott ezt, azt. Inkább azt. De ez most nem is lényeges. Én az első hónapban elhagytam a készen vett kenyeret, péksüteményt, búzalisztet, ilyesmiket. Mivel húsz évig ültem a fenekemen – szó szerint – óvatosan nekikezdtem Leslie Sansone Walk videóinak. Majd eltelt egy hónap, beindult a fogyás, beindultak az energiaraktárak. Én soha életemben nem gondoltam volna, hogy a szervezetem kívánni fogja a mozgást. Ez egy kicsit meg is ijesztett az elején, hogy valamitől függésbe kerülök. De inkább ettől, mint a csokoládétól. Alig vártam, hogy hazaérjek és nekiláthassak. Aztán szép folyamatosan elhagytam a zsírban/olajban sütést, felváltottam párolással és sütőzacskóval. Tésztát, rizst, burgonyát hetente max. 1x fogyasztok. Sovány húsokat, halakat, zöldségeket, tejtermékeket próbálj beiktatni a menübe. Szerintem nagyon finoman el lehet készíteni őket – pl. a férfiembereknek akár valamilyen súlyosabb körettel (ha ez otthon az elvárás). Tízóraira és uzsonnára gyümölcsöt, túrókészítményeket kezdtem fogyasztani. A magyaros ételeket is meg lehet reformálni. Írom ezt azért neked, mert én is nagyon édes szájú voltam. Ma már, ha édességre gondolok, valami zabpehellyel dúsított gyümölcsös dolog és nem a vajkrémes jó nagy tortaszelet jut eszembe. És egy év sem telt el. Beleférek újra a 38-as ruháimba, lenyomok 2x45 perces Jillian Michaels DVD-t egymás után és nem szenvedek. Nem érzem úgy, hogy koplalnék és lemondanék bármiről. NE AKARJ MINDENT EGYSZERRE! Ez lebegjen szerintem a szemed előtt. Minden hónapban vezess be valami nem feltűnő újítást és egy év múlva csodálkozni fogsz;-) Sok sikert kívánok neked és minden kalóriaszámlálónak!

9 éve
#5733
cendybell
Válasz jancsoreka #5732 számú posztjára
oké köszi :)

9 éve
#5732
jancsoreka 33
Válasz cendybell #5731 számú posztjára
Vannak itt megátalkodott zab-fanok. :) Keresd Bofy Zabirodalmát (blog), Gonoszka és Bojti is sok hasznos tanáccsal tud ellátni zab-fronton. Én fehérjeporos ivójoghurtba szoktam pakolni egy kis kölesgolyóval együtt, ütős és jó arányú reggeli lesz belőle. :)

9 éve
#5731
cendybell
Válasz jancsoreka #5727 számú posztjára
Nagyon szépen köszönöm az infót veszek zabpelyhet amúgy még soha nem kóstoltam de itt lessz az ideje :D

9 éve
#5730
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #5729 számú posztjára
Nem csodálom! Ezt elég érdekes lenne megcsinálni!

9 éve
#5729
jancsoreka 33
Hehe. A Bázis most produkálta a legjobb adatot. Beírtam az aktuális súlyomat, erre kiírta, hogy a napi kalóriakeretem -901 kcal... :D Jót röhögtem. :D

9 éve
#5728
jancsoreka 33
Válasz ariadne777 #5726 számú posztjára
Én is csak vigyorgok rajtuk... Perszeee, bogyó meg gyomorlabda (meg féregpete meg mittudoménmi...), aztán zabálj nyugodtan tovább. Höhö. Szó sem lehet róla. :D

9 éve
#5727
jancsoreka 33
Halló, engem például eléggé érdekelne. :)
Cendybell, drága, ne utáld magad!!! A diétás kaják nem feltétlenül drágák ám, csak túrni kell és kajtatni utánuk. :) Az Aldiban (és szerintem a Lidl-ben is) lehet kapni 199 forintért pl. zabpelyhet, ami itt jó sokunk szerint remek diétás étel (fél kilós csomag, ha jól emlékszem). Ha nem vagy tejérzékeny, akkor javasolnám pl. a 0,1%-os Riska tejet, szerintem teljesen tejízű - itt figyelj oda, az Aldiban 169-ért vesztegetik literjét (a legolcsóbb, mondván, már nem is tej), a Tesco-ban viszont 199 (jó drága, mondván, a sok hülye diétázó meg reformkajás úgyis megveszi... Meg hát. Csak nem ott... :D). Ha van kertetek, jövő tavasszal vegyél egy tő jázminpakócát, manapság trendi nevén steviát, 500-600 forint körül van egy tő, sok rajta a levél. :) De azt akár cserépben is nevelgetheted. :)
Teljesen igaza van Gonoszkának, vigyázz a kalóriakeretedre! Nagyon sokan ott buknak el, hogy elkezdenek éhezni és nem értik, miért nem fogynak... Türelem kell hozzá és kitartás, de hidd el, meghozza az eredményt! Nagyon szorítunk! :)

9 éve
#5726
ariadne777
Válasz AnnaKrisztina #5725 számú posztjára
Szia, hát engem már nehezen tudnának rábeszélni a csodaszerekre :))....a hagyományos magyar , nagymamám féle konyhában hiszek

9 éve
#5725
AnnaKrisztina
Sziasztok, most láttam egy jó kis dokumentumfilmet az iparról ami a fogyókúrákra, diétákra épült. rengeteg tanulsága van, itt pár sorban csak annyit, hogy mi, akik itt összejöttünk egy közös ügyünk mentén, többet tudunk segíteni magunkon és egymáson, mint az összes csodaszer és csodamódszer. Érdemes megnézni egyébként, angolul van úh nem tudom valakit érdekel-e így.

9 éve
#5724
cendybell
Válasz Gonoszka1 #5723 számú posztjára
rendben :D

9 éve
#5723
Gonoszka1
Válasz cendybell #5722 számú posztjára
Gyere, és beszélj róla, meghallgatunk, és segítünk amiben tudunk! De a kötetlen csevegés topikban feltétlenül olvassad el a két hozzászólást, mert az sem jó, ha a keretedet nagyon alacsonyra állítod! Nagyon sokszor az éhezés, azaz az alacsonyra állított kalóriakeret a fogyókúra kudarcának az oka!

9 éve
#5722
cendybell
Válasz Gonoszka1 #5721 számú posztjára
Köszönöm a bíztatásra most nagy szükségem van most már megpróbálom annyiszor mondtam már de most már tényleg elegem van a súlyomból ha valami gondom támad akkor majd úgy is írok mert sokkal könnyebben fog menni ha valakivel beszélek róla :)

9 éve
#5721
Gonoszka1
Válasz cendybell #5719 számú posztjára
Szia! Azt először is felejtsed el, hogy utálod önmagadat! Az tilos! Azért kell lefogyni, mert szereted magadat, és szeretnél egészséges, és csinos lenni, és persze a kislányodat is felnevelni! Javaslom elolvasásra a kötetlen csevegés topikban az 5543-as, és 5544-es hozzászólásokat. Az egyikben a helyes kalóriakeret beállításáról és a tápanyagokról olvashatsz, a másikban a sportokról. És finomakat kell, és lehet enni, csak okosan kell főzni-sütni. A krumplit, a húst ne olajban süssed, hanem sütőben vagy sütőzacsiban. Így még a rántott hús is mehet és a sült krumpli is, mert nem szívja magát tele zsíradékkal. És javaslom Bofynk Zabirodalmát, ahol mennyei finomságú zabos ételekkel találkozhatsz, és így még a pizza, a langalló, a túrógombóc is mehet! Tehát kapjad össze magadat, és finom ételekkel hajrá a fogyásért! És ha vannak kérdéseid, akkor szívesen segítünk!

9 éve
#5720
Gonoszka1
Válasz Aranyos #5718 számú posztjára
Akkor feltétlenül tartsad be az orvos tanácsait, mert az fontos lenne, hogy minden rendben menjen. A Normaflort most nem szedheted? Mert azért nem lenne rossz, ha nem menne a hasad, mert így minden vitamin stb kijön. És folyadékot is sokkal többet kell fogyasztani, hogy nehogy kiszáradj! Jobbulást, gyógyulást kívánok!

9 éve
#5719
cendybell
Sziasztok!
Tavaly regisztráltattam magam erre az oldalra akkor voltam 82kg majd 2 hónapig csináltam a diétát és a tornát és abba hagytam egyszerűen a sütiknek nem tudok ellenállni,a családom szereti ha jó ételeket főzők és sajnos megkívánom és én is megeszem,diétás ételekre nem nagyon tellik,szeretek enni nem tagadom és azért tartok már 94kg-nál :( :( valaki üssön agyon !!! Kis lányom születése után nagyon elszaladt velem a ló,szeretnék újból a férjemnek tetszeni,6 éve ezelőtt még csak 58 kg voltam,úgy érzem már sohasem leszek annyi :( utálom magam

9 éve
#5718
Aranyos
Válasz Gonoszka1 #5706 számú posztjára
Palacsintát sütök és lencsét, babot, sárgaborsót főzök.
Palacsintám receptje, mert tejet és yoghurtot nem szabad a varratszedésig.1 hét.
4-6 hónap a csontosodás.
Szóval 3 mérce teljes kiörlésű búzaliszt, egy mérce zabpehely liszt, egy mérce zabkorpa, egy mérce fehérje por, egy mérce búzasikér, egy mokkáskanál só, 2 tojás, 1 mokkáskanál sütőpor, 1/2 dl olaj és VÍZZEL kikeverni.Sűrűbb mint a placsinta tészta kb. tejföl sűrűségű./a mérce lehet evőkanálnyi is, de a 2 tojás az marad.
Ezt meg tudom enni kenyeret morzsákra szedve vagy levesbe áztatva.
Most a mérce 0,5 dl volt.
Szépen megy a hasam az "Augmentum DUO"-tól,(ezt szedni kell) a Normaflore múltkor rendbetette.
Most minden titkom megosztottam.

9 éve
#5717
Gonoszka1
Válasz Katicza #5716 számú posztjára
A képet csak Bofynk rakhatja fel, ha akarja. Az ő képét más nem teheti fel.

9 éve
#5716
Katicza
Válasz Gonoszka1 #5715 számú posztjára
Kéé-pet! KÉÉPET!!! :D

9 éve
#5715
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #5711 számú posztjára
Nagyon, és az arca is olyan bájos! Csak az a baj, hogy nem látja saját magát, és nem hiszi el, hogy nem kell már annyit fogynia, mert zörögni fognak a csontjai.

9 éve
#5714
jancsoreka 33
Bofy, nem tennéd meg, hogy megosztod itt azt a képet? :) Léccciiii... Így jó sokan nem értik, miért akadtunk ki Gonoszkával ezen a 25 kilós bulin. Hát én teljesen kész vagyok, bevallom. Csak pillogok itt. :) :) :)

9 éve
#5713
jancsoreka 33
Válasz Bofy #5693 számú posztjára
Huhh, most megkönnyebbültem... :) Csak halkan mondom: Schwarzi versenysúlya 140 kiló körül volt és ölég messze állt a kövértől. :D Az izom nehezebb, mint a zsír, szóval tényleg ne kösd magad a mérleghez és lécci hagyj fel a 25 kilós fogyási terveiddel, mert így egyszerűen gyönyörű vagy! :)

9 éve
#5712
jancsoreka 33
Válasz Bofy #5689 számú posztjára
Mennyiiiii?! Nem vagy te ép a fejecskédben, drágaságom. :D :D :D :D Nehogy lefogyj ennyit, basszus, egy aszottbőrű csontváz lennél! Eszedbe ne jusson!!!

9 éve
#5711
jancsoreka 33
Válasz Gonoszka1 #5688 számú posztjára
Ugyehogyugye milyen szép a csajszi?!?! :) :) :)

9 éve
#5710
Gonoszka1
Válasz vicus74 #5709 számú posztjára
Szívesen! És ha valamilyen kérdésed van, akkor gyere, mert szívesen segítünk!

9 éve
#5709
vicus74
Válasz Gonoszka1 #5708 számú posztjára
Köszönöm szépen, bele is olvastam, de elég hosszú, igy lementettem pdf-ben (igy munkaidö alatt is tudom suttyomban olvasgatni) :D
Mindenesetre a kalóriakeretemet átállitottam ahogy javasoltad...
Úgy érzem eddig mindig igy futottam bele a csöbe. Próbáltam minél lejjebb tolni a napi kalóriaszintet és a vége 6-8 hét után totális katasztrófa :(
De majd most!!!! :)
Köszi :)

9 éve
#5708
Gonoszka1
Válasz vicus74 #5707 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek közöttünk! Sok sikert, és ha vannak kérdéseid, akkor szívesen segítünk! Javaslom elolvasásra a kötetlen csevegés topikban az 5543-as, és 5544-es hozzászólásokat. Az egyikben a helyes kalóriakeret beállításáról és a tápanyagokról olvashatsz, a másikban a sportokról.

9 éve
#5707
vicus74
Sziasztok!!!
Üdvözlök mindenkit, én ma találtam / regisztráltam az oldalra...
Ahogy látom, szép számmal vannak itt jófej emberek :D
Szupi :))))

9 éve
#5706
Gonoszka1
Válasz Aranyos #5705 számú posztjára
Akkor most már csak a gyógyulgatás van hátra. Jegelgessed, és inkább pépes ételeket kellene gondolom fogyasztani, hogy gyógyulni tudjon. Jobbulást kívánok!

9 éve
#5705
Aranyos
Válasz Gonoszka1 #5700 számú posztjára
Túl vagyok rajta, most jegelem a fejemet, ja nem a fejem de az arcocskámat :D

9 éve
#5704
Gonoszka1
Válasz boni1982 #5703 számú posztjára
Szívesen!

9 éve
#5703
boni1982
Válasz Gonoszka1 #5702 számú posztjára
Szia! Köszönöm a segítségedet!

9 éve
#5702
Gonoszka1
Válasz boni1982 #5701 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek! Javaslom elolvasásra a kötetlen csevegés topikban az 5543-as, és 5544-es hozzászólásokat. Az egyikben a helyes kalóriakeret beállításáról és a tápanyagokról szól, a másik a sportokról. Sok sikert!

9 éve
#5701
boni1982
Sziasztok! Nagyon örülők,hogy megtaláltam ezt az oldalt,32-éves 4--gyermekes anyuka vagyok ,másfél év alatt sikerült 25 kilót lefogynom de még szeretnék 6 kilót fogyni és ez már nagyon nehéz! Bízom benne ,hogy a kalória számolással sikerülni fog 1380- állítottam a napi keretem .Szép napot kívánok mindenkinek!

9 éve
#5700
Gonoszka1
Válasz Aranyos #5699 számú posztjára
Szorítunk, és várjuk a jelentkezésedet! Jobbulást kívánok!

9 éve
#5699
Aranyos
Ígértem írok, nem vesztem el, csak a felső baloldali fogak helyére 8-án 3 implantum került.
Evés, ivás, jajjgatás.
Szépen gyógyult, ezért újabb fogászati műtét.
Szent Király u. ajánlom nekem muszály oda járni 16 éves koromtól mert alergiás vagyok de nagyon az érzéstelenítőkre.
Ajánlom nektek, de előtte kérdezzetek, mert új seprő söpör :D
Ma a baloldalon egy foghíjj helyére teszik be a 4. implantot.

Súlyom ma reggel 92.4 kg. szóval szépne tartottam.
Holnap jelentkezem addig szórítsatok :D

9 éve
#5698
bmati
Válasz Katicza #5697 számú posztjára
Ha túl keveset eszel, akkor igen. Azt nem árt tudnod, hogyha ez lemegy, akkor utána hetek kellenek, mire újra rendbe tudod hozni, szóval mindenképpen érdemes figyelni a kajálásokat, ha kell, akkor tervezd meg előző nap este és úgy pakolj be kaját egész napra.Időt pedig KELL keríteni az evésre és az ivásra is, mert ha nem teszed, akkor jelentősen romlik a fizikai és szellemi teljesítőképességed.

9 éve
#5697
Katicza
Mostanában sok olyan nap volt, amikor se az étkezésemmel, se a mozgásommal nem tudtam törődni. (reggel fél hétkor indulás, egész nap bent a nagy faluban, aztán este 8-10 körül érkezés, az adott napi órarendtől függően. Most szünetelek.) Ami furcsa, hogy így is fogytam (ilyenkor általában romlik az étvágyam, meg idő sincs leülni enni). Kicsit félek, hogy most akkor a szervezetem gőzerővel raktározni fog? :S

9 éve
#5696
natura27
Imádom olvasgatni a fórumot. Sokat lehet tanulni tőletek! TÖK JÓ FEJEK VAGYTOK! Köszönöm! :)

9 éve
#5695
Bofy
köszi köszi köszi :)

9 éve
#5694
Gonoszka1
Válasz Bofy #5693 számú posztjára
Ez jó döntés, mert a mérleg nem mindig mutatja meg azt, hogy igazából hogyan nézünk ki. Én tudod, hogy kívánom, hogy elérjed álmaid alakját (direkt nem súlyt írok)!

9 éve
#5693
Bofy
Majd kiderül :). Én már nem kötöm magam annyira a mérlegre, mintsem a látványra :)

9 éve
#5692
Gonoszka1
Válasz Bofy #5691 számú posztjára
Én már nem látom, hogy túl sok zsír lenne rajtad! És a sok edzés miatt szépen formálódsz. És ha szép izmokat raksz magadra, akkor a 80 is kevés lesz. Mert tudod, hogy egy izmos, és egy izomtalan ember ugyan akkora súllyal ég és föld!

9 éve
#5691
Bofy
nem tudom, már rég nem voltam annyi :D...de ha 25 lemenne, akkor lennék 75 kiló :). Az meg állítólag nekem az ideális. De ha sikerül kiizmosodjak kicsit, egye fene a 80al is meg leszek elégedve :D...de mondjuk nem is a súlyom érdekel, inkább az, hogy a zsírom leszedjem magamról. :)

9 éve
#5690
Gonoszka1
Válasz Bofy #5689 számú posztjára
Ez az igazság! És már mondtam, hogy Neked 20-25 kiló sok lenne. Zörögnének a csontjaid!

9 éve
#5689
Bofy
Köszönöm :)
Mondjuk azért még vissza van 20-25 kiló. De majd apránként sikerül. Remélem :D

9 éve
#5688
Gonoszka1
Válasz Bofy #5687 számú posztjára
Köszi, megkaptam, írtam! Egyszerűen bámulatosan szép vagy, és kedves. És az arcod is kedves! Büszke lehetsz magadra, hogy ilyen csinosra "dolgoztad" magadat!

9 éve
#5687
Bofy
Megjöttem, láb nap volt, meghaltam. Köszönöm Nektek, holnap leszek 30 :( ;).
Én sem számoltam hónapokig. Nem volt hozzá idegem. De rájöttem, h kell a fejlődéshez :).
Undika, átküldöm mailen.

9 éve
#5686
jancsoreka 33
Válasz Gonoszka1 #5685 számú posztjára
Fúúú, nagyon király ám!!! :)

9 éve
#5685
Gonoszka1
Válasz Bofy #5677 számú posztjára
Szia Bofy! Most olvastam a többiek hozzászólásaiban, hogy a szülinapod van! Isten éltessen sokáig! Én nem láttam a képeidet, esetleg meg lehet nézni valahol?

9 éve
#5684
Potik4
Válasz Bofy #5672 számú posztjára
Szia,Bofy!
De jó,hogy jelentkeztél! Én 2 hónap óta először néztem be ide,miután rá mertem állni a mérlegre.2 hónapja nem mérek,nem tornázok,semmi...de nem híztam ,és ennek örülök.Újra nekilátok én is,egyelőre csak a méricskének.
Szóval,Téged meg isten éltessen!Láttam tortás képedet,nagyon jól nézel ki, szép vagy!

9 éve
#5683
jancsoreka 33
Hm... Mostanában lusta vagyok kalóriát számolni. Remélem, elmúlik. :) Zabálni nem zabálok, kábé tudom, hogy a szokásos ételeim mit tartalmaznak, szóval fejben nagyjából megy, de valahogy mostanában nincs kedvem minden étkezést bevinni. Pedig még csak nem is macerás. :/

9 éve
#5682
jancsoreka 33
Te Bofy, azt súgják a pillangók, hogy szülinapos vagy mostanság... :D
Azt meg a saját két szememmel láttam, hogy milyen marha jól nézel ki! :) Amindenit. :)
Én sem eszem mindent, mert a liszt, kenyér, péksüti, tészta kvartett nagyon kifog az ember szépülési tervein... :D

9 éve
#5681
Gonoszka1
Válasz natura27 #5680 számú posztjára
Szívesen, és ha van még kérdésed, akkor szívesen segítünk!

9 éve
#5680
natura27
Köszönöm Bofy és Gonoszka, még tanulófélben vagyok... :) jobb most, mint soha
... :)

9 éve
#5679
Gonoszka1
Válasz natura27 #5676 számú posztjára
Szia! Bofynak igaza van! Nem szabad ilyen keveset enni, mert a testednek ez kevés! És minden nap nem kell mérni magadat, és főleg nem beírni, mert ha gyorsabban fogysz, akkor a rendszer emeli a keretedet. Javaslom elolvasásra a kötetlen csevegés 5543-as, és 5544-es hozzászólásait. Az egyikben a helyes kalóriakeret beállításáról és a tápanyagokról, a másikban a sportokról olvashatsz. Sok sikert!

9 éve
#5678
Gonoszka1
Válasz Bofy #5677 számú posztjára
Megjöttem! Remélem találsz egy új, és jó munkát. Jó neki, hogy mamázik, papázik, mert gondolom, hogy így hamarabb megszokta, hogy nem vagy egész nap vele. És gondolom közben szépen nő, és a nagyszülők kényeztetik.

9 éve
#5677
Bofy
Gonoszka:
A melóm megvan, még 3 hónap, és kereshetek másikat :)! Gyerkőc jól van, sokat mamázik, papázik :)

Natura:
ezzel a foghíjjas kerettel megeszed az izomzatod, azért megy olyan gyorsan. De a zsír az ott marad, mert a zsír a szervezetnek kevesebb energiájába kerül, mint az izom. És mivel a kaja kevés neki, ezért leépíti az izmodat, így kevesebb meló fenntartani neki. Aztán ha egyszer rohamot kapsz, és jól bezabálsz, elpakolja neked zsírba, hogy legyen a következő megpróbáltatásaira. Az adataidat én nem tudom, meg nem is papolok a BMR-ről, mert azt én sem tartom, de ha az alapjárat kalóriádból levonsz 500at, és annyit megeszel, azzal bajt nem csinálsz, és akkor szépen lemegy a zsír, nem pedig az izom. Szerintem nem szép az a nő, aki tök vékony, mégis csupa zsír, és semmi formája. De kinek mi :)

szerk: sok volt a neki, de ki nem javítom:D

9 éve
#5676
natura27
Sziasztok, az lenne a kérdésem, illetve észrevételem, hogy többet fogytam, mint "kellett volna", habár megeszem a megengedett mennyiséget. A napi kalóriakeretem ez miatt emelkedik? Naponta kb 20-40 kalóriával. A múlt hét óta figyelem, és pár nap alatt 150-et nőtt. Semmit nem állítgattam. Nem értem napi szinten: 943-982-1022-1064-1107. Ez 5 nap volt...Tudom, az eleje elég alacsony volt, de simán bírom. Miért emelkedik a napi kalóriakeretem??? És miért fogyok többet, ha betartok mindent?

9 éve
#5675
Gonoszka1
Válasz Bofy #5674 számú posztjára
Ó, még használom, és nem valószínű, hogy abba fogom tudni hagyni, mert abban a pillanatban ha megpróbálunk a leállással katasztrófa lesz. Ügyes vagy, és azért ezeket az ételeket is el lehet változatosan, és finoman készíteni. Ha elfelejtetted a zabos fincsi kajcsikat, akkor lapozd fel a Zabirodalmadat. A langallót, pizzát, olyan feltéttel csinálod amivel akarod, így megunhatatlan. És a csiga is lehet sokféle. A barnarizst pedig sok zöldséggel elkészíteni, mert úgy valami mennyei finom. És mellette lehet csirke, pulyka. Most elmegyünk, aztán majd jövök. De tényleg jelentkezzél időnként. És mi van a munkahelyeden, és a munkahelyeddel?

9 éve
#5674
Bofy
Osztott edzést csinálok, úgyhogy minden izomcsoportnak van egy hete regenerálódni. Viszont mikor csinálom, akkor rendesen :). Úgyhogy az izomláz az normális :)
Én nem mondom, hogy változatosan eszem a zabot, de eszem, mert jó. Natúr joghurtban (nem zsírszegény, mert olyanabn nem találtam laktózmenteset :/) elkeverem a 20g zabkorpát, bele a proteinport meg az étkezési zselatint, aztán had szóljon. Ebéd csirkemell barna rizzsel, edzés előtt az uzsi zabpelyhes proteines natúr joghurt meg BCAA, vacsi meg natúr joghurt proteinnel :D. Vitaminokat eszem, meg ugye a BCAA, hogy ne épüljön az izom. Na meg az ebédhez próbálok valami zöldséget is nyomatni, a miheztartás végett.
És a szteroidokkal leállt már a dokid, vagy még nyomatja lelkesen?

9 éve
#5673
Gonoszka1
Válasz Bofy #5672 számú posztjára
Szia, elveszett kislány! Már többször gondoltam Rád, hogy mi lehet veled! Örülök, hogy jól vagy, és azért tartod a súlyod is. Itt minden olyan mint volt. Én nem nagyon tudok az utóbbi időben fogyni, azaz mindig túlzabálom magamat. Azért tornázni tornázom, és pancsolni is járunk. Az izmaidra azért vigyázz, hogy nagyon ne erőltessed túl, mert akár hosszú folyamat is lehet a gyógyulás, ha nagyon meggyötröd őket. A zabocskát én is szeretem. Azóta már a zab pizzádat is elkészítettem többször (kisebb módosítással). Teljesen rákattantam, mert nagyon finom. Sok sikert kívánok a folytatáshoz, és azért időnként jelentkezzél, hogy mi van veled, és a gyerkőcöddel!

9 éve
#5672
Bofy
Sziasztok!
Jelentem, élek még. Két hete elkezdtem "gyúrni", heti négyszer megyek le. Idővel lehet majd ötször, de egyenlőre 4 nap alatt sikerül minden izmom halálba kergetni. Sokáig nem számolgattam, fel is jött 5 kiló. Annak a javát vissza fogytam már, és bár az étrendem továbbra is szigorú, holnaptól megint elkezdek pontosan méricskélni, viszont szigorúan testépítőtiszta alapanyagokból. Zab, barna rizs, csirkemell, natúrjoghurt, proteinpor zöldségek :D....most ne haragudjatok meg, de nekem nem jött be ez a mindent lehet enni, csak tartsuk a keretet dolog, mert én hajlamos vagyok akkor elbukni. Csak a szigor ami nálam jó. semmi liszt, semmi tészta :).Számolni csak azért kezdek el, mert lehet kicsit alul ettem. Nem éreztem éhséget, de azért elég nagy súlyokkal dolgozok, és biztos ami biztos számolok inkább :D.
Itt mindenki jól van, és fogy mint a karikacsapás?

9 éve
#5671
citromtorta
Sziasztok "zabos" lányok és fiúk!:) Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy mától vasárnapig a Lidl-ben 30%-al olcsóbb a zabpehely. ( 139 Ft/kg ) Mivel úgy látom,hogy - hála Gonoszkának és Bojtikának - rajtam kívül is sokan beépítettétek az étrendetekbe, talán jó info ha valakit érdekel. Érdemes betárazni pár kilót.:) Szép estét mindenkinek!

9 éve
#5670
Gonoszka1
Válasz trkmz #5665 számú posztjára
Most, hogy a felismerésig eljutottál, hogy ez nem túl jó így, innen már szerintem menni fog, -ahogy Bmati is írta-, hogy itt egy kis mozgás, ott egy kis mozgás, hazafelé egy kis séta stb. És a kétféle kajálást egy kicsit közelebb hozni egymáshoz, és azért jó lenne főzés közben méricskézni. Ne hagyd, hogy a nyáron elért sikered köddé váljon, mert kár lenne érte! Sok sikert, és kitartást!

9 éve
#5669
bmati
Válasz trkmz #5668 számú posztjára
Én 10 órás napszámok mellett is edzettem (ami azért fárasztó, de nálunk csak 1 szünet volt benne, ami 20 perc és legtöbbször a kaját se tudtad befejezni ennyi idő alatt). Ekkor 6-kor el kellett indulnom és este 6-ra értem haza. Így az edzésintenzitást kellett lecsökkenteni kb. a felére. Utána meg még kisebb ház körüli munkák itthon 1-2 órában. Így csorogtak lefelé a kilók, ha akartam, ha nem. 3 hét alatt majdnem 3 kg. Napi 5 ezer kalóriát kellett volna ennem csak a súlytartáshoz, napi 3 étkezéssel meg ezt nehéz összehozni (pláne, hogy az egyik étkezés kötött).
Amúgy meg annyi a lényeg, hogy egyik nap csak alsótestes, másik nap csak felsőtestes gyakorlatokat csinálj.

9 éve
#5668
trkmz
Válasz bmati #5667 számú posztjára
Azt nem tudom, hogy mi számít sok munkának, fizikai munkát nem nagyon végzek, bár a napi 6-7 órám megtartása is több, mint amennyit nyári szünet alatt csináltam. Inkább időben sok, reggel korán kelni, 6-kor indul a buszom, és délután 3-4 körül érek haza, de van olyan nap is, hogy csak fél 7-kor... Ilyenkor kezdődnek az itthoni dolgok, este javítás, készülés másnapra. Ezek fizikailag nem fárasztóak, nem hiszem, hogy a piros tollal pipálgatás sok kalóriát égetne :D
Ezt a napi 4 sorozatot meg fogom próbálni, ezen kívül amikor hazaérek, még mielőtt bármihez kezdenék, igyekszem megcsinálni legalább egy 10 perces videót. Már nem sok kell ahhoz, hogy 2 számjegyű legyen a súlyom, próbálom ezzel motiválni magam.

9 éve
#5667
bmati
Válasz trkmz #5665 számú posztjára
Heti 3x elég lehet egy 15 perces intenzív edzés vacsora előtt. Az nem olyan sok idő, annyit össze lehet kaparni. Vagy ha ez nem megy, akkor két dolog között csinálj egy-egy sorozatokat adott gyakorlatokból. Pl.: reggel reggeli előtt lenyomsz 20 guggolást, hazaérsz, lenyomsz még 20-at, takarítás után még 20-at, fürdés előtt is még 20-at. Így összeadódik az aznapi, 4 sorozat pedig elég szokott lenni. Másnap mondjuk ezt el lehet játszani térdelős fekvőtámasszal.
Kajáról meg annyit, hogy ha nehezedre esik kétfelé főzni, akkor csak egyfelé főzz. A párod egyen egészségesebben, te meg egy kicsit egészségtelenebbül, így mindketten jól járhattok. Ha pedig sokat dolgozol, akkor úgyis megnövekszik a kalóriaigényed, emiatt némi "szemét" kaja is beférhet.

9 éve
#5666
Bojtika 3
Válasz trkmz #5665 számú posztjára
Hasonlóan vagyok, amióta a fiam itthon van, sőt amióta dolgozik. Mert neki kel a masszív kaja.
Én is ülök a gép előtt sokat, a tanulás miatt is.
Átgondoltan kell főznöm, de tény, hogy amikor a fiam dolgozni van, és a becsomagolt kaját eszi, addig én ehetném a leveskémet...de nem azt eszem. Mert én is lecsúsztam, és már most kezd visszajönni hájacska, kilócska...

Muszáj megfogni még most.

9 éve
#5665
trkmz
Kicsit el vagyok most keseredve. Mióta dolgozni járok, nagyon elhanyagoltam a számolgatást is meg a mozgást is. Délután, mikor hazaérek, nincs már kedvem méregetni főzés közben, pláne nem kétfélét csinálni, hogy a páromnak is legyen kajája meg nekem is. A mozgást meg hetek óta hanyagolom, mire mindennel végzek, sokszor azt veszem észre, hogy már este 10 óra van és aludni kellene... Tudom, hogy erről én tehetek és nekem kell megoldani... Azért is elszomorít a helyzet, mert nyáron olyan jól belejöttem és volt is eredménye... :(

9 éve
#5664
Bojtika 3
Válasz sinnesro #5662 számú posztjára
Persze hogy nincs ingyen, de rengeteg dolgot el lehet hozni. Nem napi vásárlásra gondolok, hanem tartalékolásra: 10-20 kiló liszt, cukor, stb. Lehet még hozzácsapni ezt-azt, ami pár napra elegendő, mert a kocsi elbírja.
Annak éri meg igazán, aki a Tesco közelében levő ipari terület valamelyik gyárában dolgozik, és amúgy is kocsival jár. Ők tudnak spórolni, mert elcsípik az akciós dolgokat.
Ha én beutazom a tescoba és veszek mondjuk sajtot, akciósan 1000-ért (az itteni 1600 helyett), akkor ha két kilót veszek, az útiköltségemmel együtt az több, mint 3 ezer Ft, ennyiért megveszem a két kilót az itteni boltban is. Azaz nekem a drágábbra jobban telik ezek szerint. Fura, de így van.
Ha lenne utazási kedvezményem, akkor másképpen nézne ki, de a városi helyi járatokra úgy tudom, nem is érvényesek a kedvezmények. Itt a Tesco-járat sok helyen megáll, és nem ingyenes.


9 éve
#5663
Gonoszka1
Válasz sinnesro #5662 számú posztjára
Persze, kocsival is pénzbe kerül. De ha azt nézzük, akkor ha gyalog megyünk az is pénzbe kerül, mert kopik a cipőnk talpa, és a ruhánk is használódik. Egyszerűen fel kell mérni, hogy megéri-e vagy sem.

9 éve
#5662
sinnesro
Válasz Gonoszka1 #5655 számú posztjára
Ez igaz, de azért kocsival sincs ingyen az út.

9 éve
#5661
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #5660 számú posztjára
Akkor most egy éhes szájjal több, de azért valahogy megoldod, és ez a lényeg. Majd péntektől kap a pocakod zabocskát, meg kölesgolyót. A krumpli egyébként elég diétás. Lehet, hogy kenyér helyett akkor inkább azt kellene enni. Nem csodálom, hogy részletekben nem akartál fizetni, mert az nyomasztó, hogy van tartozás, még akkor is úgymond legálisan tartozol.
Gondolom, hogy látványos a változás, mert a sok sport meghozta gyümölcsét. És nem csak látványban, hanem az erőnléted is javult. Ez szuper jó! Remélem ha a ruhát átalakítgattad, akkor kapunk fotót a ruhában.
Angol nyelven biztos, hogy lenne felhasználója a bázisnak. Csak azt teljesen külön kellene kezelni, mert a fórumon nem mehetne két nyelven a csevegés. És ha ingyenes lenne, akkor ahhoz előtte kellene anyagiakban valahonnan támogatást szerezni, mert egyenlőre még a magyar nyelvűt is nehéz eltartani. És ahhoz már programozó is komoly kellene, aki ellátja mind a két bázist. Vagy esetleg lehetne az angol nyelvűt fizetőssé tenni (nem nagy összegre gondolok), és akkor talán eltartaná magát, és ha sok lenne a felhasználó, akkor talán még a magyar nyelvűt is.

9 éve
#5660
jancsoreka 33
Válasz Gonoszka1 #5659 számú posztjára
:) Pannának mindig van, anyunak is, a kutyáknak is - max nekem nem jut vagy az öcsémnek (mert most éppen hazaköltözött a drága :) ). De mi jól bírjuk. Persze, meg májkrémes kenyér, meg azért pl. köles még van itthon (csak időm nincs főzni, de majd megoldom valahogy délután, habár még kocsit kell ganéznom és lemosatni meg megtankolni, mert holnap le kell adjam, és persze még tanulni kell a lánnyal és elvinni Hennát sétálni este) és akad némi fehérjepor is, meg zsír meg némi házilekvár. :) Messze az éhhalál, csak a kényes gyomrom fog most egy kicsit kiakadni, mert ugye nincs zabpehely, meg kölesgolyó, meg puffasztott rizs meg joghurt-hegyek - van helyette kenyér. Azt meg nem szívesen veszi be. Dehát ez legyen a legnagyobb bajom, azt hiszem. De közüzemi számlával tartozni a legcsúfabb dolog, gondolkodtam rajta, hogy talán részletfizetést kellene kérjek, de borsódzik tőle a hátam, hogy tartozzak. Tartoztam eleget, nagyon szar. Majd jövő héten veszek egy lottót, de pont elég a skandináv is, nem vagyok nagyigényű. :D :D .D
Szerencsére valóban izmosodom, viszonylag látványos, érzésben meg abszolút nyerő. :) Azt vettem észre, hogy az alakváltozás mellett az erőm is nőtt, egy csomó minden könnyebbnek tűnik, mint régen. Például gond nélkül felbírom a 20 kilós táposzsákot vagy nem tűnik fel, amikor a kútnál megtöltöm a 10 literes kannát, hogy egy kézzel kell sokáig tartanom - ez például régebben rémálom volt, majd leszakadt a kezem, fájt a csuklóm. Most ez sincs. A bordó ruhát majd két hét múlva, szabi alatt igyekszem hordhatóvá tenni. A legtöbbet a karom alakult, erőre is, kinézetre is. Már meg tudok csinálni több szabályos fekvőtámaszt is, régebben egy sem ment. A bordó ruha ujja meg tavaly nem akart feljönni, most meg lötyög. :)
Az a kár, hogy a Bázis nem lehet angol is. Szerintem világsiker lenne. Javasolnám a kitalálójának és az üzemeltetőjének. Iszonyat forgalmat tudna generálni angol nyelven, másfél millió felhasználója egészen biztosan lenne.

9 éve
#5659
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #5658 számú posztjára
Akkor viszont szépen alakulsz. Mert ha kifogytál belőle az azt jelenti, hogy izmosodsz, és a hájacskák apadnak. Ez a sok rosszban legalább jó. Szerencsére péntek már nincs olyan messze. Addig pedig valami olcsóbb étellel ki kell húzni. Paprikás krumpli, tojásleves, stb. Lányodat meg kell azért etetni, mert még növésben van. Az viszont nagyon jó ha nem tartozik az ember lánya, mert az adósság az olyan, hogy ha egyszer lesz, akkor soha nem ér az ember a végére, mert mindig jönnek a csekkek, és nem éri utol magát sajnos az ember, hacsak rá nem szakad az OTP, vagy nem lesz telitalálata a lottón.

9 éve
#5658
jancsoreka 33
Válasz Gonoszka1 #5654 számú posztjára
:) Már nem fogyok. Megállt 63 körül, de úgy látszik, ez kevés a ruhához... Enni mostanában tényleg nem sokat, egyszerűen azért, mert nem futja. :D Túlságosan nem keserít el, pénteken fizu, viszont múlt hónapban be kellett fizessek egy áram elszámoló számlát, ami 6jegyű volt... Így nekem enni már nem fussa, de legalább nem tartozom az eonnak. :)

9 éve
#5657
Gonoszka1
Válasz sinnesro #5656 számú posztjára
Nincs ingyen, de akkor tartós élelmiszereket olcsóbban be lehet szerezni, akár több hónapra is. És úgy már megéri.

9 éve
#5656
sinnesro
Válasz Gonoszka1 #5655 számú posztjára
Ez igaz, de azért kocsival sincs ingyen az út.

9 éve
#5655
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5652 számú posztjára
Igen, így akkor éri meg, ha nagy bevásárlást tudtok csinálni, de az kocsi nélkül elég nehéz, mert akkor már súlya is van a vásárolt árunak. Akkor viszont ha olyasmit akarsz venni, ami közelben nem kapható, akkor viszont le kell nyelni ezt az utazási költséget.

9 éve
#5654
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #5653 számú posztjára
Én emlékszem! Gratulálok! A ruhát könnyebb kisebbre venni, mint toldani! Bocs, de ez az igazság! És hogy sikerült így a fogyásba belelendülnöd? Nem eszel csak dolgozol?

9 éve
#5653
jancsoreka 33
Szeptember végén volt egy éve, hogy megtaláltam ezt az oldalt. :) Emlékeztek arra a bordó estélyire, amibe bele akartam fogyni? Nna, most épp kifogytam belőle. :S

9 éve
#5652
Bojtika 3
Ma a fiam elment a városba, a teszkóba.
Nincs külön tesco-járat, azaz fizetős a busz.

Oda és vissza összesen 1120 Ft volt az út! Igencsak akciósan kellene vásárolnunk,és cipelnünk, hogy megérje!

9 éve
#5651
Bojtika 3
Volt zavar, de már oké.

9 éve
#5650
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5649 számú posztjára
És a nők sem akartak férfinak kinézni, és fordítva. Először a nőt simán pasinak néztem, még szerencse, hogy ott volt a jel, hogy nő.

A bázis nem nagyon akar működni nekem. Nálatok működik?

9 éve
#5649
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5647 számú posztjára
Nagyobb a tolerancia, és a nyilvánosság is elérhetőbb.

Igaz, még 20 éve sem voltak olyan technikák,hogy egy nő ennyire szálkás legyen.

9 éve
#5648
teper
Ennek igazából az előtte és az utána lenne a helye. Kattintás előtt még azt hittem, hogy valóban klassz V8-as verdák lesznek benne. Erre szakállas osztrák táncosnők és matador hajlamú dívák :/

9 éve
#5647
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5646 számú posztjára
Megfordult a világ?

9 éve
#5646
Bojtika 3

10 éve
#5645
szmagdi
Válasz Gonoszka1 #5644 számú posztjára
Köszönöm!

Akkor megyek olvasok, és tanulok! :)

10 éve
#5644
Gonoszka1
Válasz szmagdi #5643 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek közöttünk! Első körben javaslom elolvasni a kötetlen csevegés topikban az 5543-as, és 5544-es hozzászólásokat. Ezekben Bmati összefoglalta a helyes kalóriakeret beállítását, a tápanyagokat, és a sportokat. Ha vannak kérdéseid, vagy csak beszélgetni szeretnél, akkor gyere, mert szívesen segítünk, vagy beszélgetünk! Sok sikert!

10 éve
#5643
szmagdi
Sziasztok!

Mai nappal elkezdem ezt a fogyókúra dolgot. Nagyon jó benneteket olvasgatni, főleg akik már a vége felé járnak. :) Gondoltam bejelentkezem, hogy elkezdtem, mert így nagyobb az odafigyelés. Mert titokban könnyebb elbukni.
Remélem a nehéz időszakokban segít, ha lehet veletek beszélgetni itt. :)

10 éve
#5642
Bojtika 3
Jobb híján ide hozom, most találtam a neten, és érdekesnek találom.

Az a pillanat, amikor túlléped a saját határaidat: fantasztikus.
Amikor fáj, de mégis továbbmész.
Amikor elérted a kényelmetlenség szélső határát, de nem hagyod abba.
Amikor tovább futsz, pedig már nehéz.
Amikor megcsinálsz még 10 felülést.
Amikor leírod azt a mondatot, amit korábban nem mertél volna.
Amikor mindenkinek megmutatod, milyen is vagy valójában.
Akkor, amikor megteszed, talán nincs fanfár hozzá, de belül dalolsz, mert hatalmasat tettél magadért: túlléptél a saját árnyékodon, bebizonyítottad magadnak, hogy többre vagy képes, mint valaha gondoltad.
Ez az a pillanat, ami megmutatja neked, mekkora a lehetőségeid tárháza, mennyi mindent hagytál még kiaknázatlanul, mennyi mindent nem tettél még meg és mennyi új lehetőség vár rád.
Ne érd be kevesebbel!

Az élet olyan, mint a póker: vagy megemeled a segged és csinálsz valamit, vagy eldobod magadtól az összes lehetőséget.

Érdekel egy titkos célkitűzési módszer?
Az első két eleme átlagos, de a harmadik nagyon okos - és amitől eldobod az agyad, az a zseniális negyedik lesz, amit még sosem tanított Neked senki...
Egyáltalán nem állítom, hogy az eddig megszokott módszerek használhatatlanok. Az álomnapló és a célkitűzésfal, vizualizáció igenis tud működni, de egy valami hiányzik ezekből a módszerekből...
Ez a módszer tényleg felnőtteknek való, nem pedig álmodozóknak.

Ha már régóta jársz tréningekre, vásárolsz tananyagokat, hallgatsz a CD-ket és semmi, akkor ez biztosan használni fog.

Hadd osszam meg Veled, mert ha úgy használod, ahogy mutatom, akkor Nálad is áttörést fog hozni.

Az első két lépés kiszámítható. A harmadik okos. A negyedik zseniális!

1) Írd le, most hol tartasz. Hogy néz ki az életed. Mid van. Hogy töltöd a napjaidat. Fogj egy A4-es lapot és írd tele a jelenlegi életeddel.

Eddig ez még nem új, igaz?

2) Jöhet a második A4-es: milyen jövőt képzelsz el? Írd le.

Eddig sima ügy, igaz?

Akkor jöhet az első csavar…

A legtöbb célkitűző módszer most azt tanítaná: "Írd le, ehhez mi szükséges!"

Hát, nem.
Hanem:

3) A harmadik A4-esre írd össze:
Mik azok az új képességek, új tudás, amit ehhez a jövőhöz meg kell szerezned?

Nagyobb céget akarsz? Akkor ahhoz meg kell tanulni szervezetet fejleszteni, embereket menedzselni. Felvenni.

Érted?

Fogyni akarsz? Akkor tanulni kell táplálkozásról, mozgásról, anyagcseréről - amire időt és pénzt kell szánnod, különben sosem lesz eredmény.

De az igazi zseniális tanács most jön!

4) Vegyük elő a negyedik A4-est, és írjuk le:
Mi az, amit FEL KELL ADNI a célok érdekében!

Tessék, adok egy percet, hogy ez beivódjon.

Érted?

Érted, mi benne a különleges?

Mondok egy példát.

Ahhoz, hogy az üzletben sikeresek legyünk, elérjük a céljainkat, bizony sokmindent fel kell írni arra a negyedik papírra.

Kezdéskor fel kell írni, hogy pár hónapig nem a család a legfontosabb. Nem a barátok a legfontosabbak. Feláldozzuk a tévénézést, a mozit, a bulizást. A kényelmet, hogy hazaérsz és lepihensz - mert hazaérsz és nekiállsz tanulni, megvalósítani. Feláldozunk a félretett pénzt, ami tegnap még nyaralásra ment volna - de holnap ehelyett odaadod a Google-nek vagy a Facebook-nak, látogatókért cserébe a honlapodra. Még az alvásból is feláldozunk 1-2 órát, hogy amikor a család elaludt, jöhet a tanulás, az első vevők megszerzéséhez szükséges reklámszövegek megírása, stb.

És amitől zseniális a módszer:

TUDATOSÍTOD magadban, hogy mit áldozol fel.

> A módszer NÉLKÜL ha jön a kísértés, hogy elmenj bulizni, hogy ledőlj a tévé elé megnézni egy teljes sorozatot, akkor NEM FOGOD FELISMERNI! Illetve jutalomként, csábításként kategorizálod. És akkor azt fogod mondani: "Vazz, megérdemlek egy kis lazítást!"

> A módszerrel viszont, ha jön a kísértés, akkor azonnal fel fogod azt ismerni: "Hé, ez az a dolog a 4. papírlapról!" És akkor azt mondod: "EZ PONT AZ, amit tudatosan most egy ideig (vagy örökre) feladok azért, hogy elérjem a célomat!"

Érted a módszer zsenialitását?"
Te mit fogsz feláldozni azért, hogy a következő célodat elérd? Írd le!

És tudatosítsd magadban, különben MINDIG vissza fogsz rándulni a régi szekérvágásba. És az tudod, hová vezet, igaz? Ha megkérdeznéd az igazán sikeres embereket, hogy ők mit áldoztak be, akkor elhiheted, hogy egy szépséges listát fognak Neked elsorolni..
Akkor mire vársz?


10 éve
#5641
Gonoszka1
Válasz mandivakond #5640 számú posztjára
Persze, hogy sikerülni fog! Csak kitartás, és mozgás, és persze megfelelő evészet. De ha az elhatározás megvan, akkor arccal a cél felé, és hajrá, mert sikerülnie kell, és sikerülni is fog!

10 éve
#5640
mandivakond
Szia Gonoszka. Köszi a jótanácsot, de most már nem vagyok idöhöz kötve. Most már szépen, ütemesen szeretnék fogyni, sok sporttal. Ismét járok konditerembe, és sikerülni fog ez is...(remélem) :-)

10 éve
#5639
Gonoszka1
Válasz mandivakond #5638 számú posztjára
Szia! Persze, hogy emlékszem! Sok sikert a további fogyáshoz! De azt ne felejtsed el, hogy nem időpontra kell fogyni, hanem okosan, azaz a keretedet a BMR fölé kell egy kicsit állítani!

10 éve
#5638
mandivakond
Sziasztok. Remélem még emlékeztek rám. Jan 1-vel kezdtem a fogyózást és a lányom esküvöjére sikerült leadnom 43 kg-t. Most ismét itt vagyok és szeretném tovább folytatni. Karácsonyig jo lenne még 12 kg-tól megszabadulni és akkor egy álom válik valóra. Ugyhogy mostantól ismét itt leszek,
és teljes erövel dolgozom az ügyön :-)

10 éve
#5637
Gonoszka1
Itt is van egy érdekesség, hogy mennyire cukrozva van minden!
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/15-megdobbentoen-cukros-etel/

10 éve
#5636
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5635 számú posztjára
Csend van, és mindenki aléltan alszik, vagy nem tudom, mert alig jön valaki a fórumra! Vagy pedig kihasználva az utolsó meleg-napos időt a természetben andalog (ez a jobbik eset)!

10 éve
#5635
Bojtika 3
Nagyon remélem, hogy csak pihentek a hétvégén, és nem betegen hevertek!


10 éve
#5634
citromtorta
Válasz Gonoszka1 #5633 számú posztjára
Úgy lesz!:))

10 éve
#5633
Gonoszka1
Válasz citromtorta #5632 számú posztjára
Szívesen, és azért -ha időd engedi- néha látogassál el hozzánk, hogy beszámoljál, hogy mi van veled, és hogy megy a súlytartás, vagy egyszerűen csak csevegni.

10 éve
#5632
citromtorta
Köszönöm:) Egyébként mindig velem maradtok, mert Gonoszka -a túrós langallód és bmati - a sokat emlegetett örök érvényű 2 hozzászólásod átmásolva a dokumentumaim között lapul elmentve- hogy nem kelljen keresgélnem folyton.:)

10 éve
#5631
Gonoszka1
Válasz citromtorta #5629 számú posztjára
Szia! Gratulálok! Persze emlékszem rád, és nagyon örülök, hogy sikerült leadnod az áhított kilókat! A visszaállást pedig fokozatosan, ahogy Bmati javasolta. Sok sikert a súlytartáshoz is!

10 éve
#5630
bmati
Válasz citromtorta #5629 számú posztjára
Szia!
Először is gratulálok. :)
Igen, fokozatosan kellene megemelni a napi beviteledet a heti fogyás mértékének csökkentésével, míg végül 0 kg/hét nem lesz. Én azt mondanám, hogy kb. 2 hét múlva legyen ez az érték a súlytartó, addig 2-3 naponta csökkentsd a heti fogyást.
További sok sikert! :)

10 éve
#5629
citromtorta
Sziasztok! Csak az örömömet szeretném megosztani veletek! Lehet emlékeztek rám, kb 6 hete sokat kérdezgettem a bázis használatával kapcsolatban. Csupán az utóbbi hónapokban észrevétlenül felkúszott 3-4 kilótól szerettem volna megszabadulni a bázis és a ti segítségetekkel. Örömmel jelentem, hogy SIKERÜLT!!!!:))) 56.5-ről indultam és már egy hete stabilan áll 53,3 kg-nál
( 163 cm ). Végre újra úgy állnak rajtam a ruháim, ahogy szeretem.Ha még 1 kilócska lemegy akkor az már csak bónusz. A kevés súly leadása tényleg művészet és sokkal rafináltabban és tudatosabban ( no meg türelmesebben) kell hozzáállni, mert nehezebb beindítani és kivárni az eredményt.Sokat sakkozgattam a tápanyagösszetétel-beállításokkal is, igyekeztem még többet és még változatosabban sportolni.Szóval kitartás azoknak, akik az utolsó kilóktól akarnak megszabadulni- meg lehet csinálni! Hűséges maradok a Bázishoz, mert nagyon jó kontroll, hogy ne szaladjon el a kalória újra észrevétlenül. Még egy kérdés: ha a súlymegtartás a további célom, hogy állítsam be a kalóriakeretet? Gondolom fokozatosan kellene visszaállni az alapjárat kalóriára...????
Köszönöm az eddigi segítségeiteket . Szép napot mindenkinek!

10 éve
#5628
Bojtika 3
Válasz jucus86 #5625 számú posztjára
Nagyon szívesen segítünk, csak kérdezz bármikor!

10 éve
#5627
bmati
Válasz jucus86 #5625 számú posztjára
Szia!
Gonoszka1 leírta, amiket le kell írni. :)
Én még annyit teszek hozzá, hogy ne kapkodj és legyen meg a kitartásod. Ezt a túlsúlyt (30 kg-ot, ha 60 kg a célsúlyod), akkor egy év alatt kényelmesen le lehet adni. Nagyrészt az étkezéseken fog múlni, de később egyre jelentősebb lesz a mozgásaid minősége és mennyisége, ez fogja meghatározni a fogyásod közben/után az alakodat (a csontozatodon kívül). Az ilyen mértékű (lassú) fogyással elkerülhető a lógó bőr szindróma, amit még a fent említett két dolgon kívül a megfelelő folyadékmennyiséggel lehet orvosolni, illetve megfelelő krémekkel, de nagyrészt a genetikán fog múlni.
Sok sikert! :)

10 éve
#5626
Gonoszka1
Válasz jucus86 #5625 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek közöttünk! Szívesen segítünk! Először olvassad el a kötetlen csevegés 5543-as és a 5544-es hozzászólásokat. Az egyikben a helyes kalóriakeret beállításról és a tápanyagokról, a másikban a sportokról olvashatsz. Sok sikert kívánok, és ha vannak kérdéseid, akkor szívesen segítünk!

10 éve
#5625
jucus86
Sziasztok! Először vagyok itt és azt hiszem eljött az a pont amikor is változtatni akarok az életemen. 90 kg vagyok ma mértem magam úristen sosem gondoltam volna:( 28 éves vagyok egy kislány édesanyja és 165 cm magas, nagyon sok a kilóm. Azt hiszem hétfőtől teljesen új életet kezdek remélem segítetek majd!!! Minden tanácsot szívesen fogadok akik mikor kezdték mire figyeljek és stb.

10 éve
#5624
Gonoszka1
Válasz Hadnagy #5622 számú posztjára
Akkor szépen formásodsz!

10 éve
#5623
Bojtika 3
Válasz Hadnagy #5622 számú posztjára
Persze hogy feldob!

A combot elég nehéz mindig ugyanott mérni, de csak 1-2 centis tévedés lehet. Szerintem gyakorlatilag is kisebb a combod, nem csak elméletileg! :)))

10 éve
#5622
Hadnagy
Azért kérdezem amúgy, mert elméletileg 8 cm-el kisebb a combom. Nagyon feldobott a dolog :)

10 éve
#5621
Bojtika 3
Általában igen, ez a tapasztalat. :D

Ezért írjuk, hogy nem kell annyira bánkódni a kilók lassúbb leadási tempója miatt, a sikert nem a mérleg mutatja, hanem a cél-ruhák. :D Formásodunk, feszesedünk is közben, ha sikerül a mozgást is beiktatni. Még a pár percekből összerakosgatott idő is számít, ha nem megy egyszerre több!

10 éve
#5620
Hadnagy
Sziasztok! Lehetséges, hogy centiben hamarabb megmutatkozik a fogyás, mint kilóban?

10 éve
#5619
Gonoszka1
Válasz benguzde #5617 számú posztjára
Szia! Ha olvasgatsz bennünket, akkor tudod hogyan kell beállítani helyesen a kalóriakeretedet. Így állítottad be? A mérlegelés egyébként elég egy héten egyszer, és úgy ahogy Bmati is rta. Sok sikert!

10 éve
#5618
bmati
Válasz benguzde #5617 számú posztjára
Szia!
Heti 1-2 mérés reggel (fix napokon), evés előtt, de WC-zés után. Így tudod pontosan mérni hosszú távon a súlyodat.
Ha hetek óta áll a mérleg, akkor bizony rosszak a beállításaid (valószínűleg túl alacsony keret). Olvasd el ezeket:
A Kötetlen beszélgetés bármiről/Kötetlen csevegés topic 5543-es hozzászólása az étkezésről, 5544-ös hozzászólása az edzésről szól.

10 éve
#5617
benguzde
Üdvözöllek benneteket kalóriás társak!!Pár hónapja vagyok már itt, de még eddig csendben voltam. Most viszont ordítok:::)) Mérlegelés... Szinte hetek óta áll a mérleg.. A tizedik kiló mínusznál áll és áll. Péntek a mérleg napom. Alig vártam a tegnapi napot, de bizony 2 kg-val töbet mutatott a szemét. Így hát ma soron kívül újráztam. Több mint kettővel kevesebbet mutatott ma reggel, mint tegnap. Mégis jó, hogy ráálltam, így jobb lesz a hétvégém. De nóóóüórmális ez??Hogy méredzkedtek?? Lehet, hogy eltévedtem, s van mérlegelési topik is??

10 éve
#5616
Gonoszka1
Válasz trkmz #5615 számú posztjára
Egészségedre. Az a kevéske bacon nem nagyon dobta meg a kalóriát. De a túróstészta az nagyon finom! Én zab pizzát gyártok újabban.

10 éve
#5615
trkmz
A mai vacsi túróstészta volt, szigorúan tönkölytésztából, sovány túróval és tejföllel... Ehhez az elhatározáshoz egészen addig sikerült is tartanom magam, míg el nem kezdtem sütni a párom adagjára a finom, füstölt húsos szalonnát. Olyannyira húsos volt, hogy még egy kanálnyi kacsazsírt is raknom kellett alá, hogy legyen min megsülnie. Amikor megéreztem az illatát, teljesen elgyengültem. Így végül az én tányéromon is landolt belőle 6-8 pici kocka, és isteni finom volt :D

10 éve
#5614
Gonoszka1
Válasz Hadnagy #5613 számú posztjára
Nagyon szívesen bármikor, csak kérdezzél ha valamiben bizonytalan vagy.

10 éve
#5613
Hadnagy
Köszönöm a segítséget. Megpróbálom másnapra megtervezni az étkezésem, hogy estére leegyem az egészet.
Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt, sok segítséget nyújt!

10 éve
#5612
Gonoszka1
Válasz Hadnagy #5609 számú posztjára
Igen, a keretet nagyjából pontosan le kell enni! 1000 kalória nagyon sok! Pár 10 kalória ide vagy oda nem számít, de ha nem eszed le a keretedet, na akkor kezd el éhezni a tested. Próbáljad előre eltervezni az étkezésedet, és akkor nagyjából tudod tartani, és ha véletlenül nem azt, vagy nem annyit eszel pontosan, akkor javítani tudod.

10 éve
#5611
bmati
Válasz Hadnagy #5609 számú posztjára
Én még annyit hozzátennék, hogy mivel 50 kg felesleged van, így a folyadékbeviteledet is fokozatosan meg kellene emelni napi min. 4,5 literre. A kereteden akár még picit emelhetsz is. Ha marad így, akkor arra figyelj, hogy egy idő után a napi kereted a BMR-edet utol fogja érni és ennek stagnálás a vége, de ezt ki tudod kerülni, ha ellenőrzöd havonta a súlyodat és mindig 100-150 kcal-val állítod a BMR-ed fölé a heti fogyás mértékét (tehát folyamatosan lassítod a heti fogyást). A napi kereted felett/alatt próbálj meg enni max. 50 kcal-val. Ha mozogsz mellé valamit, akkor annak csak kb. a 70%-át írd be (az időnek) és azt is le kell enni pluszban.
A bőrről annyit, hogy az edzéseken, a lassú fogyáson (max. 0,7 kg hetente), a megfelelő folyadékfogyasztáson és a krémeken kívül mást nem nagyon tehetsz, de nagyja így is a genetikán múlik.
Sok sikert! :)

10 éve
#5610
Hadnagy
Meg ha minden igaz, indul Zumba itt, ahol lakok, úgyhogy oda elkezdek járni. Ártani nem árt :)

10 éve
#5609
Hadnagy
Igen, erre már gondoltam, holnap megyek is a háziorvosomhoz, és megbeszélem vele.
Az egész keretemet le kell ennem mindig? Nap közbe felét se sikerült megennem. Most vacsoráztam, de maradt így is majdnem 1000 Kcal. Szívesen leeszem, az nem lenne gond :D

10 éve
#5608
Gonoszka1
Válasz Hadnagy #5607 számú posztjára
Nagyon jó, mert akkor most már jól van a kereted beálltva. Most már remélhetőleg beindul a fogyás.

Nem csodálom, hogy nem szedegetsz semmit be feleslegesen. A rendes tempójú fogyás, a torna, a kenegetés és a sok víz fogyasztása, remélhetőleg be fog válni, és nem fog a bőröd nagyon megereszkedni. De azért biztos ami biztos alapon (ha nem vagy olyan műtét ellenes mint én), akkor az orvossal írassad le a tényt ahogy Bojtika is mondta, hogyha esetleg arra kerülne a sor, akkor legyenek a tények rögzítve.

10 éve
#5607
Hadnagy
Először nem értettem, mire gondolsz a BMR-el kapcsolatban, de most rájöttem, és át is állítottam. A BMR 1996, a keretem 2074.
Inkább maradok akkor a kenegetésnél, nem szívesen szedek be semmit, ha nem muszáj.

10 éve
#5606
Gonoszka1
Válasz Hadnagy #5604 számú posztjára
És a kereted a BMR-ed fölé van állítva? Mert az egy dolog, hogy Te nem vagy éhes. Attól a tested még éhezhet! A bőröd pedig hogy mennyire fog lógni az sok mindentől függ. Függ attól, hogy mennyit sportolsz, hogy milyen a genetikád, és természetesen, a fogyás ütemétől is. De a bőrtápláló krémekkel érdemes kenegetni, mert ez mint a nevéből is kiderül táplálja a bőrt. És persze függ a folyadékfogyasztásodtól is, mert a sok folyadék hidratálja a bőrt is.

10 éve
#5605
Bojtika 3
Nekem már a hájpocakom is lógott. De csak 26 kg volt a feleslegem, ennyit még elviselt a bőröm nagyjából.
A kollagént nem tudom, de hidratáló krémekkel lehet masszírozni, markolászó mozdulatokkal. idővel visszanyeri a rugalmasságát a kinyúlt bőr, de ez valamivel lassabban zajlik, mint maga a fogyás.

A zab bevezetése a beltartalma miatt is fontos:

http://www.tesztplussz.hu/okokozmetika

10 éve
#5604
Hadnagy
Eszek rendesen, odafigyelek, hogy ne egyek túl keveset. Már kezdenek elmúlni az éhségrohamok. Biztos azért, mert átváltottam teljeskiörlésű kenyérre, de abból nem sokat eszek, meg több zöldséget, gyümölcsöt eszek.
Nagyon félek a bőr lógásától. Törvényszerű, hogy nagy súlyvesztésnél lógni fog? Reménykedek benne, hogy hátha nem fog annyira. Mindenesetre elmegyek a háziorvosomhoz, beíratom a súlyomat, meg beszélek vele is a műtétről, meg esetleg tud-e adni tanácsot, hogy valamennyire megóvjam a bőröm.
Egy másik fórumon olvastam, hogy jót tesz a kollagén tabletta+1000 mg c vitamin, meg kollagénkrém. Esetleg valaki használja?

10 éve
#5603
Bojtika 3
Válasz Orchidea70 #5602 számú posztjára
A Tatarek még többet fog használni. A 6. sz. videóban el is magyarázza, hogy miért nem érdemes csak a derekadat erősíteni... (7.videó, 4 perc 40 másodpercnél)
Ezek 10 perces videók, de nem tudok egyenként linket küldeni róluk.




10 éve
#5602
Orchidea70
Válasz Bojtika #5600 számú posztjára
Igen, sajnos ezzel én is tisztában vagyok, hogy csak diétával nem megy le a felesleg :(
Nagyon köszi a linkeket, legtöbbször az a bajom, hogy fantáziátlan vagyok, nem tudom, hogyan és mit tornázzak, viszont ezek a "riszálós" gyakorlatok épp nekem valók, a derekamon és a hasamon van inkább a felesleg, úszógumi formájában :) és ezek tényleg nem vesznek el sok időt! Még ma elkezdem Tiffany-t szép sorban :)

10 éve
#5601
Gonoszka1
Válasz Hadnagy #5597 számú posztjára
Azért azt megkérdezném, hogy a kereted a BMR-ed fölé van állítva egy kevéssel? Mert az is lehet oka, hogy nem mozdul a súlyod ha keveset eszel. Milyen ütemet adtál meg a fogyásodnak? A heti 0,5 kiló a reális. Bmati összefoglalóját olvastad a kötetlen csevegésben a helyesen beállított kalóriakeretről, a tápanyagokról, és a sportokról (5543, 5544 hozzászólások)?

10 éve
#5600
Bojtika 3
Válasz Orchidea70 #5593 számú posztjára
Orchidea, ez az 5 kg csak úgy fog lemenni, ha keményebb edzéseket végzel, mint az a kis hulahopp.

Ha csak tíz perced van, akkor is lehet a hét 5 napján hatékony edzést végezni! És ha 20 percet tudsz rászánni, akkor pláne.
A legtöbbet a pár utolsó kilóval küzd a többség, Te eleve csak annyit szeretnél leadni. Oda kell tenni magad ezért, ez nem fog menni komfort-zónán belül. :D
A napokban többször is bemásoltam ezt a kis alap-csomagot, válogathatsz:

Sansone 1 mérföld https://www.youtube.com/watch?v=df2gn6-w0dE
2 mérföld http://www.youtube.com/watch?v=oBgB_cqDiXs
Fitness Blenders http://www.fitnessblender.com/v/full-length-workouts/
(A zöld gomb, Search Workouts az edzés-kereső.)
Tatarek http://www.tatarekrezso.hu/videok.php
Kezdőknek, 10 percesek http://www.youtube.com/playlist?list=PLXVo3BKLZz7taeIeb7D5Ukub2jwx-c5No
Tiffany
Tiffany RISZÁLÓS 10’ http://www.youtube.com/watch?v=LhPGXkSqoJA
Tiffany riszálós hasra 6’ http://www.youtube.com/watch?v=UWmy2LaKf1o
Tiffany szuper risza 10’ http://www.youtube.com/watch?v=lOZDN1UnZ9U
Tiffany kis súlyzós 4’ http://www.youtube.com/watch?v=_DYF0sLpFbQ
Tiffany comb 10’ http://www.youtube.com/watch?v=O2c8xSyaLpk
Tiffany balettos 10’ http://www.youtube.com/watch?v=-_Yi9dVkXpI
Tiffany hegymászós 10’ http://www.youtube.com/watch?v=Wo5TpbHjI74
Tiffany törülközős https://www.youtube.com/watch?v=iaLm_UTF9aA
Tiffany „sodrófás” https://www.youtube.com/watch?v=0Yn-qdODHlM
Tiffany boksz https://www.youtube.com/watch?v=w4LJBzczpQQ

10 éve
#5599
Bojtika 3
Válasz Hadnagy #5594 számú posztjára
Ahogy olvasom, a tested most szokik az új életmódhoz. csak kitartás és türelem!

A túlsúlyod nem kevés, ennyinél a bőr sajnos megnyúlik. Talán érdemes lenne műtéten gondolkodni előre, mert ha ezt sikerül leadnod, TB-re is elvégzik.
A lógó bőr egészségi problémát is okozhat, bepállik és gombásodhat a redő alatti terület.
Ennek előfeltétele, hogy az orvos a kartonodra rávezesse a jelenlegi testsúlyodat.

10 éve
#5598
Gonoszka1
Válasz Hadnagy #5597 számú posztjára
Ne is essél kétségbe, mert el fog majd indulni lefelé. Ha esetleg mégsem indulna meg pár héten belül, akkor viszont egy kivizsgálás nem ártana, és itt előszeretettel gondolok leginkább a THS-re. De egyenlőre még ne gondoljunk rosszra, hanem sok kitartást kívánok!

10 éve
#5597
Hadnagy
1770 a napi megengedett Kcal bevitelem. Kb. 1 hete vagyok itt, azóta számolom. Összesen 2 hete fogyókúrázok. Ez az első ilyen, hogy ennyire elhatároztam, hogy le akarok fogyni, és úgy állok hozzá, hogy le is fogok. Ez alatt a két hét alatt megszűnt az a vágy, hogy éjjel egyek. Sajnos erre hajlamos voltam, de kezdek úrrá lenni rajta. Evés helyett inkább a neten olvasgatok sikersztorikat, előtte-utáni képeket, a bőrrel kapcsolatban, hogy hogyan tudom megóvni, hogy ne lógjon annyira majd.
Ivásra odafigyelek, legalább 2 L-t megiszok, ha nem többet.
Próbálok türelmes lenni, és egyenlőre nem vagyok kétségbe esve, hogy nem megy lefelé a kiló, mert tudom, hogy ez nem megy gyorsan, és hogy tartós is legyen, ahhoz az kell, hogy lassan, fokozatosan menjenek lefelé.

10 éve
#5596
Gonoszka1
Válasz Hadnagy #5594 számú posztjára
Türelemmel kell lenni, és nem szabad mindennap mérlegre állni (mert az csak stresszel a súlyingás miatt). Mióta csinálod, és a kereted hogy van beállítva? És mennyi folyadékot iszol meg naponta?

10 éve
#5595
Orchidea70
Válasz Hadnagy #5594 számú posztjára
Hát igen, nekem is mániám minden reggel a mérlegre állni, pedig megfogadtam, hogy csakis és kizárólag hétvégén mérem magam, de nem tudom megállni, hogy nem álljak rá :) Ne add fel, előbb-utóbb megindulnak azok a fránya kilók :) De azért én is kíváncsi lennék rá, hogy kinél mennyi idő után indult be úgy igazán a fogyás.

10 éve
#5594
Hadnagy
Köszi! :) Én ettől egy "kicsit" többtől szeretnék megszabadulni, úgy kb. 50 kg, és egyenlőre nem mozdul. 1-2 kiló ingadozás van. Ha az egyik nap kevesebb 1 kilóval, másnap visszaáll. Lehet, hogy a mérlegre álldogálásról kellene leszokni. De nem adom fel, szóval ez nem tántorít el. Kiváncsi vagyok, más is járt-e már így.

10 éve
#5593
Orchidea70
Szia! Én 5 kg-ot szeretnék leadni, 08.02-án indultam 59 kg-val. Az elején 2 hét alatt lement 1,5 kg torna nélkül, viszont a BMR alatt voltam 200-al. Amikor megtudtam a hozzászólásokból, hogy a BMR fölé kell menni legalább 100-al, átállítottam a napi keretemet, és 2 hét alatt visszahíztam ami addig lement. Kb. 1,5 hét alatt állt vissza az anyagcserém, és szép lassan el kezdett csordogálni lefelé a felesleg, 10-20 dkg-onként. Tornázni csak nemrég kezdtem el otthon, de ritkán, 2-3 naponta van időm rá. Hulahopp, gumiszalag. Reggel és délután 30 perc gyors tempós gyaloglás munkahelyre. Most sajna stagnálok, mert az a 0,5 kg, ami lement, visszajött, de lehet, hogy ez csak vízvisszatartás, mert a hétvégén nem vittem túlzásba a folyadékfogyasztást. üdv, és sok sikert!

10 éve
#5592
Hadnagy
Nektek mikor indult meg a fogyás kalória figyeléssel, és egy kis tornával együtt?

10 éve
#5591
Bojtika 3
Kicsit szétnézek a városban is, ha bent járok. Hátha kapható.

10 éve
#5590
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5589 számú posztjára
Szerintem az lenne a legjobb, mármint az email, és akkor megtudnád, hogy egyáltalán most kapható-e náluk.

10 éve
#5589
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5588 számú posztjára
Majd meg kell újra találnom a nevét.
De mailben tudok képet is küldeni végül is... :D

10 éve
#5588
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5587 számú posztjára
Én sem találom, így én is erre gondoltam, hogy nincs nekik. Olyan olcsó volt, hogy szerintem az egész készlet elfogyott. De tudod rövid az agyam, és már nem emlékszem a nevére, de azt tudom, hogy nem is egy helyen találtál ilyet, csak ott egy kicsit drágább volt. Persze spórolásból nem mindegy, hogy hányszor fizet az ember szállítási költséget, így teljesen megértem, hogy egyszerre akarod megrendelni. Arra gondoltam, hogy telefonon nem tudod őket felhívni? Vagy emailt írni nekik. Biztos, hogy válaszolnának, mert én is emailen keresztül beszéltem velük.

10 éve
#5587
Bojtika 3
Lehet, hogy most éppen nincs! A szalagokat én is láttam. Együtt lenne jó megvenni, spórolásiból! :D

10 éve
#5586
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5585 számú posztjára
Az enyém nem ilyen volt! Szabadon volt a dob.

Pedig innen rendeltem, és Te találtad még meg anno! A szalagok itt vannak, azokat már megtaláltam.
http://www.sportsarok.hu/index.php?id=42

10 éve
#5585
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5583 számú posztjára
Olyan bő gumiszerű belsővel. A perem alatt kezdődik, és majdnem a dobig belóg.
A mosás után alá is szoktam egy törlővel nyúlni és végig törlöm, hogy ne fülledjen be az ott maradt kis nedvesség.
A dob pedig még egy műanyag keretbe van fogva, ami elég szorosan illeszkedik köréje.

10 éve
#5584
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5582 számú posztjára
Nem találom náluk...
Képet találok, no de nem baj, most még van mászkálni valóm is, majd szétnézek. Hátha egy közeli boltban is kapok.


10 éve
#5583
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5581 számú posztjára
Mivel van körülbélelve? Nekem ha jól emlékszem akkor német gépem volt, de az nem volt körülbélelve.

10 éve
#5582
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5578 számú posztjára
Ha minden igaz, akkor [email protected]. Gondolom ez az email címük, de a sportsarok gondolom a nevük.

10 éve
#5581
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5579 számú posztjára
Ennek a dobja úgy körül van bélelve, hogy ami csak úgy lepottyan, az nem esik a dob mellé. Ha esetleg mégsem veszem észre, akkor le tud passzírozódni, de előbb-utóbb lejut az aljára, és akkor kivesszük azon az alsó fedélen keresztül. Az már igaz, azt nem mindig sikerül kiszednem.
Az Energomatnál tényleg kellett vigyázni, nekem ez előtt olyan volt.

10 éve
#5580
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5578 számú posztjára
Mindjárt megpróbálom megkeresni!

10 éve
#5579
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5575 számú posztjára
Én is drukkolok a mosógépednek. Régen nekem is felültöltős volt, de azt azért nem szerettem, mert sokszor a dob mellé esett zokni. És akkor mindig halásztgattam. Így aztán amikor az szó szerint elemeire szétesett, akkor már elöltöltőset vettünk.

10 éve
#5578
Bojtika 3
A mailedben ki tudod keresni...

Beírod, hogy szállítás, és így megtalálja. Olyan sok mindent nem szállítottak neked talán mostanában... Ha nem fáradság...

10 éve
#5577
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5576 számú posztjára
Igen használom, de leginkább karerősítésre. Érzem is a karomban az izmaimat.

Jó kérdés! Te találtad azt az oldalt. Gondolkodom, de egyenlőre nem jut az eszembe, mert már régen volt. De tényleg nagyon olcsó volt, mert még 2000 forint sem volt. Jó szállítási költség volt rajta, de így sem volt drága.

10 éve
#5576
Bojtika 3
Gonoszka! Azt a kis tornaeszközt, a kéz- és comb erősítőt szoktad használni?

Honnan is rendelted? Már nem tudom, pedig én is rendelnék a közeljövőben, szalaggal együtt. Tudom, ott jó volt az ára.

10 éve
#5575
Bojtika 3
Én drukkolok a Fagoromnak, hogy sokáig bírja. Nem olyan firlefáncosan okos, de szépen mos! Nincs kijelzője, csak három kis lámpája. Azaz nem tudom, éppen hol tart a mosásban és mennyi van még vissza, de rá is érek megvárni. :D

Ráadásul ajándékba kaptam a húgoméktól. Ő választotta ki, nyilván sok szempont alapján, és csak az volt a kérdés, hogy felül- vagy elöltöltőset szeretnék-e. Én a felültöltőset szeretem, mert nem kell hajolgatnom a ruhákkal. :D

10 éve
#5574
Gonoszka1
Válasz teper #5573 számú posztjára
Eddig nem csalódtam ebben a márkában (hála a Jóistennek), de ha arra fog kerülni a sor, akkor persze, hogy körbenézelődéssel kezdek. Mondjuk most nem hiányozna egy nagyobb kiadás, így remélem, hogy még kihúzza egy darabig (főleg, hogy most javítattuk).

10 éve
#5573
teper
Válasz Gonoszka1 #5571 számú posztjára
Szerintem is ez az általános jó döntés, hogy inkább legyen drágább, de megbízhatóbb. Igazából mára már a márkahűség sem jelent sokat, érdemes alaposan körülnézni másik gyártónál is, hogy ugyanazokkal a funkciókkal mennyiért megy a móka? Ha nem vagy képben és vásárlás előtt nem szánsz elég időtt az alapos körbenézdegélésre, akkor lehet rosszul döntesz. Ez van sajnos, alaposan körbe kell nézni :)

10 éve
#5572
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5570 számú posztjára
Teljesen igazad van. Régen még a bútorokat is hosszú távra készítették. Ma abból is bútolapból készült, és hamar tönkremenő darabokat készítenek. Szerintem a neten lehet, hogy találnál olyan gépet amit már ki akarnak dobni, de esetleg a panel még jó benne. Érdemes lenne esetleg körbe nézni. Gondolom a gyártó már ha egyáltalán még a piacon van, már nem gyárt ilyen alkatrészt. De esetleg meg lehetne kérdezni. A múltkor Anyu eltörte az egyik nagyon régi konyhai kisgépén az egyik alkatrészét, és képzeld el, hogy kapott hozzá. Pedig ő sem reménykedett benne. De sosem tudni, látod még vannak csodák!

10 éve
#5571
Gonoszka1
Válasz teper #5568 számú posztjára
Á, nehogy azt gondold, hogy ilyen hosszú időre tervezik a használatot. Nekem egy eladó mondta egyszer, hogy ezeket a gépeket kb:5 évre tervezik. Az ajtón a gumival is az a baj, hogy azt mondta a szerelő, hogy olyan sokba kerülne a javítás, hogy ezért már majdnem kapok egy újat. És ahhoz még garancia is van 12 hónap, plusz az alkatrész ellátás azt hiszem 8 év. De én tudom, hogy sokat dolgoztatom szerencsétlent, így kész csoda, hogy eddig bírta. Van aki heti 1-2 alkalommal mos, én viszont napi 1-2 alkalommal mosok. Ha már így számoljuk, akkor szegény tényleg sokat szolgált. Én szeretem ezt a márkát, így a hűtőből is ilyet vettem eddig. És sajnos ha az alkatrész nem is lenne olyan nagyon drága, a munkadíjra a bőrt is lenyúzzák. És mivel ezek már nem olyan egyszerű gépek, így nem is merem nem a márkaszervízt hívni. És persze érthető a multi szempontja is, de azért itt a zsebünkről is szól a dolog, így azért választok inkább egy jobb minőségű terméket, mert az kifizetődőbb mint ha egy rossz minőségű, és persze állandóan javítandó gépet vennék.

10 éve
#5570
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5567 számú posztjára
A régieket még javításra tervezték, a 2 éves Fagor-omba még nem mertem belenézni. :D
De panelt biztosan nem tudok venni alkatrészboltban.

10 éve
#5569
Bojtika 3
Válasz teper #5568 számú posztjára
Én, a hűséges szívű, sajnos a biciklimmel kapcsolatban is ezzel szembesültem. Azoknál legfeljebb 5 év az idő...
Régen a nagypapi bringája öröklődött, most meg amennyiért nagyjavítanák, plusz vigyem-hozzam buszon...annyiért már veszek másikat, felújítva, de garanciával.

Bár lehet, hogy csupa szeretetből mégis megcsináltatom, még nem döntöttem.

10 éve
#5568
teper
Ezekkel a cuccokkal már az a baj, hogy eleve legfeljebb 10 évre tervezik. A hetedik érzékük az lehet, hogy számolják az üzemórákat, és ha itt az idő bizony tönkremennek. Lehetőleg olyan alkatrészek hibásodnak meg, aminek a csereköltségét figyelembe véve, jobban jársz egy új masinával. Igaz ezeknek az alkatrészeknek az árképzését is így alakítják ki, hogy tökre ne érje meg. Sajnos egyre kevesebb az olyan gyártó akiknek vannak olyan tervezéseik, amiket hosszú ideig lehet javítás vagy csere nélkül használni. Bár valahol megértem a multikat is, a másik szempontot is.

10 éve
#5567
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5566 számú posztjára
Én sajnos szerelésben kétbalkezes vagyok, és a férjem sem nagyon ért már ezekhez a mosógépekhez. Már 7-8 éves a gépem, és lassan majd a lelkét is kileheli (a szerelő ezzel vigasztalt, mert az ajtón a gumi már erősen keményedik). De ez már egy hatodik érzék mosógép, így nem olyan egyszerű a szerelése sem. Az az igazság, hogy sokat mosok, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden nap, sőt van, hogy kétszer is. Én ragaszkodom is a whirlpool gépekhez, mert ezek nagyon birják a gyűrődést. Ügyes vagy, hogy ki tudod cserélni az alkatrészeket. Én ebben nem vagyok jó.

10 éve
#5566
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5565 számú posztjára
Egyébként létezik a neten mosógépszerelő táv-tanácsadói módszerrel, de ahhoz kell valaki, aki képes a hibás alkatrész cseréjére.
Nálam egy jó és már többször szerelt mosógép ment tönkre teljesen, mert egyetlen egy kondenzátor kellett volna bele. A mai eszemmel megveszem valahol útközben egy boltban, ha a városban járok. A szerelőt nem érdekelte,el volt foglalva a családi ügyeivel.
Szintén indító kondenzátor kell abba a muzeális, de remek konstrukciójú osztrák mosógépbe, amit inkább kerülgetek, de nem teszem ki, nehogy tönkremenjen. Ha majd kitör a nyári szünet (a következő), akkor előszedjük, szépen letisztogatom, kicserélem azt a kondit (legfeljebb 1-2 ezres), és megnézzük, hogyan mos a lelkem.
Megszereztem a gépkönyvét is, az összes alkatrész benne van, megnevezve és lerajzolva.

10 éve
#5565
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5564 számú posztjára
Na de ennyi? Ha a havi jövedelmemet nézem, akkor majdnem a felét elvitte!

10 éve
#5564
Bojtika 3
Igen, annak a díja, hogy tudta, hol a hiba.

10 éve
#5563
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5562 számú posztjára
Akkor tudod, hogy az milyen. Engem régen néha a habverőm rázott meg, de hogy miért nem tudom. Már másik van, mert az tönkre ment már.

Igen, ebben igazad van hogy ingyen nem kívánhatod, de remélhetőleg baráti áron megcsinálja. Sajnos előbb-utóbb minden elromlik. Ilyen az élet. Én a mosógépemmel kínlódtam, és ne tud meg, hogy a 20 perces munkáért mennyit kért egy pumpa cseréért. Azt hittem, hogy megáll az eszem, és elkezd hátrafelé integetni! 19500 forintot fizettem, és maga az anyag kb:8000 forint volt. A többi pedig a 20 perces munkának a díja.

10 éve
#5562
Bojtika 3
Vigyázok, vágott már a falhoz 220. :D Nem itt!

Szigetelés nélkül nincsen semmi. De a sütőrácsot mégsem lehet betekerni.

Eleve elavultak a falban levő vezetékek, sőt különfélék vannak összetoldva. Ha már belefog egy szakember, akkor jó pár helyre rakatok konnektort meg kapcsolókat, mert eredetileg csak az ajtó mellett van mindkettő, mindegyik helyiségben.
Megkeresem, akire rá merem bízni, de tőle sem kívánhatom ingyen.

10 éve
#5561
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5558 számú posztjára
Bojtika lelkem, azért vigyázzál, mert nem szeretném ha megcsapna a 220! És ez a nedves idő sem tesz jót a szigetelés nélküli vezetékeknek. Azt a távolábbi havert mielőbb be kéne fogni villanyszerelésre, mert sajnos a villannyal nagyon kell vigyázni. A férjem nagyon sok mindent meg tud csinálni (a szerelésekben ügyes), de a villanyhoz és gázhoz nem engedem nyúlni (nálunk mindkettő van), mert az veszélyes.

10 éve
#5560
Bojtika 3
Válasz szepcica3 #5559 számú posztjára
Szia! örülök, hogy előre kérdezel! Igen, 1500-1550 kcal jó lehet, de ha emellett több napon át éhes lennél, akkor még lehet emelni. Néha 100 kcal is számít. Éhezni nem szabad!!!

Hozom az "alapkészletet", hátha megtetszik valamelyik! A Tiffany-s rövidke edzések is nagyon hatékonyak, főleg derékra!

Sansone 1 mérföld https://www.youtube.com/watch?v=df2gn6-w0dE
2 mérföld http://www.youtube.com/watch?v=oBgB_cqDiXs
Fitness Blenders http://www.fitnessblender.com/v/full-length-workouts/
(A zöld gomb, Search Workouts az edzés-kereső.)
Tatarek http://www.tatarekrezso.hu/videok.php
Kezdőknek, 10 percesek http://www.youtube.com/playlist?list=PLXVo3BKLZz7taeIeb7D5Ukub2jwx-c5No
Tiffany
Tiffany RISZÁLÓS 10’ http://www.youtube.com/watch?v=LhPGXkSqoJA
Tiffany riszálós hasra 6’ http://www.youtube.com/watch?v=UWmy2LaKf1o
Tiffany szuper risza 10’ http://www.youtube.com/watch?v=lOZDN1UnZ9U
Tiffany kis súlyzós 4’ http://www.youtube.com/watch?v=_DYF0sLpFbQ
Tiffany comb 10’ http://www.youtube.com/watch?v=O2c8xSyaLpk
Tiffany balettos 10’ http://www.youtube.com/watch?v=-_Yi9dVkXpI
Tiffany hegymászós 10’ http://www.youtube.com/watch?v=Wo5TpbHjI74
Tiffany törülközős https://www.youtube.com/watch?v=iaLm_UTF9aA
Tiffany „sodrófás” https://www.youtube.com/watch?v=0Yn-qdODHlM
Tiffany boksz https://www.youtube.com/watch?v=w4LJBzczpQQ

ASZTALI VERZIÓ    MOBIL VERZIÓ
Az adatkezelési tájékoztatónkat itt találod.
Az oldal használatával egyidejűleg elfogadod Felhasználási Feltételeinket

Számításaink a Harris-Benedict formulán alapulnak.

Az oldal csak saját felelősségre használható! Az itt megjelenő információk csak javaslatok, nem helyettesítik szakértő orvos tanácsát, diagnózisát, kezelését.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2